banner_LYJAJgUi_banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_whe5WvtP_banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Szlovákia nem Felvidék, vagy Felvidék nem Szlovákia?

Megszólalt a héten a ma7 portálon Száraz Dénes és friss jegyzetében Ivan Korčok szlovák külügyminiszternek arra a kioktató állásfoglalására reagált, mellyel elmarasztalta Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét az augusztus másodikán Somorján, a csallóközi városból kitelepített magyarok emlékművének felavatásán mondott beszédében mondottakért. Napra pontosan 76 évvel azután, hogy Eduard Beneš kiadta azt az elhíresült dekrétumát, amelynek következtében emberek millióit, magyarokat és németeket hurcoltak el otthonaikból és fosztottak meg állampolgári jogaiktól, erre az eseményre emlékezve került sor az üldözöttek emlékhelyének átadására, melynek szónokaként a magyar házelnök egyebek mellett azt mondta:ha nincs őszinte megbékélés, akkor ennek a térségnek nincs igazán jövője”, illetve „Bocsánatkérés nélkül azonban nincs, nem lehet megbocsátás.”

Kövér László szavait kihasználva a szlovák külügyminiszter előhúzta a jól bevált magyar kártyát és felháborodottan, történelmet magyarázva és diplomáciai jegyzékkel keménykedve támadta nemcsak a parlamenti elnököt, hanem az Orbán-kormány többi tisztségviselőjét is, akik szerinte a diplomáciai szabályokra fittyet hányva tesznek látogatásokat országában, melyet – horribile dictu – ráadásul Felvidéknek neveznek.

A jegyzetíró reakciójában saját nemzeti közössége életérzésének ad hangot: „Számunkra Felvidék többet jelent, mint Szlovákia, mert magában a szóban benne foglaltatik a szülőföldünk, az itt élő magyar emberek közössége, az anyanemzethez való tartozásunk és az elszakadásunk képzeletbeli összevarrása mindenfajta irredenta vonzat nélkül.”

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter l Fotó: Új Szó/TASR

Annak az 1992-es esztendőnek az őszén, amikor a román-magyar kormányközi kapcsolatok látványosan megromlottak és a bukaresti külügyminisztérium több tiltakozó nyilatkozatot is közzé tett az Antall-kormány címére, amelyben „destabilizáló, revizionista" megnyilvánulásokban marasztalta el annak képviselőit, az Adrian Năstase vezette tárca október 12-én két, meghökkentő tartalmú tiltakozó jegyzéket küldött a Bem rakpartnak.

Az egyikben azt kifogásolták, hogy egyrészt az Antall-kabinet kárpótlási ügyekért felelős államtitkára, Sepsey Tamás Erdélybe látogatott és a tervezett jóvátételek odaítélése kapcsán anélkül vette fel a kapcsolatot az erdélyi megyék prefektusaival, hogy előzőleg bejelentette volna ezt a külügyminisztériumnak. Másrészt pedig kifogásolták, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Entz Géza egy lapinterjújában nacionalistának minősített egyes román politikai erőket, illetve politikusaikat.

Entz Géza ugyan néven nem nevezte meg őket, viszont nyilvánvaló volt, hogy kikre gondolhatott. Például Vasile Văcarura, az uralkodó párt, a Nemzeti Megmentési Front parlamenti frakcióvezetőjére, aki szenátusi kirohanásaiban többször is azt állította, hogy „magyar veszély" fenyegeti Erdélyt. Vagy Romulus Vulpescu Vatra-szenátorra, aki egyik parlament interpellációjában „sürgős intézkedéseket" követelt a „neo-horthysta" magyarok ellen, és sürgette a „közismert gyújtogatók internálását". Kérdése, melyet lapelődünk, a Romániai Magyar Szó is közreadott akkor, így hangzott: „Tudni akarom, hogy egy hadiállapot esetére történtek-e intézkedések internáló táborok megszervezésére, a renitens romániai magyarok számára?"

