Bolla Bendegúz: „számunkra nincs barátságos mérkőzés”

Vancsa Zalán és Bolla Bendegúz is jó formában várja a magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzéseit pénteken a törökök, majd jövő kedden a koszovóiak ellen.

Bolla Bendegúz 13-szoros válogatott már az előző Európa-bajnokságon is bekerült Marco Rossi szövetségi kapitány keretébe, akkor azonban nem lépett pályára. A hétfőn, Telkiben tartott sajtótájékoztató alkalmával kiemelte, hogy már akkor is nagyon sokat jelentett számára, hogy a keret tagja lehetett, most is erre törekszik, ahhoz pedig még sokat kell tennie, hogy pályára is léphessen. „Úgy gondolom, jó úton vagyok, ezt szeretném folytatni és akkor minden esélyem meg is lesz rá” – mondta Bolla az MTI beszámolója alapján.

Bolla Bendegúz és Vancsa Zalán | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az előttük álló összecsapások kapcsán hangsúlyozta, hogy ahogyan a Rossi is mindig mondta, számukra „nincs barátságos mérkőzés”, mindkét találkozót nagyon komolyan fogják venni. „Tekinthetjük ezeket a meccseket főpróbaként is, nyilván a saját játékunkra szeretnénk koncentrálni, hogy minél hatékonyabb legyen az Európa-bajnokságra. Természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy győzelmet arassunk mindkét mérkőzésen hazai közönség előtt” – hangsúlyozta a Servette FC játékosa. A svájci élvonalban szélsőként játszó futballista azt is elárulta, hogy a bajnokság színvonala ugyan erősebb a hazainál, de az Eb-rivális svájci válogatottból csak néhányan szerepelnek a Szuperligában, így ebből nem lehet megállapítani, milyen játékerőt képvisel a nemzeti csapatuk.

Vancsa Zalán azt emelte ki, hogy nagyon boldog, hogy másfél év után ismét a felnőtt csapatba kapott meghívót. A belga másodosztályú Lommel 19 éves játékosa hozzátette, ezért nagyon sokat dolgozott és sokkal érettebb is lett, így meg szeretné mutatni a soron következő két találkozón és az edzéseken is, hogy mire képes.

Marco Rossi korábban elárulta, hogy a következő két ellenfél játékstílusa hasonló a német és a svájci válogatottéhoz, míg a skótok ennél agresszívebbek lesznek az Eb-n. Az olasz-magyar szakember azt is kiemelte, hogy a magyar csapatnak ezeken a találkozókon kell pontosítania azokat a kulcsfontosságú részleteket, ami egy erősebb riválissal szemben akár majd döntő is lehet.

A magyar válogatott, mint ismeretes, pénteken Törökország, négy nappal később pedig Koszovó csapatát fogadja a Puskás Arénában. A magyarok júniusban további két felkészülési meccset játszanak, az Eb-n pedig június 15-én Svájccal, 19-én a házigazda németekkel, valamint 23-án a skótokkal találkoznak a csoportkörben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?