banner_LYJAJgUi_banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_whe5WvtP_banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

„László atya újjászervezi a magyar közösséget” – nemzetpolitikai lapszemle

Megszólalt a héten a vajdasági Magyar Szóban L. Móger Tímea és beszámolt arról, az immár valósággá vált nagyszerű kezdeményezésről, hogy a nyugat–bácskai szórványtelepülésen, Csonoplyán, az alig két éve itt szolgálatot teljesítő fiatal plébános, Hajdú László nem tűrhette tovább azt, hogy évtizedek óta nincs magyar nyelvű iskolai oktatás a településen és orvosolni akarta ezt a kétségbeejtő helyzetet. A plébánia impozáns, de romos épületét a helyi magyar közösség minden tagját, generációját odavonzó, nem csak egyházi, hanem minden jó szándékú közösségi rendezvényt befogadó centrummá kívánta átalakítani, ahol gyakorlatilag minden az anyanyelvi oktatást és a közösségépítést szolgálja.

Tervét külső segítséggel és a hívek odaadó „kaláka-munkájának” köszönhetően mára sikerült is megvalósítania. Maga se hitte volna, hogy a kissé megkeseredett és alaposan megfogyatkozott csonoplyai magyarokat, akik egyben valamennyien római katolikus vallásúak is, ekkora közös tenni akarásra tudta ösztökélni. Most a napilapnak nyilatkozva, jóleső örömmel nyugtázza: „nagyfokú az érdeklődés, egyértelműen a fennmaradás szándéka munkál a közösség tagjaiban. Függetlenül attól, hogy egy szórványközösségben még inkább érezhető minden, ami az egyéb vajdasági közösségeket is sújtja, az elvándorlás, az elöregedés, de a csonoplyaiak nagyfokú tenni akarása mindezt ellensúlyozza.”

Hajdú László csonoplyai plébános l Fotó: youtube.comCsonoplya, ez a nyugat-bácskai, Zombor közeli település egykor népes és gazdag falu volt, a Trianon előtti utolsó, 1910-es népszámlálás idején 4539 lakosából 2 240-en vallották magukat németnek, 1592-en magyarnak és 697-en bunyevácnak.

A békediktátum nem hozott változást Csonoplya demográfiai mutatóit illetően, a királyi Jugoszlávia idején a lakossági arányok érdemben nem változtak. Itt kiegyenlített lélekszámban és békességben éltek együtt a falu háromnyelvű lakosai, aki közül a többség továbbra is a német volt (53 százalék), őket követték a magyarok (30) és a bunyevácok (15). A falunak 1940-ben mindössze 2 szerb lakosa volt.

1944 őszén Csonoplya német lakosait elmenekítették vagy elpusztították, és a magyarokat se kímélték a partizánok. Így például egy „felszabadító” osztaguk azzal „mutatkozott be”, hogy mintegy száz helyi lakost őrizetbe vett és kegyetlenül megkínzott, közülük hét németet és három magyart, tárgyalás és bírói ítélet nélkül még a bevonulásuk napján, október 30-án kivégzett. Másnap este a lefogott 16 és 60 év közötti férfiakat, négyesével, vékony dróttal összekötözték és a szomszédos Kerényre hajtották, hogy őket is kivégezzék, de szerencséjükre egy orosz tiszt megmentette életüket.

A község köztiszteletben álló plébánosát, Haug Antalt, aki következetesen mindig három nyelven misézett, szintén elhurcolták. Őt, amikor a népellenességnek nyilvánítva bíróság elé állították előbb felmentették. Viszont a bosszúszomjas helyi gyűlölködők ebbe nem törődtek bele és nemsokára, egy megismételt eljárásban már börtönbüntetésre ítélték. Ma sem tudni, hogy ott, alig három hónap elteltével vajon éhen halt-e vagy pedig agyonverték.

A németek helyére a második háborút követő években több mint 3000 boszniai szerbet telepített a titói hatalom. Megfogyatkoztak a magyarok is, a legutóbbi népszámlálás szerint a 71 %-ban szerb többségű faluban arányuk már csak 15 %, azaz 668 fő volt.

