Megszólalt a héten a Newsweekben Tárnok Balázs a Rákóczi Szövetség alelnöke, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, aki jelenleg az amerikai University of Notre Dame Egyetem vendégkutatója és véleménycikket publikált arról, hogy az Európai Bizottság azért hagyja figyelmen kívül a nemzeti kisebbségek jogérvényesítő küzdelmét, mert homogenizálni akarja Európa lakosságát. Ebben a törekvésében feladatának tekinti a nemzeti és regionális jellegzetességek háttérbe szorítását.

A világszerte nagy olvasottságnak örvendő tekintélyes amerikai hírmagazinban közölt cikkében Tárnok rámutatott arra, hogy a Bizottság mára kilépett a szerződések őre szerepből és jogi eljárásokat indít a közös uniós értékek megsértésére hivatkozva, de csak bizonyos értékek ügyében. A brüsszeli testület szerinte rendre a hatáskör hiányára, saját korlátaira hivatkozik, ha a nemzeti kisebbségeket éri sérelem, de amikor például az LMBTQ-kisebbségért akar kiállni, számára egy csapásra eltűnnek az említett akadályok. Úgy látja, a nemzeti kisebbségek elhanyagolásával Brüsszel végzetes és megbocsáthatatlan hibát követ el: elpusztítja Európa valódi, örökölt kulturális sokszínűségét és ily módon szembemegy az alapító atyák szándékával is.

Az indianai katolikus fenntartású egyetemről keltezett írásában a Felvidékről elszármazott jogász példákkal is alátámasztja állításait. Így, egyebek mellett, beszámol a Minority SafePack kezdeményezésnek az „uniós kormány” által történt elgáncsolásáról, a Beneš-dekrétumokhoz való szemforgató magatartásáról és szól a bizottsági ítéletre váró nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésről is.

A most 30 éves, Révkomáromban született Tárnok Balázs szakjogásznak, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatójának a Rákóczi Szövetség jelenlegi alelnökének a neve már évekkel ezelőtt ismertté válhatott mifelénk, sőt Kárpát-medence szerte is, hiszen a két, tőlünk indult európai polgári kezdeményezésnek, a Minority SafePack és a nemzeti régiókról szóló civil indítványoknak  népszerűsítésében, majd sikeres aláírásgyűjtése érdekében oroszlánrészt vállalt. Az a tény, hogy előbb, 2016-tól, egy ügyvédi irodában a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének jogi képviseletét segítette, majd 2017-től a Rákóczi Szövetség jogi szakértőjeként a Minority SafePack polgári kezdeményezés magyarországi aláírásgyűjtési kampányának szakmai koordinálását végezte, önmagáért beszél.

Személyében egy olyan elkötelezettjét tisztelhetjük a mi kisebbségvédelmi törekvéseinknek, aki minden elismerést megérdemel. Ugyanakkor ezt a csak megsüvegelhető érdekvédelmi munkát kellő szakmai megalapozottsággal végzi, aminek bizonyítékaként számos példát is felsorolhatnék. Ezekből most megelégednék csupán kettővel.

Az egyik, hogy Tárnok kutatási területe, amiből doktori fokozatot is szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, miután tanult a hollandiai Radboud Egyetemen is, az európai uniós kisebbségvédelem, az európai polgári kezdeményezés és az őshonos nemzeti kisebbségek ebben rejlő lehetőségei.

A másik pedig az a minden bizonnyal nem csak számomra emlékezetes remekbeszabott jogi és politikai elemzése, melyet azt követően tett közzé, hogy az Európai Bizottság idén január közepén teljes egészében elutasította a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezéssel kapcsolatos javaslatcsomagot és bejelentette: annak kilenc eleme közül egyik vonatkozásában sem indítja meg az uniós jogalkotási eljárást. Ezzel a döntésével az uniós testület – mutatott rá akkori gyorsértékelésében teljes joggal Tárnok Balázs –  „nem csupán a Minority SafePack-et aláírásukkal támogató több mint 1,1 millió polgár akaratát hagyta figyelmen kívül, ezzel az út szélén hagyva mintegy 50 millió, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó polgárát, de az unió demokráciáját is aláásta a részvételi demokrácia eszközének teljes eljelentéktelenítésével, mélyítve és szélesítve az uniós polgárok és az EU brüsszeli bürokrata vezetése között tátongó szakadékot.” 

