Kolozsváron találkoznak a Kárpát-medencei magyar ügyvédek
Május 5. és 7. között második alkalommal szervezik meg a Kárpát-medencei Magyar Ügyvédek Találkozóját Kolozsváron, miután a járványügyi helyzet következtében a rendezvényt korábban elhalasztották. Április 22, péntek az utolsó regisztrációs nap az eseményre.
A találkozó szakmai fórumot kíván biztosítani olyan magyar ügyvédeknek, akik nem Magyarországon, hanem a környező, illetve akár távoli országokban praktizálnak, illetve a Magyarországon praktizáló kollégáiknak, hogy lehetőségük legyen hivatásuk szakmai és egyéb aspektusait megvitatni, írták közleményükben a szervezők.
A 2019-ben tartott első találkozóhoz hasonlóan a másodikra is Kolozsváron kerül sor, a helyszínt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem biztosítja. A május első hetén megszervezett rendezvény hét előadással, egy workshoppal és egy kerekasztal-beszélgetéssel várja az ügyvédeket. A részletes program itt böngészhető.
A program kialakítása során a szervezők törekedtek az ügyvédi hivatást érintő, és a polgári jog területéhez, azon belül is a gazdasági témákhoz kapcsolódó előadásokat szervezni, továbbá a személyes kapcsolatok mélyítését is szem előtt tartva, kulturális programmal gazdagítani a fontos eseményt – nyilatkozta Dr. Ambrus Sándor Csaba Budapesten praktizáló ügyvéd, a konferenciasorozat magyarországi szervezőinek egyike. Hozzátette, bízik abban, hogy a rendezvény hagyományteremtő lesz, hisz már a második alkalommal szervezik a találkozót Dr. Veress Emőd egyetemi tanárral, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatójával.
A találkozó meghívottai között lesz Dr. Berackai Dávid ügyvéd, Brendus Réka (főosztályvezető, Miniszterelnökség - Nemzetpolitikai Államtitkárság), Dr. Fazakas Zoltán főosztályvezető (Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet), Dr. Gál András Levente ügyvéd (Digitális Jólét Program szakmai vezetője), Pál előd egyetemi tanársegéd (Sapientia EMTE), Dr. Suri Noémi egyetemi adjunktus (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), Székely Barnabás minősített adatvédelmi szakember, jogász (Privacy Pro) és Dr. Székely János, ügyvéd, egyetemi adjunktus (Sapientia EMTE).
A találkozóra 2022. április 22-ig, péntekig lehet regisztrálni a forumiurisegyesulet@gmail.com e-mail-címen a szükséges adatok megadásával: név, e-mail cím, mobil telefonszám, magyar vagy román ügyvédi kamarai tagság megjelölése, esetlegesen vegetáriánus étkezés kérelmezése. A regisztrált résztvevőknek a helyek függvényében a részvétel ingyenes, magában foglalja a szállást és az étkezést is. A regisztráció visszaigazolására folyamatosan, beérkezési sorrendben kerül sor.
Az ügyvédtalálkozó szervezője a Forum Iuris Egyesület. Támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Forum Iuris Könyvkiadó.
CSAK SAJÁT