Megszólalt a Válasz Online-ban Vörös Szabolcs és az INSCOP közvélemény-kutató intézetnek a nemzeti elfogultsággal kapcsolatos felmérése keltette hatalmas sajtóvisszhang kapcsán annak igyekezett utánajárni, mi lehet annak az oka, hogy a kutatás szerint „minden második román attól tart, hogy Magyarország el akarja csatolni Erdélyt.” A felmérés eredménye számára olyannyira abszurdnak tűnt, hogy úgy gondolta: a jelenség magyarázata érdekében érdemes a legilletékesebbhez, a közvélemény-kutató cég vezetőjéhez fordulnia.

 Az INSCOP cég alapító igazgatója, Remus Ştefureac mellett a riasztó kép árnyalása érdekében megkeresett egy magyar és egy román szociológust is. Toró Tibor, a Sapientia kolozsvári karának kancellárja egyebek mellett elmondta, hogy miközben „a román önkép az, hogy elégséges jogot biztosítanak a kisebbségeknek”, a magyarokkal szembeni negatív román attitűd fő oka, hogy „a tankönyvekben a magyarok a fő ellenség, soha nem tűnnek fel jó színben – se a magyarok, se a kisebbség.”

Claudiu D. Tufiș, a Bukaresti Egyetem oktatója nem érti a felmérés két témájának az összemosását. Szerinte itt két egymásnak ellentmondó következtetéssel szembesít a kutatás. Kiderül, hogy a társadalom fele egyetért egy olyan „őrült állítással”, hogy Magyarország Erdély megszerzését akarja, közben pedig „tízből kilencen értenek egyet azzal, hogy Romániának meg kell védenie a területén élő kisebbségek jogait”.  A szociológus szerint ezzel egy értelmezhetetlen helyzet teremtődött, amivel nem tud mit kezdeni a tudomány, és ezt egy rossz és olyan hipotetikus kérdés idézte elő, aminek a valósághoz nincs köze. Úgy véli, „2021-ben nem kellene feltenni ilyen kérdést egy felmérésben, hisz semmi valódit nem mér, s több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.”

Egy laptársunk beszámolójának címét átvéve, a magát hírportálként és nemzetpolitikai tudástárként definiáló Külhoni Magyarok weboldal minap a Hatott Iohannis riogatása: a románok csaknem fele szerint Magyarország el akarja szakítani Erdélyt címmel tudósított arról, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában, csaknem ötven százalékuk szerint pedig Magyarország Erdéllyel kapcsolatos politikája az országrész elszakítását célozza.

Ez a direkt összefüggést érzékeltetni kívánó feltételezés arra a nem felejthető, „Ionopot chivanoc”-os kirohanásra utalt, amikor tavaly április végén a parlament alsóházában hallgatólagosan elfogadott autonómiatervezet kapcsán Iohannis, államelnökhöz méltatlan módon hisztérikusan, reagált és kijelentette: „Amíg a kormány és a hatóságok a koronavírus-járvány ellen küzdöttek, a PSD a parlament titkos irodáiban azon dolgozott, hogy odaadja Erdélyt a magyaroknak” Emlékezetes maradt Iohannisnak az akkori másik „fegyverténye” is: miután magyarul szólította meg a PSD ügyvivő elnökét, belekeverve az ügybe az RMDSZ mellett a magyar miniszterelnököt is, a következő kérdést tette fel Marcel Ciolacunak: „Mit ajánlott ezért az egyezségért Orbán Viktor?”

A 2013-ban alapított és nemzetközi szinten is nagyra értékelt INSCOP közvélemény-kutató intézetnek a Társadalmi bizalmatlanság: Nyugat vagy Kelet, a nacionalizmus térnyerése az álhírek és félretájékoztatás korában című felmérése harmadik, a nemzeti elfogultsággal kapcsolatos részének a múlt hét első napján közzétett adatai, melyekről lapunk is terjedelmesen beszámolt, valósággal „felrobbantották” magyar sajtót a Kárpát-medencében. Budapesttől Újvidékig és Pozsonytól Beregszászig jóformán nem volt olyan napilap vagy hírportál, mely nem kis megütközéssel ne cikkezett volna arról, hogy arra a kérdésre, hogy „Magyarország el akarja szakítani Erdélyt Romániától?” a válaszadók 49,5 válaszolt igennel, 43,2 százalékuk nemmel, 7,4 százalékuk nem válaszolt, vagy nem tudta, mit válaszoljon.

