Unortodox módszerrel szerveznek Tusványos 2.0 verziót Felvidéken: „nem lehet szótlanul elmenni egy ilyen rászervezés jelentése és jelentősége, valamint az érintettek motivációja mellett.”

Megszólalt a héten a Mandineren a párkányi születésű, közgazdász diplomáját a brünni Masaryk Egytemen szerző, majd Krakkóban tovább-tanuló, jelenleg pedig Prágában élő és dolgozó Melecske Ákos, és felteszi a kérdést: sikerülhet-e egyeseknek 2013-ban az, amibe a pártállami idők Csehszlovákiájában Gustáv Husákéknak is beletörött a bicskája, azaz ellehetetleníteni a Gombaszögi Nyári Tábort és egymással szembefordítani a felvidéki magyar fiatalokat?

Táborháború: sikerül megosztani a felvidéki magyar fiatalokat? címmel jelent meg a héten a  budapesti Mandineren (a cikket utóbb közölte a komáromi Bumm is) az a lármafa-publicisztika, melynek tárgya a felvidéki magyar-magyar szembefeszülésben egy újabb „csatabárd kiásása”, aminek lehetséges következményeit illetően egyetlen szó jut eszünkbe, a merénylet. Az első pillantásra túlzásnak tűnő megfogalmazás sajnos egyáltalán nem az. Mindaz, ami készülőben van az idei nyári szlovákiai ifjúsági találkozók kapcsán és nem mellesleg egyes budapesti politikai erők anyagi-szellemi „segédletével” nem tekinthető másnak, mint az említett erőszakos fellépés nagyon is konkrét megnyilvánulásának. Ma annak a maholnap száz esztendős hagyománnyal rendelkező (cseh)szlovákiai magyar közösségi jelképpé nemesült érték megkérdőjelezésének és ellehetetlenítési kísérletének vagyunk tanúi, amit 1928 óta a Gombaszögi Nyári Tábor jelentett felvidéki honfitársaink nemzedékei számára.

Melecske Ákos cikkét követően egyre másra jelentek meg az indulatosabbnál indulatosabb, olykor idézhetetlenül alpári nyelvezetű pro-és kontra filippikák a felvidéki magyar sajtóban, bizonyítandó, hogy a határokat nem ismerő (ezúttal a határ nem, mint államhatár jön számításba) külső beavatkozással fűszerezett tudatos viszálykeltés ott is „babérokra tör”, ahol eddig viszonylag béke honolt. Melecske vészharang kongatása után mintha már a kármentésnek is lennének jelei, de a kételyek nem tűnni, hanem inkább erősödni látszanak.

De miről is van szó tulajdonképpen?  2013. május 15-én közös sajtótájékoztatót tartott Budapesten Gubik László a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke és Ág Péter, a Fidelitas vezetője, ahol bejelentették: idén júliusban először rendezik meg a felvidéki magyarság fontos kérdéseivel foglalkozó szabadegyetemet a csallóközi Martoson. A tervezett rendezvény szervezője, a Via Nova elnöke itt elmondta: „hagyományteremtő szándékkal akarják megszervezni a minden generációt megszólító, összkárpát-medencei jelentőségű ifjúsági rendezvényt, a Székelyföldön több mint 20 éves múltra visszatekintő tusványosi szabadegyetem mintájára.”

A magát az MKP és a Fidelitas partnerszervezetének valló Via Nova Ifjúsági Csoport vezetője (az ifjúsági szervezetnek a Jobbikkal való létező, de utóbb vehemensen tagadott összefonódásairól már írtunk a Megszólalt a héten…egyik márciusi összeállításában) a sajtó-értekezleten egy kérdésre válaszolva, kijelentette: „a tusványosi szabadegyetemhez hasonlóan,  szeretnének csúcspolitikai vitának is helyt adni, ezért meghívták Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét és Bugár Bélát, a Most-Híd vezetőjét is, utóbbi azonban már el is utasította a meghívást.”  Hozzátette azt is, hogy emellett a tervek között szerepel: ha nem is kormányfői, de legalább külügyi szakértői szinten vitát szervezni a táborban  a magyar-szlovák viszonyt meghatározó kérdésekről, továbbá az is, hogy a közéleti-politikai beszélgetések mellett egyéb programoknak, így koncerteknek, továbbá családi és hagyományőrző rendezvényeknek is otthont adjon a Komárom közeli településen, a magánerőből, 2001-ben létrehozott Feszty Árpád Művelődési Parkban lebonyolítandó rendezvény.

