József Attila életművének közép-kelet-európai kontextusáról, erdélyi pályatársaihoz való viszonyáról, romániai recepciótörténetéről, nehéz lelki folyamatainak írásos lenyomatairól is esett szó többek között a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészettudományi Karán megrendezett nemzetközi konferencián, amelyen mintegy húsz előadó vett részt április 27. és 29. között Kolozsváron.

A nagyszabású tudományos esemény a kreativitásnak is teret kíván adni és a határokat igyekszik feszegetni, fogalmazott Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese, a konferencia védnöke. Mint kiemelte, a kolozsvári magyar felsőoktatás 150 éves évfordulóját ünneplő események sorának ez a konferencia is a része. Berszán István a Magyar Irodalomtudományi Intézet részéről kifejtette: Közép-Európa nem egy behatárolható régió, hanem egy minden irányba kiterjedő szomszédság.

A magyarországi előadók többsége a József Attila Társaság tagja, hangsúlyozta Tverdota György, a társaság elnöke, aki arra is kitért, hogy a konferencia elnevezését a költő Thomas Mann üdvözlése című költeménye ihlette, hiszen József Attila számára az európaiság nagyon fontos volt. A szekcióülések három olyan, a jelenlegi tudományos diskurzusban fontos kérdéseket feszegető tematikus blokkot alkottak, amelyek tágabb értelemben közelítették meg a magyar klasszikus modernség irodalmának hagyományát.

Közép-európaiság, mint kapcsolatháló

Bár tudjuk, hogy József Attila termékeny viszonyt ápolt a kolozsvári Korunk folyóirattal, a két világháború közötti szellemi életben megkerülhetetlen volt számára az Erdélyi Helikon köré csoportosuló szerzők közössége is, valamint a transzilvanizmussal, az utódállamokban létrejövő irodalmakkal való kapcsolat. Gyáni Gábor történészként vett részt a konferencián, előadásából kiderült, hogy az 1930-as évek eszmetörténeti szempontból különösen érdekesnek bizonyulnak számára, mivel Közép-Kelet-Európa egy olyan szimbolikus geográfiát képez az akkori köztudatban, amelynek hangsúlyos és kívánt elemévé válik a közép-európaiság eszméje, ami a magyar kontextusban a revízió és irredentizmus helyét foglalja el. Nem mentes árnyalatoktól, konfliktusoktól ez az időszak, amelynek nemzedékei közé tagozódik be József Attila is. Az irodalom társadalmi funkciója problémamegoldó, hangsúlyozta Boka László a transzilvanizmus két arcáról szóló értekezésében, amelyben szó esett József Attilának a Jancsó Elemérrel, valamint Dsida Jenővel való levelezéséről is. Dsidának konkrétan írt is egy erdélyi utazás tervéről, ami aztán sajnos nem valósult meg.

Markó Béla nem csak költőként vett részt az eseményen, hanem előadóként is. Tézise, hogy Közép-Európa-programként a Kelet-Nyugat szembenállása és leírása már a 18. században fennáll Csokonaitól kezdve. Ez megágyaz a későbbiekben a nyugati és a hangsúlyos-magyaros verselés ötvöződésének Petőfinél, illetve az Adyra reflektáló József Attilánál, aki egy embertelen jövő képét vetíti előre, leginkább a Thomas Mann üdvözlése című művében. Bár zsengéiben az Ady modorában fogant meg a trianoni fájdalom, József Attila számára később a szemléletváltás, a párizsi út és a baloldaliság sem jelent megnyugvást. A Dunánál nagyvers Közép-Európa-víziója személyesebben mutatja fel a múlt és jelen konglomerátumát, amelyben az egyetlen válasz a társadalmi konfliktusokra a sokszínűség, s ezzel többet mond költőként, mint politikusként, fogalmazott Markó. Berszán István A Dunánál elemzésében kihangsúlyozta az összetartozás bizonyosságát, amit a közös hely szavatol – a versben a hely és a beszélő interszubjektív kapcsolata valósul meg, amelyben fontossá válik a testi tapasztalat, a szomszédság és a közelség, mindez egy folyó által.

