A Látó Irodalmi Játékok 64. rendezvényét tartották szerda este a G-caféban, ahol bemutatták Markó Béla Rekviem egy macskáért című esszékötetét. A szerzővel Láng Zsolt beszélgetett. Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Első őszi irodalmi rendezvényét tartotta szerda este a Látó, amelyre megtelt a G-café erre az alkalomra kialakított terme és amelynek meghívottja Markó Béla volt. A beszélgetés kiindulópontját a szerzőnek a Kaligramm kiadónál megjelent Rekviem egy macskáért című esszékötete adta, Láng Zsolt ugyanis azzal kezdte a kérdezősködést, hogy honnan ered ez a macskák, macska-témák iránti vonzalma a szerzőnek, ugyanis nem ez az első „macskás” kötete, korábban megjelent már az Erdélyi macska című könyve is.

Markó Béla elmesélte, hogy szüleitől tudja, miszerint az első szó, amit kisgyerekként kimondott, az egy macskaűző kifejezés volt, a „kácc”. Ezen túlmenőleg viszont, ahogy azt már egy korábbi irodalmi esten is elmondta, a macska azért is fontos szimbólum, mert az nem a gazdához hűséges, hanem ahhoz a házhoz, vagy helyhez, ahol él. Az ideológiát keresve Láng Zsoltot az érdekelte, hogy nem tart-e attól a szerző, hogy bezárul azokba a példázatokba, amelyeket ezek az írásai rejtenek? Válaszában Markó kitért Sütő Andrásra és Székely Jánosra, akiket sokszor szembe szokták állítani egymással, mivel az egyik közszereplő volt, a másik viszont elzárkózott minden hasonló megnyilvánulástól, viszont mindketten tandrámákat írtak, ahogy az ókoriak is tanító szándékkal írták meg drámáikat.

A beszélgetés során felmerült a menekült-kérdés, az, hogy mit gondol a szerző a migránsokról mint író, illetve mint politikus, elválasztható-e a kettő egymástól, miben más a politikai szöveg az irodalmitól, milyen üzenete van a migránsokkal szemben felhúzott kerítésnek. „Ebben a térségben a kerítésnek sokféle üzenete van. Néhány éve még azért örvendeztünk, hogy Európában nincsenek határok” – fogalmazott Markó, aki szerint a szenvedőket, az üldözötteket be kell fogadni, menedéket kell számukra nyújtani. A fejlett nyugati világnak képesnek kellene lennie megbirkóznia a menekült-hullámmal és kellő döntéseket hoznia a kérdésben – de mint láthatjuk, nem ez történik. Például miként számolták ki, milyen matematikai képletet használtak, amikor megállapították, hogy Románia hány menekült befogadására képes, nem lehet tudni. Miért éppen annyit és eggyel sem többet, mint ahányat a miniszterelnök bejelentett?