Természetesen a többi kérdésre adott válaszokról is tudósítottak ezek az orgánumok. Így például arról, hogy a megkérdezettek 87,2 százaléka értett egyet azzal miszerint Romániának védenie kell a területén élő nemzeti kisebbségek jogait, és csak 11 százalékuk ítélte úgy, hogy nem, és arról, miszerint felmérésben résztvevők több mint 78 százaléka szerint a románokat másodrangú állampolgároknak tekintik Európában és csak alig valamivel több, mint 20 százalékuk nem értett egyet ezzel az állítással. Nemkülönben szó esett a kutatás egyéb következtetéseiről, de kétségtelen, hogy e cikkek középpontjába a magyar irredenta szándékoktól való rettegés került, mely ezek szerint minden második román polgár reális félelme.

Ez a rettegés abban a 21. században, amikor mindkét ország EU-s tagállam és NATO szövetséges, hihetetlennek, sőt egyenes abszurdnak tűnt Vörös Szabolcs, a Válasz Online újságírója számára, akit 2019-es őszi, e rovatban bemutatott megszólalása révén már ismerhetnek az olvasóink. Hadd idézzük fel ezt az akkori szókérését, már csak azért is, hiszen ez, a szűkebb pátriájában mindenkor oly megveszekedetten egymás ellen acsarkodók számára máig ható üzenetértéket hordozott. Ő ugyanis, miután testközelből megfigyelte Kelemen Hunor elnökjelölti kampányát, így összegezte tapasztalatait: „Normális magyar kampányt akar? Menjen Erdélybe!”

 Vörös Szabolcs nem elégedett meg az INSCOP-felmérés magyar revansista törekvéseket feltételező eredményének tudomásul vételével és úgy döntött: utánanéz annak, vajon miként létezhet az, hogy a román társadalom fele ilyen elképesztő szándékot feltételez a mai Magyarországról és ez a megalapozatlan kitaláció, hogyan fér meg azzal a meglátással, miszerint a románok majd 90 százaléka úgy látja: Romániának kötelessége a területén élő nemzeti kisebbségek jogainak védelme.

Mielőtt megkereste volna INSCOP cég alapító-igazgatóját a riporter előbb két ismert szociológust, egy kolozsvári magyar és egy bukaresti román egyetemi oktatót fogott vallatóra annak érdekében, hogy megtudja: számukra mit mondanak a felmérés meghökkentő eredményei és milyen magyarázatot tudnak azokra adni.

Toró Tibor, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja úgy látja, annak az ellentmondásnak a hátterében miszerint a lakosság fele Magyarországtól retteg, és közben a kisebbségi jogokat elsöprő többség védelmezi, egy téves premisszából kiinduló többségi helyzetértékelés áll: „A román önkép az, hogy elégséges jogot biztosítanak a kisebbségeknek.” Elmondja, ezt a véleményét saját kutatásaira alapozza. Egy Kiss Tamással közösen tavaly végzett kutatásból ugyanis kiderült: a román társadalom fele meg van győződve arról, hogy „a kisebbségek pont annyi joggal rendelkeznek, amennyi szükséges, 30 százalék pedig még sokallja is a jogaikat.” Ehhez hozzáteszi: „A romániai magyarság – nota bene: az ország legnépesebb kisebbsége, a 2011-es népszámlálás szerint másfélszer annyian vannak, mint az összes többi kisebbség együttvéve – azonban valamiért külön regiszterbe esik a románok mentális térképén.”

Hogy mi okozhatja ezt a torz mentalitást, van kézenfekvő a magyarázat: ennek kialakulásáért leginkább a romániai oktatás a felelős. Ennek igazolására Toró a közeljövőben egy olyan kutatását kívánja a közvélemény elé tárni, „amely a többségi iskolákban használatos történelem, román nyelv és -irodalom, illetve állampolgári nevelés tankönyveket vizsgálta, s amely igazolja azt a hipotézisüket, hogy ezeknek a magyarokkal szembeni negatív attitűdök újratermelésében kiemelt szerepük van.”

Amit ehhez hozzátesz, azzal se lehet vitatkozni: „A tankönyvekben a magyarok a fő ellenség, soha nem tűnnek fel jó színben – se a magyarok, se a kisebbség.”  Mondandóját a következő szavakkal zárja, nem megfeledkezve arról sem, hogy ennek fináléjában utaljon a decemberi parlamenti választáson több mint 9 százalékot szerző magyarellenes AUR pártra:

„Ezzel együtt sem látom, mit tükröz az Erdély elszakítására vonatkozó felmérés, hiszen a románok szűk többsége elfogadja például a erdélyi magyarok kettős állampolgárságát, igaz, Románia ugyanezt csinálja a moldovai románokkal. Lehet, hogy politikailag nem rózsás a magyar–román viszony, de nem érzem lecsapódni, leszámítva Iohannis elnök jónapotozását, de az is politikai ellenfeleinek, a szociáldemokratáknak szólt. Az INSCOP-kutatás kapcsán az volt az érzésem, mintha egy nemzeti konzultációt olvasnék, főleg a kisebbségi jogokról szóló kérdés miatt, ami önmagában értelmezhetetlen, mert annyira tág fogalom. Meglátjuk, hogy fog ez átrendeződni most, hogy van gazdája a témának.”

