A hvg.hu a trianoni évfordulós beszédekről: „az ünnepnapon valamennyi politikusunkból előtört az IQ-mínusz.”

Megszólalt a héten a hvg.hu-ban a portál véleményoldalán a  népszerű „Nyüzsi” rovat gyilkos iróniájú, Tokfalvi Elek néven publikáló jegyzetírója és ezúttal a trianoni évfordulón, a Nemzeti Összetartozás Napjához kötődő magyarországi politikusi megszólalásokat állította pellengérre, azzal a hallatlanul egyszerű, de  sokak számára bizonyára főbenjáró bűnnek számító, megbocsáthatatlan eljárással, hogy logikusan végiggondolta és értelmezte az amúgy tetszetős, szívmelengető, nagy szavakat.

„Tegnap, június 4-én az egész magyarság ünnepelt. Főleg a magyarországi magyarság, a külhoni mintha valamiért nem lett volna annyira lelkes” – kezdi A Nemzetpolitikai Elhülyülés Napja, provokatív címmel közreadott cikk szerzője az írását. Mi tagadás, már az indítással rátapintott a lényegre: 2013. júniusában, az Orbán-kormány, a mi és az előttünk járók, elődeink sok-sok generációjának is az érzéseire fittyet hányva, kegyeletsértő „unortodox” módon átértékelte a legnagyobb nemzeti tragédiánk emléknapját: „pirosbetűs ünneppé” varázsolta a gyásznapot, a trianoni évfordulót.

A Nemzeti Együttműködés Kormánya kommunikációs és nemzetpolitikai részlegeinek túlbuzgó érzéketlenségével jelesre vizsgázott a nemzeti tapintatlanságból. Az empátia teljes hiányát már maga a kormányzati reklámhordozó tükrözte, hiszen a Nemzeti Összetartozás Napja honlap maga is (elérhetőségük az impresszum szerint: rendezveny@kim.gov.hu), elsősorban a nap ünnepi mivoltát kívánta hangsúlyozni. Már a nyitólap is sokat elárult a reformszellemről, azon a tavalyitól eltérően, melyen még zászlófelvonásról, nyitott parlamenti programokról és megannyi valóban közösségépítő rendezvényről is olvashattunk, most az ünneplés dominált. ÜNNEPI volt a  koncert az Országház Kupolatermében, melynek az ajánlójából megtudhattuk, mindjárt annak az első sorából,  hogy „az ének ünneppé szenteli hétköznapjainkat, és emberivé szelídíti az ünnepeket”. Elhangzott itt az ünnepinek szánt és kollektív éneklésre előírt „hivatalos zeneszám” a Barackfa című bugyuta dalocska, ami méltatlan volt nemcsak az évfordulós naphoz, hanem a helyszínhez is. Itt nem az emlékezőket köszöntötte, sőt nem is emlékező, hanem ÜNNEPI beszédet mondott Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. ÜNNEPSÉG volt a Magyarság Házában is, ahol a kormányzati ÜNNEPSÉG részeként június 4-én, ÜNNEPI műsort is tartottak, melyen ÜNNEPI beszédet mondott Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Nemkülönben ÜNNEPI volt a koncert a vajdasági Királyhalmán a templomkertben, ahol Pásztor István VMSZ elnök – helyesen – csak köszöntött, de ÜNNEPI volt az alkalmi beszéd, azt a Budapestről érkezett vendég, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondta el és persze, az ottani ÜNNEP csúcspontja pedig szintén a pesti Bob Geldof-epigonok szánalmassá sikeredett We are solidary magyars narancsos barackos variációjának előadása volt. Hasonlóképpen ÜNNEPI volt a koncert Szabadkán is, persze az elmaradhatatlan anyák napi zenés óvodásköszöntővel, a képzavaros „talpaink egymásra lépnek”-nótával (az ÜNNEPI  koncerten – olvashattuk a honlapon – szólót énekelt Réthy Eszter) és része volt az ÜNNEPSÉGNEK az  elmaradhatatlan anyaországi vendég ÜNNEPI beszéde.

