Megszólalt a Világgazdaságban Járdi Roland és arról számolt be, hogy az alacsony ingatlanárak, illetve a feleakkora rezsiköltségek miatt egyre nagyobb számban költöznek át a románok Magyarországra. Az aradiaknak, a temesváriaknak és a nagyváradiaknak meg e nagyvárosok vonzáskörzetében élőknek a megélhetési költségek mellett csábító a határ közelsége is. Így nem véletlen, hogy „van olyan magyarországi kisváros, ahol egyre gyakrabban hallani román szót.”

Három hónappal ezelőtt arról a riportról számoltam be e rovatban, melynek szerzője arról cikkezett, hogy a szlovák határszéli Rajka, az elmúlt évek során némiképp furcsa helyzetbe került Pozsony közelsége, illetve az itteni kedvező ingatlanárak miatt.  Cséfalvay András ugyanis kiderítette: már az összlakosság kétharmadát is meghaladja az ideköltözött szlovák állampolgárok száma, akiknek többsége szlovák nemzetiségű. A győri kolléga nemcsak arra mutatott rá, hogy 8 ezer rajkai közül mintegy 1400 az őslakos, a többi pedig az újonnan betelepülő. Annak is utána járt, az ideköltözők között előbb a felvidéki magyarok domináltak, de aztán ez megváltozott, és közülük egyre több lett a szlovák nemzetiségű. Persze az is igaz, hogy a lakhelyváltás már csak a jól ismert korlátozó szlovák állampolgársági törvény miatt sem jelentett változást a jogi státuszukban, így valamennyien megőrizték eredeti honosságukat. Mivel az uniós szabályok szerint ők is részt vehetnek az önkormányzati választásokon, joggal következtetett arra a riporter, hogy közülük kerülhet ki 2024 júniusában több helyi képviselő, de akár a polgármester is.

Ez a forgatókönyv egyelőre (még) nem tűnik időszerűnek az ország keleti tájain, de nem lehet kizárni, hogy vele, mint az élet hozta el nem kerülhető kihívással már a következő évtizedben számolni kell. Annál is inkább, mert a jelenleg is zajló és megállíthatatlannak tűnő áttelepülési folyamatokra rá fog erősíteni Románia eddig méltánytalanul elszabotált, de nemsokára biztosan bekövetkező schengeni csatlakozása.

Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Arad és Temesvár vonzáskörzetéből már eddig is nagyon sok magyar és román család határozott úgy, hogy a határ túloldalára költözteti át az otthonát. Döntésüket elsősorban az alacsony ingatlanárak indokolták, hiszen néhány ezer euróért tetszetős közművesített kertes házakat lehetett venni azoktól a helyiektől Ártándon, Biharkeresztesen, Bedőben, Berekböszörményben, Körösszegapátiban, Battonyán, Tyukodon meg sokfelé másutt is, akik nyugatabbra költöztek. Ösztönözte ezt a „népvándorlást” az is, hogy a fogadókészség irántuk mindenfelé maximális, hisz sokfelé ők képezik több település számára a fejlődés vagy a megmaradás zálogát. (A fogadókészséget illetően hadd jegyezzem meg: emlékezetesek maradtak számomra Biharkeresztes volt elöljárójának, Mészáros Ferencnek szavai, aki öt évvel ezelőtt arról számolt be, hogy az óvodában román csoportot indítottak, továbbá „az RMDSZ-szel megállapodást kötöttünk, hogy az önkormányzat minden intézményében legyen olyan dolgozó, aki beszéli a román nyelvet, és ezt tábla is jelzi.”)

A Berettyóújfalu közeli zsákfalu, Bedő esetében nem véletlenül fogalmazott nemrég így az ottani polgármester, Eszenyi Antal az újonnan beköltözöttekről: „Teljes mértékben örülök nekik, hiszen felöltöztetik, felújítják a házakat, és részt vesznek a falu aktív életében. Nekik köszönhetően nem ürül ki a település”.

A minap pedig ez ügyben nyilatkozó ártándi kollégája, Benkő Sándor, akinek falujában a korábbi stabil félezres lakosságszám néhány év alatt 650 körülire emelkedett, köszönhetően annak, hogy az üressé vált házakat elsősorban nagyváradi családok vásárolták meg, szintén örül a gyarapodásnak. Ő egyúttal árnyalta is a képet némileg:

„Ez alapvetően jó, de van benne egy pici rossz is. Jó azért, mert az új lakók felújítják a település ingatlanjait, a házak jó állapotúak lesznek, sőt újakat is építenek, és szépül a falu. Az ide érkezők fiatalítják a községet, mert kisgyermekes családok is költöztek át és életvitelszerűen itt élnek. Ami a pici rossz benne, hogy az átköltözöttek egy része a gyermekeiket visszaviszi Nagyváradra iskolába, továbbá elég nehéz őket bekapcsolni a falunk hagyományaiba, közösségi életébe.

