Kényelmesebb helyszínnel, erősebb népzenei vonallal készül a Double Rise

Élhetőbb fesztiválhelyszínt, több nappali programot, erősebb folkprogramot, ugyanakkor új zenei műfajok bevonását ígérték a torockói Double Rise fesztivál szervezői a Székelykő lábánál tartott keddi sajtótájékoztatójukon. A második alkalommal megszervezett összművészeti fesztivál június 29-től július 2-ig, csütörtöktől vasárnapig tart.

A szervezők a Tóbiás Ház udvarára hívták össze az újságírókat, itt rendezik be nemsokára a Hagyományok Háza Folkudvart. Gondi Mátyás fesztiváligazgató elmondta, hogy több mint 22 ezer látogatóval sikeresnek mondható a fesztivál első kiadása, de a visszajelzésekből kiindulva a második kiadásban sok mindenen javítani fognak. Márkus András kommunikációs igazgató szerint tavaly sokan kíváncsiságból jöttek ki, idén viszont már komoly elvárásokat éreznek a levegőben, aminek igyekeznek megfelelni.

Élhetőbbre tervezik a fesztivált

Tavaly 3,5 km-t kutyagolhatott a faluközponttól a sátráig, aki Torockón töltötte az éjszakát, a kempinget most közelebb hozzák a falu szélére, 5-10 perc sétányira a nagyszínpadtól. Lesznek kijelölt parkolók mindkét irányból érkezőknek, így nem lesz zsúfolt az út két oldala. Heverők, díszítőelemek teszik majd barátságosabbá a fesztivált.

Szélesítik az étel, és italkínálatot, mini Street Food fesztivált szerveznek új, árnyékosabb helyen a Kriza János Művelődési Háztól a Duna-Házig tartó útszakaszon.

Több új helyszínt is bejelentettek a szervezők, ami változatosabb nappali programkínálatot jelent: a tavalyi EB-sátor idén Napozóként működik majd a kis tó partján, ahol már déltől DJ-k szórakoztatják a közönséget, és népszerű kocsmasportokat is lehet majd űzni. Koradélután inkább strandhangulatra lehet számítani, később pedig átveszi a terepet a breakbeat és a drum & bass.

Lesz Fesztivállásbörze, ahol konkrét állásajánlatokhoz juthatnak a fiatalok, de lesznek álláskeresőknek segítséget nyújtó workshopok is.

Ki lehet majd próbálni az íjazást, lesz jógaudvar, ahol jógázni és pilatesezni lehet, illetve teával üdíteni a megfáradt testeket.

Interaktív társasjáték-udvart is terveznek, minden korosztálynak, és a kisgyerekes családok idén is igénybe vehetnek gyermekmegőrző szolgáltatást a fesztiválóvodában.

Fesztiválközpontként működik majd a Folkudvar

Erősödik a népi vonal a fesztiválon, ugyanis a Folkudvarban több nappali program lesz és a hajnalig tartó buliról is gondoskodnak. „A Folkudvar erőssége, hogy nem csak a vaskalapos népzenerajongóknak szól” – fogalmazott Márkus András. Vajas Albert, a Folkudvar programigazgatója és a házigazda Tokos zenekar tagja kiemelte, hogy nem csak zenekarokat, hanem adatközlőket is meghívtak, például szászcsávási és palatkai bandát, magyarlapádi és kalotaszegi zenészeket, akikkel beszélgetni is lehet majd minden este hat órától és az esti táncházban is zenélnek majd.Tavaly nagyon sikeres volt a kézműves foglalkozás, így most egy hat fős csapat segítségével a Folkudvarban két helyen is szerveznek ilyet. Eljön a magyarországi Bahorka Társulat, akik gyermekelőadásokat játszanak naponta 11-től 12-ig, és Berecz András mesemondó is szórakoztatja a legkisebbeket.

12 és 14 óra között kiülős folkkocsmában lehet lazítani, ahol fiatal erdélyi zenészekből verbuvált zenekar biztosítja a jó hangulatot.

