A 31. marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásáron mutatták be Markó Béla A nem létező ország című könyvét. A szerzőt költőként tartják számon, a mostani prózakötetben az Élet és Irodalom című folyóiratban megjelentetett tárcái sorakoznak. Különálló történetek, mégis összefűzhetőek. Családi életképek rajzolódnak ki, de nem bújik a sorok mögé a politikus sem.

A könyv címe Markó Béla számára fontos metafora. Mint mondja, annak ellenére, hogy Európának ebben a részében ezek az országok, amelyekben élünk – mi is több országban létezünk képzeletben, legalább kettőben – hiába próbálják már évszázadok óta megfogalmazni magukat, és megtalálni a saját keretüket, ez bizonytalan, máig változnak ezek az országok. Történelmi traumákon mentek át. „Mindegyik nemzet megpróbálkozott a maga nemzetállamával, de nem sikerült kialakítaniuk ezeket a nemzetállamokat. Ebben a térségben lehetetlen szétválogatni a különböző kultúrákat, különböző nyelveket és etnikumokat. Léteznek mint államok, megvan a megfelelő szervezettségük, és mégiscsak az ideiglenesség állapotában vagyunk mindannyian” – mondja a szerző.

A könyv és ezen belül A nem létező ország cím kapcsán elmondta, bárki arra gondolhat, hogy a nem létező ország a nem létező régi Magyarországról szól, vagy a „még mindig nem létező” Romániáról, esetleg az egykor országként létezett Erdélyről, amely ma már nem külön ország. „Nyilvánvalóan benne van az utalás ebben a címben, de érdekes módon a Szovjetunióról szól, és ezen belül Ukrajnáról. 1989 előtt egyetlen egyszer jártam egy írószövetségi úton, szerkesztőségi csere keretében a Szovjetunióban. Ukrajnában. Kijevben és környékén. Arról az országról szól ez, amely egyesek szerint ugyancsak nem létezik: Ukrajna. Ez a háború is valami módon azért van, mert a volt Szovjetunió többsége, vagyis az orosz vezetés szerint Ukrajna nem létezik. A konkrét írás erről a nem létező országról szól, de ennek azért számomra sokkal tágabb az utalása” – mondja a szerző.

Más nem mondhatja el helyettünk

Hozzátette, az oroszokról több szó is esik a kötetben. „Családi emlékeket is idézek újra meg újra, mert azt gondolom, hogy mindannyiunk családjának a történetében – és ezt előbb-utóbb föl kell ismernünk – ott van az egész huszadik századi történelem, a magyar történelem mindenképpen. A mi esetünkben ráadásul Erdély történelme is. Az oroszok újra meg újra szóba kerülnek, hiszen az eleink háborúkban vettek részt. Az én esetemben az egyik nagyapám az első világháborúban orosz fogságban is volt. Utána jött a második világháború, nagybátyáim voltak háborúban, az egyikük szintén fogságba került. Tehát, itt nem lehet úgy a történelmet elmondani, hogy az oroszok ne kerüljenek szóba. És most azzal szembesülünk, hogy megint beleszólnak a történetünkbe, a történelmünkbe, az életünkbe az oroszok” – fogalmazott. 

Markó Béla kérdésünkre elmondta, a kötet nem róluk szól, hanem arról, hogy el kell mondanunk a saját családunk tapasztalatait. Közölte, nem feltétlenül családi történetek ezek, több olyan tárca is van, amelyekben például a politikában megtapasztaltakat próbálja feldolgozni és átvinni valamiféle szépírói szövegbe. „A lényeg az, hogy el kell mondanunk – ha képesek vagyunk erre –, amit más nem mondhat el” – fűzte hozzá.

A frissen megvásárolt kötetbe fűzött könyvjelző egy olyan oldalnál nyitja a kiadványt, amelynek első szava: Kijev. A nem létező ország című tárcából származik. Markó Béla elmondta, akkor találkozott az ukránokkal először, „úgy, náluk otthon”. Bevallja, akkor nem is úgy értelmezte, hogy Ukrajnában járt, hanem úgy, hogy a Szovjetunióban. Akkor ugyanis ezek a Szovjetunió tagállamai voltak, ránézésre eléggé egyformák. Mint mondta, azt azonban már akkor érzékelte, hogy az ukránok mennyire fontosnak tartják a saját történelmüket.

„Elvittek múzeumba, meg a 19. századi nemzeti költőjük, Taras Sevcsenko emlékházába és emlékhelyére. Mindez nagyjából egy fél évszázaddal ezelőtt. Már akkor érzékeltem, hogy van ukrán önazonosság és van ukrán öntudat. Azt gondolom, hogy nem igaz az, hogy ez egy kitalált vagy csinált nemzet, amit mondanak. Van ukrán irodalom, és ezen belül ukrán költészet, és van ukrán történelmi tudat” – hívte fel a figyelmet.