A másik külügyi jegyzék az ellen tiltakozott, hogy a román hatóságoknak megküldött több magyar hivatalos dokumentumban az szerepel, hogy bizonyos személyiségek Erdélybe látogattak. „Erdély nem jelenthet Romániában elismert egységet” – volt olvasható a jegyzékben, „ezért a jövőben Románia visszaküld minden olyan dokumentumot, amelyben Magyarország a kifogásolt értelemben használja az Erdély szót.”

Még ezt megelőzően a román külügyminisztérium körlevélben megtiltotta az Erdély szó használatát hivatalos iratokban. A Năstase irányította tárca az október 9-i dátummal kiadott 28/3096-os számú átiratában arra utasította az állami intézményeket, hogy válasz nélkül küldjék vissza mindazokat a hivatalos leveleket, beadványokat, amelyek a Transilvania kifejezést területi-közigazgatási egységre vonatkozó utalásként tartalmazzák. A cirkuláré azt a rendelkezést is tartalmazta, hogy azokban az ügyekben, amelyek érintkezést feltételeznek Magyarország vagy más államok hivatalos intézményeivel, a romániai szerveknek előzetesen a román külügyminisztérium előzetes jóváhagyását kell kérniük.

Hadd ismételjük meg, mert talán nem fölösleges: történtek mindezek huszonkilenc évvel ezelőtt, amikor az 1989-es decemberi fordulat bíztató kezdetei után visszatért és erőre kapott a végleg letűntnek hitt Ceauşescu-világ szellemisége a román politikai elit jelentős részében. Megesett ez abban az évben, amikor a román közvéleményt az ország külügyminisztere egy, a bukaresti rádiónak adott interjújában ezekkel a szavakkal volt képes riogatni: „Magyarországon azért beszélnek rendszeresen a magyar kisebbség jogfosztásáról, hogy ezzel álcázzák a területi revizionizmus igényét.  Olyan helyzettel van dolgunk, amelyek az ország területi integritását teszik kockára és ilyenkor világosan állást kell foglalni.”

Ezúttal, közel három évtizeddel később, 2021 augusztusának első napjaiban szintén egy külügyminiszteri megszólalás, illetve egy Budapestnek küldött diplomáciai jegyzék keltett megütközést két ország közvéleményében és bármennyire is szeretnénk nem hinni a népi bölcsességnek, mégis úgy tűnik: nincs úja nap alatt a Kárpát-medencében. A múlt kísért, a jó öreg magyar kártya bármikor elővehető és alkalmazható.

A pozsonyi Új Szóban Czímer Gábor Korčok: Ez itt nem Felvidék címmel kényszerült cikket írni annak a hivatalban levői szlovák külügyminiszternek egy friss megszólalásáról, aki visszautasítja a maga és tárcája nevében, hogy Szlovákiát Felvidéknek nevezzék a magyarországi politikusok. Mi több Ivan Korčok, a pozsonyi külügyi tárca nem elégedett meg ennyivel, hanem a diplomáciában erős jelzésnek számító barátságtalan lépést is tett: diplomáciai jegyzékben adott hangot csalódottságának, hogy Magyarország második számú közjogi méltósága, az Országgyűlés elnöke nemzeti méltóságában és ráadásul Szlovákia területén, meggondolatlan kijelentéseivel úgymond megsértette az egész szlovák nemzetet.

De miről is van szó valójában?

Augusztus másodikán, napra pontosan 76 évvel azt követően, hogy Eduard Beneš kiadta azt az elhíresült 33. dekrétumát, amelynek következtében emberek millióit, magyarokat és németeket hurcoltak el otthonaikból és fosztottak meg állampolgári jogaiktól, erre a gyalázatos eseményre emlékezve, Somorján felavatták a csallóközi városból kitelepített magyarok emlékművét. Az átadáson a szervezők felkérésére Kövér László házelnök mondott ünnepi beszédet.

