Augusztusban ismét visszatér a Double Rise fesztivál Torockóra

Augusztus 11–13. között szervezik meg a Double Rise fesztivált erdélyi és magyarországi együttesek fellépésével a torockói Székelykő lábánál. A hatodik alkalommal tartandó rendezvényen koncertek, színházi előadások, irodalmi és népzenei programok várják az érdeklődőket – hangzott el a szervezők által Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Gondi-Mátyás Lajos, a fesztivál igazgatója és tulajdonosa ismertette, fellép majd többek között a Parno Graszt, a 4S Street zenekar, Szabó Balázs és Bandája, a Blahalouisiana, Péterfy Bori és a Magashegyi Underground is. A kisszínpadon erdélyi zenekarok muzsikálnak, a meghívottak között szerepel a Szintaxis, A Csajod és a sZempöl is.

Balról jobbra: Mihály Gergő, Gondi-Mátyás Lajos, Vajas Albert, Berecz István, Vidnyánszky Attila | A szerző felvétele

A Folkudvar idén újra a faluban kap helyet – mondta Berecz István, a Folkudvar házigazdája. „Ez volt az első olyan fesztivál, amely a mainstream zenét egyenrangúnak tekintette a népzenével, néptánccal, ezt meg kell őriznünk. Nagy öröm, hogy Erdélyben is meg tudják találni az anyanyelvben a szórakozást, általa pedig a közösségi együttlétet”.

Vajas Albert, a Tokos zenekar vezetője kiemelte, szeretnék, hogy a Folkudvar a családos emberek helyszíne is legyen. Kézműves foglalkozásokkal, gyerekbarát előadásokkal készülnek a nappali órákban, este pedig táncházra, hajnalig tartó mulatságokra várják a fesztiválozókat.

Ifj. Vidnyánszky Attila közölte, hogy elhozzák a fesztiválra a budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös, A helység kalapácsa című produkcióját. Az előadás rámutat a kárpátaljaiak aktuális problémáira.

Mihály Gergő, a fesztivál főszervezője szerint idén igazán összeszokott csapat szervezi a fesztivált, amely a közösséget, az együttlétet szolgálja. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az idei fesztivál „talán a lehető legjobb lesz” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

(Nyitókép: Double Rise Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?