A Folkudvarban fellépő zenekarok között ott a Parno Graszt, akiket tavalyi koncertjük után rögtön visszahívtak, árulták el a szervezők. Visszatér a Buda Folk Band, Szalonna és bandája, de jönnek új fellépők is, mint például az Üsztürü és Heveder. A fesztivál utolsó napján, vasárnap este 8-tól Fölszállott a páva gálaműsor lesz, amit az erdélyi zenészek koncertje, illetve jam session követ. A Folkudvar házigazdája, a Tokos zenekar vezeti a tánc- és énekoktatást, illetve ők lesznek az éjszakai táncház muzsikusai is, mondta el Vajas Albert.

Kiegészíti egymást a nagy-, és kisszínpad

A nagyszínpad programját Gazdag Balázs főszervező ismertette. A fesztivál első napján a 45 éves magyarországi táncházmozgalom kulcsszereplője, a Muzsikás Együttes lép fel, a koncert végén adatközlő zenészek is csatlakoznak hozzájuk. A Quimby Torockón tartja egyetlen erdélyi fesztiválfellépését ezen a nyáron, visszatér az első Double Rise indítózenekara, a Margaret Island, a 15 éves Kistehén szülinapi koncerttel készül, és lesz egy valódi produkció, Lajkó Félix és az Óperentzia, elektronikus zene és népzene ritkán hallható ötvözete. A Mary Popkids és a Hyperkarma lemezbemutató koncerttel készül, és rajongók kérésére sikerült elhozni a Kowalsky meg a Vegát is.

A Kisszínpad programjában több zenei műfajnak és több erdélyi zenekarnak biztosítottak helyet idén. Itt már délután háromtól koncertek lesznek, az első két fellépő mainstream magyarországi zenekar lesz, amikor pedig a nagyszínpad is üzemel, akkor a kisszínpad átáll a jazz-blues vonalra, amely jól passzol a szomszédban felállított borudvarral, hangzott el. A nagyszínpadi koncertek lejárta után ismét a kisszínpadra tér vissza a buli.

A koncertek napi lebontásban a fesztivál Facebook-oldalán érhetőek el.

Komolyzenével egészül ki az összművészeti programkínálat

Az unitárius templom is bekapcsolódik a fesztiválba naponta néhány órára, komoly- és egyházzenei kamarakoncertekkel, illetve orgonakoncerttel, mondta el az összművészeti programokért felelős Csepán Gellért.

A kiállítók közül a csíkszentkirályi fotóst, Simon Norbertet emelte ki, akinek egyik fényképét egy nemzetközi fotópályázat keretében már a Louvre-ban is kiállították.

Idén is lesz irodalmi udvar a Kriza János Művelődési Ház udvarában az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében, ők pénteken és szombaton olyan címekkel szerveznek beszélgetést, mint: Gyerekek a versben, Vissza az állatkertbe, Vissza a jövőbe, illetve Sci fi és irodalom.

Fellép Marosán Csaba Arany Jánosról és Dsida Jenőről szóló egyéni produkcióival, fellép a sepsiszentgyörgyi Osonó, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió színház két-két előadással, illetve a marosvásárhelyi felolvasó-színház, a Havi Dráma.

Lesz Közéleti Agora, ahol többek között az I Have a Brick in Kenya program ötletgazdája, Halmen Balázs az egyik meghívott. Lesz filmklub is, kárpát-medencei alkotók munkáit vetítik majd.

A Double Rise-ra a belépés tíz év alattiaknak ingyenes, a fesztiválbérlet 179 lejbe, a kempingbérlet 39 lejbe kerül, napijegyet 59 lejért lehet váltani a www.biletmaster.ro-n. A fesztivál ideje alatt minden délután két autóbuszt indítanak Kolozsvárról, amely Tordán is megáll, hogy a más irányból érkezők is felszállhassanak rá, az autóbuszok a nagyszínpadi koncertek után indulnak vissza Kolozsvárra.

Kapcsolódók

Kimaradt?