Az Országgyűlés elnöke emlékműavató köszöntőjében többek közt kitért arra, hogy „A magyar állam elítéli a kollektív bűnösség bármilyen elvét. Megkövette zsidó honfitársainkat, országgyűlési határozattal ítélte el a németek elüldözését magyarországi szülőföldjükről, és nemzeti emléknappá nyilvánította a felvidéki magyarság kitelepítésének kezdőnapját”. Emellett szólt a szlovákiai magyarokat a második háború után ért igazságtalanságokról, bűnökről, majd rámutatott: az áldozatok utódainak nem szabad azokat elfelejteniük, az elkövetők leszármazottainak pedig meg kell azokat tagadniuk. „Bocsánatkérés nélkül azonban nincs, nem lehet megbocsátás” – utalt a szlovákiai magyarok ellen 1945 és 1947 között elkövetett bűnökre és arra, hogy eddig állami szintű bocsánatkérés ebben az ügyben Szlovákia részéről nem történt. „Ez a mai napig lezáratlan történet” – fogalmazott a magyar politikus.

Kövér László házelnök ünnepi beszédét mondja a somorjai kitelepített magyarok emlékművének felavatásán, 2021. augusztus 2-án l Fotó: orszaggyuleselnoke.hu/MTI

A pozsonyi külügyminisztérium erre reagálva arra kérte a magyar felet, tartsa magát a diplomácia szabályaihoz, és előzetesen tájékoztassa a szlovák partnerét az állami tisztségviselők látogatásának céljáról. Hozzátették, a szlovák külügy szívesen segít a magyar tisztségviselők szlovákiai látogatásának megszervezésében. „De nem tartjuk helyénvalónak, hogy a szlovák fél csak utólag értesüljön azokról a Szlovákia területén zajló eseményekről, amelyeken magas rangú magyar politikai tisztségviselők vesznek részt” – fogalmazott a minisztériumi közlemény.

A szlovák külügyi tárca ezen túlmenően diplomáciai jegyzékben is hangot adott nemtetszésének a somorjai rendezvényen elhangzottakkal kapcsolatban. Ebben úgy ítélték meg, hogy Kövér László látogatása nem a jószomszédi kapcsolatok szellemében zajlott. Azt viszont a jegyzékben nem pontosították, hogy Kövér mely kijelentéseiben látnak gondot.

Kövér László Somorján elhangzott beszédére reagálva megszólalt ez ügyben egymásután két alkalommal is Ivan Korčok szlovák külügyminiszter. Előbb egy Facebook bejegyzést tett közre, melyben arra kérte a magyar köztisztségek viselőit, mérlegeljék szavaikat, ne ássák alá a jó kapcsolatokat, tartsák tiszteletben és kezeljék egyenrangú partnerként Szlovákiát. „Elhatárolódom attól, hogy Magyarország második legmagasabb közjogi méltósága szükségét érzi annak, hogy Szlovákia területén a történelemről alkotott saját látásmódját prezentálja” – írta Korčok a közösségi oldalán. A miniszter leszögezte: úgy látja, az ilyen történelmi kérdések felvetése árt a két ország jó kapcsolatainak. „A háború utáni rendezés kérdése lezárt téma” – tette hozzá a szlovákiai magyarok 1945 és 1947 közötti jogfosztását okozó Beneš-dekrétumokra utalva.

Miután számos bírálatot kapott a Kövér Lászlót bíráló bejegyzése miatt, a pozsonyi tárcavezető egy közleményt adott ki, amelyben nyolc pontba szedve érvelt amellett, miért helytelenítette a magyar parlamenti elnök somorjai látogatását és beszédét. Korčok kijelentette, nem tartja magát hungarofóbnak, de visszautasítja, hogy Szlovákiát Felvidéknek nevezzék a magyarországi politikusok. „A Felvidék név felemlegetése magyar állami tisztségviselők részéről aligha a tapintat és a jószomszédi empátia jele.– fogalmazott, majd arra kérte a budapesti vezetőket, hogy ne adjanak történelemleckét Szlovákiának. „Emlékeztetem őket arra, hogy minden európai nemzetet történelmi sérelmek értek, és amit az egyik rossznak érez, azt a másik igazságnak, a szabadság kezdetének és a rabszolgaság végének” – utalt Trianonra. Terjedelmes kiokításában arról se feledkezett meg, hogy a békeszerződére utalva kimondja: „amíg ezt nem fogadjuk el, képtelenek leszünk megtenni, amit a jelen és a jövő megkövetel tőlünk.”

