Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Morvai Tünde kisebbségkutató, a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője, és a Mi tudható a szlovákiai magyar egyetemistákról? című cikkében beszámolt annak a 2020 tavaszán készített online kérdőíves felmérésnek az eredményeiről, amelyet 48 egyetemen, illetve főiskolán tanuló ottani 530 hallgató válaszaiból rajzolódott ki.

Az Impulzus Társulás kutatásának gyorselemzéséből értékes információk derültek ki a fiatalok szocio-demográfiai adatairól, iskolaválasztási tendenciáiról, de a vizsgálat a nyelvhasználati és médiafogyasztási szokásokra, a megkérdezetteknek a valláshoz való viszonyulására, illetve a civil szférában való tevékenységre is kitért. Így, egyebek mellett kiderült, hogy az adatközlők döntő többsége (82 százalék) odahaza tanul és mintegy háromnegyedük lesz első generációs értelmiségi.

 A 45 kérdést magába foglaló kérdőívekben külön is rákérdeztek a járványhelyzet miatt bevezetett online oktatás megítélésére, a szlovákiai magyar egyetemi polgárok anyagi helyzetére és arra is: odahaza vagy esetleg külföldön vállalnának inkább munkát. Ennek nyomán kiderült: a válaszadók csaknem háromnegyede szülőföldjén képzeli el a jövőjét. Nem kevésbé sokatmondó adata volt ennek a kutatásnak, hogy a szlovákiai magyar egyetemisták és főiskolások több mint fele dolgozni kényszerül a tanulmányai mellett. Továbbá az is, hogy megtudhattuk: havi 1715 eurós fizetésért már biztosan otthon maradnának a szlovákiai magyar nemzetiségű, felsőoktatásban részt vevő hallgatók.

Bő öt esztendővel ezelőtt, 2015. november 20-án, alig néhány nappal azt követően, hogy a magyar Országgyűlés határozatával a határon túli magyarság iránt viselt, az Alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve, november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította, már ennek a kiemelt napnak a jegyében több országból érkezett szakemberek vitafórumára került sor Kolozsváron.

 Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanács által elindított Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvény állomásaként megtartott rendezvényről annak idején, a fórumon jelenlévő kollégánknak, Kustán Magyari Attilának köszönhetően, lapunkban részletekre kiterjedő helyszíni tudósítás jelent meg. Ebben a beszámolóban figyeltem fel a párkányi születésű Morvai Tündére, aki a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársaként vett részt ezen a műhelybeszélgetésen.

A fiatal kutató több felmérés résztvevője és koordinátora. A szlovákiai pedagógusképzés hasznosulása címmel írt disszertációs munkát,  amelyben az 1920-as évektől térképezte fel a szlovákiai magyar pedagógustársadalom szerepvállalását, és ezzel elnyerte a PhD címet. Tavalyelőtt az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen riasztó adatokat mondott el akkor a szórványban élő  szlovákiai magyar óvódások, iskoláskorúak és a felsőoktatásban részvevők mindennapjait jellemző  gondokról, amelyekre korábbi saját kutatásai derítettek fényt.

Ezek közül kettőt külön is felettébb aggasztóként értékelt. Az egyik az volt, hogy a szórványban élő magyar gyerekek közül soknak a szlovák nyelvtudása kétségbeejtően sekélyes vagy teljesen hiányzik, ami eleve hátrányos helyzetbe hozza őket már egészen fiatalon és ennek kedvezőtlen hatását utóbb tartósan megszenvedik. Példaként elmondta, hogy a terepbejárása során tapasztalta: „magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?”

A másik negatív jelenség, amivel szembesült, az számomra se volt ismeretlen. Az élet úgy hozta, hogy egykor, a jobb sorsra érdemes Apáczai Közalapítvány egyik kurátoraként több alkalommal is számos felvidéki iskolát felkereshettem és magam is érzékelhettem a probléma súlyosságát, amiről, mint merőben téves és veszélyes szülői hozzáállásról az ottani magyar pedagógusok számoltak be keserűen. Nevezetesen arról volt szó, amiről Morvai Tünde ekképp tett említés a hivatkozott kolozsvári kerekasztal beszélgetés során: „Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar nyelvű roma és a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás.”

 Mivel a kolléga által rögzítettek annakidején kellően felkeltették az érdeklődésemet, kapva kaptam az alkalmon, hogy az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) nemcsak rögzítette ennek a kolozsvári Nemzetpolitikai kerekasztalnak a beszélgetéseit, hanem azok résztvevői közül többeknek, így Morvai Tündének is a megszólalását elérhetővé tette a világhálón.

