Jóval Trianon után vagyunk, épp kilábaltunk a nagy gazdasági válságból, Hitler már uralmon van és készülődik a második világháború – Vida Gábor legújabb regénye, a Senkiháza – Erdélyi lektűr többek közt ezért játszódik az 1930-as évek derekán. Az erdélyi fiktív kisvárosban (Namajdon) játszódó történet egy „majdnem-mérnökkel”, Kalagor Mátéval indul, aki elmegy, hogy a kisvárosban megnézzen egy Ganz-turbinát – innen akár ipartörténeti intermezzo is lehet a történet egynémely mozzanata. A 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a Déry Tibor-díjas prózaíróval, a Látó folyóirat főszerkesztőjével Kinizsi Gyöngyi beszélgetett.

A kisváros (amely a szerző szerit kísértetiesen hasonlít Marosvásárhelyre) lakói közül szép lassan mindenkit megismerünk, a román rendőrt, a jegyzőt, kisasszonyt, írnokot, Mircea Dragomir vasgárdistát – aki a „Bukarestben már nem volt jó semmire, majd Erdélyben jó lesz” jelszó alatt kerül Erdélybe. Vida Gábor kihangsúlyozta, a romániai harmincas években „hamar kijárt a golyó”, több száz politikai gyilkosság történt, szinte futószalagon történtek meg ilyen esetek. Mint mondta, a korabeli lakosság között azért nem alakulhatott ki olyanszerű polgárháború, mint Spanyolországban, mert nyolcvan-kilencven százaléka a lakosságnak nem vesz részt, illetve analfabéta volt. Ezekről az időszakokról elfelejtett Sergiu Nicolaescu-filmek mondanának el talán a legtöbbet, hogy milyen volt a „vasgárdista, detektíves, bicskás” időszak, tette hozzá a szerző.

Zsidó téglagyárosok, bukaresti örmények, szász fényképész – színes és vérbeli erdélyi társaság gyűl össze a kötetben, de feltevődik a kérdés: lehet-e jó novellát vagy regényt nők nélkül? Aligha, még a legháborúsabb történetekben is ott vannak, és nem csak (korszakfüggő) hagyományos női szerepben. A párkapcsolatok evolúcióját tekintve sokan elfelejtik, hogy annakidején a nyilvánosságot az intimitással csak a házasság révén lehetett felcserélni, hiszen nem volt olyan helyzet, amikor faluban, kisvárosban ne tudták volna, hogy ki éppen kivel találkozik vagy ki kinek udvarol. Ezt könnyedén feloldhatta a házasság, „akkor már mindent lehetett csinálni” – fejtette ki Vida Gábor, aki arra is rámutatott, hogy persze, a regényben megjelenő korszakban is voltak olyan nők, akik kiharcolták maguknak individuálisan, hogy azt tehessenek, amit akarnak, de utalást tett Jane Austenre is, aki épp ezekről a dilemmákról, társadalmi beágyazottságokról ír műveiben.

Vida Gábor korabeli sajtóhíreket, anyagokat is felhasznált a Senkiháza megírásához, a szász fényképész alakját is ezek között találta. „Nem lehetett semmi olyan marhaságot kitalálni, amire ne lett volna egy sajtóhír” – fejtette ki, majd hozzátette, olyanok jelentések láttak napvilágot, hogy „XY vagyok és nem vállalok felelősséget a fiam adósságáért”. Ezt fel is kutatta: az illető Bécsben dolgozó vegyészmérnök fia a képzése alatt az összes rá költött apanázst elherdálta, majd hazajött és azt mondta, azért kell neki pénz, hogy a diplomáját kiválthassa Bécsben. Az apa viszont óva int bárkit is, hogy fiának pénzt adjon, se váltóra, se becsületszóra.

A Senkiháza főszereplője, Matei Călugăru/Kalagor Máté Erdélyben marad, megnősül, gyereke születik ugyan, de a későbbiekben behívják katonának Bukarestbe, és kapcsolatba kerül korábbi szerelmének gazdag örmény családjával. Kinizsi Gyöngyi kiemelte, hogy számára fontos mozzanata a könyvnek, amely azt írja le, hogy az örmény posta egy olyan apparátus, amely bárkit és bárhol a világon el tud érni. A kor paradoxona viszont, mondta a szerző, hogy az 1914-es örmény genocídiumban meghaltak gyerekeit aztán később törökök fogadtak be.

Vidát a kötet megírása idején az is érdekelte, hogy milyen volt a bukaresti magyarság – a kozmopolita városban a húszas-harmincas években is kialakult már egy magyar nemzetiségű keménymag. A fővárosban élő magyarok viszont mindig furcsák maradtak – tette hozzá a szerző.