Megszólalt a héten a Híradóban, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének a lapjában Bihari Szabolcs a szervezet elnöke, aki egyben a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NyEOMSZSZ) is az elnöke és abból az alkalomból, hogy NyEOMSZSZ-ban végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült, visszatekint a nyugati magyarság ernyőszervezetének két évtizedes történetére.

Bihari a Bereczki Emőkének adott interjújában nemcsak arról számolt be, hogy miként jött létre ez a szervezet és neki mi volt a szerepe annak eddigi, sikeresként értékelhető működésében. Szólt ezek mellett arról is, hogy a NyEOMSZSZ érdekképviseletként működik a mindenkori magyar kormány felé, az általa irányított szövetség szoros kapcsolatokat épített ki a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel, továbbá minden olyan esetben megszólal, amikor úgy látja, hogy régiónkban a magyarság érdekei akár közösségként, akár egyénenként sérülnek. Ennek változatos módszerekkel hangot is adtak a tagszervezetek saját országaik, illetve az Európai Unió felé, így igyekezve befolyásolni a közvéleményt és a döntéshozókat.

Mindezekről annak jegyében beszélt, hogy ma már elégtétellel tapasztalja, a mindennapok szintjén is valósággá lett a szemléletváltás és elfogadottá vált a diaszpórában élő honfitársaink régi óhaja: a nyugati magyarságra ugyanúgy, a magyar nemzet szerves részeként tekintenek, mint a Kárpát-medencében élő magyarokra.

Idén ősszel huszadik születésnapját ünnepelheti a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, mely 2001 novemberében a stockholmi Magyar Házban alakult meg. A kontinens nyugati államaiban élő magyarság összefogását intézményes alapokra helyező közös döntésüket két évtizeddel ezelőtt tizenhárom országot képviselő magyar szervezetek képviselői hozták meg, azt követően, hogy rá kellett döbbenniük: a Patrubány Miklós és elvbarátai által vezetett Magyarok Világszövetségében csalódtak, mert a jobb sorsra hivatott összmagyar szervezet életében olyan kedvezőtlen változások álltak be, amelyekkel azonosulni már nem tudtak. Úgy látták – s tegyem hozzá teljes joggal –, a sajátosan „megreformált” MVSZ szellemisége és működési anomáliái, vezetőjének irányítási stílusa számukra már vállalhatatlanok.

Az azóta csatlakozókkal együtt a NyEOMSZSZ betűszóval rövidített szövetségnek ma immár tizenhét tagja van. Jelenleg, magába foglalja Anglia, Ausztria, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc és Svédország országos magyar szervezeteit. Minden jel arra mutat, hogy a szám nemsokára bővül eggyel, hiszen várhatóan a közeljövőben az írországi magyarok is helyet kaphatnak majd a szövetségben.

„Amire régebben az emigráció sem volt képes - létrehozni a Kárpátokon túl, de Európában élő szórvány-magyarság összefogását -, azt most megvalósítottuk”  – értékelte az előzmény nélküli összefogás történelmi jelentőségét annak idején a nyugati magyar emigráció köztiszteletben álló személyisége, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének tiszteletbeli elnöke és az új nyugat-európai szervezet alapszabályának egyik előkészítője, idősebb Klement Kornél. Egyúttal és nem kis büszkeséggel arra is rámutatott: „Magyar vonatkozásban mi már létrehoztuk az európai egységet.”

A nagy horderejű tett fontosságát, azt, hogy a nyugati magyarság végre megalakíthatta független európai szervezetét a következőképpen összegezte: „Erre igen nagy szükség volt, hiszen eddig sok esetben értünk, de nélkülünk beszéltek, cselekedtek. Már régen ideje lett volna, hogy mi magunk tárjuk fel gondjainkat, örömeinket, elvárásainkat és terveinket a magyar és a befogadó országaink illetékesei felé. Most ezt megtehetjük, és meg is tesszük.”

A mindmáig hitvallásnak és küldetési nyilatkozatnak tekintett egykori üzenetértékű szókérésének még egy megállapítását feltétlenül idéznem kell, hiszen abban sok tízezer nyugaton élő honfitársunk életérzésének adott benne hangot: „Mert bizony úgy van, hogy ha magyar nemzet fája lombkoronájának csak valahol a szélén lebegünk, akkor is minden idegszálunkkal ehhez az ősi fához tartozunk. Létünk értelme magyarságunkból adódik, s ez erősít abban, hogy érte cselekedjünk.”

