Szálinger Balázs: „ti is utáljátok, ha valami tápos az erdélyi ember gondolkodásáról ír”

 „Az ember életében a legtöbb döntés nem úgy jön, hogy öli magát, vajon most melyik a jó út. Inkább úgy történik, hogy reggel felkel, és már nem tudja elképzelni az egyik verziót, csak a másikat” – véli Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, aki több területen is kipróbálta magát, hiszen műfordítóként, szerkesztőként és a színház berkeiben is megcsillogtatta tudását. A költővel a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten beszélgettünk.

Szálinger Balázsnak nemrég jelent meg az És most kelletlen elrugaszkodom kötete, amely az elmúlt 25 év anyagából válogat. Úgy fogalmazott, már néhány éve érezte, hogy itt az ideje egy válogatott kötetnek. Egyébként pályája Kolozsvárhoz is kapcsolódik, itt jelent meg az első két kötete. Tavaly otthagyta a patinás kiadóját és szerzői magánkiadásban jelentette meg köteteit. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, így sokkal szabadabb, és az eddigi tapasztalatok szerint szakmailag sem érzi, hogy rosszul járt volna a döntéssel. A költő Nagybányán is élt egy hónapot, Kályha Kati című, Nagybánya román megszállásáról írt drámáját 2022 decemberében mutatták be. A dráma történeti hitelességgel szól a háború sújtotta zűrzavaros időszakról, és arról, hogyan élték meg az emberek a román hatalomátvételt.

– Erdélyhez is kötődik a pályád, hiszen Kolozsváron jelent meg az első két köteted. Mesélnél erről az indulásról? Mi a története?

– Az Előretolt Helyőrség folyóirat még működött, velük joghallgatóként ismerkedtem meg Tusnádfürdőn, az akkor nagyon imponált. Körülbelül 6-8 évvel idősebbek voltak nálam, már megjelentek könyveik, közöltek verseket, akkoriban én még nem közöltem. Odasündörögtem és foglalkozni kezdtek velem. Aztán nagyon sokat jártam Kolozsvárra, főleg stoppal, egy idő után pedig kikoptam a jogi egyetemről. Elkezdtem verseket közölni, majd megjelent az első kötetem. Elvesztem, onnantól végem volt...

Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Facebook-oldal

– És most visszatérve, mit jelent neked Kolozsvár? Hogyan tekintesz a városra?

– Azóta voltam már néhányszor Kolozsváron, egy évet éltem is itt valamikor. Nagyjából az történik Kolozsváron, amire számít az ember egy főváros, egy nagyon impulzív város esetében. Az ember három napra kiteszi a lábát, de már újra kell tanulnia a várost, olyan sokat változik. Folyamatosan új arcok jelennek meg, ugyanez van Budapesten is. Az a helyzet, hogy ezt a tünetet nem látom Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Pozsonyban. Kolozsvár és Budapest tényleg egyedülálló ebben a tekintetben. Valószínűleg ezt jelenti a főváros. Új boltok, bezárnak a régiek, azok helyén már teljesen más profilú hely van. Ez itt erőteljesen jelen van, ami nyilván azt is jelenti, hogy az ember folyamatosan küzd azzal, hogy megöregedett. Az ember önkéntelenül is bezárkózik, nem szívesen fogadja el, hogy a háta mögött megváltoztak a dolgok, ez picit nyomasztó.

– Nagy port kavart az, hogy tavaly magánkiadásban adtad ki az új verseskötetedet. Többször is úgy fogalmaztál, hogy nem bántad meg a döntést, szabadabbnak érzed magad. Mennyire volt kockázatos ez a lépés, hogyan élted meg?

– Természetesen kockázatos volt, ezt nem is kellett érezni. Szerintem az ember életében a legtöbb döntés nem úgy jön, hogy öli magát rajta: jaj, most melyik a jó út? Inkább úgy történik, hogy reggel felkel, és már nem tudja elképzelni az egyik verziót, csak a másikat. Tudja, hogy amiben benne van, az már annyira nem jó.

Nem voltam biztos benne, hogy ez egy jó döntés. Hogyan is lehettem volna? Több mint húsz éve a pályán vagyok, de még nem láttam hasonló példát. Nem láttam olyat, hogy valaki elmegy egy ilyen kiadótól és magánkiadásban jelenteti meg a köteteit. Nem volt előttem egy sikeres példája egy hasonló döntésnek. A kockázatát nyilván láttam, de nem tudtam elképzelni, hogy maradjon minden úgy, ahogy azelőtt volt. Az ember nem azért lesz költő, hogy egy életen át minden a megszokott kerékvágásban folytatódjon. Folyamatosan új dolgokat akar és keres. Egy kicsit legyen megrúgva az a papírdoboz oldalról, hogy valami változzon.

Szálinger Balázs és André Ferenc a könyvhéten

Régóta úgy éreztem, hogy nem változik semmi. Azt még nem tudjuk, hogy mi lesz ebből hosszútávon. Én nem tudom, hogy Az ember tragédiája melyik kiadónál jelent meg, lehet, hogy ez egyáltalán nem is fontos. Csak az a biztos, hogy most jó, és nem tudnám elképzelni, hogy másképp legyen… Most már rosszul is mutatna visszakullogni, nem? Ráadásul sok mindent elveszítenék vele, amit az elmúlt évben az olvasóimtól kaptam.

– Több területen is kipróbáltad magad, a színház berkeiben is megcsillogtattad a tudásodat. Korábban úgy fogalmaztál nem szereted, ha drámaírónak neveznek, mert nem vagy az. Vajon változhat ez a jövőben?

– Most már drámaíró vagyok? Most már így nevezem magam? Nem. Van egy nagyon hamar kialakult identitásom: költő vagyok. Jelent meg prózakötetem is, egy naplókötet, de nem érzem, hogy prózaíró lennék tőle. A drámák is versformában vannak írva. Nem tanultam a drámaírást, hanem csak úgy jött. Azt is, hogy költő vagyok, még azt is ki kéne érdemelnem.

– A könyvhetes beszélgetésen meséltél arról, hogy hogyan találtad meg a témát Nagybánya román megszállásáról, amiből drámát írtál. Egy hónapig éltél a városban, hogy dokumentálódj. Milyen volt ez az időszak, mit tapasztaltál?

– Szívtam magamba a várost. Attól viszont rettegtem, hogy ne legyen az, hogy jön egy pesti arc és ír rólunk, megírja a mi történetünket, de úgy, hogy semmi köze hozzá. Ezt én utálom. Nem lehet megúszni, hogy amennyiben az ember valamiről ír, akkor ne lássa a mindennapokat. Turistaként ezt nem lehet csinálni. Ti is utáljátok, ha valami tápos elkezd írni az erdélyi emberek gondolkodásáról. Hiszen mit tud ő arról?

Nem tudtam erre több időt áldozni, de egy hónapot éltem Nagybányán a családdal. Nem tudtam hosszabb ideig maradni, ráadásul még tartott a koronavírus-járvány, karantén volt. De az az egy hónap elég volt arra, hogy beszívjam a város hangulatát, a szagát, jól megismerjem a tereit. A régi városról pedig van szépirodalom, amelyekből nagyon jól visszajön Nagybánya akkori hangulata. Azt viszont tilos megspórolni, hogy időt töltsek azon a helyen, amelyről írok.

– Mire számíthatnak tőled az olvasók a közeljövőben? Mik a tervek?

– Csöndre. Egy ideig békén hagyom őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?