Hogy az „ünneplés” a Kárpát-medence más tájain valóban „visszafogottabbra” sikerült, abban szintén igazat kell adnunk a hvg.hu cikkírójának: ott a józanész elleni merényletre aligha  lettek volna vevők az emlékezők. Ki is nevették volna Izsák Balázst a Székely Nemzeti Tanács elnökét, ha Sepsiszentgyörgyön az emelkedett hangvételű szónoklata után rázendít a siralmasan mulatságos „kormányzati Trianon-himnuszra” és arra biztatja, – mert a pesti miniszteriális illetékesek azt kérték tőle is, mint mindenkitől –, hogy vigadjon a meghatott székelyzászlós közönség a Háromszéken őshonos barackfa alatt és fújja teli torokból: „a „kezeink mind összeérnek, talpaink egymásra lépnek, szemünkben a boldogság fénye ég.”

A híradások szerint külhonban inkább tisztában voltak azzal, hogy nemcsak az anyanyelv megőrzésének és ápolásának van jelentősége a megmaradásban és megtartatásban, de nyelvünk meg a múlt azzal is becsülhető, ha ismerik, filológusi vagy kommunkációs képesítés nélkül is,  az „emlékezés” és az „ünnep” szavaink etimológiáját, meg e szavak jelentésének különbözőségét is.

Mondjuk ki nyugodtan: a bárhol élő magyarok többsége számára az elmúlt héten a trianoni ihletésű „nem, nem, soha” gyökeresen új értelmet kapott: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kezdeményezte és szervezte nemzeti összetartozás napi „ünnepi rendezvények” és főként a DAL után határozottan kijelenthető, hogy 1920. június 4. egyetlen évfordulója nem ünnepnap, az nem PR-kegyeltek és nem a miniszterelnöki beszédírókból lett államtitkár feleségek egyéni ambícióinak jutalomeszköze, nem fesztiválrendezvény, ilyet többé soha, egyszóval: nem, nem soha!

Hogy mekkora megütközést váltott ki a nemzeti emlékezet ily módon való megcsúfolása, annak bizonyságául szólaltassuk meg a Felvidék.ma nemzeti elkötelezettségéről megannyi írásában tanúságot tevő jegyzetíróját, aki a „változó idők” apropóján így fogalmazott a Trianon ünnepére címmel közreadott publicisztikájában: „Olyannyira változnak, hogy manapság szó sincs néma megemlékezésről, ahogy az egy tragikus évfordulón illő és tisztességes, hanem ehelyett ünnepel a magyar. 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napjaként tartandó számon június negyedike, s amint a hírfolyamból is kiderül, ünnepségek egész során vehet részt (már négy napja), akinek van hozzá gusztusa. Ján Slota és magyargyűlölő társai még legmerészebb és legmámorosabb álmukban sem gondolhatták, hogy egyszer együtt fog ünnepelni Trianon napján szlovák és magyar... A jókedvhez pedig nem árt némi talpalávaló, e célból állították elő az Összetartozás dalát. Amely - és itt most szó sincs a művészi értékek mérlegeléséről - felér egy kegyeletsértéssel. És akkor még finoman fogalmaztam.”

A Felvidék.ma véleményírója szerint – lévén ő diplomatikusabban fogalmazó és udvarias tollforgató „előbb rendet kellene tenni a fejekben és a lelkekben, tisztázva azt, hogy mikor van helye ünneplésnek, s mikor van a csendes emlékezés ideje... Viszont aligha kétséges, hogy ha másban nem túl gyakran, de ebben az egyben biztosan egyetért a honfitárs újságíró kollégával, aki a jó ízlés ellen elkövetett „alávaló terrorista támadásnak" minősítette az összetartozás dalát. Peter Morvay, a pozsonyi liberális Sme kommentárírója, úgy vélte: „nincs olyan tragédia, amelyből a politikusok ne tudnának bohózatot csinálni." és azt se feledte el hozzátenni, „minél kevésbé demokraták a politikusok, annál inkább hiányzik az ítélőképességük, és emiatt a bohózat is törvényszerűen nagyobb.”

Szűcs Dániel, a Trianon ünnepére cikk szerzője a barackfavirágos  ünneplés okán haragra gerjedt és joggal tette ezt. A hvg.hu jegyzetírója viszont,  másképpen közelít és ő „megérti” a kormányzati logikát és vele az ünneplés létjogosultságát: „boldogok vagyunk a szétszakítás napján, mert ha akkor nem szakítanak szét, most nem foghatnánk össze.” Mivel ő sem akar lemaradni a nevüket szerényen elhallgatni kívánó kormányzati ötletelők mögött, a Nemzeti Összetartozás Napja okán maga  is,  kreatív volt és kezdeményezni akart: „Javasolnám még ünnepnek április 11-ét (a keleti nyitás napja), augusztus 29-ét (a nemzeti függetlenség napja), október 6-át (a győztes szabadságharcok és a magyar–osztrák sógorság napja).”

