banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Megoldás kínálkozik a zátonyra futtatott Minority SafePack ügyében?

Megszólalt a héten a Magyar Nemzetben Judi Tamara, a napilap brüsszeli tudósítója és azt követően, hogy az Európai Bizottság lesöpörte az asztalról a Minority SafePack kezdeményezést, mégis úgy látja, távolról sincs veszve minden. Szerinte „a megoldás egy hollandiai kisebbségi népcsoporttól jöhet: a nyelvi-kulturális sokszínűség megőrzéséért küzdő frízek fognák össze Európa kisebbségeit az EU-val szemben. Amelyben egyre inkább a bürokratamentalitás uralja el a legégetőbb kérdéseket is.”

 Erre a következtetésre azután jutott, hogy virtuálisan asztalhoz ültetett négy, a kontinensünk különböző országaiból származó szakértőt, akik valamennyien – politikusként, illetve kisebbségi kutatóként – az őshonos kisebbségek képviselői és arról faggatta őket: „hogyan is segíthetett volna milliókon az európai nyelvi és kulturális hagyaték felkarolása.” Valamennyien kifejtették, hogy szerintük milyen konkrét tennivalói lennének az Európai Uniónak a kisebbségvédelem területén, és fel is sorakoztatták érveiket arra, „miért nem érdemes az út szélén hagyni a nemzeti és nyelvi kisebbségeket.”A cikk egyik fotóillusztrációja: résztvevők a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen a budapesti Hősök terén 2019. március 10-én l Fotó: Magyar Nemzet/MTI/Máthé Zoltán

Judi Tamara elsőként a Finnországban élő svédet, Johan ­Häggmant szólaltatja meg, aki maga is kiválóan ismeri az Európai Bizottság működését, hiszen egykor Leonard­ ­­Orban többnyelvűségért felelős román uniós biztos kabinetjében dolgozott. A FUEN jelenlegi irányelvi tanácsadója maga se tudja leplezni mélységes csalódottságát a kedvezőtlen bizottsági állásfoglalás kapcsán, és így érvel a közönyről, sőt cinizmusról árulkodó döntés igazságtalansága ellen:

„A minimum az lett volna, hogy a bizottság uniós szintű programot kezdeményez a nyelvi sokszínűség védelme érdekében, valamint zöld jelzést ad az Európa nyelvi sokszínűségével foglalkozó központ létrehozásának. Három kutatótársammal együtt már 2002-ben kidolgoztuk a SMiLE nevű tudományos jelentést, amely rávilágított arra, hogy a kisebbségi nyelvek pénzügyi támogatottsága folyamatosan csökken Európában. Utoljára 2001-ben, A nyelvek európai évében volt szándék arra, hogy tényleges források jussanak a kisebbségi nyelveknek.”

Johan ­Häggman l Fotó: Magyar NemzetA terjedelmes bizottsági állásfoglalásban felsorakoztatott érvek közül számos nem állja meg a helyét, véli a FUEN tanácsadója, aki kritikus szavakkal azt is kifejti: a grémium szerint úgymond minden uniós program minden nemzeti, nyelvi kisebbség számára pályázható, legyen szó például az Erasmus+-ról vagy a Kreatív Európa programról, de ez egyszerűen nem igaz. Amit és ahogyan elénk tár, az meggyőző, szavai tapasztalatokon alapulnak:

„Magától értetődő kérdés, hogy valóban mindenki egyenlő esélyekkel indul-e. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tényleg versenyezhet érdemben egy budapesti vagy bécsi színházzal? Vagy engedjük össze a Kolozsvári Magyar Operát a milánói Scalával? – kérdi. Majd rámutat arra a kétségbe nem vonható realitásra: „a kisebbségi kulturális intézmények, iskolák sokkal nehezebb helyzetben vannak, nem kapnak széles nyilvánosságot – ez pedig a támogatás megszerzésének egyik feltétele.”

