Megvakult angyalok címmel jelent meg a Kalligram kiadó gondozásában Kali Ágnes költő, dramaturg második verseskötete, amelyről a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten beszélgetett a szerző Horváth Benjivel. A három versciklusba rendezett versvilág magánmitológián keresztül mutat meg valami egyetemeset mindannyiunk számára, akik a szenvedéseinkből gyógyulni akarunk.

Kali Ágnes felolvasással indított – Szucsávai sirató című versét követően pedig elmondta, bukovinai útjai nem csupán szakmaiak voltak. Az észak-moldvai vidéken együtt dolgozott Nagy Botonddal és Matei Vișniec-kel egy darabon, de közben időt szakított arra is, hogy lelkileg is feltöltődjön, így a helyi kolostorokban megismerkedett apácákkal is, akikkel többször is elbeszélgetett, és akik megtanították őt mirhaolajat keverni és szenteltvizet meríteni.

„Nagyon jó a humoruk ezeknek az apácáknak. Sikerült azért eljutnom a Hagigadar-kolostorba is, amely egy volt örmény kolostor közel a városhoz” – mesélte el. Kali számára fontosak az örmény gyökerei, igyekszik kulturálisan kapcsolódni ehhez az örökséghez, bár sok konkrét adat nem áll rendelkezésére a család történetével kapcsolatosan.

Horváth Benji arra mutatott rá, hogy a szövegekben különböző tárgyak, dolgok, szakrális kellékek és elemek jelennek meg, ikonoktól mitológiai alakokon keresztül vizeken és más apróságokon át, amelyet a szerző egyféle berendezésként határoz meg külsőleg és belsőleg egyaránt. Külső szemlélőként szeret körbenézni saját otthonában is, de másoknál is, megjegyezni, ki mit tart fontosnak, ugyanakkor ezek a kellékek egy szövegben kapaszkodók és életben maradási gyakorlatok: olyan szimbólumok, amik közös dolgainkra kapcsolnak rá bennünket. „Mitológiai alakokhoz kapcsolódni azt jelenti, hogy megvan az a közös metszet, ahol mind ott vagyunk, de közben megismerhetem mások mitológiáját, ezen belül pedig az ellentéteket is. Ugyanakkor az a jó benne, hogy nincs felelősség, mert nem életeket veszel magadra.” – fejtette ki.

Mint mondta, az írás számára nem szó szerinti terápia, de mégis terapeutikus funkciójú: „Az önmagam terápiája utáni pillanat az írás, de ez már erő.” Számára az alkotás nem csak önmaga felszabadításáról szól, ez nem elég, és már nem érzi ezt a stílusának, amit azzal példázott, hogy nem elég csak simán mondjuk egy abuzív kapcsolatról írni, meg önmagunkon meghatódni, ez nem csak rólunk kell szóljon, meg kell tudni lépni ezt a szintet. „Nem arról szól, hogy én facsarom a saját szívemet, hanem mindenki szíve van kifacsarva” – tette hozzá.

Első kötete, az Ópia megjelenése óta sokat tanult önmagáról is és az irodalmi recepció működésmódjáról is. Azt tapasztalta, debütjének megjelenése óta belekerült egy skatulyába, amit elsősorban a recepció felelősségének tart egy elsőkötetes szerzővel szemben. Míg ő kinőtte az úgynevezett romantikus művész- és költőképet, addig meg kellett küzdenie azzal, hogy a fogadtatása már készként kezelte azt az öt évvel ezelőtti Kali Ágnest, aki volt a megjelenés idején. A könyv gyengeségeire később jött rá, mint ahogy az sem igaz, hogy egy húszéves szerzőnek már „késznek kell lennie.” A kétségkívül nagy népszerűségnek örvendő debüt után azonban a szerző elmondta: „a második kötetes Ágnes meg tudja most már ölelni az Ópiás Ágnest”.