Nyitás Kolozsváron: az Állatfarmot mutatná be májusban a kolozsvári színház

Négy hónap után februárban nyitott volna, majd a járvány alakulása miatt újabb három hónapig zárva maradt a kolozsvári színház, amely annak reményében, hogy ezúttal alacsony marad a fertőzési ráta, májusban megnyitja kapuit a nézők előtt, sőt nagyszínpadi bemutatót is tervez.

A Kolozsváron jelenleg érvényes járványügyi rendelkezések értelmében, a színházak 30 százalékos kapacitással működhetnek.

A színház közleménye szerint május 9-én és 10-én, valamint május 27-én este 7 órától a színház stúdiótermében Botond Nagy rendezésében lesz látható Henrik Ibsen Nóra című drámája, amelyet az UNITER 2020-ban a Legjobb rendezés és a Legjobb látvány kategóriájában is díjra jelölt. Az előadás a 2020/2021-es évadtól új szereposztásban látható, Nóra szerepét Pethő Anikó, Helmer szerepét pedig Bodolai Balázs alakítja.Nóra | fotó: Biró István

Május 13-án és 14-én este 7 órától a színház stúdiótermében a Lát(hatatlan) című kollázs-előadás lesz műsoron, Leta Popescu rendezésében. A Lát(hatatlan) előadásban román és magyar kortárs szerzők által jegyzett szövegek kollázsához társított képek folyamatos sorozatot alkotnak, akár egy vizuális installáció. A néző dolga, hogy kíváncsisággal kövesse ezt az elmélkedés-folyamatot, amelynek tárgya ő maga, a világban élő egyén, illetve a világ, amely körülveszi őt.

Május 16-án és 29-én, este 7 órától szintén a színház stúdiótermében az Árkosi Árpád rendezte Pornó – Feleségem története című előadás tekinthető meg. Az előadás a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díját, míg az előadásban nyújtott alakításáért Imre Éva Kisvárda Város Polgármesterének díjában részesült.

Május 21-én, este 7 órától a színház nagytermében az idei évad első, közönség előtt tartott bemutatójára kerül sor. Puskás Zoltán vajdasági rendező, aki korábban az Óz, a nagy varázsló és A dzsungel könyve nagysikerű előadásokat állította színpadra Kolozsváron, ezúttal George Orwell Állatfarm című regényéből készült zenés előadást rendez. A kolozsvári Állatfarm ősbemutató lesz, George Orwell regényét Lénárd Róbert alkalmazta színpadra, a zenét Erős Ervin és Klem Dávid jegyzi.

Az előadás május 22-én és 28-án is megtekinthető, szintén este 7 órától a színház nagytermében.

Május 30-án este 7 órától a színház nagytermében a nagy közönségsikernek örvendő Hegedűs a háztetőn című előadás lesz műsoron. A Béres László által rendezett előadást a járványhelyzet miatt ezidáig csupán három alkalommal láthatta a közönség.Hegedűs a háztetőn | fotó: Biró István

Tudnivalók a 2020-ban fel nem használt jegyekről:

  • A 2020 folyamán a jegypénztárban és a Biletmasteren megvásárolt és vissza nem váltott jegyek felhasználhatóak az idén műsorra tűzött előadásokra. A jegyeket legkésőbb 2 nappal az előadás előtt kizárólag a jegypénztárban lehet átváltani a fennmaradó helyek függvényében, a jegyek/vonalkódok felmutatásával. 
  • A májusi előadásokra jegyek válthatóak a színház jegypénztárában (10 és 14 óra között) és online a www.biletmaster.ro oldalon.

A színház felhívja a nézők figyelmét, hogy az előadásokon tartsák be a járványügyi előírásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?