A nemsokára jubiláló szervezet létrehozásának előzményeiről a tízedik születésnap idején így vallott az összefogásért legtöbbet tevő Bihari Szabolcs, aki 1994-től a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetője: „Svédországban van Skandinávia legnagyobb magyar közössége, mintegy harmincötezres lélekszámú. Mi kezdtük rendezvényeinkre meghívni finn barátainkat, aztán a baltiakat a ’90-es évek közepén. A dániai magyarok a mi segítségünkkel alakultak szervezetté, aztán fokozatosan a többiek is felfigyeltek ránk, egyre többen és többször jöttünk össze, mígnem megszületett a közös szervezet létrehozásának gondolata.”

Bihari Szabolcs, aki a NyEOMSZSZ megalakulásakor a szövetség egyik alelnöke lett, majd az alapító elnök, az ausztriai magyar egyesületek országos szervezetét vezető Deák Ernő visszavonulása után a szervezet élére választottak, minap a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapjában, az évente négyszer megjelenő Híradónak interjút adott. Ebben a Bereczki Emőkével folytatott beszélgetésében, melynek apropójául az szolgált, hogy Bihari a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta a nyugat-, észak- és dél-európai magyar közösségek összefogásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként, visszatekint a nyugati magyarság ma általa irányított csúcsszervezetének történetére és egyúttal beszámol annak munkájáról, terveiről. Egyúttal hangsúlyosan kitér arra is, hogyan látja: milyen lehetőségeik vannak magyarságuk megőrzésére a Nyugat-Európában élő magyaroknak?

Közbevetőleg hadd jegyezzük meg, hogy a svédországi Híradó legfrissebb száma, mint mindig, megkülönböztetetten igyekszik tájainkra is figyelni. Ezúttal például a nemsokára megrendezendő Kolozsvári Magyar Napoknak szentelt egy terjedelmes interjút, melyben a főszervező Gergely Balázst szólaltatta meg.

 „A nyugati magyarság ugyanolyan része a magyar nemzetnek, mint bármelyik más, elszakított területen élő magyarság” és „minden külföldön élő magyar egy-egy» nagykövete «a magyar nemzetnek…” címmel közreadott interjú bevallott célja, hogy a NyEOMSZSZ elnökével folytatott beszélgetés révén betekintést nyerhessünk úgymond „a kulisszák mögé”, megérthessük, hogy „mi, mikor és miért alakult úgy, ahogy.” Persze emellett az is intenciója volt a beszélgetés kezdeményezőjének, hogy megtudhassuk azt, ami amúgy csak megsüvegelendő lehet: miként képes valaki munka után, család mellett, a szabadidejében oly sokat tenni azokért, akik közül vétetett. Bihari Szabolcs mindezekbe beavat. Ezért is ajánlanánk ez alkalommal a mondandóját a Maszol olvasóinak a figyelmébe.

A 2001 őszén létrejött nyugat-európai magyar szervezetek tömörítő ernyőszervezet megalakulását, melynek célja és feladata, hogy koordinálja Nyugat-Európában a magyarság civil életét, hogy az ott élő magyarok ne veszítsék el a nyelvüket, a kultúrájukat és az identitásukat tulajdonképpen a kényszer szülte – derül ki Bihari Szabolcs számos apró részletre is kiterjedő beszámolójából. A rendszerváltozás után az akkor emigrációsnak nevezett magyarok (mára a diaszpórában élők megnevezés honosodott meg) nagy reményekkel tekintettek arra a megújult Magyarok Világszövetségére, mely, mint mondja: „szívet-lelket melengető jelenségként egy összmagyar szervezetté alakult, amelynek három szerkezeti felépítése volt:  nyugati régió, anyaországi régió és a Kárpát-medencei régió.” Minden esély adott volt arra, hogy a világszerte elismerést szerzett és tekintélynek örvendő Zsidó Világszövetség sikereiből tanulva és annak mintájára, hasonlóvá válhasson a Csoóri Sándor nevével fémjelzett újjáteremtett összmagyar szervezet. Ebben bízva vállalt maga is aktív szerepet 1994-től, frissen megválasztott SMOSZ elnökként és lett két évvel később a legendás hírű Jakabffy Ernő visszavonulása után nyugat-európai elnök, illetve a teljes nyugati régió képviseletében világszövetségi alelnök. Az új pozíciók új kihívásokat is jelentettek számára, melyeknek legjobb tudása szerint igyekezett eleget is tenni.