Claudiu D. Tufiș, a Bukaresti Egyetem Politikatudományi Karának oktatója értetlenkedésének ad hangot amiatt, hogy a vonatkozó kutatás összemosott két témát, ráadásul köztük szembeötlő az ellentmondás.

Lássuk, hogyan köszönnek vissza érvei és mi a két következtetése Válasz Online újságírójának cikkében. Utóbbiakat Vörös Szabolcs úgy ítéli meg, hogy azok vélhetően az egyetlen átjárást jelenthetik a mért eredmény és a kételyek között.

„Az első alapján ugyanis a társadalom fele egyetért egy olyan „őrült állítással” – Magyarország el kívánja csatolni Erdélyt Romániától –, amely egy minden EU-ország számára lehetetlen helyzetet ír körül. A második direkte ellentmond az előző kérdésből levezethető magyarellenes érzéseknek, hiszen tízből kilencen értenek egyet azzal, hogy Romániának meg kell védenie a területén élő kisebbségek jogait. A szociológus szerint, ha az első kérdés a magyarellenes érzelmek indikátora, akkor a második a bármilyen kisebbség támogatásáé, a magyarokat is beleértve, a két kérdés összehasonlításával pedig arra lehetne következtetni, hogy sokkal több románnak van kisebbségpárti attitűdje, mint ahánynak magyarellenes. (…)

Az első következtetésem, hogy az első kérdésre adott válaszok valamiért rosszak – lehet, hogy a kérdésfeltevés kontextusa miatt. Ebből következik a másik megállapításom: elég jól ismerem az 1990 óta elvégzett felméréseket Romániában, de ez az első alkalom, hogy valaki ezt a konkrét kérdést feltette. Ez ugyanis rossz kérdésnek tűnik: hipotetikus, és nincs köze a valósághoz. Az viszont lehetséges, hogy megragadja, mit gondolnak a románok egyes magyarokról: lehet, hogy ténylegesen semmit nem tesznek, ami erre utal (hiszen lehetetlen Erdély elcsatolása), de azért boldogak lennének, ha megtörténne. Hasonlóan a Románia és Moldova egyesüléséről gondolkodó, a gondolatnak örülő románokhoz, akik szintén semmi olyan konkrétat nem terveznek, ami ezt lehetővé tenné.”

Végül rámutatva arra, hogy 2021-ben egy közvélemény-kutatásban nem szabadna feltenni egy olyan kérdést, ami „semmi valódit nem mér, s több kérdést vet fel, mint amennyi megválaszol”, Tufiş ekképp összegzi az okfejtését:

„A „magyar problémát” 1990 óta használják szavazatok szerzésre a választási kampányokban: Ha olyanokkal beszélünk, akik etnikailag kevert területeken élnek, látszik, hogy a kérdés politikai, nem pedig egyéni vagy (városi) közösségi szinten jelentkezik. A lappangó nacionalizmus, a világ bármely társadalmához hasonlóan, a románokra is jellemző, de a román–magyar viszony azért az elmúlt 20 évben javult, elég csak összehasonlítani a mai Kolozsvárt a 2000-es eleji, Gheorghe Funar-félével: az ott lakók büszkék többnemzetiségű városukra és annak magyar történelmére.”

Remus Ştefureac, akit Vörös Szabolcs a saját, illetve a két szociológus beszélgetőpartnere kételyeivel keresett meg és készséggel állt a Válasz Online rendelkezésére, úgy látja, hogy „a felmérésükből mégiscsak egy toleráns Románia képe rajzolódik ki.” A cikkszerzőnk azt is bevallja: „Kincset ér továbbá az a tőle kapott adatsor, amely sehol nem jelent még meg, és tovább szegmentálja a válaszadókat az Erdély elszakítására vonatkozó kérdésükkel kapcsolatban.”