Ezúttal Tárnok Balázs egy népszerű és rangos világlapban, az öt kontinens döntéshozói és közvélemény-alakítói által olvasott amerikai orgánumban, a nyomtatott és digitális formában milliókhoz eljutó Newsweek amerikai hírmagazinban tette, ráadásul nagyon  határozott hangon bírálat tárgyává a nemzeti kisebbségek gondjai iránt teljes értetlenséget és közönyt mutató uniós bizottsági magatartást, amit korábban már az imént hivatkozott értekezésében, de másutt is már nehezményezett.

Néhány nappal ezelőtt A kisebbségi jogok figyelmen kívül hagyása része Brüsszel európai homogenizálási programjának (Ignoring Minority Rights is Part of Brussels' Agenda to Homogenize Europe) címmel publikált véleménycikkében egy más aspektusból is megvilágította az a bizonyos „tátongó szakadékot”, mely az uniós polgárok zöme és az EU bürokrata irányítói között keletkezett és a részvételi demokrácia eszközének semmibe vétele miatt egyre csak mélyül. Mi több, ebben a szókérésében tovább is lépett a korábbi álláspontján és éles Bizottság-ellenes kritikájában egy olyan negatív forgatókönyv gyakorlatba ültetésével vádolja meg a testületet, mely az őshonos európai kisebbségek létére tör.

Januárban Tárnok még csak azt bizonygatta a hivatkozott értekezésében, az EU-s Bizottság Minority SafePack-ről szóló, azt elkaszáló közleménye után, hogy a brüsszeli grémium rendszeresen csak saját demokratikus fejlettségének demonstrálására használja az európai polgári kezdeményezés intézményét. Viszont abban a pillanatban, amint az alulról jövő kezdeményezések elérnek hozzá, a testület az esetek döntő többségében becsukja az ajtót az uniós polgárok előtt, így téve bizonyságot arról, hogy az európai civil kezdeményezés intézményét nem veszi komolyan.

A most, a Newsweek-ban megjelent angol nyelvű szókérésben, melynek bemutatására ez alkalommal vállalkozom, látva a brüsszeli bürokraták mismásoló magatartását és problémakezelési hozzáállását, már egyenesen arra következtet, hogy azok egy tudatos stratégia mentén cselekszenek. Úgy ítéli meg: az „uniós „kormány” azért hagyja figyelmen kívül a nemzeti kisebbségek problémáit, mert el akarja nyomni a nemzeti és regionális jellegzetességeket, így szándékozva homogenizálni Európa lakosságát.

Mielőtt rátérnénk a Newsweek-ben megjelent tömör és szókimondó friss szókérés bemutatására, hadd áruljam el, hogy cikkét a jogászunk az egyesült államokbeli Indiana államban, South Bend város közelében 1842 óta működő híres katolikus fenntartású univerzitás, a Notre Dame Egyetemről küldte el a New York-i lapnak, ahol ezidőtájt él és dolgozik. Ugyanis tavaly elnyerte a Hungary Foundation egyéves amerikai kutatói ösztöndíját, aminek eredményeként 2021 januárjától az University of Notre Dame Kellogg Institute for International Studies vendégkutatója. Természetesen itt is hű maradt az élethivatásnak tekintett szakmai érdeklődéséhez: ottani kutatási témája a civil szervezetek politikai érdekérvényesítő képessége az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban, különös tekintettel a határon túli magyarok érdekében végzett civil érdekérvényesítési lehetőségekre. Őt bemutatva a hírmagazin nemcsak ezt a státusát közli, hanem mást is elmond róla, amivel nyomatékosítani akarta, hogy miért érdemes a cikkszerző eszmefuttatására megkülönböztetetten odafigyelni: „Alelnöke a Rákóczi Szövetségnek is, amely az egyik legnagyobb magyar kulturális nonprofit szervezet, több mint 500 fiókegyesülettel rendelkezik Közép- és Kelet-Európában.”

