banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Szabó István: a film ma kevésbé fontos a társadalomnak, mint a 60-as években

Szabó István angol nyelvű mesterkurzust tartott pénteken fiatal filmeseknek és érdeklődőknek a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) keretében, ahol szombat este életműdíjat vesz át. Az Oscar-díjas Mephisto rendezője 60 év filmes pályafutás, közel húsz nagyjátékfilm után a filmkészítő feladatáról és kedvenc filmjeiről beszélt. Mint megtudtuk, a 2000-es évek román újhullámára meglehetősen irigy volt.    

Szabó István, aki a mesterkurzus során Ionuț Mareș újságíró, filmkritikus, illetve a közönség kérdéseire is válaszolt, azt a gondolatot folytatva, amit már a Zárójelentés című legutóbbi filmjének szerdai kolozsvári bemutatóján is elmondott, hangsúlyozta, hogy arra a következtetésre jutott, hogy a színészek arcán megszülető érzelem az, aminek a megmutatása a mozgókép egyedi sajátossága a többi művészeti ághoz képest. A filmrendező szerint ugyanakkor az, hogy melyik korban melyik filmsztár arcközelije volt fontos a nézők számára, a korszellemet tükrözi: a ’30-as években például Greta Garbo méltósága, a második világháború alatt Marlene Dietrich szenvedélyessége, utána pedig Marilyn Monroe életöröme volt népszerű. A valódi energiát Szabó szerint a vásznon megjelenő arc hordozza, az az arc, amely képes a korszellem kifejezésére. „A filmkészítők feladata láthatóvá tenni ezt a feszültséget az arcon” – mondta, hozzátéve, hogy minden történet alapja egy emberi kvalitás, a filmkészítő feladata pedig megtalálni azt az emberi kvalitást, ami konfliktusban áll a korral, amelyben élünk.Szabó István Kolozsváron, a Zárójelentés szerda esti bemutatóján | fotó: Kiss Gábor

Ahogy a Zárójelentés a fővárosi kórházból nyugdíjazott, vidékre kerülő Stephanus doktor személyes történetén keresztül a magyarországi egészségügyi rendszer és társadalom működésképtelenségére világít rá, úgy Szabó István korábbi filmjei is általánosabb problematikát vetnek fel a szereplők személyes történetein keresztül, vetette fel Ionuț Mareș. Szabó István szerint a személyes történetek nem elválaszthatóak a kortól, amelyben történnek. „A világ olyan részén élek, ahol a történelem állandóan változik. Mióta élek, Budapesten bizonyos utcáknak hét különböző neve is volt” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ez Közép-Európa, és a maga részéről csak közép-európai emberekről tud történeteket mesélni, ezt tette akkor is, amikor nemzetközi koprodukciókban, külföldi színészekkel dolgozott. Az 1991-es Találkozás Vénusszal (Meeting Venus) például részben amerikai produkció, Glenn Close-szal a főszerepben, mégis inkább magyar film.

Szabó István 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen, osztálytársaival együtt a Balázs Béla Stúdióban készítették első rövidfilmjeiket. Az indulásukra vonatkozó kérdésre Szabó elmondta, hogy a rövidfilmek nemzetközi fesztiválsikereinek köszönhető, hogy osztálytársaival együtt még 30 éves koruk előtt esélyt kaptak arra, hogy leforgassák első nagyjátékfilmjüket. „A magyar filmművészet akkor nagyon klasszikus volt. Mi két dolgot szerettünk nagyon, az olasz neorealizmust és a francia újhullámot. Éppen mielőtt elkezdtük volna a filmes pályánkat, megismertük Antonionit, Fellinit, Ingmar Bergmant. A 60-as években a filmművészet nagyon fontossá vált a közönség számára. Az említett filmrendezők, de Buñuel és Kurosawa is mesterműveket rendezett. Szerencsés időszak volt. Ma a film kevésbé fontos, ma a televízió és a telefon fontos” – fogalmazott a rendező.Meeting Venus

Ionuț Mareș kérdésére, hogy a film ma is képes-e a korszellem tükrözésére, Szabó István azt válaszolta, ebben nem biztos, abban viszont igen, hogy a mozgókép még él, születése után 100 évvel is, a formája viszont változik. Mint mondta, úgy gondolja, a közeljövőben kis költségvetésű mesterművek születnek majd a kis művészmozik közönségének, és hatalmas hollywoodi produkciók a nagyközönségnek. Akárcsak az irodalomban: nagyszerű írókat kis példányszámban árulnak, miközben vannak milliós példányszámú könyvek is, amik viszont olvasásra alkalmatlanok, fogalmazott.

Szabó István válaszaiból az derült ki, hogy követi a kortárs filmművészetet, kedvencei nem csak a ’60-as évek remekművei. Elárulta például, hogy irigylésre méltónak tartotta Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap (4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile) című 2007-es filmjét. „Fantasztikus film, és bizonyára kevés pénzből készült. Bergmannak sem kellett sok pénz az egy szobában és egy kórteremben játszódó Persona megalkotásához” – mondta.

A filmrendező szerint nem a nagy költségvetés teszi a jó filmet, ott van John Cassavetes példája is, aki minden „buta” filmszerepet elvállalt, hogy pénzt keressen, és filmet forgathasson a feleségével, az anyjával és két barátjával, vagy George Clooney esete, aki egy kávémárka reklámarca, de olyan filmet rendezett, mint a 2005-ös Jó éjszakát, jó szerencsét (Good Night, Good Luck). Ez az elmúlt időszak egyik legjobb amerikai filmje Szabó szerint.Zárójelentés

A 83 éves alkotó kijelentette, nem zárja ki, hogy forgat még filmet a Zárójelentés után, de az biztosan kis költségvetésű lesz. Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz neki ma Magyarországon filmet forgatni, elmondta, egyrészt nem szeretné elvenni az anyagi forrásokat a fiatal filmrendezők elől, másrészt nem kenyere a kéregetés, majd akkor rendez, ha alkalma lesz számára igazán fontos mondanivalójú forgatókönyvet vászonra vinni.

Szabó arról is beszélt, hogy szerinte minden film politikai, a látszólag politikamentes filmek a leginkább azok. Hangsúlyozta, hogy őt nem a napilapokban olvasható csörték, a napi politika érdekli, a politika számára az emberi élet körülményeiről, az életszínvonalról, a kapcsolatokról, a történelmi kontextusról szól. A filmkészítők feladata pedig, hogy olyan történeteket meséljenek, amelyben a nézők megtalálják önmagukat, összegzett.

(Címlapfotó: Kiss Gábor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?