Erre az időszakra visszaemlékezve így idézi fel kellemes emlékként, hogy „elkezdtük a munkát, nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy valami új lendületet hozzunk be az egészbe és javasoltam a Magyarok Világszövetségén belül az ifjúsági tagozat létrehozását. Javaslatomat elfogadták, ami egy óriási lépés volt.” Kezdeményezése nyomán 42 országból jöttek fiatalok és a felnőtt mintára meg is alakult az ifjúsági tagozat, ami 2000-ig működött.

Optimizmusa csak fokozódott, amikor Csoóri Sándor leköszönése után, a 2000-es elnökválasztáskor az öt jelölt közül az addigi alelnök Patrubány Miklós került az MVSZ élére. Ugyanis Patrubány volt az egyetlen az elnökaspiránsok közül, aki hajlandó volt megérteni és magáévá tenni a Bihariék képviselte álláspontot, miszerint a világszövetség akkori szerkezeti, szervezeti felállítása, alapszabálya nem igazán felel meg annak az elvárásnak, ami valóban szolgálhatja a nyugati magyarság érdekeit. Az általuk ki is dolgozott és előterjesztett indítványok lényege az volt, hogy nem lehet egy kalap alá venni a diaszpóra magyarságát, hiszen egészen más a szociális helyzet Európában, Észak-Amerikában, Kanadában, Dél-Amerikában, Ausztráliában. Ezért javasolták az eltérő állapotokhoz történő alkalmazkodást, illetve ennek tükröződését az MVSZ alapdokumentumaiban és irányító testületeiben.

A mindent megígérő és szavaiból semmit se betartó Patrubány pálfordulása valóságos hidegzuhanyként érte a felelősen gondolkodó és e szellemben cselekvő nyugati magyarokat, köztük a már általános ismertségre és tekintélyre szert tevő Bihari Szabolcsot.

Íme, hogyan szól interjújában erről a mozzanatról, ami válaszút elé állította őt és mindazokat, akiknek végleg elege lett abból, hogy a Magyarok Világszövetsége elindult azon a lejtőn, ami lassan, de biztosan elvezetett a későbbi teljes eljelentéktelenedéséhez.

„Sajnos az lett az eredménye, hogy a megválasztott elnök, ígéretével ellentétben, nem volt partnerünk a javaslataink megvalósításában, nem maradt meg semmi, kivéve a kötőszavak és talán a vesszők. Mi úgy gondoltuk, hogy a Magyarok Világszövetsége a diaszpóra magyarságáért van és nem pedig a diaszpóra van Budapestért. Óriási csalódás volt számunkra, mert mi tényleg azt szerettük volna, hogy egy olyan érdekképviseleti szervezetet tudjunk létrehozni, amely érdekeinket képviseli összhangban, megegyezéssel, konszenzusban.”

Innen már egyenes út vezetett az önálló szervezet megteremtéséhez 2001 novemberében, – derül ki az interjú folytatásából – amikor a Stockholmi Magyar Házban a svédországi magyarok önzetlen vendégszeretetének és nem utolsósorban Bihari Szabolcs, valamint a németországi idősebb és ifjabb Klement Kornél jogi-technikai előkészítő munkájának köszönhetően megszületett a NyEOMSZSZ. Ezzel megvalósulhatott az a cél, hogy létrejöjjön a már hivatkozott összeurópai magyar ernyőszervezet, ami érdekképviseletként működhetett a mindenkori magyar kormány irányába. Emellett pedig kapcsolatokat építsen a Kárpát-medencei magyar szervezetekkel, továbbá minden olyan esetben megszólaljon, amikor úgy látja, hogy régiónkban a magyarság érdekei akár közösségként, akár egyénekként sérülnek és ennek hangot is adjon saját országaik, illetve az Európai Unió felé. 

Azt követően, hogy Bihari Szabolcs már beavatott a NyEOMSZSZ fogantatásának és megszületésének „konyhatitkaiba”, önként adódott az interjúkészítő számára az, hogy immár a szervezet szerepéről és munkájáról érdeklődjön.