Csonoplya ma ugyanazon gondokkal küzd, mint a többi vajdasági szórványfalu: az elnéptelenedéssel. Hiába van közel Zombor, munkahely nincs, az elhibázott privatizáció tönkretette a város iparát. Biztos munkahely híján a csonoplyaiak közül így sokan Újvidéken vagy külföldön, Németországban és Magyarországon próbáltak/próbálnak szerencsét.

A Magyar Szó egy hat évvel ezelőtti helyszíni riportja teljes joggal mutatott rá a legfőbb gondra: „A falu egyik legnagyobb keresztje a magyar tagozat hiánya az iskolában. Azok a fiatalok, akik annak idején már nem iratkozhattak be anyanyelvükön osztályba, ma harmincévesek. A faluban szerb nyelvű iskola van. Van magyar anyanyelvápolás is, de nem elég hatékony.”

Másfél évvel ezelőtt aztán felcsillant a remény, hogy talán minden megváltozhat. Egy helyi ünnepségen a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke reményeket ébresztő szavakkal biztatta az ott élő honfitársait. Hétvégi óvodákról és olyan iskolabuszokról szólt, melyekkel az itteni magyar gyerekeket a közeli iskolákba vagy akár Zomborba lehet majd szállítani.

Ha ez még nem is, de előrelépés történt, nem is akármilyen. Ennek hőse, helyesebben motorja a mártírsorsú Haug Antal mai utóda, Hajdú László, a Mindenszentek-templom fiatal plébánosa, aki nem tűrhette tovább, hogy évtizedek óta nincs magyar nyelvű iskolai oktatás a településen. Őt szólaltatta meg néhány napja a vajdasági Magyar Szóban L. Móger Tímea a szintén szórványtelepülésnek számító Doroszlón élő költő, író, szerkesztő és művelődésszervező, aki verseit, kisprózáit rendszeresen publikálja vajdasági és Kárpát-medencei irodalmi és művészeti folyóiratokban. Cikkét, mely László atya újjászervezi a magyar közösséget–Mindenkit vár és fogad a csonoplyai plébánián a felújított közösségi terem címmel látott napvilágot kívánjuk ez alkalommal az olvasóinknak bemutatni.

Móger Tímea l Fotó: FacebookHajdú atya a plébánia épületét a magyar közösség minden tagját, generációját odavonzó, nem csak egyházi, hanem minden jó szándékú közösségi rendezvényt befogadó centrummá kívánta átalakítani, ahol gyakorlatilag minden az anyanyelvi oktatást és a közösségépítést szolgálja. A plébániai közösségi terem kialakításának tervét tavaly a Bethlen Gábor Alap mintegy 2 millió forinttal támogatta, s ez elhozta az áttörést. Mint olvashatjuk a cikkben, ezt követően „a helyi hívek pedig hamar megmutatták, hogy méltán van nagy híre a csonoplyaiak összefogási erejének. A támogatásoknak és a tevőleges közösségi akaratnak köszönhetően a felújított teremben immár zajlanak a különböző foglalkozások, megfogalmazódnak a további tervek.”

Persze mindehhez kellett az MNT támogatása is, ami nem is maradt el. A közösségi tér bebútorozását, funkcióba helyezését és az ott zajló anyanyelvápoló foglalkozások megtartását segítette és segíti ma is a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzati szerve.

Mindezekről és egyéb helyi tapasztalatról is beszámolt részletekre terjedően a plébános-atya. Az általa elmondottakból néhány üzenetértékű és tanulságos gondolatát úgy hisszük, nemcsak a Vajdaságban érdemes megismerni.

Arról, hogy miként fogalmazódott meg benne a közösségi terem kialakításának igénye, ötlete Hajdú László elmondja, hogy 2019-ben nevezték ki Csonoplyára, ahol egy hatalmas, de romos plébániaépület fogadta, aminek a felújítása azonnali feladat volt. A papi lakrész kialakítása gyorsan meg is történt, viszont – mint mondja – „elkezdtem azon gondolkodni, hogy miként tudnánk ezt a nagy épületet kihasználni, betölteni. A plébániák általában hatalmas épületek, – teszi hozzá – csak tudni kell azt, hogy a múltban sosem egy ember lakta, nem egy embernek készültek. Ma általában azt látjuk, hogy a pap lakik a plébánián és az épület vagy ki van használva vagy nincs.”

