Stefano Bottoni Kolozsváron: a 60-as évek óta nem volt ilyen apátia Magyarországon

Közönségtalálkozóval egybekötött könyvbemutatón mutatták be Stefano Bottoni A hatalom megszállottja - Orbán Viktor Magyarországa című kötetét a kolozsvári Planetárium kávézóban és közösségi térben. Stefano Bottoni olasz-magyar történész 2023-ban megjelent könyve heteken keresztül vezette a magyarországi eladási toplistákat. A kötet eredetileg olasz nyelven jelent meg, öt évvel ezelőtt „Egy despota Európában” címmel, és tavaly adták ki magyar nyelven is. Mint Bottoni elmondta, ez már nem ugyanaz a kötet, mint ami öt évvel ezelőtt napvilágot látott, hiszen sok mindent átírt benne, kiegészítette, de mindenképpen Orbán Viktor életrajzán keresztül mutatja be Magyarország elmúlt négy évtizedét.

Stefano Bottoni 1977-ben született, olasz-magyar történész, a Firenzei Egyetem docense. 2009 és 2019 között az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa volt. Kutatási területe a legújabb kor története és különösen a szovjet típusú rendszerek működése, a nemzetiségi konfliktusok kezelése, az állam és társadalom viszonyrendszere.

Fotók: a szerző felvételei

„Ez a könyv Magyarország utolsó négy évtizedét mutatja be Orbán Viktor életrajzán keresztül, aki mindenki másnál mélyebb nyomot hagyott a jelenkori magyar történelemre. 1989 óta Magyarország egyedi pályát futott be Közép-Európában: egy tökéletlenül működő, de teljes értékű demokráciát cserélt le egy folyamatosan radikalizálódó, tekintélyelvű rendszerre. Ez a mű nemcsak összehasonlító történelmi elemzés, hanem számvetés és látlelet Orbán Viktor rendszeréről és mindannyiunk felelősségéről” – olvasható a könyv hátlapján.

Közösségi finanszírozásban jelent meg a kötet

Mint a szerző a közönségtalálkozón elmondta, az olasz és a magyar könyvnek más volt a célja, az olasz könyvre 2018-ban kérték fel, a magyar könyv gondolata pedig akkor született meg benne, amikor már nagyon kiábrándult az Orbán-rendszerből. A 2019-ben megjelent olasz könyvről elmondta, bár a szakma nyugtázta azt, de nem volt óriási visszhangja, ezért gondolkodott a magyar kiadáson. 2021 és 2022 között próbálkozott több neves kiadónál, de senki sem volt hajlandó kiadni kötetét, így végül a Magyar Hang hetilap kereste meg, hogy elvállalná a feladatot.

Fotó forrása: erdmost.hu

Emellett Fellegi Ádám zongoraművész adományának hála, illetve közösségi finanszírozásban jelent meg a könyv, amelyre 2022. decembere és 2023. áprilisa között 500 személy előfizetett. A kötet bevezet „Orbán Viktor világába”, megmutatva, hogy hogyan építette fel a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, rávilágítva, hogy hogyan működnek a magyarok, milyen az észjárásuk, miért csinálunk mindent egy „kicsit másképp”, mondta a szerző. Hozzátette, Orbán Viktor életrajzán keresztül egy olyan történetet írt le, ami még nem zárult le, de az elmúlt tizenhárom-tizennégy év kerek története. „Gyakorlatilag ez egy olyan krónika, amiben van értelmezés is, de egy elég fegyelmezett történészi munka is” – világított rá.

Mostis Gergőnek, a Planetárium Café tulajdonosának kérdésére a történész Orbán Viktorról elmondta, a politikai tehetségét el kell ismerni, és a Fidesz első generációs tagjai között sok „okos, öntudatos, jól képzett ember volt”, és „az egésznek az ékköve Orbán Viktor, aki mind közül a legfontosabb és leggátlástalanabb ember” volt. Bottoni szerint Orbán Viktor nagyon sok mindent meg tudott valósítani 2010 után, ami már Gyurcsány Ferenc fejében volt, és nagyon sokat tanult Gyurcsány hibáiból meg hiányosságaiból.

Nagy a társadalmi elégedetlenség Magyarországon

Stefano Bottoni könyvéből az is kiderül, hogy mennyi pénz áramlik Erdélybe Magyarországról, és hogyan változik ez 2010 után. A kötet szerint 2010-ben 15 milliárd forint, 2013-ban 29 milliárd, 2015-ben 73 milliárd forint és 2017-ben 113 milliárd forint áramlik Erdélybe, a kötet tematizálja ennek a pozitívumait és negatívumai is.

A negatívumok szerint túlságosan kompatibilisek a Fidesszel azok a fiatalok, akiket Erdélyben, az erdélyi magyar magánegyetemeken és az MCC-ben képeznek, és a cél pontosan az, hogy az itt képződött értelmiséget átültessék a magyarországi közigazgatási rendszerbe, amelynek következménye, hogy Erdélyből elszívják a képzett munkaerőt. Stefano Bottoni pozitívumként kiemelte, hogy amikor járja az erdélyi városokat, tudja, hogy milyen épület milyen pénzből épült fel, és azok a templomok, iskolák, amelyeket Magyarországi támogatásoknak köszönhetően felavattak, ötven-száz évig biztosan használhatóak lesznek. Úgy vélte, komoly fejlesztések történtek Erdélyben az elmúlt évtizedben.

A szerzővel Mostis Gergő, a Planetárium Café tulajdonosa beszélgetett

A történész szerint egy olyan típusú rendszert, amely ma Magyarországon ki van építve, valószínűleg, hogy egy "normális, sima" választáson nem lehet leváltani, más dolognak kell történnie a változáshoz. „Simán benne van egy ideológiai vagy pénz jellegű belső konfliktus az oligarchák között. Lehet, hogy valaki több erőforráshoz jut, így mások már nem jutnak erőforráshoz, és ez idéz elő konfliktust. Ugyanakkor egy utódlási harc is történhet, hiszen Orbán Viktor nélkül a rendszer fennállhat egy darabig, de mivel annyira maga köré építette azt, és az ő személyes varázsa határozza meg, nélküle nem tudna ugyanúgy működni” – mondta.

Stefano Bottoni aktuálpolitikai eseményekre is reagált. Elmondta, hogy nagyon brutálisnak találta, hogy a köztársasági elnököt és az igazságügy minisztert „úgy dobták ki, mint egy utolsó rongyot” és "azóta sem láttuk őket, hallottuk róluk". „Nagyon ronda dolgok kezdtek történni, és én érzékelek egy gyorsulást is ebben a folyamatban, ami nekem nagyon nem tetszik. Budapesten politikusok, újságírók február elején még egyöntetűen azt állítotték, hogy a 60-as évek óta nem volt Magyarországon olyan apátia, mint most, nagyon nagy a társadalmi elégedetlenség. Ha valaki azt mondta volna, hogy bármi is történik a következő években, akkor hülyének nézték volna” – emlékezett vissza. A történész szerint azonban az utóbbi egy hónapban sok minden megváltozott és fordult egyet a világ Magyar Péter megjelenésével, ő ebből még nem következtetne semmi, csak annyit, hogy "néha nagyon gyorsan képesek megváltozni a dolgok".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?