„Amikor valaki szamár pozícióban van, azt mikor fogja észrevenni a ló?” – elmélkedett Csernus Imre pszichiáter, akit a 12. Ünnepi Könyvhéten hívtunk meg egy kávéra. Újonnan induló Mi fér bele egy kávéba? sorozatunk első epizódjában főként a párkapcsolatok dinamikájáról beszélgettünk. A felnőtt és felnőttnek látszó helyzetekről, a szülői mintákról és a gyermekkori megoldatlan szituációkról. A magyarországi pszichiáter tapasztalatai szerint a felnőttnek látszó ember egy váratlan élethelyzetben megijed, bepánikol, nehezen hoz döntést, a társára hagyatkozik, ezzel szemben a felnőtt ember egyedül is jól van, és társával szövetséget köt, semmint függő viszonyt. (A most újraolvasásra ajánlott cikkünk eredetileg 2023. június 17-én jelent meg.)

Mi fér bele egy kávéba? – tettük fel a kérdést önmagunknak és interjúalanyainknak, amikor a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sürgés-forgásában igyekeztünk a lehető legkomolyabb témákról rövid idő alatt beszélgetni. Terítékre került a párkapcsolatok dinamikája, a családalapítás és szülői lét, a kultúrateremtés, az irodalom népszerűsítése, a tehetséggondozás, a gyereknevelés és a hitélet is. Ebben voltak segítségünkre beszélgetőtársaink, a magyarországi Grecsó Krisztián író, Csernus Imre pszichiáter, Vadadi Adrienn író, óvónő, Lackfi János költő, illetve az erdélyi Botházi Mária író, újságíró és André Ferenc költő, slammer, tehetséggondozó.

Csernus Imre pszichiátert az Én és te című könyve kapcsán kérdeztük. Ennek kapcsán világosított fel, hogy a felnőttnek látszó embert onnan ismerhetjük fel, hogy ha egyedül találja magát egy váratlan élethelyzetben, akkor megijed és bepánikol. Szintén jellemző rá, hogy nagyon nehezen vagy nem hoz döntést, helyette mindig a másikra hagyatkozik: „szívem, hova megyünk?”, amire a válasz, „á, nem tudom, hova menjünk?”, vagy „a jó lesz nekem, amit te kigondolsz”, ez pedig a bizonytalanságát jelzi, azt, hogy az életében egy nagyon fontos, félelmekkel teli szituációt nem oldott meg.

Kiemelte, ezzel szemben a felnőtt párkapcsolat egyik jellegzetessége, hogy az ember egyedül is jól van, és ha egy hozzá hasonló emberrel találkozik, szövetséget köt vele, ahelyett, hogy függő viszonyt alakítana ki. „A felnőtt párkapcsolatok hozadéka, hogy ki fog alakulni a boldogság. A felnőttnek látszó kapcsolatoknál – noha boldogságnak nevezik – nem alakul ki más, csak a biztonság, pedig a biztonság az nem boldogság” – tette hozzá, míg egy kolozsvári kávézó teraszán beszélgettünk.

Hozzátette, felnőtt párkapcsolat a felnőttnek látszónak nem jár, meggyőződését pedig kemény hasonlattal nyomatékosította: „amikor valaki szamár pozícióban van, azt mikor fogja észrevenni a ló? A ló soha nem fogja meglátni. A szamár mellé egy másik szamár jár”.

A felnőtté váláshoz szükséges eszköz az önismeret és a tudatosság

Csernus Imre pszichiáter azt is elmondta, hogy az önismeret annak az eszköze, hogy az önmagunk életében keletkezett félelmi helyzeteket általa meg tudjuk oldani, azaz, amikor érzékeljük, hogy valami nem stimmel, hozzuk szóba, mondjuk el a másik félnek. Az önismeret azt jelenti, hogy „kimondom az érzéseimet, kimondom a félelmeimet. Bátor leszek beszélni a hiányosságaimról, bátor leszek beszélni a túlzott elvárásaimról, és bátor leszek belátni azt is, hogy hibáztam. Valamint bátor leszek bocsánatot kérni” – fogalmazta meg, majd hozzáfűzte, ez jelzi azt, hogy a felnőtt párkapcsolat egy emberi párkapcsolat.

Mint mondta, a felnőttnek látszó kapcsolatokban a felek figyelmen kívül hagyják, hogy mindketten emberből vannak, ahogyan azt is, hogy az emberi lét alapvető sajátossága, hogy vannak erényeink és vannak hiányosságaink. „A gond ott keletkezik, ha én a hiányosságaimról gyáva vagyok beszélni, ezáltal gyáva leszek rajta változtatni, így nem lesz megújulás”.

Meggyőződése, a kiegyensúlyozott párkapcsolat mindig egy napig tart. „Ha én az adott pillanatban nem teszek bele mindent szívvel-lélekkel, száz százalékban, akkor már annak a pillanatnak a megoldatlan traumáját hordozom, és azt a gondolatsorozatot, hogy mi lett volna, ha idejekorán kimondom, megfogalmazom?” – részletezte kiemelve, hogy rengeteg olyan emberrel találkozott, akik az első héten megfogalmazták, hogy a másik nem az igazi, mégis beleragadtak a kapcsolatba 5, 10, akár 20 évet.

Ők azok, akik racionális szempontból ugyan felnőttek, mert ki tudják számolni, hogy mi mennyi lejbe kerül, de az érzelmi szempontú felnőttség sokkal mélyebb, és akkor következik be, amikor a felek tudatában lesznek annak, hogy a másik, akivel kapcsolatban állnak, nem a hercegkisasszony és nem is a herceg fehér lovon, hanem hús-vér ember. És ennek fényében elfogadják a hiányosságaival együtt, úgy szerelmesek belé, nem akarják megváltoztatni.

„De ez nem azt jelenti, hogy ha az ő hiányossága nekem árt, azt nem fogom szóba hozni. Azért mondom el, mert szeretem. Mert megtisztelem őt az őszinteségemmel, és vállalom az ezzel járó örömöt és fájdalmat is” – figyelmeztetett beszélgetésünk folyamán nyomatékosítva, hogy ha a másik ennek hozadékaként megsértődik, az azt jelenti, hogy „lement dedóba”. Ha lement dedóba és kisgyerekként reagál, akkor nagyon gyorsan manifesztálódik, hogy csak igazinak akartuk látni, de nem az.

Hogy a párkapcsolati működéseinkben milyen szerepet játszanak a szülői minták, és a szüleinkről való érzelmi leválás – ami szorosan összefügg azzal, hogy megértjük és merjük kimondani, szüleink előbb távoznak el az élők sorából, mint mi – a videónkból kiderül. Kattintsanak, és derítsék ki, mi szükséges ahhoz, hogy felnőttnek látszó helyett felnőtt párkapcsolatot alakítsanak ki!