Beszélgetőpartnere nem is marad adós a válasszal, aminek már az indítása is sokatmondó. Diplomatikusan fogalmaz ugyan, de szavain átüt az érzelem. Nem tudja leplezni haragját és joggal teszi. Mert a legfőbb gáncsoskodók azok voltak, akik két évtizede jobbára csak a zavarkeltésben képesek jeleskedni és az ebek harmincadjára juttatták nemzeti intézményünket, a Magyarok Világszövetségét.

Az interjú következő, terjedelmesebb részében a nyilatkozó nemcsak ezekre a keserű tapasztalatokra utal. Arra is sort kerít, hogy elmondja: értelemszerűen neki és társainak is voltak pártszimpátiái, de ez nem befolyásolta a szervezet működését, hisz ragaszkodtak az alapelvhez: a NyEOMSZSZ-nak politikamentesen kell működnie. Mi több, az is kiderül a szavaiból, hogy nem tartozik a szelektív memóriájú visszatekintők közé, mint oly sokan manapság a kortársai közül.

„A szervezet megalakulása, finoman fogalmazva, bombaként robbant be a határon túli magyar körökbe – nem csak a diaszpórában élőkre gondolok – és nem utolsó sorban a Magyarok Világszövetségében. Addig még soha nem volt olyan, hogy kontinentális diaszpóra szervezet alakuljon. Emellett célkitűzéseink is újak voltak. Voltak – elsősorban a Magyarok Világszövetsége részéről –, me­gint finoman próbálok fogalmazni, ellenvetések és kifogások, főleg azért, mert nem rajtuk keresztül szeretnénk megcsinálni. Nekünk ugyanis az volt a célunk, hogy önálló szervezetként létezzünk, amely önállóan tud működni, önállóan tudja beváltani a célkitűzéseit, a feladatait, nem pedig felsőbb utasításra.

Érdekes az időpontot kihangsúlyozni: 2001 végéről beszélünk, amikor Magyarországon egy nemzeti kormány volt és reméltük, hogy marad is. Nem maradt. A svédországi követelményeknek megfelelve, alapszabályba foglalva, pártpolitikától mentesen terveztük ugyan a tevékenységünket, a pártpolitikáról viszont mi azt mondtuk, hogy rendben van, mi nemzetpolitikában gondolkodunk és mindenkivel le tudunk ülni, akinek hasonló nemzetpolitikai célkitűzései vannak: a nemzet egyesítése, nemzeti akarat, érdekképviselet. Nem volt túl könnyű az azt követő, tehát 2002 és 2010 közötti működésünk. Szeretném jelezni, hogy minden szervezet egy jelképes 25 eurós tagdíjat fizetett, tehát az volt az egyedüli bevételünk. Bármit rendeztünk, akkor a saját szervezeteknek az anyagi hozzájárulását is kértük. Viszont meg kell jegyeznem, hogy ebben a nehéz periódusban is, amelynek a mélypontja 2004 volt, akadt néhány olyan személy az akkori kormányközeli erőkből, akikkel tényleg lehetett nemzetpolitikában gondolkozva beszélgetni.”

Bihari ezt követően nemcsak azokról konkrét kezdeményezésekről számol be, melyekben a NyEOMSZSZ a tagszervezeteinek országaiban és azok nyelvén hallatta hangját, ha bárhol jogsértés történt akár Romániában. akár Szlovákiában, akár Szerbiában vagy másutt a Kárpát-medencében, így igyekezve befolyásolni a közvéleményt és a döntéshozókat. Arról is szól, hogy éveken át eredményesen együttműködött a régiónkbeli nagy magyar szervezetekkel az RMDSZ-el, az MKP-val, a VMSZ-el és a többiekkel.

Ezek mellett más területen is sikerült tenni, nem is keveset, ráadásul példát is mutatva cselekvésre ösztökélni az elsilányult MVSZ által cserbenhagyott tengereken túli magyar honfitársainkat. Utóbbiról e szavakkal számol be:

„Időközben a 13-14-ből lett 15-16 szervezet, és ez az egész európai esernyőszervezet kezdeményezés nagyon pozitív visszhangra talált Kanada, az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Ausztrália körében, ahol hasonló nem volt. Valamikor 2008-2009 tájékán megalakult a dél-amerikai szervezet a hathatós segítségünkkel, példánkkal, aztán az összes többi is és tulajdonképpen a diaszpórában létrejött egy regionális együttműködés, ami most is megvan, ami szerintem az egésznek a lényege volt.”

