Június 9–12. között tartják meg a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet

Az Iskola Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Romániai Magyar Könyves Céh a tavalyi évhez hasonlóan idén is közösen szervezi meg június 9–12. között a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet. A rendezvény központi helyszíne a kolozsvári Bánffy-palota, valamint a Vallásszabadság Háza és a Bulgakov Irodalmi Kávéház.

A szervezők az elmúlt évek szellemében idén is azt tűzték ki célul, hogy az irodalom iránt érdeklődő kolozsvári közönség közvetlenül találkozhasson azokkal az írókkal és költőkkel, akik jelenleg meghatározó szerepet töltenek be a Kárpát-medencei magyar irodalomban. Továbbá, a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében adják át RMDSZ által létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.Fotó: Maszol

Az idei Könyvhét díszvendége a Kossuth-díjas Bodor Ádám prózaíró, aki 1936-ban született Kolozsváron, nevéhez pedig olyan alkotások fűződnek, mint a Sinistra körzet, Az érsek látogatása, vagy a Verhovina madarai. Életművével nem csupán az irodalom területén hozott létre maradandó értéket, hisz novellái és regényei olyan filmrendezőket ihlettek meg, mint Gothár Péter, Fábri Zoltán, vagy Bacsó Péter, ezzel Bodor Ádám a magyar filmtörténetben is jelentős szerepet játszik.

További meghívottak, a teljesség igénye nélkül: Ugron Zsolna, Bartis Attila, Egyed Emese, Király László. Az idei Könyvhéten Tamási Áron születésének 125. évfordulójáról is megemlékeznek a meghirdetett Tamási-év keretében. A meghívottak névsorát az elkövetkező időszakban folyamatosan közlik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közösségi médiafelületein. A könyvkiadók és kereskedők jelentkezése április 10-ig zajlik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?