Egyfeszt mozgásban, mint a kisgyerekek: kicsiké, nagyoké és családoké is a gyergyói Egyfeszt

Igazi paradicsoma a kisgyerekes családoknak a gyergyói Egyfeszt összművészeti fesztivál, amelyet augusztus 4-7. között 50 helyszínen, több mint 800 programmal szerveznek meg. A négy nap alatt a Gyerekudvarban, de azon kívül is számos izgalmas, felfedezni való helyszín, kaland és befogadható élmény várja a legkisebbeket, közölték a szervezők.

Ahogyan a kisgyerekek, ez a fesztivál is úgy van kitalálva, hogy nem egyhelyben ülős, hanem mozgolódós fesztivál. Ahhoz, hogy a résztvevők a legtöbbet kapják az élményből, több helyszínbe is bele kell kóstolniuk. A színpadok zenei programjain túl Gyergyószentmiklóson városszinten az Alter udvar, Folkudvar, Gasztró utca, Vásár, Gyerekudvar, Jazzudvar, Retró udvar, Örmény udvar, Képzőművészeti udvar, Színház- és Könyvudvar kínál tematikus programokat, ugyanakkor a Gyergyói-medence települései és fontos turisztikai célpontjai is fesztivál-helyszínekké válnak (Alfalu, Csomafalva, Ditró, Remete, Szárhegy, Gyilkos-tó, Súgó-barlang).Fotók: az Egyfeszt Facebook-oldala

A Gyerekudvar egyébként a gyergyószentmiklósi Szabadidőparkban kap helyet, és pénteken, augusztus 5-én nyílik. Állandó programjai között választható a nemezelés, agyagozás, üvegfújás, egyéb kézműves tevékenységek, mondókák, népi játékok (Boros Bélával és Boros Hildával), arcfestés és egyfesztes csillámtetoválás, ugyanakkor lehetőség van róka, mókus és medve fakanálbábok elkészítésére is a HalVirág Bábszínházzal. A gyergyószentmiklósi társulat péntektől vasárnapig este hattól bábelőadással is várja a kicsiket, akik Csernik Szende lábbábos Csihány csípte meséibe is bekapcsolódhatnak a helyszínen.

Az Örmény udvarban négy napon keresztül tart rendszeres, másfél órás gyerekfoglalkozást Örmény meseablakok címmel Ambrus Katalin óvónő. Az örmény népi kézműves foglalkozásokba is bele lehet kóstolni Dobribán Annamáriával, nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Agyagozással majdnem minden nép fiai foglalkoztak, és az égetett edények a hétköznapi (konyhai) használat legalapvetőbb eszközei voltak. Eltérő azonban a különböző kultúrákban használt szín- és motívumvilág, amely a különféle tárgyak díszítésében visszaköszön. A foglalkozás, amely nem csak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is szól, gyakorlati formában nyújt betekintést a kaukázusi örmény kultúra világába, a sajátos színvilág és motívumok megismerésén keresztül. A tevékenységen nem csak használati eszközök, hanem keresztek, házszámok és egyéb tárgyak is készíthetők.

Csomafalván a Borsos Miklós Művelődési Otthonban szombaton 17 és 21 óra között Páll Ibolya erdélyi bábos, mesemondó, előadóművész tart egyszemélyes zenés bábszínházi előadásokat 3-12 éves korú gyermekeknek. Népmeséket mutat be kreatív módon, sok zenével és népdallal fűszerezve.  Ezalatt a gyerekek éneklési kedvének és fantáziájának mozgósítására törekszik. Előadásában megszólaltat és bemutat olyan népi hangszereket, mint a koboz, doromb, tilinkó, furulya, dob, madársíp, zengőtál.

A gyerekeknek szóló zenés programok között szerepel a Makám zenekar Gyerekudvar-fellépése, a Folkudvarban péntek-szombat-vasárnap gyerektáncház lesz Sándor Csaba, Rigmányi Lajos, Balázs-Bécsi Csaba és az Üver zenekar fellépésével, szombaton pedig a Folker együttes lép fel Eszes Gyurka és az Ezmók című gyerekelőadásával, ami valójában egy mesés táncház, amely tartalmazza a népmese, népi játék és néptánc elemeit.