Berkes Tamás és Gál Jenő bohemisztikai (cseh irodalmi) kapcsolatokat mutatott fel a József Attila-kutatás számára, Berkes elsősorban a cseh vitalizmus és katasztrofizmus irányzatait vetette össze a költő életművének proletárköltői szakaszával, Jirí Wolker és József Attila verseinek öntudatlan párhuzamával. Az előbbit a költő fordította is – fordítástörténeti szempontból izgalmas kérdés, hogy miként került a Ballada a fűtő szemeiről című Wolker-versbe világnézeti korrekció a fordított jelentés betoldásával (halhatatlan helyett halandót kellett volna fordítania József Attilának az utolsó versszakban).

József Attila eszmetörténeti ellentmondásosságait megmagyarázza a folytonos keresése valaminek, ami vigaszt, magyarázatot, egzisztenciális biztonságot és kötődést jelenthetett volna számára. N. Horváth Béla a költő és Illyés Gyula 30-as évekbeli nemzetértelemezéseinek hasonlóságait és különbségeit mutatta ki: József Attila a verseiben rövid ideig élő turanizmus-gondolatot Illyéstől kölcsönözte. Z. Varga Zoltán megerősítette ezt előadásában: az „öngyarmatosítás a kelet-nyugat dichotómiában” a nyugat keletiesítésében valósul meg: József Attila egyszerre keres közösséget és kerüli meg a magyar intézményrendszereket, „magyarosít” és vannak másodvonalbeli párizsi szürrealista kapcsolatai.

József Attila romániai jelenléte

Cseke Péter és Juhász Andrea a költő 1930-as évekbeli erdélyi kapcsolatairól értekezett. A költő – aki egyébként nem jutott el Erdélybe – első alkalommal 1930-ban szólal meg az Erdélyi Helikon ankétjában, amelyben magyarországi és az elcsatolt területeken élő szerzőket is megszólaltattak. Az Ellenzék hasábjaira valószínűleg Kuncz Aladár révén kerülhetett be, de a Helikon oldalain is először csak két verssel és pár fordítással szerepelt, és mindössze 14 verse jelent meg Erdélyben – összegezte Juhász.

József Attila román nyelvű terjesztéséért Eugen Jebeleanu tett nagyon sokat. Több ízben is belekerült magyar fordításkötetekbe, leginkább Ady, Petőfi és Radnóti társaságában – 1949-ben először, de 1956-ban és '57-ben is, leginkább a szabadságért harcoló proletár identitásának tükrében. Az Eszmélet nagyversnek három román fordítása ismeretes, amint azt Bányai Éva összehasonlításából is megtudhattuk, viszont mindenikük címe más, finoman eltolódó jelentésmódosulások figyelhetők meg bennük – az eszmélet szó előfordul cunoștință, cuget és luciditate alakban is. A verset fordító Paul Drumarun kívül Veronica Porumbacut és Mihai Beniucot szintén proletárköltőkként tartották számon, ám kiestek a kánonból. A Dokumentum című avantgárd folyóirat szerzői, Németh Andor és Déry Tibor mellett József Attilának a Medáliák című hosszúverse sajátosan idomul az előbbi szerzők műveihez, melyeket az „új vers” kérdésköre határozott meg – egészítette ki a szekcióülést Török Sándor Mátyás, aki doktoranduszként a legfiatalabb résztvevője volt a konferenciának.

Identitások és lélektan

„Félig román, vagy tán egészen az” – A Dunánál című vers sora az irodalomtörténészek visszatérő témája, akik – akárcsak a Petőfi életével kapcsolatos családfakutatások során – minduntalan szembesülnek legnagyobbnak tartott költőink többrétegű identitásával. Sárközi Éva nem csupán a költő román versfordításait vizsgálta értekezésében, hanem fel is vázolta román kapcsolatait: nem csak egy költői hang az apa jelenléte a versekben, hanem valóságos ág, a Iosifról Józsefre változtatott apai név különleges adat az irattárakban. József Attilát gyerekkorában görögkeleti (ortodox) vallásúnak keresztelték, és ez a tudat nyugtalanította élete során a „se istenem, se hazám” sorainak szerzőjét.

