Kelemen Hunor is részt vett a Fidesz tisztújító kongresszusán

Ma nem az a kérdés, hogy ki mit kap a másiktól, hanem az a helyes megközelítés, hogy ki mit tud adni a másiknak – mondta Kelemen Hunor a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán szombaton, Budapesten.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Pásztor Istvánról, a Vajdasági Magyar Szövetség közelmúltban elhunyt elnökéről emlékezett meg. Úgy fogalmazott: harcostársuk, barátuk volt, a Kárpát-medencei magyarok egyik égtartó embere, aki tudott valamit, amit csak az igazán nagy államférfiak tudnak. Azt, hogy akkor vagy hű a nemzetedhez, akkor szolgálod közösségi vezetőként, ha a jövőjét biztonságba helyezed – mondta.

Fotók: MTI

A politikus „kopernikuszi fordulatként” jellemezte az Orbán-kormány által végrehajtott nemzetpolitikai változtatásokat, amelynek lényege, száz év után nem Magyarország van az egyik oldalon és határon túli magyar kisebbségek a másik oldalon, hanem magyarok vannak a határon innen és túl, akiket megillet az állampolgárság, kormányzati támogatás és a közös felelősség.

Ma nem az a kérdés, hogy ki mit kap a másiktól, hanem az a helyes megközelítés, hogy ki mit tud adni a másiknak – közölte, kiemelve: ma bátran és emelt fővel mondhatjuk, hogy az összes baj ellenére erősebbek vagyunk, mint bármikor az elmúlt száz évben. Van okunk hinni abba, hogy a 21. század jobb lesz, mint a 20. század volt – fogalmazott.

Kitért az elkövetkező időszakban, a környező országokban rendezendő választásokra, és azt mondta, egyetlen opció van, „győznünk kell”. A határon túli politikai közösségek számára csak akkor van győzelem, ha a magyarok szavazatainak 85-90 százalékát megszerezték. Az ötven százalék politikai halál, a 60 százalék, de még a kétharmad nem elegendő esetükben a sikerhez, a győzelemhez.

Kiemelte: azért kell dolgozniuk, hogy a közösségüket ne hagyják politikai eszköz nélkül. Ez nemcsak egy politikai feladat, hanem morális kötelességük is – jelentette ki Kelemen Hunor.

A politikus a jövőre nézve bizakodó volt, azt mondta, megszületett egy olyan Kárpát-medencei integráció, amely nemcsak nemzeti érték, de olyan példa is, amely megvilágítja a helyes utat.

Kijelentette: ők nem arra szerződtek, hogy nekik megmondják Brüsszelből, mi a helyes, hanem arra, hogy segítsék, hogy az őshonos kisebbségek ugyanazokat a jogokat élvezzék keleten, mint nyugaton. Ma a régióban kettős mérce van Magyarországgal és a romániai magyarokkal szemben is – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?