Az ide kattintva megismerhető felvetése azért maradt számomra emlékezetes, mert egyebek mellett hangsúlyosan szólt arról, hogy szórványban az oktatási intézményekben az óvodától a felsőoktatásig minden szinten a pedagógusoknak kulturális menedzserekként is teljesíteni kellene, mert csak ebben az esetben alakítható ki a pezsgő magyar élet egy-egy településen, függetlenül attól, hogy általános iskoláról, középiskoláról vagy felsőfokú tanintézményről van szó. Külön aláhúzta a „kellene” szót, mert a helyszíni felmérései során szerzett tapasztalatai sajnos indokolttá tették a feltételes módot.

Mivel a minden szinten oktatók szórványvidéken általában mind „beutazók”, ahogyan ő nevezte az ingázókat, a nagyon ritka kivételektől eltekintve ők a tanórák megtartásával letudják minden kötelezettségüket legyen szó akár egy apró település alapiskolájáról (általános iskolájáról) vagy éppen egy szórványvidéken működő egyetem magyar karáról. Így amennyiben a szórványtelepüléseken a pedagógusok nem válnak cselekvő és menedzserszemléletű tudatos közösségépítőkké, nem is alakul ki a kívánatos társas együttlét a fiatalok számára a szabadidőben.

Mi több, még ott is ahol korábban volt élénk közösségi magyar élet, mára beállt a pangás, megszűntek a magyar fiatalokat vonzó, identitáserősítő programok, ami csak viharos gyorsasággal növeli az asszimiláció esélyeit. Morvai Tünde nem habozott szóba hozni konkrétumot is. Elmondta, hogy a nyitrai egyetem közép-európai tanulmányok karának magyar diákjai gyakran panaszkodnak arról, mennyire elkeseredetten élik meg ezt az „árvaságot”: mivel itt a teljes tanári kar csak „beutazókból” áll, esélye sincs annak, hogy jelentős egyetemi központnak számító Nyitrán magyar közösségi programok jöhessenek létre.

Mindezek azért idéződtek fel bennem, mert a mögöttünk hagyott napok sajtójában újra találkozhattam Morvai Tünde nevével, aki ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjeként kért szót. A pozsonyi Új Szóban annak az ő és Papp Z. Attila, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója szakmai irányításával, az Impulzus Társulás Edu Uni elnevezésű kutatási programjának a felméréséről számolt be, melyben több mint félezer, a világ különböző országának 48 egyetemén tanuló szlovákiai magyar hallgató vett részt 2020 tavaszán. A kiértékelés után most készült el a gyorsjelentés, ennek fontosabb vonatkozásait osztotta meg a közvéleménnyel. Megismerve a Mi tudható a szlovákiai magyar egyetemistákról? című összefoglaló cseppet sem tanulságmentes megállapításait és a következtetéseit nem volt számomra kétséges, hogy ezekről tudni érdemes mifelénk is. Már csak azért is, mert a romániai magyar egyetemi polgárok sok szempontból „hasonló cipőben járnak”, mint szlovákiai társaik.

Mindenekelőtt érdemes elmondani, hogy a 2018-ban megalakult, tetszetős, igényes és tartalomgazdag honlappal rendelkező Impulzus Társulás célja a Kárpát-medencében élő kutatók összefogása, valamint a kisebbségi (társadalomtudományos) témákra fókuszáló kutatóhálózat megújítása és érdeklődésük középpontjában a szlovákiai magyar fiatal értelmiség megszervezése áll és elsődleges feladatuknak tekintik az ifjúság integrálását a magyar tudományos életbe, amely a kisebbségi intézményi háttér hiányainak következtében komoly kihívást jelent az egyes régiókban. Aktívan együttműködnek a TéKával (Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása), amelynek célja a szlovákiai magyar fiatal doktoranduszok és doktorjelöltek összefogása és a különböző kárpát-medencei doktorandusz szervezetekkel valamint a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Titkárságával valamint a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel. Ezek ismeretében aligha kell különösebben indokolni, hogy miért kerültek egy olyan fiatalokból álló civil szervezet, egy ifjúságszociológiai műhely kutatásának fókuszába az egyetemisták, mint célcsoport, akik a jövőben cselekvő értelmiségiként szerepet vállal(hat)nak.

