banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Jövő csütörtökön kezdődik az Egyfeszt a Gyergyói-medencében

Ötven helyszínen, több mint nyolcszáz összművészeti programmal szervezik meg az Egyfesztet Erdélyben, a Gyergyói-medencében augusztus 4-től 7-ig. A zenei színpadok mellett irodalmi, képzőművészeti eseményekkel, helyi gasztrokínálattal és a helyhez kötődő kalandprogramokkal várják az érdeklődőket – közölték a szervezők pénteken.

A rendezvényen három nagyszínpadot állítanak (kettőt Gyergyószentmiklóson, egyet Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastélyban), de kisebb helyszíneken is lesznek koncertek. Az Egyfeszt egyik kiemelt idei fellépője a Gipsy Kings, Gyergyóba várják továbbá a Wellhellót, Hobót és bandáját, Lajkó Félixet és a lengyel Volosit, Herczku Ágit Nicola Parovval, Dresch Mihályt, Harry Tavitiant, Kubinyi Júliát, Sárik Pétert, Falusi Mariannt és Dorogi Pétert.

Erdély legfiatalabb fesztiválját tavaly tartották meg először. Az ötlet a Művészetek Völgyében született sok évvel ezelőtt, tavaly a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hagyományok Háza támogatásával szervezték meg. A fesztivál az erdélyi havasok lábánál, kastélyok, polgári házakkal körbevett kisvárosi főterek, zsindelyes falusi porták, zúgó erdők és fajgazdag kaszálók vidékén valósul meg.Fotó: Egyfeszt

Idén is tematikus udvarokat alakítanak ki: lesz Folk-udvar, Jazz-udvar, Retró udvar, Könyv- és Színház udvar, Képzőművészeti udvar, Alter udvar és Örmény udvar, valamint Gasztró utca. A Képzőművészeti udvarban az állandó kiállítások, beltéri és szabadtéri installációk mellett többek között a kolozsvári Fecsegő ecsetek művészetterápiás műhelye várja alkotni és élményt feldolgozni a gyerekeket. A Gasztró utca helyi kulináris jellegzetességeket mutat be, köztük a gyergyói örmény konyha remekeit.

A fesztiválon fellépő alkotóművészekkel közönségtalálkozókon lehet beszélgetni. A művészeti programokon túl a fesztiválozók ízelítőt kapnak a környék látnivalóiból: számos idegenvezetős túrán vehetnek részt a környékbeli borvízfürdőkhöz, tájházakhoz, és belekóstolhatnak hagyományos kézműves foglalkozásokba. Az Egyfesztről elérhető a Gyilkostó vagy a Súgó barlang, lesznek alternatív hegymászó útvonalak, medveles, sikló- és sétarepülés, tandem ejtőernyős ugrás, medenceparti, silent party, Chill Zone, fényfestés, iparművészeti vásár, retró bulik, hajnali táncházak és dzsesszelmélkedések.

Az Egyfeszt szervezője a gyergyószentmiklósi székhelyű Ice Flora Alapítvány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?