A folytatásból megtudjuk, hogy végül hova vezetett a töprengés, s miként lett ennek nyertese az egész helyi magyar közösség:

„Jómagam a kezdetektől fogva közösségben gondolkodtam, és láttam a csonoplyai magyarok helyzetét, hogy nincs közösségi terem, egy olyan tér, ahol össze tudnak jönni, ahol valamit meg lehetne szervezni, egy előadást megtartani, egy beszélgetést lebonyolítani. Ennek nyomán arra jutottam, hogy a plébániát osszuk meg. Szerencsés épület ebből a szempontból a csonoplyai plébánia, a két bejárat és az épület további elrendezése alapján is. Úgy döntöttem, hogy a házat a felénél befalazom és akkor egyik része lesz a közösségé, a másik fele pedig a mindenkori papi rész. Így a két rész nem jelent egymásnak akadályt a rendeltetés szempontjából, nagyon szépen funkcionál.

Ez, a papi rész volt tehát az első fázis, 2020-ban pedig kezdtem tovább gondolkodni, hogyan és miből tudnánk megvalósítani a fölújítást. Akkor Magyarország kormánya segítségével, vagyis a Bethlen Gábor Alapnál pályázva nyert az egyházközösség erre a teremfelújításra 2 millió forintot.

Tavaly ősszel kezdődtek a munkálatok, és december 23-án lett készen. Hozzátenném még a terem kialakításával kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Tanács támogatása is nagyon sokat segített abban, hogy ténylegesen, használati állapotba tudtuk hozni, ugyanis elláttak bennünket bútorokkal. Szép dolog, hogy fel tudtuk újítani az épületrészt, de nyilván be kellett lakni, bútorozni is. Egy erre irányuló kéréssel fordultam az MNT-hez, és meg is kapta a támogatást az egyházközösség. Mindennek köszönhetően asztalokat, székeket, szekrényeket, illetve egy okostáblát vásárolhattunk.„A felújított terem a közösség minden tagja előtt nyitva áll” l Fotó: Magyar Szó

Fontos a felújítás, az épületek rendben tartása, de igazából a mi feladatunk a közösség szervezése, nagyon fontos az, hogy közösségileg is tevékenykedjünk. Ebből a megfontolásból a fölújítás mellett elkezdtem szervezni a közösségi életet. Amikor ideérkeztem Csonoplyára, akkor nem csupán az épületek romos állapota fogadott, hanem a közösségi szerveződés hiánya is. Tehát volt egy templom, de igazi közösség nélkül. Az alapvető minimális dolog, hogy eljártak az emberek a szertartásokra, az adott volt, de egyéb közösségi élet nem zajlott Csonoplyán. Nyilván szerettem volna változtatni ezen is.”

A közösségi élet lépésről lépésre történő szervezése nem remélt sikereket hozott ott, ahol a szerb iskolába járó magyar gyerekek – mint mondja a tisztelendő atya – nem tudnak magyar nyelven írni, olvasni. Január közepén kezdődött el az anyanyelvápoló csoportok szervezése, most pedig két hónap elteltével, már 30 gyerekkel háromra nőtt a csoportok száma és javában készülnek az óvodai foglalkozások megszervezésére. Az MNT pedig egy szomszéd településről ingázó lelkes tanítónő bérének biztosításán túlmenően „ismét minden más lehetséges eszközzel is támogattak bennünket” – újságolja el örömmel Hajdú László. Ezek mellett a tavaly novemberben megalakult kreatív kézműves műhely mutatja a tenni akarást, melyet egy önkéntes munkát vállaló édesanya irányit és küszöbön áll a baba-mama klub beindítása is.