Szerzőnk egy mondatba sűrítve megfogalmazta a kurrens hatalom nemzetpolitikai felfogásának elvi alapvetését –  „Másfelől módfelett poénos, hogy az a politikai garnitúra beszél nemzeti összefogásról, amelyik különleges élvezetét leli abban, hogy lenemzetárulózza vagy lekommunistázza azokat a pártokat, amelyekre a külhoni magyarok többsége szavazni szokott, és hogy képességtelen vagy futóbolond politikusokat pénzeljen velük szemben.” –, majd rátért a lényegre: a Trianon-napi, politikusi retorikában fellelhető logikai bukfencek gazdag tárházának az ismertetésére.

Példázatait és okfejtését olvasva érzésünk csak erősödik: igazságtalanok lennénk, ha a Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán csak a minisztériumi Trianon-napi performansz-szervezőket kárhoztatnánk. A hvg.hu cikkírója kimondja, amit mi, meg nyílván sokan mások is, csak magunkban morzsolgatunk: „az ünnepnapon valamennyi politikusunkból előtört az IQ-mínusz.”

Orbán miniszterelnök a Facebookon üzent mindenkinek (szemlénk készítésének pillanatában 155 828 ember kedveli és 33 253 ember beszél róla) gondosan ügyelt arra, hogy a ’920-as békediktátum aláírásának időpontjában, június 4-én, pont 16 óra 32 perckor emlékezzen meg a nemzeti összetartozás fontosságáról és azt közölte: „Trianon leckéje: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak”. A katonásan tömör (fel)hívó szavakon a jegyzetírónk elmereng: „Bár a hvg.hu nem írt ki nyereményeket a megfejtésre, közrebocsátom saját értelmezésemet: a csehek és szlovákok, a románok, illetve a szerbek, horvátok és szlovénok erősek voltak, és összefogtak, a magyarok meg (például Horthy fővezér és a trianoni tárgyalóküldöttség) gyengék, és széthullottak. De akkor megint marad a kérdés, hogy kit és mit ünnepelünk.

Ópusztaszeren, ahol június 4-én avatták nemzeti emlékhellyé az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot (nekem ez mindig is emlékhely volt, már ’90 június 4-ét megelőzve is, amikor Orbán Viktor, Kövér László, Deutsch Tamás és a többi fideszes képviselő kivonult a teremből, megbotránkozva azon, hogy Szabad György házelnök egyperces néma felállással való megemlékezésre szólította fel a képviselőket) Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ünnepi beszédében meghirdette: „Mi a nemzetek Európáját akarjuk, ahol a határ nem elválaszt, hanem összeköt, ahol a nemzeti együttműködés és a nemzetek közötti együttműködés rendszere felülír mindent, állampolgárságot, országhatárt, politikát, történelmet és Trianont is." Magyarország egyre befolyásosabb emberének (ha nincs dunai árvíz, két napja Varga Mihály helyett már ő a Fidesz egyik alelnöke) szavain se volt rest eltöprengeni Tokfalvi Elek. Íme az eredmény: „Ezzel csak egy hiba van: a magyar politikai elit sohasem volt képes felfogni, hogy olyan nemzetekkel kell együttműködnie, amelyek Trianont győzelemnek fogták fel, és amelyeknek a történelmi Magyarország területén élő közösségei – az elszakított területeket a döntő többség – 1918 után nem a magyarokkal, hanem a saját nemzetükkel akartak együtt élni.”

