Megszólalt a héten a HVG-ben Riba István és a Magyar Disney című cikkében arról számolt be: egyre inkább érzékelhető válik, hogy „szorul a szakmai hurok az áltudományos Magyarságkutató körül” mivel a magyar tudománypolitika irányítói, nem utolsósorban A pozsonyi csata című történelemhamisító film okozta közbotrány miatt radikális lépésre szánták el magukat.

A jelek szerint a kutatásfejlesztés és a tudománypolitikai koordináció állami feladatait ellátó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke Maróth Miklós professzor megelégelte a történész szakma teljes lejáratódásával fenyegetők ámokfutását és átfogó intézményi reform keretében, beleértve akár új intézetek létrehozását is, igyekszik a nemzet- és emlékezetpolitika számára oly fontos területen csak és kizárólag a tudomány megkövetelte érdekeket szem előtt tartva, a nagy múltra visszatekintő magyar történettudomány tekintélyét megőrizni és jövőjét biztosítani.

Jó oka van annak, hogy újra az úgymond a magyar „őstörténet megújítására” hivatott, alig kétéves múltra visszatekintő, de már megalakulását megelőzően is a viták kereszttüzébe került Magyarságpolitikai Intézmény (MKI) került most a látóterünkbe. A jelek szerint a múltunkat meghamisító és ráadásul gyermeteg technikai kivitelezésű botrányos animációs filmjük, A pozsonyi csata, melyről e rovatban már szóltunk, majd cikkeztünk is annak a szakma általi egyöntetűen negatív fogadtatásáról, úgy tűnik, végleg megpecsételte a gazdagon kistafírozott, de tudományos műhelynek aligha tekinthető intézmény sorsát.

A HVG legfrissebb számában a Magyar Disney címmel és Szorul a szakmai hurok az áltudományos Magyarságkutató körül alcímmel jelent meg egy Riba István által közölt publicisztika, mely arról számolt be, hogy az kutatásfejlesztés és a tudománypolitikai koordináció állami feladatait 2019 őszén a Magyar Tudományos Akadémiától átvevő intézet, az ELKH elnöke, Maróth Miklós megelégelte az MKI-nak szakmailag elfogadhatatlan, a magyar nemzetpolitika számára sem közömbös hitelrontó tevékenységét és lépni kíván a tudomány védelmében.

Maróth professzor, Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas akadémikus, klasszika-filológus, orientalista, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnöke és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt dékánja, aki elnyerte a Prima Primissima-díjat is. Nem véletlenül soroltuk fel a professzornak a magyar és idegennyelvű publikációkban is gazdag életrajzából mindezeket, hiszen ez a néhány biográfiai adat is meggyőzően bizonyítja, ő Kalliopé elkötelezett szolgálója, szakmai kvalitásaihoz kétség nem férhet. Azzal pedig, hogy jelenlegi tisztsége révén nemrég a magyar tudománypolitika kulcsszereplőjévé vált, a magyar tudomány jelene és jövője iránti felelőssége is megkérdőjelezhetetlen.

Ennek tudatában készül egy nagyobb léptékű intézményi reformra is – derül ki az eheti HVG cikkből –, mely éppen azon a területen, a magyar történeti kutatással foglakozó állami intézmények világában kíván végre rendet teremteni. Leginkább ott, ahol az amatőr történész, Kásler Miklós EMMI miniszter által létrehívott és lelkesen támogatott MKI túlzott ambíciókat táplálva, a szakmai tudást, elkötelezettséget, meg a tudomány iránti alázatot is semmibe véve, hatalmas vehemenciával és egyre agresszívebben a primátusra törekszik.

Mielőtt a konkrét reformtervekről szólna, Riba István nem hallgatja el az előzményeket sem. Így szó esik arról, hogy eddig sem túl jó szakmai hírnevét az MKI-nek nemcsak a történelemhamísító animációs film tépázta meg alaposan, hanem az intézet makacs kiállása az „ismeretterjesztő” alkotás védelmében. Miközben a korszakot jól ismerő historikusok mindegyike – mutat rá a szerzőnk – kivétel nélkül bírálták a filmet a honfoglaló eleink és ellenfeleik „tárgyi kultúrájának eklektikussága és hiteltelensége miatt”, azt is elmondja: „a legfőbb kifogás a filmmel szemben az egykori szövegek meghamisítása és a ráhúzott Nyugat-ellenes ideológiai máz volt.”

Ezt követően felidézi a csatáról szóló eddig legteljesebb könyv, az Egy elfeledett diadal egyik hadtörténész szerzőjének sommás megállapítását is, mely így hangzott: „amit a Magyarságkutató Intézet tett, az felelőtlenség”. Utána pedig más hozzáértők elmarasztaló véleményeit, így például azokét is, akik a következő szavakkal rótták fel az alkotóknak a hiteltelenséget: „csupán saját értékeinket üresítjük ki és járatjuk le, a dákoromán kontinuitást és egyéb történelmi fikciókat kiötlő csoportok szintjére züllesztve önmagunkat”.

Riba úgy látja, hogy Maróth professzor átgondolt reformstratégiájának része, hogy kvázi kilövési engedélyt adott az MKI-re, nem is akárhogyan. Ugyanis ő ekképpen értékeli azt a kemény hangú állásfoglalását annak a két elismert tudósnak, akik az általa vezetett kutatóhálózat vezető munkatársaiként a hatalmas feltűnést keltő Hogyan ártsunk a nemzetnek? című, nemrég e rovatban is bemutatott filippikájukkal döngölték a földbe az MKI támogatásával megvalósult filmet.