Ebből az okfejtéséből még egy sokatmondó gondolatfűzért feltétlenül érdemes idéznünk: „Szlovákiában nem nyitnak meg történelmi témákat – a jövő nevében – szögezte le, majd kijelentette, hogy „nem felejtik el megélt történelmüket, ennek ellenére senki nem megy át Szlovákiából Magyarországra, hogy meggyújtsa a szlovák szuverenitás fáklyáit a trianoni emlékműveknél, vagy, hogy tüzes beszédeket tartson arról, milyen volt a szlávoknak az élet 1918-ig.” Szerinte „ez ugyanaz lenne, mint amit a magyar állam képviselői csinálnak, és azt javasolja, ne okozzunk fájdalmat egymásnak, hiszen ők sem teszik.”

Történtek mindezek 2021 augusztusának első hetében. Igen most, és nem olyan időkben, amikor – hogy hivatkozva a bevezetőben felelevenített ’90-es évek elejének romániai példázatára,– az akkori Adrian Năstaséval meg Vasile Văcaruval egy gyékényen áruló magyarellenes Vladimir Mečiar áll Szlovákia kormányrúdjánál. És nem is akkor, amikor az egykori Vatra szenátor, Romulus Vulpescu „tejtestvére” a soviniszta, nacionalista, szélsőségesen magyarellenes Ján Slota van egy pozsonyi kormánykoalícióban, hanem állítólag XXI. századi felvilágosult „européerek”.

Ez a história bármennyire is hihetetlennek tűnik, sajnos eheti; annak az időszaknak a lenyomata, amikor a V4-ek keretében is ideális magyar-szlovák kapcsolatokról beszél mindkét ország miniszterelnöke. Hiszen alig három hete e rovatban idézhettük Orbán Viktor véleményét, aki azt követően, hogy fogadta Ivan Korčok főnökét Eduard Heger szlovák kormányfőt, kijelentette, „hogy az elmúlt tíz év mérlegét megvonva soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most.”

Arról már nem is szólva, hogy egy közelmúltban tett magyar kormányzati értékelés szerint: Nemcsak a legerősebb politikai, hanem egyre inkább a legerősebb gazdasági szövetség is a V4-ek az unióban, amely többek között a józan észt, az összefogást és erőt jelképezi.  (Kiemelés: B. P. J.)

Erre a pozitív üzenetre érkezett is aztán egy friss reakció az utóbbi néhány nap fentebb vázolt fejleményei tükrében a Felvidék.ma  jegyzetírójától, Szűcs Dániel vezető szerkesztőtől, melyen talán elmerenghetnek e napokban a Bem rakparton és amely így hangzik: „10 év bőven elég idő arra, hogy lássuk (hogy a többi évtizedről most ne is beszéljünk): Szlovákia nemhogy nem partner a V4-projektben, de az első kanyarban elárulja az egész ügyet és szemrebbenés nélkül vágják a hátunkba a kést.”

Hogy ezt teszik, ahhoz kétség nem fér. Ennek van jele is, és nem is akármilyen. Hiszen arról nem szólnak a hírek, hogy a máskor oly serényen mindenre reagáló Szijjártó külgazdasági és külügyminiszternek lett volna bármi mondanivalója a Kövér Lászlót és vele együtt a Fidesz más kormányzati politikusát durván kioktató szlovák diplomáciai jegyzék kapcsán.  

