A romániai színházkultúrát alakító nőknek szentel konferenciát a BBTE

Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok címmel szervez nemzetközi konferenciát a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete december 2. és 4. között Kolozsváron, illetve az online térben.

A rendezvény célja azon kevésbé ismert színházi női alakok bemutatása, akik hatalmi-gazdasági okok miatt, vagy saját döntésük következtében maradtak a háttérben – derül ki a Magyar Színházi Intézet közleményéből. „E térség női színházi szereplőit kívánjuk láthatóbbá tenni – azokat a nőket, akik alkotóként, vezetőként, színésznőként, íróként, kritikusként alakították a színházkultúrát, a beszédmódokat; olyan, többségi vagy kisebbségi, különböző etnikumokhoz tartozó alkotókat, akik pályájukkal vagy épp pályaelhagyásuk által írják körül, jellemzik saját koruk kultúráját” – írták a szervezők.

Az előadásokat bárki követheti élőben és Zoomon, angol és magyar nyelven. Az előadók többek között olyan témákat is feldolgoznak, mint a nők helyzete a kortárs romániai színházban vagy az álcázott erőszak a színházi alkotófolyamatokban.

A konferencián előadnak: Penny Farfan (University of Calgary), Pető Andrea (Central European University), Alina Nelega (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem), Cristina Modreanu (kritikus, a Román Színház Tanszék kutatója), Adorján Beáta (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen), Bakos Petra (Central European University), Boros Kinga (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen), Mihaela Drăgan (Giuvlipen Színház), Hajnal Márton (kritikus), valamint a BBTE oktatói: Anca Hațiegan, Miruna Runcan, Palocsay Kisó Kata, Egyed Emese, Tar Gabriella-Nóra, Balázs Imre József.  A konferencia szervezői és kurátorai: Bartha Katalin Ágnes, Bogdán Zenkő és Tompa Andrea.

A konferencia a Magyar Tudományos Akadémia, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a BBTE támogatásával valósul meg, a részletekről ide kattintva olvashatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?