A minap napvilágot látott publikációjának már rögtön az indításban kimondja, hogy szemforgató módon az uniós végrehajtó testület és apparátusa nemcsak kettős mércét használ a kisebbségekhez tartozó uniós polgárok megítélésében, hanem egy szemléletváltásnak köszönhetően tudatosan fittyet hány a nemzeti és etnikai kisebbségek elvárásaira és jogos igényeire. Ez az aligha vitatható kritika így tükröződik szavaiban:

„Magyarország és Lengyelország ellen az LGBTQ-kisebbséghez tartozók emberi jogainak állítólagos megsértése miatt. Miközben Brüsszel kiáll az LMBTQ- kisebbséghez tartozók emberi jogai mellett, továbbra is figyelmen kívül hagyja a többi kisebbség, különösen az etnikai kisebbségek elvárásait. Az etnikai kisebbségek megvédésének hiánya része a Bizottság menetrendjének Európa nemzeti és regionális jellegzetességeinek elnyomására és lakosságának homogenizálására.

A Bizottság Magyarországgal szemben indított közelmúltbeli eljárásának jogalapja az EU alapértékeinek állítólagos megsértése, amint azt az EU-Szerződés (EUSZ) 2. cikke rögzíti – nevezetesen az egyenlőség, a méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása. Habár az ilyen jellegű kezdeményezést az EU-s tagállamok ellen lehet vitatni jogi szempontból is, a fő probléma abban rejlik, hogy a Bizottság politikai motívumok vezérlik.”

Annak idején, amikor ezelőtt egy háromnegyed évvel a brüsszeli bizottság meghökkentő és semmitmondó érvekben bővelkedő közleményével lesöpörte az asztalról Minority SafePack javaslatcsomagot, nemcsak a nemzeti kisebbségek európai uniós védelmének jogi lehetőségeitől fosztotta meg kontinensünk több mint 50 millió polgárát, hanem szégyenére, elmarasztaló ítéletét is megalkotta az Unió demokráciája felett. Az ominózus állásfoglalásból ugyanis egyértelműen kiderült, az, amit korábban már szóvá tettem: a szereptévesztő Bizottság az európai polgári kezdeményezés intézményét csak fügefalevélnek tekinti és e szerint is használja. A sikertörténet-esélyes FUEN és RMDSZ kezdeményezés, a Minority SafePack elszabotálása erre meggyőző bizonyíték.

Minderre ekképp mutat rá a Newsweek-ben Tárnok Balázs:

Az elmúlt években az EU Bizottsága kilépett eredeti a „szerződések őre” elfogulatlan szerepéből és most visszaél a közös uniós értékek fogalmával. A brüsszeli székhelyű testület csak bizonyos értékek megsértése miatt indít jogi eljárást, míg más, Brüsszel számára kevésbé fontos elvek megsértését teljesen figyelmen kívül hagyja.

Ez utóbbi az EU etnikai kisebbségeit érinti. Bár az összes kisebbséghez tartozó személyek – köztük az etnikai kisebbségek – jogainak tiszteletben tartása alapvető érték az EU-ban, a Bizottság mégis elkerüli az elv érvényesítéséhez szükséges lépések megtételét. A valóság az, hogy aktívan ellenzi.

Bár az EU-ban több mint 50 millió ember tartozik az etnikai (nemzeti vagy nyelvi) kisebbségekhez, nincsenek uniós szintű konkrét jogi előírások, amelyek védelmeznék őket. A minimális uniós szabályok hiánya lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megfosszák az etnikai kisebbségeket a korábban megszerzett jogaiktól.”

