Kevés nő vállal vezető szerepet a romániai mainstream színházi intézményekben, a pályaelhagyók között viszont többségben vannak – többek között ezt figyelték meg azok a kutatók, akik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Színházi Intézetének szervezésében csütörtöktől szombatig tartó nemzetközi konferencia első paneljében mutatták be eredményeiket.

A Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok címmel megszervezett konferencia első, csütörtök délelőtti panelje a női alkotók kortárs színházban betöltött vagy éppen be nem töltött szerepéről szólt. Bogdán Zenkő független előadóművészeti producer és kurátor, a BBTE doktorandusza a romániai állami színházi rendszerben – a kőszínházi intézményekben és a színházi felsőoktatásban – vizsgálja a női vezetők jelenlétét. Mint konferencia-előadásában rámutatott, a női vezetők aránya mintegy 25 százalékos ebben a közegben, ahol a színházi menedzserek többsége férfi és maga is színházi szakember, főként rendező vagy színész, aki előbb-utóbb kipróbálja magát rendezőként is. Ez az arány egyébként nem különbözik sokban az Amerikai Egyesült Államokban felmért viszonyoktól, tudtuk meg. Bogdán Zenkő hat romániai állami társulatról készített esettanulmányt, ez alapján összefüggést fedezett fel a vezető pozíciót betöltő nők aránya és a meghívott női rendezők aránya között. Arról is beszélt, hogy a nők jellemzően kritikusok, dramaturgok, dizájnerek és színészek lesznek, a színházi területek közül sokkal ritkábban választják a rendezői pályát.

Bakos Petra, a CEU Gender Studies Tanszékének doktorandusza a négy vajdasági magyar színházi társulatban dolgozó nőkkel készített interjúkat, abból az előfeltevésből kiindulva, hogy a nőtörténet – amely nem csak a férfiszempontú történetírás felől nézve kiemelkedő nőkről, hanem minden nőről szól –, az oral history módszerével fedhető fel leginkább. Tíz nővel beszélt, köztük Jónás Gabriella színésznővel és Ladik Katalin költővel, performerrel, színésznővel, illetve a fiatalabb generáció nyolc tagjával, akik jellegzetes módon többféle szerepet betöltöttek pályájuk során a jelmeztervezőtől a színésznőn át rendezőig. Bár a konferencia keretei között nem volt idő az interjúk részletes bemutatására, Bakos Petra többek között arra a következtetésre jutott, hogy a női színházi alkotók gyakran találkoznak szexizmussal, a női rendezőkkel „kellemesebb” számukra együtt dolgozni, ugyanakkor a nők egyszerre akadályozzák egymást a szakmai előrehaladásban és válhatnak szövetségesekké. A vajdasági kutató érdekes adalékkal szolgált a panel végén, amikor elmondta, interjúalanyai beszámolói alapján a nők kétféleképpen kommunikálnak a színházban: „férfiként”, ami elsősorban a technikusokkal szemben válik be, vagy „cicamicaként”, főleg a menedzserekkel. Azaz, bizonyos helyzetekben „puha nőiességet” kell mutatniuk ahhoz, hogy komolyan vegyék őket, ne nyilvánítsák őket arrogánsnak, főnökösködőnek. Mint elmesélte, Anca Bradu román rendező próbafolyamata a beszámolók szerint majdnem meghiúsult az újvidéki színházban, mert a társulat nagyon nehezen fogadta el tőle a korábban csak férfiaktól megszokott határozott elképzeléseket és utasításokat.

Boros Kinga, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára a kortárs erdélyi színházi mainstreamből az utóbbi két évtizedben „eltűnt” nőket kérdezte, olyanokat, akik korábban foglalkoztatott tagjai voltak a szakmai közösségüknek, jelentős teljesítményük volt, de idő előtt kikerültek a pozíciójukból, teret vesztettek, és ez nem olyan egzisztenciális okokból történt, mint mondjuk a külföldi családalapítás, alacsony fizetés vagy betegség. Boros Kinga hangsúlyozta, nem gondolja, hogy a pályaelhagyás kizárólag nőket érintő probléma lenne, ám sokkal több nőt talált ilyen történettel, mint férfit. A kutató 11 színházi embert keresett meg különböző területekről, közülük végül 9-el beszélt. A pályaelhagyás okai között legtöbben a hierarchikus struktúrában nem működő kommunikációt emlegették, szóba került az is, hogy a vezetők gyakran rendezői szempontból közelítettek az alkalmazottakhoz, így azt, akivel alkotóként nem tudtak együttműködni, mellőzték, de felmerült a távozás okaként az anyaság, valamint a szexizmus is. A pályaelhagyás következményei megoszlanak, volt, aki ellehetetlenült anyagilag, elszigetelődött és megrendült a bizalma saját szakmai értékében, mások viszont „szárnyakat növesztettek”, sikerült teret találniuk korábban ki nem aknázott kreativitásuknak.

A Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a BBTE támogatásával megszervezett, szombatig tartó angol és magyar nyelven zajló konferencia továbbá többek között a romák színházi reprezentációjáról, múltbeli női színházcsinálókról, a színikritika elfelejtett női hangjairól szól. Az előadások a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet székhelyén élőben, illetve a Facebookon vagy a Zoom platformon online követhetőek.