Különleges színházi élményben lehetett része annak, aki a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten ellátogatott A farkas és a hét kecskegida, Huzatsárkány a várban,  a Visszajött a répa papírszínházas előadásokra. Dávid Ádám magyarországi író, költő adta elő a meséket. Egyik előadása után arról beszélgettünk vele mitől izgalmas ez a japán eredetű műfaj, a kamishibai, és hogyan kezdett el foglalkozni vele.

Milyen volt az első élmény, amikor megtapasztalta ennek a műfajnak a hatását a közönségére? Mi ragadja meg a gyerekeket a papírszínházban?

Az különleges ebben a műfajban, hogy, ahogy a mai bemutatón is, mindig először kicsit kérdezgetem a gyerekeket, hogy szerintetek mi ez, és nyilván azt látják, hogy ez egy fadoboz, esetleg olyan, mint egy aktatáska vagy bőrönd. Utána, ahogy kinyílik a keret, és kinyílik benne egy mesevilág, úgy az ő szemük is elkerekedik, és nem akarják először elhinni, mert teljesen szokatlan ez a műfaj. Az a varázslatos benne, hogy a mai digitalizált világban, amikor a gyerekek, még ha óvják is tőle a szülők, akkor is látnak valamilyen kütyüt, és azt tudják, hogyan működik, de az, hogy egy sima fadoboz teljesen offline és kábel és digitális jel nélkül tud egy ilyen varázslatot művelni, hogy csak néhány rajz segítségével egy történet életre kel, ez hasonlít ugyan a képes mesekönyvek világára, de mégis egészen máshogy működik. Ugyanaz a dinamizmus jellemzik, mint egy diafilmet vagy rajzfilmet, csak teljesen manuálisan működik. Csak egy előadó hangján, előadói képességein és a rajzokon múlik, meg azon, hogy megszületik-e a színházi élmény. Nem véletlenül papírszínháznak hívjuk ezt, mert ez tényleg aprócska kis színház, ami egyszer csak kitárul.

Hogyan választotta ki az első meséket?

Kiválasztottam, amik szimpatikusak voltak, egyszerre vagy nyolcat. A megcélzott korosztályra is figyeltem, mit szeretnek az ovisok, a kisiskolások. Ezeket otthon először a saját gyerekeimnek mutattam meg és egy-két ismerősnek. Kicsit teszteltem, volt, hogy tükör előtt is próbáltam. Aztán annyira megtetszett, és olyan jól működött, hogy gondoltam, megpróbálok én is írni egyet. Így indult. Először felfedeztem a műfajt, a módszertani kézikönyvet is végigböngésztem, és a Csimota Kiadó honlapján is rengeteg hasznos információ van, videók vannak összegyűjtve, kinyomtatható anyagok is.

Nagyon sok metodikai segítséget kap akár egy szülő is, ha teljesen nulláról szeretne megismerkedni ezzel a műfajjal. Van ilyen is, hogy papirszinhaz.hu, ahol el lehet kezdeni kutakodni. Egyébként a határ a csillagos ég, annyira sok módszer, annyi ötlet van, ha az ember a Youtube-on rákeres erre, hogy kamishibai, hogy elképesztő. Nekem a bábszínházas módszerek tetszenek, hogy egy kis bábbal még, akár zoknibábot vagy hurkapálcára felragasztott rajzfigurát iktassak be. De lehet hangszereket is behozni. Rengeteg módszer van még, amivel izgalmasabbá tehető az előadás.

Hogyan, miért kezdett el papírszínházzal foglalkozni?

A gyerekirodalom világába kamaszként csöppentem bele, akkor szippantott magába, nyilván gyerekként sokat meséltek nekem, aztán gimnáziumban rendeztem Szegény Dzsoni és Árnika című regényét Lázár Ervinnek, és el is jött az utolsó előadásra a szerző, akit azóta is a mesteremnek tartok, és ez óriási élmény volt nekem. Aztán az egyetem alatt is egyre többet foglalkoztam ezzel, és pont szerencsés időszakban kezdtem el, mert pont a 2000-es évek elején egyre több olyan új kiadó jelent meg a magyarországi gyerekkönyvpiacon, akik sok újdonságot hoztak be külföldről, illetve próbáltak ki sok új szerzőt, és rengeteg zseniális grafikus is lett aktív ekkoriban, 2005-2015 között.

Először a Csodaceruza folyóiratban kezdtem el publikálni, interjúkat készítettem kiadókkal, grafikusokkal, szerzőkkel is, és aztán pont Lázár Ervin 70-ik születésnapjára írtam az első komolyabb mesémet, amit 2006-ben jelent meg, és ott a szerzőt több tucat mesehőse köszönti fel. Ez volt az első írásom, ami nyomtatásban megjelent.

Pályázatokon is részt vettem, az egyik legkomolyabb pályázati munkámból született meg az első könyvem,  A Virág utcai focibajnokság ifjúsági regény, ami a 10 éves Pagony Kiadónak volt a századik könyve.

Utána a Pagony Kiadóval a vonat témát vetettük fel, ekkor kezdtem el foglalkozni a Millenium Expresszel, ez 2013-ban jelent meg, aztán még két másik kötete is. Ez egy trilógia. Azóta még jelent meg ifjúsági regényem. Elkezdtem kalandozni más műfajok felé: képregényt is írtam többet, és drámám is van most már hat, ebből kettőt mutattak be.

És hogy a papírszínház műfajával hogy ismerkedtem meg? Kezdetektől követem a Csimotának a kiadványait, rengeteg bártor műfajkísérlettel álltak elő az utóbbi 15-20 évben, és ők honosították meg ezt a Japánban már évszázadok óta népszerű műfajt.

Először csak vettem egy keretet meg pár mesét, gondoltam a repertoáromat ezzel bővítem, mert rendszeresen járok országszerte író-olvasó találkozókat tartani, és aztán annyira megtetszett a műfaj, hogy gondoltam, átdolgozok egy mesét. Így jött az első papírszínház-ötletem, A farkas és a hét kecskegida. Ennek olyan jó volt a fogadtatása, hogy lehetőséget kaptam a kiadótól, hogy egy saját mesét is írjak, és ebből született meg tavaly ősszel a Huzatsárkány a várban.

Ebben igyekszem ennek a műfajnak a kereteit a szó szoros értelmében feszegetni, mert magát a fakeretet mint játékteret mozgásba hozom. Elképzeltem, hogy mi lenne, ha ez egy várkapu lenne, ezért folyton ki-be csukom. Az összes papírszínház, amit eddig ismertem, olyan, hogy az elején kinyílik ez a keret, és a végén becsukódik. Én pedig ezzel játszom el, hogy folyton nyitom-csukom, hiszem egy huzatsárkány a főszereplő, aki ki-be csapkodja ezt a kaput.

Nagy örömömre az egyik első és legfontosabb illusztrátor, aki ebben a műfajban dolgozott Magyarországon, Takács Mari lett az illusztrátora ennek a mesének, és szenzációs és nagyon humoros illusztrációkat készített a történetemhez.