Magyar filmeket díjaztak a linzi Crossing Europe Filmfesztiválon

Az Anyáim története kapta a legjobb dokumentumfilm díját a linzi Crossing Europe Filmfesztiválon, Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című nagyjátékfilmje pedig a Moving Images – Open Borders fesztiválhálózat újonnan alapított New Vision díját kapta meg.

Az ausztráliai Crossing Europe Filmfesztivál évről évre több mint 150 egyedi, kortárs, társadalmi témát feldolgozó szerzői játék- és dokumentumfilmet hív meg a programjába. A június 1. és 6. között megrendezett programban két magyar film, Dér Asia és Haragonics Sári filmje, az Anyáim története és Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotása is szerepelt, és mindkettőt díjazták.

Dér Asia és Haragonics Sári HBOGo-n is elérhető Anyáim története című, közel 5 éven keresztül készített egészestés dokumentumfilmjének főszereplője Virág, volt parlamenti képviselő és zenész barátnője, Nóra, akik úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak, annak ellenére, hogy Magyarországon kifejezetten nehéz az azonos nemű pároknak családot alapítani. Két év bizonytalan várakozás után hírt kapnak egy örökbefogadásra váró roma származású kislányról. Nóra és Virág habozás nélkül igent mondanak. Míg Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, Nóra nehezen találja a helyét a családban. Félelme, hogy a kislányának nincs szüksége két anyára, alapjaiban kérdőjelezi meg, amit addig önmagáról gondolt. A szülővé válás nehézségei mellett a szivárványcsaládok kirekesztettségével is meg kell küzdeniük, amely egyre növekvő mértékben befolyásolja életük és jövőbeli terveik alakulását.Anyáim története

Az Anyáim története producere László Sára és Gerő Marcell (Campfilm), koproducere Szakonyi Noémi Veronika (Match Frame Productions), executive producerei Hanka Kastelicová és Závorszky Anna (HBO Europe), vágója Erdélyi Flóra. A film a Campfilm (A létezés eufóriája, Visszatérés Epipóba, Káin gyermekei) gyártásában, az HBO Europe koprodukciójában készült a Match Frame Productions közreműködésével. Az Anyáim története utómunkálatait a Sundance Institute Documentary Film Program támogatta.Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének főszereplője, Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival (Bodó Viktor). Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás kiemelkedő sikert aratott Magyarországon és külföldön egyaránt, Varsótól Chicagóig díjazták a nemzetközi fesztiválok és január végén az amerikai bemutató alkalmával kedvezően fogadták az Egyesült Államok filmkritikusai. Legutóbb a 45. Cleveland-i Nemzetközi Filmfesztiválon nyerte el a Legjobb kelet-közép-európai fim díját. 

A Poste Restante gyártásában készült romantikus dráma producere Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili, az operatőr Maly Róbert volt.    

Kapcsolódók

Kimaradt?