A kormánypárt egyik új szóvivője, Hoppál Mihály a Merjünk bátrak lenni! címszóval megtartott sajtóértekezleten tisztelgett a Nemzeti Összetartozás Napja előtt is, hangsúlyozva: „tudnunk kell, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és ezen a napot ezt fejezzük ki”. (Így mondá a szóvivő, szavait javítani nem mertük!) Az összefogást szorgalmazva és nyilvánvalóan ennek hatékony előmozdítása érdekében, kifejtette, hogy a szocialisták „2004-ben bebizonyították, hogy mindenre képesek a magyar magyar ellen való uszításában”. A hvg.hu-s kommentátor ennek, az összefogás  üzenetét módfelett szolgáló kijelentés kapcsán emlékeztet: „Hoppál arról a népszavazásról beszélt, amely eredménytelen lett, mert a belhoni magyarságnak mindössze 19,3 százaléka tartotta elengedhetetlennek a nemzeti összefogás szempontjából az ittlakás nélküli kettős állampolgárságot. A fennmaradó 80,7 százalék tehát nem.”

Szerzőnk nem elégszik meg a 2005-ös, decemberi pillanatfelvétellel, hanem értelmezi is az ígéretes pártkommunikátor mondanivalójának mögöttes tartalmát. „E tárgyban az elfogadott bölcsesség az, hogy Gyurcsány és a szocialisták a „kiesznek a nyugdíjunkból” jelszavával a belhoni magyarság túlnyomó többségét szembefordította külhoni testvéreivel. De ezzel azt is kijelentették a szocialisták ellenfelei, hogy a belhoni magyarság túlnyomó többsége piszok könnyen manipuláható szociális demagógiával, ennélfogva a törvényes keretek között megtartott országos népszavazás alkalmatlan eszköz politikai kérdések eldöntésére. 2006. október 23-ra (ekkor hirdette meg Orbán a „szociális nép-szavazást”) ezt tökéletesen elfelejtették. Azaz nagyon is megjegyezték.”

Abbahagyva a kormányoldali szavak szépségversenyének szemlézését, a cikkíró nagyító alá vette az ellenzéki trianoni megnyilvánulásokat is.

Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője is fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen a trianoni évfordulóról és a Nemzeti Összetartozás Napjára külön közleményben reagált. Ebben kitérve a 2004-es népszavazásra így fogalmazott: „a jobboldal rosszul tette föl a kérdést.” „Nyüzsi” szerzőnk nem áll hadilábon az emlékezettel és rögtön pontosít: „a kérdést nem a jobboldal, hanem a szélsőségesek kezébe került Magyarok Világszövetsége tette föl, a Fidesz csak kihasználta (és kihasználja) taktikailag, meg hát a nemzeti összetartozás jegyében nem nagyon feszegeti senki, hogy miért volt rossz a kérdés. Mondjuk, hogy a képviseleti demokrácia alapjait veszi semmibe a népszavazósdival együtt, de ennek elismeréséhez ki kellene állni a képviseleti demokrácia alapjai mellett, az pedig Magyarországon nagyon népszerűtlen dolog.”

A jövő évi egyik, potenciális miniszterelnök-jelölt közleményének históriai ihletésű gondolatkísérlete se nyerte el Tokfalvi Elek tetszését, mert szerinte nem helyezhető egy sorba Trianon sem a szovjet megszállással, sem pedig a holokauszttal: „az a probléma, hogy Trianon és az orosz megszállás esetében a magyar állam háborús vesztes volt, és akárhogy nézzük, áldozat, 1944-ben viszont háborús szövetséges és buzgó közreműködő. A közös nevezőre hozással Bajnai csak igazolja azt az Alaptörvénybe foglalt történelemfelfogást, hogy 1944. március 19-ig minden rendben volt, 1944. március 19. után viszont az egyébként  jogfolytonos magyar állam nem tehetett semmiről.”

Az MSZP elnöke jegyezte, a „Trianon meghaladását az európai integráció ígéri-súlypontú közleményéből szerzőnk szintén a történelmi alapvetés okán fogalmaz meg kritikát. Mesterházy Attila üzenete szerint: „Az ellenségeskedés, a sovinizmus, a nacionalizmus, a gyűlölet voltak a Trianonhoz vezető út állomásai, amelyek soha nem gyógyították, hanem mindig okozták a sebeket.” Ha Bajnainál a XX. századi tragédiáink egybemosása képezte a bírálat tárgyát, itt a történelmi alapvetések hiányosságait ostorozza a szerző: „Itt megint csak kimarad a képből, hogy a szlovákokban, románokban, délszlávokban ugyanúgy a nemzeti összetartozás vágya (is) dolgozott, mint tegnap hivatalosan a magyarokban. És ha ők ellenségeskedő, gyűlölködő soviniszták voltak Trianon előtt, semmi több – akkor a magyar politikai osztály, kormányon, ellenzékben, amelyik ennyi év után képtelen tudomásul venni más nemzetek összetartozásának vágyát, tehát egyenrangúságát, az micsoda?