Amit ehhez még hozzátesz a HVG munkatársa, az több mint jelzésértékű:

„Pedig egyik szerző sem vádolható politikai elfogultsággal, jobboldal-ellenességgel – információink szerint Fodor például a szentendrei Fidesz tagja –, s mindketten témájuk kiemelkedő tudósai.” Akárcsak az is, ami ezután következik, mint véleményalkotás az MKI-ről: „a közösségi oldalakon tenyésző legprimitívebb összeesküvés-elméleteket és alvilági gondolatszörnyeket emeli fel államilag hivatalosan támogatott, lényegében a nemzeti közgondolkodás számára kanonizált alapigazságokká”. Arról már nem is szólva, amivel kiegészítették mondandójukat: „az intézet pedig alapításától fogva igyekszik, egyfajta történettudományinak címkézett valóságshow-ként, szurkolótábora egyre vadabb fantáziáit kielégíteni”, ezzel a magatartásával pedig „teljesen eltorzítja, tovább frusztrálja, gyűlölködővé és bezárkózóvá teszi a magyar történeti közgondolkodást”.

Attól már eltekintenénk, hogy Horváth-Lugossy Gábornak, az MKI egykori társasházkezelőből lett főigazgatójának és közvetlen munkatársainak válaszára, illetve az ezt követő viszontválaszokra itt kitérjünk, hiszen ezeket olvasóink már a hivatkozott cikkünkből ismerhetik. Viszont azt kihagyhatatlannak érezzük, amit Riba István, nyilván nem véletlenül kívánt külön is hangsúlyozni utolsó reakciójukból:

„A történettudomány is tudomány, éppen úgy, mint az atomfizika vagy az onkológia. Éppen ezért a házmester-történettudomány pontosan annyira komoly és hiteles, mint a házmester-atomfizika vagy a házmester-onkológia.”

Ezzel, mint írja Riba, „voltaképp Kásler Miklós miniszternek, az onkológia jeles professzorának, műkedvelő történésznek is üzentek, aki teljes súlyával kiáll az MKI vállalhatatlan produkciói mellett.”

Cikkszerzőnk arra is kitér: Maróth Miklós akadémikus, az ELKH elnöke a tudomány képviseletében nem most üzent először az EMMI miniszternek és korábbi mondanivalójában sem volt túl kíméletes. Már rögtön, azt követően, hogy a tudományos akadémiától átvett intézethálózat élére került és egy interjúban a terveiről beszélt, világossá tette sarkos véleményét az „ősmagyarkodásról”. Elmondta, zavarja, hogy „a magyar őstörténet kezd államvallássá válni, melyben a vallási tételek köszönőviszonyban sincsenek a tudomány tételeivel”.

Minden jel arra mutat, hogy A pozsonyi csata volt az utolsó csepp a pohárban és eljött az ideje a tervezett rendteremtésnek. Ennek megfelelően – olvashatjuk a HVG cikkében – „Maróth a tudomány teljes súlyát szeretné Káslerrel és az MKI-vel szembeállítani.” Első lépésként leválasztaná a Régészeti Intézetről az Archeogenetikai Laboratóriumot, utóbbinak önállóságot adva. E lépésnek van is kellő szakmai indoka:

„Kásler ugyanis nagy szerepet szán az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjának, korábban az Árpád-házi gének, most pedig Mátyás király származásának meghatározásában. A gond nem is ennek a kutatásnak a genetikai részével van, hanem a prekoncepcióval folytatott kutatásokkal és az eredmények sajátos kásleri interpretálásával.

Egy megerősített, önálló archeogenetikai intézet, amely megmarad a tudomány és saját szakterületének keretei között, nyilván sok hasznára lehet a kutatásnak, azonban óhatatlanul is politikai erőtérbe kerül, s kérdés, ettől mennyire tudják a kutatók függetleníteni magukat. És persze az is igaz, hogy a Régészeti Intézet, amely 2003-tól fenntartja e laboratóriumot, nyilván nem repes, amiért az elkerül tőlük.”

Hasonlóképpen Maróth professzornak a tervei között szerepel, hogy az emlékezetpolitika számára kulcsfontosságú többi területen is radikális változások történjenek. Ennek megfelelően a középkortudomány önálló intézetet kapna, melynek névadója bizantinológus kiválóságunk, Moravcsik Gyula lenne. Állítólag annak leendő irányítóját is megtalálták már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Medievisztika Tanszékének docense, Szovák Kornél személyében, aki korábban az MKI megalapításkor az ottani Klasszika-filológiai Kutatóközpont igazgatója volt.

Maróth Miklós tervbe vette azt is, hogy a hatékonnyá tétele érdekében újraszervezi a Nyelvtudományi Intézetet is. Az elképzelések szerint a mostani túlméretezett centrum helyébe négy kisebb intézet lépne, melyek munkáját minden bizonnyal egy nyelvtudományi főigazgató irányítaná.

Várhatóan a Veritas Kutatóintézet helyzetében is gyökeres változás következhet be – vetíti előre a jövőt cikkírónk az írása végén. Ezzel a 2014 elején létrehozott, az elmúlt több mint másfélszáz esztendő magyar történései kutatására hivatott tudományos műhely nevet és státuszt is váltana. Szekfű Gyula Kutatóintézetté alakulna át és a jövőben része lenne a Maróth Miklós vezette országos hálózatnak. Információt ellenőrizendő a HVG munkatársa ez ügyben meg is kereste Szakály Sándor, a Veritas főigazgatóját, aki válaszában sem cáfolni, sem pedig megerősíteni nem kívánta Riba István értesüléseit.