A nagy áttörés 2010 után következett be – mondja el Bihari a folytatásban – aminek előzménye az volt, hogy a FIDESZ-KDNP vezetősége egy informális találkozón nem csak arról tájékoztatta a NyEOMSZSZ-ot, hogy elkötelezettek a kettős állampolgárság intézményének a megteremtése mellett, hanem „új nemzetpolitikát indítanak, amelynek keretében az első 1-2 évben a nyugati diaszpórát megpróbálják kompenzálni abból a sok mindenből, ami kimaradt az azt megelőző 20 évből.”  Azt is közölték velük, az új kormány nem akarja kitalálni, hogy mi a jó a nyugatnak és szorgalmazták: „próbálják megfogalmazni, hogy mi volna a nyugati magyarság megmaradásának, fejlődésének, generációkon átnyúló fejlődésének a záloga.”

E felkérés valósággal felvillanyozta őket. Arról, ami ezt követően történt ekképp számol be Bihari, mintegy elkészítve a NyEOMSZSZ második évtizedének gyorsleltárát:

„Mi ezt Európában nagyon komolyan vettük és kidolgoztunk egy intézkedési „csomagot”, amelyben megpróbáltuk összefoglalni azokat a pontokat, amelyek véleményünk szerint a nyugati magyarság megmaradásában fontosak. Csak hogy néhányat említsek: a család, a szervezeteink működésének megsegítése, az ingatlanok leltározása, esetleges felújítása, újak vásárlása, ifjúsági kérdés, anyanyelvi oktatás. Amikor megalakult az első Diaszpóra Tanács 2011-ben, akkor mi egy kész programmal mentünk Nyugat-Európából. Ezt a NyEOMSZSZ fogalmazta meg és dolgozta ki. Az ülésen a többi regionális szervezet, hogy is mondjam, örömmel vette, hogy végre van valami konkrétum is, és nem csak arról beszélünk, hogy akkor lesz Katalin bál vagy nem, úgyhogy mindenki csatlakozott hozzá és el is fogadták, természetesen azzal a fenntartással, hogy a lehetőségekhez képest fognak ezekből megvalósítani.

Mindebből alakult ki, ennek következménye az egyesületek, az országos szervezetek támogatása, ingatlanvásárlás, pályázatok, ösztöndíjas program, anyanyelvi konferenciák támogatása stb. Tehát elindult egy olyan pozitív fejlemény, aminek az első lépcsője az volt, hogy kimondták: a nyugati magyarság ugyanolyan része a magyar nemzetnek, mint bármelyik más, elszakított területen élő magyarság. Tehát jogilag két dolgot sikerült elérnünk: az egyik az, hogy ez a mondat elhangzott, a másik pedig a kettős állampolgárság jogi intézménye. Ez fantasztikus volt lelkileg, illetve jogilag is nagyon-nagyon sokat segített abban, hogy az ember tényleg úgy érezze, egy nemzet vagyunk és egyet akarunk.”

Eddig nem mondtuk el, de most már eláruljuk: ma Bihari Szabolcs nem csak a  Svédországi Magyarok Országos Szövetségének, és nem csak a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének első embere, hanem ő tölti be a Diaszpóra Tanács nyugati régiójának elnöki tisztségét. E hármas vezetői szerepkör számára nemcsak megtiszteltetés, hanem édes teher is, aminek örömmel és szívesen tesz eleget. Tele van tervekkel. Így például most azon dolgozik, hogy egyrészt írországi magyar szervezetek is csatlakozzanak a szövetséghez, másrészt pedig, hogy az ernyőszervezetükben végre létrejöjjön annak ifjúsági tagozata. Ez ahhoz hasonló lenne, mely az ő bábáskodása mellett már működött az egykori Magyarok Világszövetségében, de azt, sikeres működése ellenére szétverték.

Tenni akar, és jól tudom – hisz régóta személyesen is ismerem ezt a rokonszenves örökmozgó intézményembert – tenni is fog. Legfőképpen azért, hogy az idegen tengerben élő fiatal magyaroknak vagy magyar származásúaknak, a másod- és harmadgenerációnak is fontosak legyenek a nemzeti gyökerek. A számára önként adódó példával él, de a példázta bárhol másutt is Nyugat-Európában érvényes: „Minden Svédországban élő magyar helyi szinten magyar „nagykövet”. Ha őket elengedjük, akkor előbb-utóbb az lesz, hogy ők nem lesznek már „nagykövetek”.