„Elméletileg persze igaza van az Európai Bizottságnak – olvashatjuk a továbbiakban –, a nyelvpolitika kizárólagos tagállami hatáskör. Viszont ennyi erővel csak a versenypolitika, az egységes belső piac, a kereskedelem, a mezőgazdaság és a halászat szabályozása tartozik az EU hatáskörébe – zárja mondandóját Häggman.

 Judi Tamara kitekintése Látványos romlás címet viselő fejezetében az észak-hollandiai tartományban, Frízföldön élő Frank de Boer, a Fríz Nemzeti Párt politikai tanácsadója kap szót és fejti ki véleményét. Ő maga is intenzíven segítette a Minority SafePack aláírásgyűjtését. Fontosnak tartotta kiemelni: saját közössége azonnal és a lehető leghatározottabb módon reagált az EB negatív döntésére: Frízföld Tartományi Államgyűlése határozatban ítélte el Brüsszelt, és egyúttal arra kérte az uniós államokat és régiókat, hogy ők is emeljék fel a hangjukat a bizottsági arrogáns határozatával szemben.

Frank de Boer l Fotó: TwitterFrank de Boer is az előterjesztett csomag legértékesebb elemének tekintetett nyelvi sokszínűség védelmével érvelt. Rámutatott arra, hogy a kisebbségvédelmi javaslatok megvalósulása csak Frízföldön mintegy 650 ezer embert érintene pozitívan, s ennek mentén az is kiderült: a frízek amúgy viszonylag „szerencsés” helyzetben vannak, de ez az állapot korántsem ideális. Tény, hogy Hollandiában hivatalosan is elismert nyelv az övék, és az is, miszerint a tartományi általános iskolákban pedig ma is kötelező a fríz nyelv oktatása.

Csakhogy mindezekhez hozzáadódik egy egyre fenyegetőbb gond, mely elvezethet akár az identitásvesztéshez: bár az itt lakók döntő többsége beszél frízül, írni-olvasni viszont jóval kevesebben tudnak az anyanyelvükön. Ezért is történhetett meg az, hogy miközben Hollandia egészében a Minority SafePack kezdeményezés alig-alig lett ismertté, Frízföldön viszont már első pillanattól fogva közüggyé válhatott.

Íme, Frank de Boer által elmondott vélemény:

„Szerettük volna, ha nagyobb anyagi forrásból dolgozhatunk a nyelvünk védelmén, illetve segítséget kapunk ahhoz, hogy más régiókkal osszunk meg erre vonatkozó tapasztalatokat. A hozzánk hasonló régiók számára nagy a tét. A fríz nyelvet például a hatszázötvenezres lakosságú tartományunk többsége beszéli nap mint nap, ám egyre kevesebben írják, így a minősége látványosan romlik.”

Harmadikként a lengyelországi kasubokat (nyugati szláv népcsoport), illetve a pomerániai németeket kutató Magdalena Lemańczykot, a Lengyel Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének szociológusát szólaltatja meg a Magyar Nemzet munkatársa. Az interjúalany hangsúlyozta: „a lengyelországi németek számára a nyelvkérdés alapvető fontosságú, ez jelenti ugyanis az identi­tás magját, a közösség összetartó erejét.”

Hogy miért jelentett volna áttörést a Lengyelországban élő németség számára a bonchidai Bánffy-kastély udvarán 2017. május 21-én útjára bocsátott Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, melynek célja az volt, hogy végre beinduljon az uniós jogalkotás a kisebbségek védelme érdekében, azt így összegzi Lemańczyk:

„A németek számára főleg a már létező jogszabályok gyakorlati végrehajtása terén jelentett volna előrelépést a Minority SafePack sikere. De említhetném a lengyelországi ukránokat, litvánokat, kasubokat is. Szükség lenne az egységes értelmezésre a hatóságok részéről, mert jelenleg a kisebbségi kérdés teljes mértékben politikai akarat függvénye.” Ugyanis 2005 óta az országnak ugyan van kisebbségi törvénye, mely szabályozza a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlását azáltal, hogy meghatározza azok alkalmazásának feltételeit, de éppen e téren mutatkoznak komoly hiányosságok is:

„Ismét a németekkel példálózva a nyelvhasználatuk gyakorlati állapota eltér attól, amit a törvény előír. Felső-Sziléziában például nincsenek német nyelvű oktatási intézmények annak ellenére, hogy az említett jogszabály 2009-es ratifikációjakor ez elvárás volt” – avat be bennünket a részletekbe a kisebbségkutató és szociológus doktor, külön is kitérve arra, hogy a Minority SafePack médiaszabályozást érintő javaslatai is kulcsfontosságúak lehettek volna a Lengyelországban élő németek és többi kisebbségiek számára.Magdalena Lemańczyk l Fotó: instytutkaszubski.pl

Az utolsó nyilatkozó szűkebb pátriánkból származik, ő a mindössze huszonöt éves Barabás Andor, aki tavaly lett az Európai Népcsoportok Ifjúsága (YEN) szervezet elnöke. Ez a nemzetközi szervezet 41, nem csak európai tagpártból áll, tagsága nemzeti és nyelvi kisebbséghez tartozó fiatalok közül kerül ki.

„Engem a családom tanított magyarul, egyébként mindig német nyelvű iskolákba jártam – indul a személyes vallomás, majd így folytatódik: – Ma már szerencsésnek gondolom magam, hogy magyarul, románul és németül is anyanyelvi szinten beszélek, és időközben angolul is megtanultam. Tényleg sokat köszönhetek a családomnak. De mi van azokkal az esetekkel, ahol nincs idejük a szülőknek arra, hogy nyelvet tanítsanak a gyereknek? – kérdezi a fiatalember, aki arról is beszámol a beszélgetőtársának, hogy annakidején az a tömörülés, melynek ma ő az elnöke az ifjúság mozgósításával kampányolt a Minority SafePack aláírásgyűjtésének sikere érdekében.

„Látjuk, hogy a szóban forgó ifjaknak sokszor a digitalizáció terén is vannak hiányosságaik, a digitális képességeik fejlesztésre szorulnak – teszi hozzá mindezekhez, majd ekképp szemlélteti a nemzeti és nyelvi kisebbséget sújtó gondokat: „Hasonlóan nehéz számukra az audiovizuális médiatartalmakhoz hozzáférés a saját nyelvükön. Sok esetben az információhoz és hírekhez való kapcsolat korlátozott.” Nem titkolja, hogy „a YEN berkeiben „haragosak” voltak az Európai Bizottság döntése miatt, még azt megelőzően levelet is írtak a testületnek, amelyben állást foglaltak a kisebbségvédelmi keretszabályozás szükségességéről.”Barabás Andor l Fotó: karpatenblatt.sk „Kétszer küldtünk levelet Věra Jourová alelnöknek, az első alkalommal ugyanis hetekig nem jött válasz – számolt be a lehangoló tapasztalatokról. A második megkeresésre épp az interjúkészítés előtti napokban végül jött válasz, de annak se volt miért örülni: Jourová asszony hivatala elküldte neki a világhálón is elérhető az EB döntéséről szóló szűkszavú hivatalos közleményt.

„Nehéz ezt elfogadni és megérteni, de folytatjuk a megkezdett munkát! – reflektált az eddig történtekre Barabási Andor, majd kitért arra is: szülővárosában, a Brassó-közeli Feketehalomban ma csak mindössze két másik vele egyidős fiatalt ismer, aki beszél magyarul. „Sokan elvándoroltak, mások pedig beházasodtak nem magyar nyelvű családokba. Pedig a szüleim nekem még arról meséltek, hogy fiatal korukban mennyi magyar nyelvű ismerős volt a környéken” – tette hozzá bővebb kommentárt aligha igénylő szavait.

Kapcsolódók

Kimaradt?