Vasárnap ugyancsak a Folkudvarban Paár Julcsi családoknak szóló mesekoncertjén megelevenedik egy mesebeli táj, egy varázslatos történet, amelynek a hallgatóság is szerves részévé, szereplőjévé válik. A Folkudvarban népi játszóház is működni fog, naponta két természetes alapanyagból lehet dolgozni, péntektől vasárnapig 6 mesterség – nemezelés, csuhéfonás, fonalmunkák, kötélverés, bőrözés, gyöngyfűzés – alapfogásaival ismerkedhetnek meg az arra járók, és készíthetnek apróbb használati tárgyakat, játékokat népi mesterségek technikáival a Portéka Egyesület szervezésében.

A Színház-és könyvudvarban Doboz utca 1. címmel lesz interaktív táncelőadás gyermekeknek Dányi Viktória és Furulyás Dóra vezetésével. Ők a magyar kortárstánc élet aktív résztvevői, mindketten kisgyermekes szülők. 2020-ban kezdték meg közös alkotói munkájukat Mothers Back néven, és fontosnak tartják, hogy a gyermekek is megismerkedjenek a táncművészettel, és minőségi kulturális élményekkel gazdagodjanak. Két órás kontakttánc-workshopjukon előzetes regisztráció után (a 0040 744 844 328-as telefonszámon) bárki részt vehet, kötöttségek és előismeretek nélkül.

Az összművészeti jelleghez egyébként szervesen hozzátartozik a fesztiválozók bevonása az alkotótevékenységekbe. A kamaszok és fiatalok számos kézműves technikát kipróbálhatnak a műhelymunkákon, a Színház-és könyvudvarban írhatnak, rajzolhatnak, ragaszthatnak a közösségi alkotótáblán, sőt, a kolozsvári NEST eseményén a slam műfaját is kipróbálhatják.

A társasjátékok sem maradnak ki a kínálatból: a Határátlépők Egyesület a Matrisz Egyesület támogatásával 4 nap társasjátékozást szervez a ProArt Galériában, ahol a művészet és az önfeledt játék kapcsolódik össze.

A fesztivál zenei kínálatának sokszínűségét jól illusztrálja, hogy három nagyszínpadon (kettő Gyergyószentmiklóson és egy Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastélyban), valamint további kisebb helyszíneken lesznek koncertek. Az Egyfeszt egyik idei sztárfellépője a Gipsy Kings; további fellépők: Carson Coma, A Csajod, Wellhello, Hobó és bandája, Lajkó Félix és a lengyelországi Volosi együttes, Dresch Mihály, Harry Tavitian és Cserey Csaba, Kubinyi Júlia, Sárik Péter és Falusi Mariann, Dorogi Péter (Intim Torna Illegál), Sárosi Péter Azara & Tasi Nóra, Benedek Balázs Quartett, Teddy Queen, The Minds, sZempöl Brass Edition, Transylvanian Bú Boys, DJ Palotay, Besh o droM és még sokan mások.

A gyergyói fesztiválra a helyieknek féláron biztosítanak belépőket: aki bizonyítani tudja, hogy a Gyergyói-medence valamely településén lakik, mindössze 125 lejért válthatja ki a négynapos fesztiválbérletet, amely amúgy 250 lejbe kerül. A napijegy 70 lej (még július végéig, utána és a helyszínen már 90 lej lesz), a 12 éven aluli gyerekek számára a belépés ingyenes, ugyanakkor van családi jegy is, amely a 4 napra 490 lejbe kerül, és két felnőttnek, valamint két, 12 éven felüli gyereknek biztosít belépést. A különböző helyszínekről és a teljes programról az egyfeszt.ro oldalon lehet részletesen tájékozódni.

Kapcsolódók

Kimaradt?