Ami a kutatásban résztvevő 530 fiatal általános szocio-demográfiai jellemzői illetően kiderült: a szlovákiai magyar egyetemisták döntő többsége, pontosan 82 százalék Szlovákiában tanul, közülük 41 százalék a Selye János Egyetem hallgatója. Emellett legtöbben Magyarországon és Csehországban tanulnak, ők az adatközlők 12, illetve 5 százalék-át teszik ki. A két szomszédállam egyetemei közül a budapesti és győri egyetemek, illetve a prágai és brünni universitások a legnépszerűbbek.   

A válaszadók mintegy fele kizárólag magyar nyelven, több mint egynegyede (28százalék) szlovák nyelven folytatja tanulmányait. Őket 4 százalék-al a cseh nyelven tanulók követik. A felmérésből az is kiderült, hogy középiskola oktatási nyelve ettől eltér, a diákok legtöbbje (90 százalék) tanult egyetem előtt magyar nyelven és mintegy 7 százalék-nyi szlovákul.

A 24 éves átlagéletkorú kérdőíveket kitöltők között domináltak a nők. Közel kétharmaduk (64 százalék) közülük került ki. A 64-36-os arányt Morvai Tünde nem tartja meglepőnek két okból sem: „egyrészt a felsőoktatásban többségben vannak a nők, másrészt a kérdőíves felmérésekben szívesebben vesznek részt a nők mint a férfiak.”

Szintén a szocio-demográfiai adatokra összpontosító kérdéscsoport részét képezték azok a tudakozódások, melyek a hallgatók születési helyszínére, lakhelyére és tartózkodási helyszínére, valamint nemzetiségükre vonatkoztak. A válaszokból a következő kép rajzolódik ki:

„A szlovákiai magyar lakosság többsége falun él, az egyetemisták 61,9 százaléka is falut jelölt meg állandó lakhelyként. A felmérés időszakában vélhetően a járvány miatt szintén falut jelöltek meg többségben (53 százalék) tartózkodási helyként, abból kifolyólag, hogy kényszerből el kellett hagyniuk az egyetemi kollégiumot, és valószínűsíthetően az állandó lakhelyükre költöztek vissza. Nemzetiség alapján a válaszadók 13 százaléka szlováknak vallotta magát, 86 százaléka magyarnak, ez az arány a szülők nemzetiségével is megegyezik mind az anyák mind az apák tekintetében. A párkapcsolatban élők esetén a partnerek 16százalék-a szlovák nemzetiségű.

A közösséghez tartozás érzésének vizsgálata oly módon történt, hogy 3 előre megadott közösség kategóriába sorolhatta magát a hallgató: felvidéki magyar, szlovákiai magyar vagy csak egyszerűen magyar. Kizárólag magyarként 9 százalék illette magát, 41 százalékuk szlovákiai magyar, a legtöbben pedig felvidéki magyar közösséghez tartozónak érzik magukat.” ( BPJ kiemelése)

Az anonim kérdőívek 45 kérdése között több is kitért a hallgatók vallási életére. Általánosságban kimondható: az egyetemisták többsége római katolikus, nem aktív vallásgyakorló, hanem inkább hagyománykövető, hiszen csak a nagyobb vallási ünnepekkor jár templomba. Íme mint mondanak ennek részleteiről a feldolgozott kérdőívek adatai:

„77 százalékuk mondta magáról, hogy valamelyik felekezethez tartozik, közülük a legtöbben 68 százalék római katolikusnak, 28 százalék reformátusnak vallja magát, a többiek egyéb felekezetbe tartoznak. A felekezethez tartozás nem jelenti az egyház tanítása szerinti vallásosságot, 59 százalékuk a maga módján tartja magát vallásosnak, minden ötödik adatközlő viszont az egyház tanítása szerint vallásos. A római katolikus és a református vallásgyakorlás színhelye a templom, ahová a hallgatók 16 százaléka jár heti rendszerességgel.

Értelemszerűen külön kérdéscsoport összpontosított a felmérésben a hallgatók továbbtanulási motivációra. Hogy milyen szempontok játszottak közre a megkérdezetteknél, amikor úgy döntötte, hogy érettségi után valamelyik hazai vagy külföldi felsőoktatási intézményt választják, arra Morvai Tünde beszámolójának újabb fejezetében kapunk választ: 

„A felsőoktatási tanulmányok folytatásának motiváló tényezői között alább látható, hogy a hallgatókra befolyással van az oktatás nyelve is, azonban elsődlegesen az önmegvalósítás, a saját érdeklődés van rájuk hatással. 

