Nagy érdeklődés övezte az idei szilágysági YouthFestet
Két év kihagyás után, a hétvégén ismét megtelt fiatalokkal a szilágysomlyói Broszkó strand területe: három napig tartott Szilágy megye magyar könnyűzenei, ifjúsági fesztiválja, a YouthFest, mely közel kétezer érdeklődőt vonzott.
Nemcsak a Szilágyságból és a szomszédos megyékből, hanem a határon túlról is érkeztek fesztiválozók a SzIT (Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács) által rendezett eseményre. Katona Ibolya főszervező, a SzIT elnöke elmondta: nagy érdeklődés övezte az idei fesztivált, amely a sok színes programmal várta a fiatalokat.
A neves fellépőkön kívül a fesztiválozók nagy érdeklődéssel fogadták a politikusok előadásait is, akik az ifjúságot érintő témákban tartottak ismertetőket. Vincze Lóránt európaai parlamenti képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója elnöke az EP-s és a FUEN-es munkájáról, a fiataloknak szóló lehetőségekről, Boncidai Csaba Szilágyperecsen polgármestere a közintézmények működéséről, az önkormányzati adminisztrációk rejtelmeiről beszélt az érdeklődőknek.
A hétvégén fellépett ByeAlex és a Sleep, DJ Balu, Ciggi, The Harmonies, DJ ZLT, Loady, Blade, Loady, KKevin, T Danny, Pixa, akik a jó hangulatról, szórakozásról, a hajnalig tartó buliról gondoskodtak. A koncertek mellett különböző sporttevékenységeken vehettek részt az érdeklődők, volt vászontarisznya-festés, ügyességi vetélkedők, szépség- és erőverseny, táncmaraton, filmvetítés, társasjátékok és még sok érdekes program.
Szombaton az egészségügyi sátorban Bara Andrea orvostanhallgató és Kiss Attila asszisztens elsősegélynyújtás minitanfolyamot tartott, amelyen az elméleti tudás mellett a gyakorlati feladatokat is elsajátíthatták a jelenlévők. Kora délután az MCC-sátorban Hogyan légy „nem átlagos” középiskolás? címmel a motivációs levél- és önéletrajzírásról tartottak tájékoztatót, s a fiatalok betekintést nyerhettek a robotika világába. Egyszóval, a Mathias Corvinus Collegium – Erdély Középiskolás Programja főként olyan kérdésekre adott választ és olyan programokat szervezett, amit a közoktatás nem minden esetben tud biztosítani a fiatalok számára – ismertette Katona Ibolya.
Hétköznapjaink nem hétköznapi függőségei címmel a helyes önértékelésről, az addikció és az abúzus közötti különbségről, a játékfüggőségről, a hétköznapi problémákról is tartottak előadást. Kunstár Balázs közgazdász, vállalkozó a bitcoinok kialakulását ismertette, s arról beszélt, hogy napjainkban hogyan lehet jól felhasználni a kriptovalutákat. Az esti koncertek előtt Thököly Vajk és a magyarországi Fábián Zoltán zenés-verses előadása előkészítette a jó hangulatot.
„Nem kevés munka van mögöttünk. Több hetes, hónapos agyalást követően sokszor éjt nappallá téve dolgoztunk azért, hogy a 14. YouthFest színes, vagány és sikeres esemény legyen. Két év kihagyás után nem volt egyszerű az alapjaiból felépíteni a megye egyik legvagányabb fesztiválját. A legtöbb szilágysági fiatalnak a YouthFest egy kapcsolódási pont, az a rendezvény, ami örök, amire muszáj elmenni, a két évnyi lezárás után elsősorban ezt az érzést kellett újrateremtenünk bennük. Úgy érzem, ezt sikerült is. Köszönöm a SzIT elnökségnek a rengeteg munkát és az önkénteseknek a segítséget. Köszönettel tartozom a támogatóknak, szponzoroknak. A legnagyobb köszönet pedig a résztvevőknek, a fiataloknak jár, reméljük, jól éreztétek magatokat! Jövőre találkozunk!” – zárta Katona Ibolya főszervező.