Iránytű az élhető jövőhöz – Kolozsváron konferenciát szerveznek a magyar tudomány ünnepén

Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz. Válság és élhető jövő címmel szervez konferenciát Kolozsváron csütörtökön és pénteken a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomány Ünnepe című rendezvénysorozatához kapcsolódva.

A szervezők közleménye szerint a modern kor óta politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt az állandó változások időszakát éljük, amely állandó változást legtöbbször állandó válságként érzékelünk, hiszen folyamatosan alkalmazkodnunk kell a változó helyzetekhez. Egyes kutatások az ezredforduló utáni években folyamatosan érzékelhető válságról, permanens válságról, azaz a válság állandósulásáról beszéltek, és arról írtak, hogy a válság immár a mindennapok része lett, egyfajta közösségi életérzéssé vált. „A 2020-as, jelenleg is tartó koronavírus-járvány alaposan átalakította az életvitelünket, kapcsolatainkat. A pandémia által előidézett bizonytalanságot leginkább mint válságot és megoldandó feladattömeget érzékeljük: ez a kettős tapasztalat ihlette a jelen konferenciánk témáját, ugyanakkor szeretnénk azt tágabb/általánosabb perspektívából megközelíteni” – írják.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem partnerségével megszervezett, online követhető konferencia keretében mind a természet-, mind az élettudományok, illetve a társadalomtudományok szakemberei megszólalnak a matematika, fizika, kémia, biológia, ökológia, földtan, földrajz, mérnöki tudományok, orvostudomány, gyógyszerészet, közgazdaságtan, szociológia, pszichológia, filozófia, néprajz, irodalom, színháztudomány és történelemtudomány területéről. „Kérdéseink általában a válságokra, azok okaira, kialakulására és kezelésére vonatkoznak, a konkrét példák között nyilván a 2020-as pandémia okozta válság elemzését, kezelését, kilátásait mérlegeljük, és azt, hogy hogyan lehet a tudomány eszközeivel élhető jövőt biztosítani” – fogalmaztak a szervezők.

A konferencia csütörtökön 14 és 18:30 között, pénteken 9 és 18:30 között tart, a program, az online elérés útvonala és az előadások rövid leírásai itt olvashatóak. A konferencia keretében csütörtök délután 16:15 és 16:45 között adják át a 2021. évi tudományos díjakat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?