Mózes Szabolcs a somorjai kitelepített magyarok emlékművénél l Fotó: facebook.com/osszefogas.spolupatricnost

A szlovák kormány külügyminiszterének fentebb bemutatott sötét időket felidéző magyarellenes kirohanása természetesen nem maradt visszhang nélkül Felvidéken. Kivétel nélkül elítélte Korčok akcióját az MKP (lásd itt), a Híd (lásd itt) és az Összefogás (lásd itt), valamint a kisebbségi kormánybiztos, Bukovszky László (lásd itt). Közülük jómagam az Összefogás elnök Mózes Szabolcsnak a vonatkozó nyilatkozatát tartom példaértékűnek, aki ekképp értékelte Korčok felháborító kirohanását: „Mit gondolt Korčok? Talán át lehet adni úgy egy kitelepítési emlékművet, hogy hallgatunk a kitelepítésekről, a második világháború utáni jogfosztásról? Saját magát és nemzetét köpné szembe az a magyar politikus, aki így járna el.”

A felvidéki magyar sajtó is kiemelten foglalkozott az elmúlt napokban az üggyel. A megjelent cikkek közül választásunk Száraz Dénesnek a ma7 portál felületén közreadott Szlovákia nem Felvidék, vagy Felvidék nem Szlovákia? című hírmagyarázatára esett, melyet ezúttal bemutatunk olvasóink számára.

A ma7 vezető publicistája erős felütéssel indít, ami teljességgel érthető is. Elvégre a szlovák miniszter rendreutasításának célkeresztjébe ugyan Kövér László és magyar kormányzati politikusok kerültek, de a kirohanása leginkább az egész felvidéki magyar nemzeti közösség arculcsapását jelenti:

„Korčok gondolkodásában Szlovákia nem Felvidék!  A miénkben pedig Felvidék nem Szlovákia! A szülőföldjükön élő magyarok többsége a Felvidékre (vagy Felföldre) érzelmi alapon tekint, figyelembe véve a történelmi gyökereket is.  

Számunkra Felvidék többet jelent, mint Szlovákia, mert magában a szóban benne foglaltatik a szülőföldünk, az itt élő magyar emberek közössége, az anyanemzethez való tartozásunk és az elszakadásunk képzeletbeli összevarrása mindenfajta irredenta vonzat nélkül. Szlovákia pedig csak egy földrajzi kifejezés…

Nem akarunk ártani mi senkinek se a Felvidékkel! De nem is tartozik a szlovák külügy kompetenciájába, hogy minek tartjuk magunkat! Aminek akarjuk! Akár hottentottáknak is, amúgy is a szlovákság számára érthetetlenül beszélünk.

De nem vagyunk hottentották, magyarok vagyunk és felvidékiek! Ezt miniszteri rendelettel, nagyarcú, miniszterhez méltatlan facebookos bejegyzéssel nem lehet szabályozni. Az csak olaj a tűzre!”

Száraz ezt követően rámutat: a korčoki érvelés, ami megkérdőjelezi a Felvidék, mint történelmi eredetű tájnév használatának jogosultságát teljességgel elfogadhatatlan. Aki így tesz, az a történelemhamísítás bűnébe esik, ami alól nincs felmentés:

„Ahogy annak idején az iskoláinkat akarták ellopni, de nem engedtük, most, amikor a felvidékiségünket kérdőjelezik meg, azt sem fogjuk! Tessék minket békén hagyni, miniszter úr! Nem csak az anyaország politikusai tartanak minket felvidékieknek, mi is annak tartjuk magunkat, legalábbis többségünk, akiket még nem fertőzött meg a liberalizmus internacionalizmusa.

Annyiban van csak igaza a szlovák külügyminiszternek, hogy a földrajzi térképeken jelenleg az van, amit ő mond, de a történelmi atlaszokban viszont egész más! Ezért még inkább igaz az az állítás, hogy Felvidék számunkra nem egyenlő Szlovákiával!

Hamarabb létezett a Felvidék történelmi eredetű tájnévként, mint maga Szlovákia!”

