Double Rise fesztivál: idén családiasabb hangulattal várnak Torockóra (VIDEÓ)
Idén végre sikerült visszatérnie a járvány előtti programszámhoz a torockói fesztiválnak, fellépői között lesznek nagy visszatérők, új zenekarok, és egy külön erdélyi színpaddal is készültek a hazai előadóknak. Idén is a Folk udvarban várják a népzene és néptánc kedvelőit, ugyanakkor kiállításokkal, beszélgetésekkel, színházzal és irodalmi kvízzel készültek nappal, mondta el Gondi Mátyás fesztiváligazgató. A fesztivál első napján jártunk Torockón.
Idén augusztus 11–13. között kerül sor a torockói Székelykő lábánál megszervezett Double Rise fesztiválra, amely immár a hatodik kiadását ünnepli. A könnyűzenei műfajban az idei „nagy visszatérők” a Magashegyi Underground, Péterfy Bori, az Aurevoir és a Kiscsillag, az új bandák között pedig megtaláljuk a Karson Comát és a Fran Palermót. A fesztivál kisszínpadánál napi öt koncertet tartanak, kizárólag erdélyi fellépőkkel. Itt olyan előadók lépnek fel a három nap alatt, mint a Szintaxis, A csajod, a Szempöl és a Teddy Queen, emelte ki példaképp Gondi Mátyás.
A Folk udvarban az ötven évvel ezelőtt elindult táncházmozgalomra emlékeznek, táncmesterkurzusokat tartanak napközben, este pedig koncertek lesznek, fellép a Parno Graszt, a Muzsikás, a Heveder, és ott lesznek a szokásos házigazdák, a Tokos zenekar és Kacsó Hanga Borbála, valamint Berecz István.
Tamási Áronra és Petőfire emlékeznek
„Abban lesz más az idei fesztivál, hogy visszatérünk az eredeti mérethez, ezen kívül meg azt gondolom, hogy sokkal családiasabb lett. Sokkal jobban odafigyelünk a kényelemre, az óvoda majdnem éjfélig tart nyitva, így tényleg el tudnak menni a szülők bulizni. Szerintem az jó, ha minden évben tudunk hozni egy szintet, egy hangulatot, ezért visszajáró vendégeink vannak” – fogalmazott a fesztiváligazgató. Mint hozzátette, idén pár ezer résztvevőre számítanak, és ahogy látta Facebook-csoportokban, és a helyszínen, nagyon sokan érkeztek Magyarországról is, szerinte az ottaniak is kíváncsiak arra, hogy „milyen Torockón egy jó fesztiválon szórakozni”.
A fesztiváligazgató a Double Rise kulturális rendezvényeiről is beszélt. Mint elmondta, Tamási Áron születésének 125 éves évfordulója alkalmából a Petőfi Kulturális Ügynökség hozott el kiállítást Torockóra, ezt csütörtökön nyitották meg. Emellett készülnek már a Petőfi bicentenáriumra, aminek kapcsán több program is lesz, többek között tudományos beszélgetések és egy színházi előadás is. Ezen kívül lesz több irodalmi kvízük, háttérbeszélgetés, előadások, és Gondi Mátyás úgy véli, az irodalom színház köré jól építkeztek idén.
A fesztiváligazgató szerint a koncertek, programok mellett a „lélegzetelállító helyszín” már önmagában olyan hangulatot teremt meg, amely tényleg egyedülálló, szerinte ezért érdemes ellátogatni a Double Rise-ra.