Azon túl, hogy elsősorban saját érdeklődési körüknek megfelelően választanak oktatási intézményt feltételezhető, hogy bizonyos személyek is befolyásolja őket.  A legnagyobb hatást az anyák gyakorolják ezen a téren a hallgatókra, majd sorrendben a barátok, az egykori tanárok és az apák következnek.

A szülők iskolai végzettségét tekintve az egyetemisták körében az anyák magasabb iskolai végzettséggel bírnak, felsőfokú diplomával rendelkezik az anyák 28 százaléka, az apák 24 százalék. Az érettségivel végződő középiskolát fejezett az anyák 49 százaléka, az apák 42 százaléka. Összességében az egyetemisták háromnegyede lesz elsőgenerációs diplomás, akinek egyik szülője sem szerzett korábban egyetemi diplomát.

A határon túli magyar kisebbséget célzó kutatásoknál az államnyelv ismeretének szintje és színtere központi kérdés. Az egyetemisták körében, akiknek mindegy fele magyar nyelven tanul a szlovák nyelvtudás szintje saját bevallásuk szerint középszintű (5 fokú skálán 3,3), leginkább az angol nyelvismeretük szintjéhez (3,1) közelít. Az angol nyelvhasználat színtereire nem terjedt ki a kérdőív, azonban az alábbi táblázatban is látható, hogy a zenehallgatáskor és a közösségi média használatakor dominál az idegen nyelv aktív vagy passzív használata. A magyar nyelv kizárólagos használatára a családban (87 százalék) és a hitvalláskor (88 százalék) van lehetőség. A hivatali ügyintézésnél (43százalék), az orvosnál (44 százalék) és bevásárláskor (54 százalék) gyakoribb a magyar és a szlovák nyelv együttes használata. (1. táblázat)

A válaszadó egyetemisták körében sem érvényesül az a korább tendencia, miszerint munkát csak a tanulmányok befejezését követően vállal,  az egyetemisták több mint meg fele (51 százalék) az egyetemi tanulmányai alatt valamilyen formában már dolgozik,  közülük 22 százalék teljes állásban, 66 százalék részmunkaidőben. A szülői támogatás (134 euró átlagosan), a dolgozók esetén az önálló kereset és 32 százalékuk esetén az ösztöndíj az egyetemisták számára átlagosan 387 eurónyi havi bevételt jelent. Ezzel az anyagi helyzettel a többség (56 százalék) elégedett, vagyis beosztással jól kijön. 

Annak is utánajárt a szlovákiai magyar egyetemistákról készült kutatás, hogy mennyire érdeklődnek az érintettek a közélet iránt, melynek biztos fokmérője a napi online sajtó követése. A diákok szlovákiai magyar hírportálokkal kapcsolatos olvasási szokásaikról kiderül, hogy az egyetlen papír alapon is megjelenő szlovákiai magyar napilap, az Új Szó online változata köztük a legnagyobb olvasottságú, melyet a dunaszerdahelyi Paraméter és a komáromi Felvidék.ma követ.

A felmérés során arra is kíváncsiak voltak a kérdezőbiztosok, hogy milyen a kutatásban részvevők kapcsolata a civil-, köztük elsősorban az ifjusági szervezetekkel, mit tudnak róluk és mennyire kapcsolódnak be azok munkájába? Az e kérdéskörben megfogalmazott válaszokról a következőket összegezte Morvai Tünde:

„A legismertebb szervezet nem ifjúsági szervezet, az 1949-ben alakult Csemadok, mely máig a máig legnagyobb kulturális szervezet, majd a Rákóczi Szövetség és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség következik. A Rákóczi Szövetség nem kifejezetten szlovákiai szervezet, magyarországi székhelyű, azonban programjai a határon túli területekre összpontosítanak, korábban kifejezetten a felvidéki magyarokat célozta meg, méltán lehet így ismert az egyetemisták körében.

A felmérés lebonyolításában az Impulzus Társulás segítségére volt a Diákhálózat, a kifejezetten egyetemistákat megszólító ernyőszervezetben nem véletlen a legnagyobb fokú aktivitás, a hallgatók 11,3 százalékra jellemző.”