Nagyvárosból érkezett emberekről beszélünk, egy kistelepülésre kiköltöztek, visszajárnak dolgozni Nagyváradra és ők alvótelepüléssé teszik Ártándot. Sok beköltözöttel jó kapcsolatot ápolunk, sőt egy részük meghívásunkra részt is vesz a rendezvényeinken, egyébként egymás mellett szépen elvannak a családok. Nincs feszültség a beköltözöttek és a helyi lakosok között.”

 Ugyanő beszélt a határközeliség meg e népmozgás egyéb jótéteményeiről is. Az általa elmondottakból még idéznék néhány gondolatot, hisz abból kiderül, ennek a helyzetnek csak nyertesei vannak a határ mindkét oldalán:

„A munkavégzés szempontjából kifejezetten szerencsés, hogy az országhatár túloldalán nagy ipari parkok vannak, ahol több országból telepedtek meg cégek és folytatnak szerteágazó gazdasági tevékenységet. Az ártándiak pedig oda járnak dolgozni. Olyannyira kiterjedt a határon átnyúló munkavállalás, hogy helyi járatú autóbusszal közlekedhetnek a munkahelyükre és vissza, de vannak gyárak, amelyek saját autóbuszukkal szállítják dolgozóikat. A kereset magasabb, mint az itthon számukra elérhető munkahelyeken, elégedettek az emberek. 

 És van még egy előny: nagyot javított Ártánd népességmegtartó képességén. Közel van a munkahely, kényelmesen és biztonságosan utazhatnak az emberek. Nagyvárad hozzánk rendkívül közel van, és egy nagyvárosról beszélünk, ami számos munkalehetőséget biztosít, a határon 15 perc alatt a munkahelyén lehet az ember.”

Ezek után lássuk, mi a helyzet délebbre, a békési tájakon, ahol tavaly csak Arad megyéből több százan vásároltak házakat és nem kevesen Temesből is. Képet erről Járdi Roland jóvoltából kaphatott minap a magyar olvasóközönség, aki a Világgazdaságban adta közre azt a cikkét, aminek ismertetésére most vállalkozom.

„Battonyán lakom és nagyon boldog vagyok. Kisebb a rezsi mint Aradon, tiszta és csendes, kedves emberek a helyiek” – ez a hozzászólás kapta a legtöbb lájkot abban a videóban, amelyet egy román férfi töltött fel a napokban a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa elnevezésű Facebook-oldalra.” – indítja megszólalását Járdi, majd így folytatja: „Az illető, aki épp Battonya főutcáján halad végig autójával, a videóhoz azt írta, hogy a magyar kisváros, ahol a házak felét románok veszik meg”.

Amit ehhez hozzátesz, az sok mindenről árulkodik. Legfőképpen arról, a battonyai példázat nem kivétel. Rögzíti is rögtön: a határközeli békési kisváros korántsem az egyetlen célpontja a Romániából áttelepülni szándékozóknak, a Nagyvárad közeli túloldali települések is célkeresztbe kerültek.

„Az állítást nehéz igazolni, de hogy valószínűleg nem a levegőbe beszélt, azt a videó alatti kommentek támasztják alá. A több ezer lájk mellé öt nap alatt közel 900 hozzászólás érkezett a poszthoz, a megosztások száma már a 400-hoz közelít. A kommentek között olvasgatva feltűnő, hogy a románok mennyire kedvelik hazánkat.

Pontosan ezt teszik a nagyváradiak is, fél órára Magyarország határától. Nagyon elégedettek, kifogástalan tisztaság, kulturált falu Ártánd, Biharkeresztes… – olvasható az egyik hozzászólásban, amit többtucatnyian lájkoltak. A második legtöbb kedvelést azonban az a hozzászólás kapta, amelyben azt írta egy román férfi, hogy „nem mi választjuk meg, hogy melyik családba vagy országba születünk! Mindannyian emberek vagyunk!” 

Cikkszerzőnk írásának Az alacsony ingatlanárak miatt jöhetnek át a románok Magyarországra címet viselő fejezetében felidézi, hogy a Digi24 idén év elején készített riportja is ugyanerről a hozzáállásról tanúskodik. Hogy ez mennyire így van, arról bárki meggyőződhet, hisz ide kattintva most is elérhető a Majd’ mindennap egy román vásárol meg egy házat Magyarországon, tizedannyiért, mint amennyibe az Romániában kerülne című publikáció.