A folytatásban Tárnok beavatja a Newsweek olvasóit olyan, a Minority SafePack polgári kezdeményezéshez fűződő és sokatmondó fejleményekbe, melyek tájainkon ugyan jól ismertek, de a tengerentúlon vagy másutt a glóbuszon, ahol a kancelláriákban vagy redakciókban a patinás amerikai hírmagazin hiteles forrásként és tájékozódási pontként jön számításba, aligha tudnak róla sokat. Ezért is vélem kiemelten fontosnak mindazt, amit a cikkíró az elkövetkezendőkben elmond, illetve érvelésében példákként felsorol:

„Ezzel az ellentmondásos helyzettel a Minority SafePack kezdeményezés foglalkozott, amely javaslatot tett a nemzeti és nyelvi kisebbségek uniós szintű védelmére. Az európai polgárok jelentős részének támogatása mellett – többek közt – a kezdeményezést a német Bundestag is egyhangú határozatban támogatta. Az Európai Parlament állásfoglalást is kért az Európai Bizottságtól, hogy jogalkotási eljárást indítson az ügyben. Mégis, 2021 januárjában a Bizottság elutasította a csomagot, és nem volt hajlandó támogatni abból egyetlen javaslatot sem.

Ami az etnikai kisebbségek jogainak védelmét illeti, az Európai Bizottság továbbra is a hozzá nem értéséről, saját korlátairól tesz tanúbizonyságot. Így például amikor a spanyol hatóságok pusztán politikai alapon börtönbe zárták a katalán közösség törvényes vezetőit – az uniós tisztviselők nagyrészt hallgattak. Ugyanez a hozzáállás érvényesült a közelmúltban Szlovákiában a Beneš-dekrétumok alkalmazásával kapcsolatban, amelyek többek között a magyarokat és a németeket büntették földjeik elkobzásával. Annak ellenére, hogy a szlovák hatóságok még mindig alkalmazzák a kollektív bűnösség elvét, hogy jogellenesen elkobozzák a német és magyar származású állampolgárok magántulajdonát, az Európai Bizottság tartózkodott bármilyen intézkedéstől.”

Annál is felháborítóbb a fogékonyság teljes hiánya a nemzeti kisebbségek gondjai iránt az unió végrehajtó testülete részéről, mert nem minden kisebbségeket érintő kérdésben bizonyul ennyire szűkmarkúnak. Tárnok nagyon helyesen mutat rá, hogy a számonkérő hang a részéről távolról sem csőlátásnak vagy elfogultságnak tudható be. Neki – akárcsak jelen sorok írójának – szilárd meggyőződése, hogy azonos védelem jár ki valamennyi kisebbségben élő uniós polgártársunknak, függetlenül attól, hogy ebbe a helyzetbe nemzeti, etnikai, faji, vallási kötődése, halmozottan hátrányos társadalmi helyzete révén került vagy más miatt, akár szexuális irányultsága okán számít kisebbséginek. Ezért is elvárható az, hogy az uniós jog is tükrözze ezt az egyetlen, valóban senkit sem diszkrimináló és egyedüliként elfogadható megközelítést valamennyi kisebbség irányába.

„A kompetencia hiányával kapcsolatos aggodalmak soha nem zavarták a Bizottságot, amikor kiállt más kisebbségek jogaiért, nevezetesen az LMBTQ+ emberek jogaiért. A probléma abban rejlik, hogy nem védjük meg más kisebbségek, különösen az etnikai kisebbségek jogait.”

Ma még aligha lehetne megjósolni, hogy a szűkkeblűségét többször is már demonstráló brüsszeli biztosok csapata miként dönt a jövőben a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett, kezdetben meglehetősen elbénázott, majd Pesty László és maroknyi segítője bekapcsolódása után az imponáló aláírásgyűjtési aprómunkával végül lenyűgöző módon sikerre vitt fegyvertény, a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sorsáról. Úgy hiszem ez ügyben Tárnok Balázs azzal, hogy véleménycikkében erre a történetre is kitért, a lehető legjobb szolgálatot tette az ügynek. Mert most már a Newsweek olvasói is tudnak róla, aminek jelentőségét nyílván nem szabad túlértékelni. Viszont alábecsülni se szabad.

„Amennyiben figyelmen kívül hagyjuk az etnikai kisebbségek mindennapos elvárásait, Európa egyedi regionális kultúrái eltűnhetnek. Ez megváltoztatná Európa gazdag és sokszínű kulturális látványát, amilyennek ma ismerjük. Ennek a fenyegetésnek az elhárítása képezi a Nemzeti Régiókért kezdeményezés tárgyát, amelynek támogatására a közelmúltban kiemelkedő számú aláírást gyűjtöttek össze az uniós polgároktól, ezzel demonstrálva, hogy a regionális kultúrák fenntarthatósága továbbra is fontos kérdés az európaiak számára.”