Bevallottan „csemegének” szánta a „Nyüzsi” rovat munkatársa az LMP-nek a Nemzeti Összetartozás Napjához kötődő, kétségtelenül eredeti kezdeményezését: Schiffer András pártja, feltehetően az új hazafiság jegyében, pályázatot hirdet fiataloknak a trianoni békediktátum természeti hatásairól, mondván, hogy Trianonnal Magyarország „erdőinek és vízgyűjtő területeinek komoly részét elveszítette”. Ez valóban igen súlyos veszteség, de érdeklődve várom, hogyan mutatják ki a fiatalok a vizek és erdők csehszlovák és román kézre kerüléséből fakadó 1920 utáni károkat annak a párhuzamos világegyetemnek a fejleményeivel, amelyekben ezek az erdők és vizek a budapesti kormány ellenőrzése alatt maradtak.”

A Nemzetpolitikai Elhülyülés Napja szerzője számára a jelek szerint az LMP-s kezdeményezés volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a Trianonnal már-már rokonértelmű szó, a „csonka”, mint számunkra az irredenta „nem, nem sohás” szlogen, új értelmet nyerjen, sőt a hvg.hu részéről általában inkább bírált Tőkés Lászlóról is pozitívan szóljon: Nem részletezem, hogy nekem a diktátum mely kihatásai fájnak jobban a vízgyűjtő területek elvesztésénél, de veszteséglistámon előkelő helyen van, hogy a belhoni magyar politikai osztálynak és – szerencsére ott kisebbségben lévő – külhoni hűbéreseinek a józan esze és belátó képessége lassan száz év elteltével is csonka. Tőkés Lászlónak igaza van: „Trianon kilencvenhárom éve tartó gyilkos folyamat.”

Mandiner: meddig dominál még a köztudatban Trianon kapcsán a nemzethalál és a giccs?

Megszólalt a héten a Mandiner főszerkesztője Balogh Ákos Gergely is, és ő, a trianoni emléknap apropóján írott cikkében annak a véleményének adott hangot, hogy „nagy és örömteli változáson ment keresztül egy évtized alatt a külhoni magyarság ügye a hazai közgondolkodásban és belpolitikában."

Az Összetartozás című publicisztika szerzője, az egykori közgazdászból és Fidelitas politikusból lett közismert konzervatív véleményformáló számára, aki saját lapjában cikkeit a TuRuL2k2 szignóval jegyzi, az eheti Nemzeti Összetartozás Napja lehetőség volt a mérlegmegvonásra. Megítélése szerint az egyenleg pozitív, amit az idei, trianoni évforduló történései egyértelműen igazolnak: 2013 júniusában „a teljes politikai elit, Mile Lajostól Vona Gáborig, Orbán Viktortól Bajnai Gordonig fontosnak érezte, hogy mondjon valamit. Azt meg pláne ki gondolta volna a 2002-es országgyűlési vagy a 2004-es népszavazási kampány után, hogy az MSZP elnöke 2013-ban nemcsak foglalkozik Trianon évfordulójával, de Erdélyről, Felvidékről és Kárpátaljáról ír majd? (Sőt, még a szocialisták honlapja emlegeti fel a FIDESZ 1990. június 4-i parlamenti kivonulását.)  

Az egyedüli kivételt a Demokratikus Koalíció jelentette. A 2004-es, decemberi, nemzeti traumát okozó, elutasítást és közönyt egyszerre tükröző népszavazás politikai felelőse, Gyurcsány Ferenc és tábora továbbra is meggyőződéssel képviseli az akkori elutasító álláspontot: „Egyedül a néhány százalékos támogatottságú Demokratikus Koalíció viszi tovább a korábbi baloldali narratívát.”