 A Strategic Thinking Group igazgatói tisztségét is betöltő igazgató elmondja: az Erdélyt elfoglalni akaró Magyarországtól rettegő románok megoszlása nem, életkor, képzettség illetve lakóhely szerint érdekes képet mutat. Eszerint „nagyobb arányban értettek egyet az állítással a férfiak, a 30 és 44 év közöttiek, a közép- vagy magasabb fokú végzetséggel rendelkezők, illetve nyugati és északkeleti régiók lakói; kisebb arányban értettek egyet az állítással a 30 év alattiak, a munkaképes inaktívak, az északnyugati és középső régiók lakói, a magasabb keresetűek, illetve a magánszektorban dolgozók.”

Ugyanakkor Ştefureac többször is hangsúlyozni kívánta a Válasz Online munkatársának: „helytelen az Erdély elszakítására vonatkozó eredményeket önmagukban nézni, mert azok a kisebbségvédelemmel kapcsolatos kérdésükre adott válaszokkal alkotnak teljes képet.” Ezzel kapcsolatosan jegyzi meg Vörös Szabolcs közbevetőleg: „Utóbbi az, amiről Toró Tibor azt mondta, önmagában értelmezhetetlen, hiszen annyira tág fogalom.”

Az INSCOP igazgatója a felmérésük adataiból arra következtet, „hogy erőtlenedik a román nacionalizmusnak a Magyarországhoz fűződő viszony által meghatározott klasszikus dimenziója.”  Hadd adjuk közre szöveghűen az okfejtését, nem hallgatva el azt sem, hogy – mint látni fogjuk – szerzőnk joggal talál ebben az érvelésben kommentálni valót is:

„Bár a románok fele ért egyet azzal, hogy Magyarország el akarja csatolni Erdélyt Romániától, s ez olyasmi, amit tüzelni tudnak barátságtalan lépések (például a magyar diplomaták távolmaradása a december 1-jei román nemzeti ünnepről az elmúlt években, miközben előtte 20 évig jelen voltak), az adat alacsonyabb, mint korábban. (Emlékezzünk: Claudiu D. Tufiș még nem látott ezzel kapcsolatos kutatást – a szerk.)

Ráadásul a románok nagy többsége mondja azt, hogy a kisebbségek jogait meg kell védeni, ez a toleráns hozzáállás pedig delegitimizálja az etnikumok közti kapcsolatok hiteltelenítésére tett kísérleteket, ami óriási fejlődés a 30 évvel ezelőtti mérgező légkörhöz képest. Ez, mint Vajdahunyad megyéből származót, csak boldoggá tud tenni. Románia többsége mérsékelt, miközben persze vannak szélsőséges hangok. Ahogy Magyarországon is.”

A publicisztika végéhez közeledve nem véletlenül köszön vissza a címet ihlető megállapítás, mely talán legfőbb tanulsága nemcsak ennek az amúgy jobb sorsra érdemes, nemzetközi összefogással készült négyrészes átfogó közvélemény-kutatásnak, melynek egy tudományos felmérésben helyet nem kapható, szerencsétlenül megfogalmazott hipotetikus kérdése okán sikerült szelet vetni és vihart aratni a Kárpát-medence minden táján. A kevesebb több lett volna. Vállalva az ismétlés ódiumát, hadd idézzük újra Tufiş tanár úr emlékezetes megállapítását, ami a Válasz Online cikkének a kulcsmondata: „2021-ben nem kellene feltenni ilyen kérdést egy felmérésben, hisz semmi valódit nem mér, s több kérdést vet fel, mint amennyi megválaszol.”

Íme, a zárszó, melyben természetesen egyebekről is szó esik:

„Azt, hogy a jelenlegi magyar kül- és nemzetpolitikának köze lehet az eredményhez, Toró Tibornak is felvetettük, de szerinte ez nem meghatározó, még úgy sem, hogy a Budapestről az erdélyi magyarságnak érkező támogatások mértéke az elmúlt években valóban szintet lépett, például az Erdélyi Református Egyházkerületnek utalt tízmilliárdokkal. Az Orbán-kormány pénzbősége ugyanis, leszámítva talán a sepsiszentgyörgyi focicsapat kistafírozását, egyelőre nem került be a romániai közbeszéd fősodrába, így az Erdély elcsatolásával kapcsolatos kutatási eredményeknek inkább a Románián belüli etnikai dinamikához van köze – nem ahhoz, hogy hívják Magyarország miniszterelnökét.

Leginkább pedig egy szerencsétlenül feltett kérdéshez, amelyre messze nemcsak azok válaszoltak igennel, akik szerint Magyarország valóban Erdély visszacsatolására készül – hanem azok is mind, akik szerint a magyarok lelkük mélyén örülnének ilyesminek. Ami azért elég messze van attól, hogy magyar bakancsok csattogásától rettegne Románia fele.”