Ugyanakkor – s ezt a jegyzetíró sem vonja kétségbe – a zavart a fejekben az okozza, hogy a közös történelmünkről a szlovák társadalom többségének elképesztően hiányosak az ismeretei. Ennek a régi adósságnak a törlesztésével nyilván változhatna a szlovák közvélemény magyar-képe, viszont erre sem a múltban, sem pedig napjainkban nem volt és nincs ma sem politikai akarat:

A Pozsonyi Magyar Intézet megbízásából 2012-ben a pozsonyi Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérést végzett a szlovákság történelmi tudatáról és a történelmi Magyarországhoz való viszonyulásáról. A válaszokból kiderült, hogy a szlovákok döntő többsége, több mint kétharmada számára a Felvi­dék kifejezés nem mond semmit, vagyis nem tudják annak jelentését meghatározni. Azok a szlovákok vi­szont, akik értelmezni tudták a Fel­vidék kifejezést, főként negatívan viszonyultak hozzá.

A magya­rok körében ugyanakkor a döntő több­ség (a megkérdezettek 85 százaléka) olyan konkrét meghatározást adott a Felvidékre, mint a történelmi Felső-Magyar­ország, vagy egysze­rűen a „saját hazám”. 

A folytatásban a cikkszerző egyrészt arra kíván magyarázatot adni, hogy voltaképpen mit is jelent a Felvidék kifejezés, másrészt értelmezni kívánja, hogy ez a szóhasználat miért vált ki ingerültséget a szlovákokból.

„A trianoni békeszerződés után a volt Magyar Királyságtól Csehszlovákiához került területek egészét kezdték politikai értelemben Felvidéknek nevezni, tehát a mai Szlovákia teljes területét és Kárpátalját is. Így a II. világháború előtt a Csehszlovákiától Magyarországhoz visszacsatolt országrészt (Dél-Szlovákia és Kárpátalja) „az anyaországhoz visszatért felvidéki területnek” nevezték.

Ebből eredhet a szlovákság számára a szónak egyfajta pejoratív vonzata. Ez üthette meg Korčok fülét is.”

Arra is kitér szerzőnk, hogy mivel a „Felvidék a történelem során soha nem képzett önálló közigazgatási egységet, ezért nem alakult ki saját jelképrendszere sem.”  Elmondja, hogy a székely zászló példáján felbuzdulva több civil próbálkozás is történt az elmúlt években a felvidéki saját zászló megalkotására, sőt a saját himnusz iránti igény is létezik, viszont az e téren tett kísérletek nem hoztak átütő sikert.

Ha tudomásul is kell venni, hogy – mint állítja – Száraz Dénes miszerint „egyelőre tehát saját jelképek nélkül, csak a szívünkben és a kommunikációnkban mondunk Felvidéket, egészen más a helyzeta felvidéki magyarok” szókapcsolat használatával, mely közkeletű volt és az lesz is mindig. Ezt, tetszik-e vagy sem, de a szlovákságnak is tudomásul kellene venni, amiképpen jelenleg az ottani honfitársaink is kénytelenek elfogadni a némiképpen mesterkéltnek vélt Dél-Szlovákia hivatalos elnevezést.

Csupán annyi megjegyzést fűznék a ma7 cikkírójának befejező gondolatai elé, hogy e passzusból talán elmaradhatott volna az egyetlen felvidéki magyar napilap elmarasztalása. Merőben igazságtalan ez a fölösleges szurka-piszka. Már csak azért is, hiszen maga az Új Szó főszerkesztője is például ugyanabban a vezércikkében sokkal többször használja „felvidéki magyarság” megfogalmazást, mint „a szlovákiai magyarok” formulát.

„Igazán örvendetes, hogy az Új Szót kivéve a szlovákiai magyar média is már előszeretettel használja a szlovákiai magyarok helyett a felvidéki magyarok jelzős szókapcsolatot. 

Maguk, miniszter úr Dél-Szlovákiát mondanak, amikor minket bejelölnek a szülőföldünkön! Ezzel szemben mi nem mondunk Észak-Magyarországot! Kompromisszumként maradjunk meg a Felvidék mellett, ami esetleg egy területi önkormányzat megjelölésére is alkalmas lehet valamikor.”

banner_5wMnizP8_webbanner_300x250.gif
banner_LsIDgb8C_webbanner_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?