Miközben örvendetesnek tekinti, hogy az említett kivételtől eltekintve, valamennyi számottevő politikai formáció számára immár nem tabutéma Trianon, Balogh Ákos Gergely határozottan elutasítja a Jobbik álláspontját, mely szerint Nemzeti Összetartozás Napja hazaárulás lenne. Túl azon, hogy egyetértve a Mandiner főszerkesztőnek azzal a megközelítésével, hogy valóban nem szabad e napot a Nemzeti Fájdalom, a Nemzetcsonkolás vagy egyenesen a Nemzethalál Napjává nyilvánítani és az agyon emlegetett, egykori december 1-jei Medgyessy–Năstase koccintáshoz hasonlítani, tagadhatatlan, hogy a szélsőjobb pártjának érvelésében a részigazságok ott vannak. Novák Előd alelnöknek a pártja nevében kiadott közleménye, a „Trianon: az MSZP és a Fidesz kezet foghat” ugyanis azt is szóvá teszi, hogy az 1990-ben a Trianon-megemlékezésről kivonuló Fidesz, ma ünnepséggé silányítja az országvesztést, arról nem is beszélve, hogy „a közpénzből finanszírozott Barackfa című bárgyú, idióta dal pedig a magyarság legnagyobb tragédiájának megcsúfolása.” (Az igazsághoz  az is hozzátartozik, hogy a Jobbik alelnök a közleményében Trianon és a holokauszt összevetésének példázatával is él, melynek együttes emlegetése alapvetően téves megközelítés, de erről már korábban írtunk…)

 „Bármilyen sokkoló és brutális volt az első világháború után az országra kényszerített békeszerződés – folytatja a Mandiner főszerkesztője –, sokkal többre megyünk azzal, ha azt nézzük, mit hozhatnak ki az adott feltételekből a különféle államok területén élő, azonban egy nyelvet beszélő, azonos kulturális kódokat használó, azaz egyértelműen egy nemzethez tartozó magyar közösségeink. Mert ezek az adottságok, a többes identitások jelentős kulturális, gazdasági és politikai lehetőségeket rejtenek magukban – és itt a legkevésbé sem a Wass Albert-szobrok kétségtelen konjunktúrájára gondolok.

A pozitív mérlegmegvonás nem tudja feledtetni Balogh számára az idei összetartozás napi szerepzavarokat és megélhetési trianonozók kínos melléfogását. Ő ugyan pozitívan értékeli az alapvető kormányzati hozzáállást, de a történtek tükrében maga is a korszerű narratívákat és a kivitelezésekben a nap méltóságához illő kommunikációt szorgalmaz.

Mint mondja: „Míg az alapvető, elméleti kormányzati hozzáállás örvendetes, ennek gyakorlati megvalósítása legalább két komoly nehézségbe ütközik, ahogy azt az idei fejlemények is jól mutatják. Egyrészt a hazai jobboldalra különösen jellemző, önsajnáló, sérelemközpontú történelemszemlélet könnyen szül olyan beszédet, mint amilyet Szász Jenő mondott tegnap: keresztre feszített országgal, levágott legértékesebb részekkel és halálos ítélettel. Másrészt, amikor az összetartozás megjelenítéséről van szó, nagyon nagy a kísértés valami alacsony színvonalú, giccses dolog létrehozására. Tökéletes példája ennek Az Összetartozás Dala, a maga érzelgős-művészieskedős

Ezen a ponton Balog Gergely Ákos, a hvg.hu Tokfalvi Elek néven publikáló jegyzetírója, a Felvidék.má-ban vagy a Sme-ben publikáló Szűcs Dániel és Peter Morvay véleménye csak az árnyalatokban különbözik: ha egy szimbolikus dal „nem sikerül nagyon jól, nem érdemes különösebben erőltetni.” Ezért is volt visszatetsző, hogy „ehhez képest a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mindenkit arra kért, hogy kedden 18 órakor együtt énekelje a dalt. Törvényszerű, hogy ennek csak kínos érdektelenség és kudarc lehetett a vége (amit jobb lenne elismerni, nem pedig – a megszokott módon – sikerré festeni).

A cikkíró következtetése az, amire sajnos a köldöknézők és hozsannázók, a saját tévedéseikkel szembe nézni nem tudók nem képesek: „Amikor a poszt illusztrációját kerestem, akkor is a két, fent említett értelmezés, a nemzethalál és a giccs dominált a találatok között. Mit dominált: gyakorlatilag nem is találtam mást, ami nagyon jól mutatja, hogy bőven van még teendő, ha tartalommal akarjuk megtölteni ezt az összetartozást, s az önsajnáló, vesztes életérzés helyett valami pozitív, a győzelem reményét magában hordó értelmezést akarunk adni a velünk történteknek.”