Hét évesen ismerkedett meg a fafaragással, 20 évesen készítette el első székelykapuját. Munkásságát 2007-ben a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a „Népművészet Ifjú Mestere” díjjal jutalmazta, ezt személyesen az akkori minisztertől vette át. Kezdetben 100 székelykaput akart kifaragni, most már 200 a cél. Egy gondolat bántja: nem látja azt a generációt, amely átvehetné a székelykapu faragásának szép mesterségét. Benczédi László kapufaragó mesterrel beszélgettünk.

Hogyan kerültél először kapcsolatba a fával?

Magát a fafaragást 7 éves koromban kezdtem, első osztályosan beiratkoztam az akkori Pionírház (későbbi Tanulók Klubja) faragó szakkörébe, Tankó Albert bácsi volt az oktató tanárom, rengeteget tanultam tőle. Az első székelykaput 20 évesen faragtam, ez Homoródszentpéteren, a templom előtt van felállítva. Mivel első munkám volt, felmerültek kérdések, így elmentem a fafaragó tanáromhoz, hogy segítsen, mit hogyan kell ácsolni. Például a hónaljkötéseknél ott van az illesztési technika, amelyek megmerevítik az oszlopokat. Ennek is megvan a technikája és a statikája, tehát érteni kell hozzá. Ez több mint faragás, hisz a kapukat nullából kezdem és kulcsra készen adom át. Anyagbeszerzéssel kezdődik, jön az asztalosmunka, az anyagot elő kell készíteni, legyalulni, méretre vágni, a faragás, festés után ácsmunkával folytatom, össze kell szerelni a kaput, és a lakatossághoz is érteni kell, a kaput fel is kell állítani, úgy hogy azt hosszú ideig nyitni és csukni lehessen.

Hova kerültek az elkészült székelykapuk?

Vannak munkáim Magyarországon, Felvidéken, Ausztriában, de akad a Duna-deltában Crișanon, Olténiában Balșon, és minálunk, a magyarlakta vidéken, majdnem minden faluban. Önkormányzatok, magánszemélyek, egyházak a megrendelők, olykor egyesületektől is érkezik felkérés, például az udvarhelyi Nagyküküllő Vadász és Horgász Egyesület felkérésére is faragtam és állítottam fel székelykaput itt Udvarhelyen.

Állítólag a kapufaragók, akárhány kaput is faragtak már, és bárhol a világban találkoznak egy korábbi művükkel, rögtön megismerik azt. Sőt, kapuikat összekeverhetik más mesterek munkáival, így is mindig felismerik a saját kezük munkáját. Ez igaz?

Igen. Minden mesternek megvan a saját, egyéni stílusa, ettől szép a népművészet: ahány mester, annyi kéz. Természetesen motívumrendszerek betartására mindig vigyázni kell, ez az egyik alapvető dolog. A székelykapuról nem hiányozhat a Nap és a Hold, a forgórozetták, amelyek ugyanakkor égtájmintát is ábrázolnak. Amennyiben elemei az óra járásával megegyező irányban haladnak, akkor a Napot szimbolizálják, ha ellenkező irányúak, akkor a Holdat. És természetesen ott vannak a díszek, az égitestek, a madarak, a kelyhek, a növényi motívumok.

Meddig lehet elmenni, előfordul, hogy elvi okokból utasítasz vissza felkéréseket?

Előfordul, nem is olyan rég volt igény egy olyan mintázatra, amelyre nemet kellett mondjak, mert nem az én stílusom volt. Díszítésként kizárólag hagyományos udvarhelyszéki motívumokat használok. De más mester stílusát sem vállalom, bár meg tudnám csinálni, le tudnám másolni, „reprodukciókat” nem vállalok, maradok és kitartok a saját stílusomnál.

Mennyi idő alatt készül el egy székelykapu?

