banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Fesztivállal nyitják meg a látogatók előtt a frissen felújított paszmosi Teleki-kastélyt

Megnyitja pénteken kapuit a látogatók előtt a Beszterce-Naszód megyei Paszmoson a Teleki-kastély, ennek örömére szervezik meg az első ArtCast Teleki fesztivált. A 18. század közepén épült, és az elmúlt négy évben felújított, a Beszterce-Naszód Megyei Tanács tulajdonában lévő kastélyban kiállítások, helyi termékek vására is helyet kap, fellép továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Opera.

A Beszterce-Naszód Megyei múzeumok fenntartásáért és működtetéséért felelős menedzser, Alexandru Gavrilaş azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy ez a fesztivál, amellyel tulajdonképpen a kastély felújításának befejezését ünneplik, egyedi a térségben. Célja pedig, hogy a helyi közösséget is aktívan bevonja a kastély körüli élet felpezsdítésébe.

Az ArtCast Teleki fesztivál hivatalos megnyitója pénteken 18 órakor lesz, és máris hat kiállítást tekinthetnek a meg az érdeklődők, ezek közül az egyik a román királyi család hazai rezidenciáit ismerteti. De lesz filmfesztivál, borkóstoló, amelyen főként szászlekencei és környékbeli borokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Helyi termékeket is bemutatnak, illetve lovas hintós kirándulásra is elmehetnek a környéken az érdeklődők. Este koncertek színesítik a programot.Fotó: Castelul Teleki • Posmuș/Facebook

A fesztivál második napján piknikezni hívják a fesztivál résztvevőit, de lesz retró autók kiállítása, majd a Beszterce-Naszódi Turizmus Közösségi Fejlesztési Társulás bemutatja a Porţile Transilvaniei (Erdély kapui) turisztikai útvonalat.

A harmadik napon szintén teret engednek a helyi termékeknek és előállítóiknak, lesznek gyerekfoglalkozások, a rendezvénysorozatot pedig a Kolozsvári Magyar Állami Opera előadása zárja vasárnap este.

A barokk stílusú paszmosi Teleki-kastélyt a 18. század közepén építtette Teleki Pál és Haller Borbála. Ők alakították ki az udvarház négyzetes elrendezését is: hátul az 1750–52 körül újjáépített lakóépület, az első, 1760 körül épült, tornyos kapuépület, két oldalt pedig gazdasági épületek zárták le a négyszögű udvart. 1823-ban az udvarház-komplexum leégett. Helyreállítása, amelyet Teleki Ferenc irányított, 1830-ig tartott. Az 1848–49-es szabadságharcban az udvarházat kifosztották és annyira lerombolták, hogy Teleki Ferenc kénytelen volt elköltözni innen nagysomkúti birtokára. 1868-ban a házat újból használatba vevő Teleki Andor helyreállíttatta a károkat. 1945-öt követően az épületeket a kiépülő kommunista diktatúra államosította és az itt berendezkedő állami gazdaság irodáit és szolgálati lakásait alakították ki benne – olvasható a Kastély erdélyben honlapján.

A kastély most befejezett felújítására még 2017-ben írták alá a finanszírozási szerződést a Regionális Operatív Programon keresztül. Ez magában foglalta a kastély és környezetének rehabilitálását. A munkálatok teljes értéke 22 millió lejre rúgott, és 98 százalékban vissza nem térítendő támogatás volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?