Az ezt követő okfejtésében a cikkírónk nehezen cáfolható érvekkel támasztja alá azt az akár vádiratnak is tekinthető helyzetértékelését, melyben ismételten rámutat, hogy az uniós bizottság újabban nemcsak visszaél a közös uniós értékek fogalmával, hanem szembefordulva a „közös európai ház” ideáljával, a jelek szerint veszélyes és destruktív stratégiaváltás mellett kötelezte el magát. Ennek lehetséges motivációit is feltárja, akárcsak a végcélt, ami egyrészt minden realitást nélkülöz, másrészt pedig a vélt megoldás helyett minden bizonnyal inkább nagyon is belátható következményekkel járó konfliktusgeneráló hatással járna.

Mindez így mutatkozik meg Tárnok Balázs olvasatában:

Európában a nemzeti, etnikai és nyelvi identitás megbecsült érték. Az Európai Unió maga arra az eszményre alapult, hogy az egyesítés megerősíti ezeket a nagyon különböző nemzeteket, megőrizve azok eltérő etnikai és regionális azonosságtudatukat, beleértve a kisebbségi identitást is. Az EU Bizottsága azonban nemcsak semmibe veszi ezen identitások esetleges elvesztését, hanem úgy tűnik politikai menetrendjének részét képezi Európa nemzeti és regionális jellegzetességeinek felszámolása.

Ennek egyik lehetséges oka az EU legfőbb politikai vezetőinek az a vágya, hogy „európai szuperállamot" hozzanak létre. Georg Jellinek ügyvéd szerint az államiság jellemzői a terület, a lakosság és a többi állam elismerése. Az EU küzd a másodikkal. Nehéz „európai népességről" beszélni, mivel a nemzeti identitás még mindig erős Európában. Ezért az EU Bizottsága felülről lefelé irányuló megközelítéssel megpróbálja előmozdítani az egységes európai identitást, amely beárnyékolja a nemzeti és regionális identitásokat. Az etnikai kisebbségek védelme – segítve nemzeti identitásuk és regionális sajátosságaik megőrzését – nyilvánvalóan ellentmond ennek a menetrendnek.”

Aligha kellene túl sok szót vesztegetni arra, hogy fentebb vázolt forgatókönyv sikerre vitelére az égvilágon semmilyen esély nincs, – tegyem hozzá szerencsére. Már csak azét sem, hisz szerintem az európai identitás és a nemzeti identitás jól megfér egymással szimbiózisban, előbbit favorizálni utóbbi kárára, netán egyenesen az elnyomására, eleve kurdarcra ítélt törekvés lenne és nemigen szükséges érvelnem amellett, hogy miért.

Ezért nem is állítok itt glédába nyilvánvaló argumentumokat arról, hogy ez a vázolt szcenárió miért életképtelen és káros. Sokkal többre becsülöm az olvasót, hogy olyan közhelyekkel untassam, melyek mindenki számára evidensek, kivéve a brüsszeli bürokrata teóriagyártó aktakukacokat és irodai íróasztal-koptatókat. Ehelyett inkább közreadom Tárnok Balázsnak a Newsweek-ben publikált írásának zárógondolatait, melyben cseppet sem kertelve kimondja: Robert Schuman, Konrad Adenauer, Jean Monnet és Alcide de Gasperi reményeihez és közösségépítő áldozatos munkájához, mindannyiunk számára fogódzót jelentő örökbecsű hagyatékukhoz cseppet sem méltó módon viszonyulnak a mai örökösök.

„Az EU Bizottsága homogén európai lakosságot akar, erős etnikai identitás és még gyengébb regionális jellemzők nélkül. Ez azonban azt jelenti, hogy el kell pusztítani a kontinens valódi és örökölt kulturális sokszínűségét. Ez a törekvés viszont ellentétes az Európai Unió alapító atyái által megálmodott elképzeléssel, a sokszínűségben egyesített Európával.”