Székelyudvarhely: augusztus utolsó hétvégéjén csúcsosodik ki a Könyv éve

A Nyitott Könyvek Éjszakája mellett lesz könyvvásár és konferencia is.

Székelyudvarhelyen az idei évvel kezdődően tematikus évek köré szerveződnek a kulturális programok. Elsőként a könyv kapta a főszerepet a székely anyavárosban. A Könyv éve program központi rendezvénysorozatát augusztus utolsó hétvégéjén tartják. Könyvvásárra, szakmai konferenciára és az immár 13. alkalommal megrendezett Nyitott Könyvek Éjszakájára várják az érdeklődőket –  tájékoztatott Pálfi Kinga alpolgármester, Szőcs Endre könyvtárigazgató és Zörgő Noémi városházi sajtószóvivő a tervezett könyvvásár leendő helyszínén, a sétatéri parkban megtartott csütörtöki programismertetőn.

„Ezt az évet erre szántuk, hogy örvendjünk a könyvnek és egy kicsit mélyítsük a kapcsolatot köztünk, emberek és a nívós, megfelelő tartalmú irodalom, illetve szakmai anyagok között. Szeretnénk tisztelegni a könyvek előtt, megadni azt a méltóságot, amit minden könyv megérdemel” - mondta Pálfi Kinga alpolgármester.

Szőcs Endre, a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatója elmondta, a központi rendezvénysorozat három részre tagolódik. A könyvvásárnak a sétatéri park ad otthont, három egymáshoz közeli helyszínnel. „Lesz egy színpadi rész, hozzá közel megpróbálunk berendezni egy irodalmi kávéházat, illetve lesz egy gyermekkuckó, állandó programokkal augusztus 26. és 29.-e között, csütörtöktől vasárnapig” – jelentette be a könyvtárigazgató.

Csütörtökön, augusztus 26-án szakmai konferenciát tartanak a polgármesteri hivatal Szent István termében. „Összegyűlnek itt a Kárpát-medencében dolgozó könyvtárosok, Ausztriát leszámítva minden országból, képviselteti magát a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, és jelen lesz az Országgyűlési Könyvár vezetője is” - mondta Szőcs. Az igazgató külön kitért intézményének saját rendezvényére, amelyet minden év augusztusának utolsó péntekén tartanak, a Nyitott Könyvek Éjszakájára, amelyet immár 13. alkalommal rendeznek meg.

Az augusztus végi rendezvényre legalább 11 könyvkiadó és több mint 30 szerző jelezte már részvételét, de az eseménysorozaton jelen lesznek a város olvasóklubjai, helyi szerzők is, a gyermeksátorban pedig „szerepet kapnak olyan ismert székelyudvarhelyiek is, akikkel öröm lesz találkozni.”

(Nyitókép: Csedő Attila)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?