Veres András konkrét vázlatot mutatott be a költő identitásváltozatairól: „József Attila nem termelt proletár módjára, miközben proletár módjára fogyasztott. Inkább vállalta, hogy szükséget szenvedjen, nyomorogjon, mintsem hogy munkaerejét áruba bocsássa, termelőmunkát végezzen és betagozódjon a kapitalista termelésbe” – fejtette ki Veres a proletár szempontból ellentmondásos életmódról, ugyanakkor hozzátette: „a modern korban az embereknek már nem egyetlen identitásuk van, hanem többféle lehet. Az identitás, vagyis valamilyen közösséghez tartozni, vele azonosságot vállalni éppúgy a szocializáció része, mint a személyazonosság. De a születéskor készen kapott társadalmi pozíció idővel megváltoztatható. Dönthetünk úgy, hogy elhagyjuk eredeti közösségünket és újat választunk, illetve hogy egyszerre, egymás mellett leszünk tagjai különféle szociokulturális csoportoknak, kollektíváknak.”

Az eredetileg nemzeti nevelést kapó, magyarként megkeresztelt és beiktatott, egy ideig az irredentizmussal és turanizmussal „incselkedő” szerző magatartása később átfordul ellenzékivé, eleinte a falumozgalom által, ahogy Tverdota György is hangsúlyozta a későbbiekben. A polgárosodás útján nehezen elinduló költő egyszerre akart a magyar írótársadalomhoz tartozni és közben ideológiai vívódásainak eleget tenni. Az őt jellemző szeretet-princípium, amely az „ideális anarchizmus” eszméjéből fakad nála, nem keresztény vagy buddhista eszmény, hanem konkrét, Tolsztojtól és Schmitt Jenőtől átvett gondolat volt. Az illegális kommunista mozgalomban való részvétele során viszont a proletár fogalmát nem konkrét szociológiai értelemben értette, hanem marxista ideologikus célzattal. A későbbiekben viszont marginálissá vált ez számára és a freudomarxista csoportokkal vállal közösséget – ez azért érdekes az irodalomtörténet számára, mivel feltehetően fordíthatott Wilhelm Reichot is, aki ennek a vonulatát képezte. Balázs Imre József ennek a lenyomatát vizsgálta előadásában, összehasonlítva azt Paul Păun román szürrealista szerző esetével.

Bókay Antal elsősorban a költő pszichoanalitikus identitásait vázolta fel, életének a pszichoterápiát követő fordulata után. Az önmegértést és elméleti belátást szorgalmazta annak fölfogása, hogy az életet teremtő szubjektivitás nem következmény, hanem olykor elsődleges meghatározója a saját és társadalmi sorsnak. József Attilát nem csak az foglalkoztatta, hogy marxi értelemben „a lét meghatározza a tudatot”, hanem az is, hogy mi van akkor, ha nem határozza meg?

A konferencia zárlatában Széchenyi Ágnes visszakanyarodott értekezésében az úgynevezett népi-urbánus vita témájára a szociográfiai mozgalom tükrében, meghatározva három olyan szöveget, amelyet József Attila írt ebben a szellemiségben. A költő a meggyengült nemzeti öntudatával és a szabad marxizálás egyik úttörőjeként nem áll feltétlenül ellentétben az Illyés Gyula nevével fémjelzett népi mozgalommal, hiszen ahogy Széchenyi fogalmazott, ez az egész népi-urbánus vita valójában a baloldalon zajlott le, csak a későbbiekben kövesedett meg a magyarországi politikai színtéren.

A BBTE jeles kutatók számára biztosított fórumot, termékeny eszmecsere bontakozott ki a jelenlévők között. „József Attila személye és életműve egyaránt képes arra, hogy összekötő elemmé változzon különböző kultúrák, értékrendek, valós és virtuális európai terek, nemzetek között. A konferencia koncepciója ezeknek az összekapcsolódásoknak a nyomába eredt ‒ számos feltérképezésre és összegzésre váró területe van a József Attila-életmű közép-európai, erdélyi magyar, illetve román kapcsolódásainak. Ezúttal tudatosan nem a poétikai és esztétikai megközelítéseket állítottuk előtérbe, hanem a tágabb kulturális összefüggéseket, az életmű továbbélését más kultúrákban és kortárs költők életművében” – összegzett Balázs Imre József irodalomtörténész, a konferencia szervezője.