Markó Béla szerint a háború még inkább nemzetté teszi az ukránokat. „A háború által kikényszerített ellenállás és szolidaritás végsősorban éppen az ellenkező eredményt fogja elérni ez a szörnyű agresszió, hogy Ukrajnát megtámadta Oroszország. Ugyanúgy, ahogy az önazonosságukat most találják meg a 80-as évek vége, 90-es évek eleje után azok az államok, amelyek kikerültek az egykori Szovjetunió korlátai közül: a grúzok, örmények, azeriek, üzbégek – másokról nem is nagyon tudunk. Ők most keresik meg a teljes önazonosságukat, amelyet ez az olvasztótégely, a Szovjetunió bizonyos értelemben visszaszorított” – idézte fel.

A szépirodalom jelene és jövője

A nem létező ország könyv kapcsán arról is beszélgettünk, hogy verset vagy prózát fogadnak szívesebben a kiadók. Markó Béla szerint a kiadók általában kínlódnak a szépirodalommal. Mint mondja, nem biztos abban, hogy ma a szépirodalomnak van a legnagyobb keresettsége. Hozzátette, ez abból is látható, hogy sok kiadó kísérletezik szakácskönyvektől kezdve mindenféle népszerű olvasmánnyal, de ez nem megoldás. Amit viszont fontosnak tart, hogy egyre nagyobb súlya van a gyerekirodalomnak és a gyerekkönyvnek a könyvvásárokon és a kiadók termésében is. Úgy véli, ez azért van, mert a gyerekeket még meg lehet nyerni olvasóként, és egyetért azzal, hogy ott kell kezdeni. Mint mondta, nem gondolja, hogy a felnőttek ne olvasnának, vagy nem annyit, mint régebb. Az online eszközök félreszorítják a könyvet, de mindenképpen a gyerekeknél kell kezdeni.

Kapcsolódó

Markó Béla: Autóbusz Kufsteinba (interjú)

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében mutatta be Autóbusz Kufsteinba című verseskötetét Markó Béla költő. Ennek apropóján kérdeztük.

Markó Béla verseskötet Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

„Én is úgy tudom, hogy a kiadók számára egy verseskönyv nem jövedelmező, attól tartok, hogy a próza sem különösebben jövedelmező, kivéve mondjuk egy Nobel-díjast vagy ehhez hasonlóan népszerű írót. De igazság szerint a kortárs irodalomból sohasem lehetett megélni. Azt tudjuk, hogy József Attilának házalnia kellett a könyveivel, előfizetőket gyűjtenie, vásárlókat keresnie, hogy néhány száz példányban eladhassa őket, és ha így haladunk, akkor lassan megint ott fogunk tartani” – teszi hozzá. Hangsúlyozza, a kortárs művészetnek általában, és a kortárs irodalomnak támogatásra van szüksége.

„Ha elhibáztak valamit ezek a társadalmak a rendszerváltás után, az az, hogy nagyon sokan elhitték – és a politikusok is szívesen elhitték –, hogy a kultúra is a piacgazdaság része. A piacgazdaság versenyt jelent. Versenyezzenek a kiadók, versenyezzenek az írók, és aki nyer, az megél. Ez nem így van. A kortárs irodalomnak és művészetnek támogatásra van szüksége, és a társadalomnak – az állam által – kutya kötelessége támogatni a könyvkiadást is, támogatni a kultúrát, az irodalmat, és cserébe nem kérni semmit, csak értéket. Ennyi” – nyomatékosította.

Markó Béla szerint ugyanakkor van még egy potenciális támogató: az úgynevezett üzleti világ. Mint mondja, nyugaton működik a magánmecenatúra. A tehetős vállalkozók kutya kötelességüknek érzik – mert elvárja tőlük a társadalom –, hogy valamit támogassanak: kultúrát, ezen belül színházat, képzőművészetet, irodalmat, sportot esetleg. „Nálunk ebből talán a sport részesül, de az sem igazán kielégítően. Nálunk hiányzik a mecenatúra. Nem tudtuk ezt kialakítani, nem érzik kötelességüknek a vállalkozók ezt. Itt van egy feladat, amit meg kellene oldani” – vélte.

Arra a kérdésünkre, hogy lehet-e, kell-e nyitni a hangoskönyvek irányába, Markó Béla elmondta, látja a tendenciát, és úgy véli, tulajdonképpen jó is ez, hiszen növeli az olvasók számát. Rengeteget járnak-kelnek az emberek, utaznak, és hallgatnak ilyenkor hangoskönyvet.

„Ez nagyon rendben van, egyébként nekem az online olvasás ellen sincs semmi kifogásom, a lényeg az, hogy olvassanak az emberek, és nem az a fontos, hogy milyen eszközök segítségével. Azt sem hiszem, hogy a papíralapú könyv vissza fog szorulni, mert az egy másfajta olvasási mód, tulajdonképpen sokkal szabadabb. Egy könyv az előre-hátra lapozható, visszalapozható, bejelölhető. Persze az online eszközöket, aki jól kezeli, valami módon hát utánozhatja, de azért teljesen nem fog sikerülni” – teszi hozzá az író.