Azt is megosztja az olvasóival Járdi Roland, hogy „a határ menti magyar városokban lévő házakra közvetlenül Románia 2007-es uniós csatlakozása után csaptak le először. Akkoriban a román határtól mindössze hat kilométerre fekvő Battonya városában 2500 euróért lehetett házakat találni. Időközben ugyan emelkedtek az árak, ezzel együtt az aradiak érdeklődése is egyre nagyobb, hogy befektessenek ezekbe az olcsó házakba. Például most is lehet találni 10 ezer euró (4 millió forint) körüli áron házakat.

A román lap szerint a legtöbb ház nagyon jó állapotban van, a tulajdonosok a megélhetés miatt elhagyták őket, hogy Magyarország más területeire költözzenek. Ez egyébként az egyetlen nagyobb probléma ezekben a városokban: a munkahelyek hiánya. Ám a magyarországi tulajdont választó románok a magyarországi autópálya-hálózatnak köszönhetően körülbelül másfél órát utaznak.”

Az eddig elmondottakat ezután egy ingatlanügynök, a bánáti Bogdan Holocan támasztja alá, aki a konkrétumok szintjén példálózik. „A legolcsóbb ház, amit tavaly eladtam, 5000 euróba került (2 millió forint), Dombegyházon (5 kilométerre a határtól). A város központjában található, 100 hasznos négyzetméterrel, három szobával és 4000 négyzetméter földterülettel rendelkezik.” Most a legolcsóbb ház a kínálatukból 9000 euró. Ez az ingatlan „Kisvarjaspusztától körülbelül 7 kilométerre található három szobával, teljesen közművesített, és 1500 négyzetméteres földterülettel rendelkezik” – teszi hozzá.

A beszámoló Feleakkora a rezsi, mint Romániában című passzusából kiderülnek olyan részletek is, melyek további tényekkel árnyalják az elővezetetteket:

„A határ menti magyar városokban legalább 300 házat adtak el tavaly az ország nyugati részéből érkező románoknak. A legtöbben továbbra is Romániában dolgoznak, és hétvégén vagy szabadságon jönnek a magyarországi ingatlanokhoz. Mások teljesen átköltöztek.

A lapnak nyilatkozó ingatlanközvetítő szerint a legtöbb vásárló elmondja, hogy döntésében az ingatlanár mellett a megélhetési költségek is szerepet játszottak, ugyanis feleakkora a rezsi, mint Romániában.

Az egyik első aradi lakos, aki házat vásárolt Battonyán, Vasile Blidar, rendszeresen oszt meg videókat a YouTube-on az itteni életéről. Ő 2007 januárjában, közvetlenül Románia európai uniós csatlakozása után döntött a házvásárlás mellett. A család 3000 eurót fizetett egy házért a város központi részén, 100 négyzetméter lakóterülettel, 1500 négyzetméteres telekkel, és az összes közművel rendelkezik. Vasile Blidar elmondása szerint azóta több száz román költözött Battonyára, akiket a helyi közösség nagyon jól fogadott, és nincsenek etnikai félreértések.”

A Világgazdaság cikkének utolsó, A határ közelsége és a román intézmények is fontosak című fejezetéből az is kiderül, nemcsak a kedvező ingatlanárak, az alacsony rezsi meg a határ közelsége játszik szerepet a házvásárlásokban. Van még egy olyan szempont, ami egyeseknél még az anyagiakat is felülírja. Hogy mi az, arra is választ kapunk a Járdi-szókérés végéhez közeledve:

„Iuhasz Monica, aki tavaly vett házat szintén Battonyán, azt mondja, hogy a világjárvány idején döntött úgy, hogy Magyarországra költözik, amikor otthonról kezdett dolgozni, amit könnyen meg tud oldani, mivel Aradtól 25 percre laknak autóval, ráadásul van egy román iskola, illetve óvoda is a városban. Ahogy például Román Nemzetiségi Önkormányzata is van a városnak, amelynek jelenleg több mint 500 tagja van a zárt Facebook-csoportjában.” 

Mielőtt a cikk zárszavát közreadnám, hadd jegyezzem meg, két évtizede, pontosabban 2001-ben az akkori cenzus szerint alig 9 ezren vallották magukat Magyarországon román nemzetiségűnek. Ez a szám mára hivatalosan is megnégyszereződött, miközben köztudott: a valós létszám ennél sokkal nagyobb lehet, mert az újonnan áttelepültek többsége különböző megfontolásokból nem akart részt venni a tavalyelőtti magyarországi népszámláláson:

„A legutolsó, 2022-es népszámlálási adatok azt mutatják, hogy Magyarországon körülbelül 36 ezres román közösség él. Legtöbbjük a román határhoz közeli településeken. Az aradi Varsánddal szomszédos Gyulán például körülbelül 2000 román, az 5000 fős Battonyán pedig körülbelül 1000 román él, háromszor többen, mint 2007-ben.”