Ez nyilván a mérettől függ. Egy gyalogkapu, vagyis egy kis bejárat, egy harmadik oszlop és közötte a nagynyíló három hét, egy hónapnyi munkát igényel, feltéve, hogy csak ezen a kapun dolgozom. Ebben benne van a famunka, a vasmunka, a sarokrendszer kialakítása, a zsindelyek elhelyezése, a helyszínre való kiszállítás és a felállítása. De olyan is volt, hogy egy nagy kötött kapun – szintén a nullából indulva – két, két és fél hónapot dolgoztam. Én például már nem egy darab fából alakítom ki a kapuoszlopokat, hanem tömbösített fából, ennek előnye, hogy tartósabb és az idő folyamán nem repedezik össze, ugyanakkor időigényesebb munka.

Van „visszahívás”, például az évek alatt megrongálódott kapuk javítására?

Inkább azért hívnak, hogy frissítsem a megkopott festést, nagyon ritka, hogy komolyabb javítást kell vállaljak. Nyilván nem lehet kizárni, például tavalyelőtt volt egy hosszabb esős időszak, a párás levegő a saját kapunkat is kikezdte, megdagadt és megszorult, annak ellenére, hogy léceskapuról van szó. De még ez sem igényel komoly beavatkozást, kicsit ki kellett gyalulni belőle, és máris orvosoltuk a bajt.

Mennyire lehet lépést tartani a korral, például ha automatikával nyitható és csukható kaput igényelnek?

A mai rendelések 30-40 százalékában ilyen kaput kérnek, nincs mit tenni, változnak az igények, valamilyen szinten ezeket is ki kell elégíteni. Egy barátom foglalkozik ezzel a technikával, akivel a kapu felépítésekor összedolgozunk. Természetesen a nyitó-záró technika kívülről nem látszódhat, belülről is csak a motor és a kar. A sarokrendszer például úgy van kialakítva, hogy akár automatikával, akár nélküle, ugyanúgy működik.

Van-e jövője ennek a szakmának?

Igény szerencsére van rá, nem panaszkodom, akad bőven munka, a gond ott van, hogy egyre kevesebben foglalkozunk ezzel. Az öregek idővel elmennek, és a fiatalok nem jönnek. Nincs tudomásom kapufaragás-oktatásról, egyáltalán faragás oktatásról. Időszakosan előfordulnak rövidebb kurzusok, de ezzel csak belekóstolni lehet a szakmába, elsajátítani nem. A kapufaragó nem csak népművész, de egyben asztalos, ács és lakatos is. A tudás átadása legjobban úgy működhet, ha mellém szegődne egy-két inas, akiknek idővel át tudnám adni a tudást, megtanítanám a szakma minden mozzanatára. Azonban a kapufaragás kemény férfimunkával jár, és úgy látom, hogy a mai fiatalok nagy része (tisztelet a kivételnek) nem szeretnek fizikai munkát végezni. Így nem tudom, ki fogja tovább vinni a kapufaragás mesterségét. Nekem három lányom van, így a keresztfiaimtól reméltem, hogy talán kedvet kapnak ehhez a szép mesterséghez, még nem mondtam le erről.

Egyedül dolgozol, de a munka folyamatában akad olyan művelet, amihez egy ember kevés. Mit teszel ilyenkor?

Mindig akad egy-két jóbarát, vagy akár a szomszédok, akiket „munkával társított sörözésre” hívok, és szívesen besegítenek. A kapu felállításánál szintén elkel a segítség, de a családom is kiveszi részét a munkából. A feleségem segít be a rajzolásnál, csiszolásnál, a festésnél. De amikor mozgatni kell a kisebb darabokat, akkor a lányaim is besegítenek, így akár zsebpénz is lehet a jutalom.

Hogyan látod a saját jövődet?

Még van kedvem a kapufaragáshoz, rendelésekből sincs hiány, nem érzem úgy, hogy abba kéne hagynom. Még tíz évet biztosan ezt szeretném csinálni. Kezdetben azt mondtam, legalább 100 kaput szeretnék kifaragni, azon túl vagyok, most már 200 a cél, remélem, tudom teljesíteni. Amit biztosan tudok, hogy a fához kötődő szeretetem az addig megmarad, amíg élek.