Arra kérdésére L. Móger Tímeának, hogy mik a tapasztalatai és eddigi szolgálata tükrében hogyan látja a csonoplyai magyar közösség jövőjét így felel:

„Egy igazán nagy múltú közösségről van szó, 200 éves maga a templom. Népes közösség voltak és sokáig ebben a dicső múltban éltek, nem nagyon tudtak elszakadni attól, továbbá kissé megkeseredett a közösség, megfogyatkozott, szórvánnyá vált. Azt mondtam nekik, egy bizonyos értelemben el kell engedni a múltat, nekünk azzal kell valamit kezdeni, ami most adott, ami jelenleg a rendelkezésünkre áll.

Napjainkban csonoplyai szórványközösségről beszélhetünk. A megmaradás szándéka és az erős akarat hajtja ennek a közösségnek a tagjait. Amikor belefogtam a közösségszervezésbe, úgy indultam neki, hogy nincsen veszteni való. Ha csak egy generációt is meg tudunk menteni, az nagyon sokat jelent. Amikor a szülőkkel beszélgettünk, elmondtam nekik, egy dolog, hogy mi az én szándékom vagy az, hogy tudunk lehetőségeket, pályázatokat meg eszközöket idehozni, de a folytonosság megteremtéséhez nyilván kellenek ők, a közösség is, egyfajta közös akarat. Értük van, őket szólítja meg mindez, tehát oda kell állniuk, föl kell karolniuk nekik is ezeket a kezdeményezéseket.

Meg kell, hogy mondjam a vártnál jobban sikerült a szervezés, nem számítottam rá, hogy ekkora érdeklődés lesz. A csoportok tagjai között vannak olyan gyerekek is, akik vegyes házasságból jönnek, olyanok is, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul. Tehát nagyfokú az érdeklődés, egyértelműen a fennmaradás szándéka munkál a közösség tagjaiban. Függetlenül attól, hogy egy szórványközösségben még inkább érezhető minden, ami az egyéb vajdasági közösségeket is sújtja, az elvándorlás, az elöregedés, de a csonoplyaiak nagyfokú tenni akarása mindezt ellensúlyozza. Nyilván ez nagy munka és hosszú folyamat, de mondhatom, elindultunk.”

Amit mindezekhez hozzátesz, reményt kell, hogy adjon a Kárpát-medence  bármely szegletében élő magyar közösségnek, ahol sokfelé a szórványsors csüggedésre és az identitás feladásra ösztönöz: 

„Láttam azt, hogy Csonoplyán valóban nem maradt más, mint a templom, Reményik sokszor idézett verse ide (is) illik: „Ne hagyjátok a templomot s az iskolát!” Ezen a nyugat-bácskai településen évtized óta nincs magyar iskola, maradt a templom és az egyházközösségnek meg nekem – de ez igaz bármelyik másik szórványtelepülésen tevékenykedő plébánosra is – nem csupán a hitéleti dolgokkal kell foglalkozni, hanem a közösség megmaradását elősegítő tevékenységekkel is. (…)

Ez a terem mindenkit befogad, nemcsak az egyházközösségé, hanem mindezt annak céljára szántam, hogy bármilyen programot, rendezvényt meg lehessen tartani benne, nemcsak egyházi, hanem egyéb jelleggel is.

Gyakorlatilag a szintén ebben az épületben végzett hitoktatás az én feladatom, a többi teendőben, foglalkozásban a közösség tagjai működnek közre. Kell egy szervezőember, egy koordinátor, főleg az elején, de nekem az a célom, hogy minden közösségi tevékenység idővel működjön önállóan is, függetlenül a pap személyétől. Azért is van így, hogy próbálok minél több embert megszólítani, minél több embert behozni a közös munkába.

Terveink szerint ez a terem és ez a közösség helyet biztosít nullától 99 éves korig mindenkinek. Gyerekprogramokkal indítottunk, de azokon keresztül szeretnénk a szülőket, a nagyszülőket, továbbá a fiatalokat, vagyis a közösség egészét megszólítani.”

banner_5wMnizP8_webbanner_300x250.gif
banner_LsIDgb8C_webbanner_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?