Rovatunk heti megszólalásainak olvasói vélhetően emlékeznek arra az évekkel ezelőtti szókérésünkre, melyben arról cikkeztünk, hogy a majdnem száz éves múltra visszatekintő (cseh)szlovákiai magyar ifjúsági táborok, hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar ifjúság egyik legfontosabb megtartó közösségi élményét adták és adják. Akkor részletekre kiterjedően beszámoltunk arról, hogy milyen történelmi szerepet töltött be a (cseh)szlovákiai magyar közösségépítésben a mi Balogh Edgárunk vezetésével a Sarlósok által 1928-ban a prágai magyar egyetemistákat tömörítő Szent György Kör gombaszögi regöscserkész-tábora, ahol aztán megalakult az egyik legjelentősebb két háború közötti csehszlovákiai magyar szervezet, a Sarló Mozgalom.

Elmondtuk azt is, hogy egy a második világháború és a hontalanság évei okozta kényszerű szünet után a hatvanas években kibontakozó Nyári Ifjúsági Találkozók tovább örökítették e hagyományt. Egy értő szakembert is idéztünk akkor, aki rámutatott: „Az ezrek látogatta rendezvényeknek a kommunista időkben elengedhetetlen szerepük volt a helyi és regionális nemzeti értékek és emlékhelyek újrafelfedezésében, valamint a magyarországi kulturális értékek közvetítésében. És nem utolsósorban: az ország hosszan elnyúló déli vidékein élő magyar emberek információcseréjét és közösségi tudatuk erősítését is szolgálta.

Az 1968-as prágai tavaszt követő husáki normalizációban ezeket a táborokat betiltották. A felvidéki magyar ekkor ült kerékpárra, kicselezve a táborok betiltására vonatkozó rendeletet, miszerint politikai-higiéniai okokból (sic!) három napnál tovább nem lehet egy helyen táborozni. Ez volt a honismereti kerékpártúrák hőskora.” Végül azt is hozzátettük: a bársonyos forradalmat követően azonnal léptek a hagyománytisztelő értékmegőrzők, és újraindulhatott a legendás a „gombaszögi” gyűjtőnéven tartott legendás nyári tábor, immár ott, ahol az eredeti helyszínhez kötődhetett.

Ezek ismeretében cseppet sem meglepő, hogy a szlovákiai magyar egyetemi hallgatók körében végzett szociológia felmérés önálló kérdéscsoportja tért ki a nyári táborok ügyére.

A válaszok összesítése után erről az oly sokatmondó közösségmegtartó élményről ezeket olvashatjuk Morvai Tündétől: 

„A szlovákiai magyar egyetemisták körében nagy múltra tekint vissza a nyári táborok szervezése, ahol az idő egy részében a szórakozás játszik szerepet, azonban nyári egyetemi jellegükben terepet adnak közéleti témák megvitatására. A válaszadók 42 százaléka részt vesz valamilyen nyári  egyetemen/ifjúsági táborban, közülük 12 százalék a két legnagyobb szlovákiai magyar nyári táborban/szabadegyetemen, Gombaszögön és Martoson is jelen van, minden negyedik hallgató azonban csak más nyári rendezvényeket látogat. A jelentős múlttal rendelkező Gombaszögi Nyári Tábor szervezői között a szlovákiai magyar egyetemisták diákszervezetei jelentős szerepet játszanak, nem meglepő, hogy a nyári tábor látogatok 58 százaléka Gombaszögre jár, 29 százaléka pedig a 2013 óta megrendezett Martosi Szabadegyetemre.”

Eheti megszólalása végén a cikkszerző Jövőtervek alcímű passzusában szól arról, hogy hogyant látják az elkövetkezendő években az esélyeiket a szlovákiai magyar egyetemi polgárok. Az általa elmondottakhoz kommentárt fűzni aligha szükséges:

„Jövedelemszerzés célú migráció az egyetemisták 27 százalékának a tervei között szerepel, döntő többségük (73százalék) azonban Szlovákiában szeretne munkát vállalni. A külföldi munkavállalási tervek hátterében az alacsony bérezés áll, az azzal elégedetlenek átlagosan 1715 euró havi jövedelemért Szlovákiában is dolgoznának. 2019-ben Szlovákiában az MA diplomások átlagbére bruttó 1694 euró volt, melynek nettó értéke a kivándorolni szándékozók megjelölt fizetési igényétől távol áll. Az egyetemisták negyedének jövőtervei között szerepel tanulmányainak folytatása, doktori képzés formájában, főként Szlovákiában és Magyarországon.”