A bejelentés szerint a Kárpát-medence nagy ifjúsági találkozójának szánt három napos táborozást július 18 és 21 között fogják megtartani, az I. Martosi Szabadegyetem fővédnöke és megnyitója pedig Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke lesz. A hagyományteremtőnek gondolt jamboree közéleti programja még véglegesítésre vár, de az már biztos, amint erről egy korábbi közlés erről részletezve is szólt, hogy az önrendelkezés lesz a tábor egyik témája. Ezért az előadók között lesznek autonómia-szakértők és olyan egyéniségek is, akik az önrendelkezés élharcosai úgy Székelyföldön, mint a különböző európai országokban. A nyári tábor könnyűzenei programja már ennél konkrétabb formát öltött, hiszen biztosra vehető a Ghymes, a Tankcsapda, a Kor-Zár és Rúzsa Magdi jelenléte. Mellettük koncertezni fog több jobbikos rendezvény „hangulatfokozó” zenekara, az Ismerős Arcok együttes is, a többi már plakáton is meghirdetett fellépőről nem szólnak a hírek. Az I. Martosi Szabadegyetem honlapján –https://www.martfeszt.sk/ – egyelőre csak a tábor alábbi plakátja szerepel, mely mi tagadás, joggal késztette a Melecske Ákos cikkéhez hozzászólók egyikét az alábbi bejegyzésre:

„Rákattintottam a szabadegyetem weboldalára: egyelőre annyit tudni a szabadegyetemről, hogy szerepelni fog a Tankcsapda, a P.Mobil, a Hooligans, a Ghymes, a Muzsikás, az Ismerős Arcok, Rúzsa Magdi és mások.

Nem furcsa, hogy egy szabadegyetemet az ott fellépő könnyűzenészek névsorával hirdetnek? Előadások nem is lesznek? De akkor miért nem hívják inkább fesztiválnak?”

A rendezvény társszervezői között ott találjuk a Fidelitas mellett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget, a KDNP ifjúsági szervezetét és a komáromi SJE Hallgatói Önkormányzatát is. Az I. Martosi Szabad-egyetem megszervezésének anyagi fedezetét a Polgári Magyarországért Alapítvány (a Fidesz pártalapítványa), a MOL, a Bethlen Gábor Alap biztosítja. (A martosi szabadegyetem támogatói köre az első közlések óta jelentősen bővült: mára már belépett a partnerek sorába a Szövetség a Közös Célokért társulás, a Nyugat-európai Országos Szervezetek Szövetsége, az Emberi Méltóság Tanácsa is, és a Magyar Hírlap jóvoltából megtudhattuk azt is, amire nem tért ki a Gubik-Ágh sajtótájékoztató MTI-közleménye: csatlakozott hozzájuk a new york-i Hungarian Human Rights Foundation (HHRF), valamint a Rákóczi Szövetség is.

A Tusványos mintájára szerveződő I. Martosi Szabadegyetemmel kapcsolatosan az elkövetkezendőkben is, számos, a felvidéki magyar közéletben minden bizonnyal további vitákat kiváltó kérdés is fel fog merülni. A legfőbb gond viszont az, hogy annak kiötlői a rendezvényt a hagyományos gombaszögi táborral megegyező napokra időzítették. Bár a szervező Via Nova elnök egy korábbi közlése szerint az egyezés a véletlen műve és csupán a fellépő vendég együttesek miatt nem lehetett eltekinteni az adott időponttól, ezt és minden mellébeszélő egyéb magyarázkodást az unortodox módszerrel operáló szervezők részéről a Mandiner cikkszerzője mellett még nagyon sokan mások is – tegyük hozzá, hogy nem alaptalanul – mondvacsináltnak tartanak.

 „Egy külső szemlélőnek talán fel sem tűnne egy ilyen egybeesés, de a sokak számára érzékenyeset, sírva nevetős reakciókat és felháborodás-hullámot szült – fogalmaz a cikkében Melecske Ákos, majd így folytatja: „Mivel azonban a nyári táborok hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar ifjúság egyik legfontosabb közösségi élményét adják (nemcsak közéleti szempontból), nem lehet szótlanul elmenni egy ilyen rászervezés jelentése és jelentősége, valamint az érintettek motivációja mellett.”

A cél nyilvánvalóan az, hogy azt a majdnem száz éves múltra visszatekintő (cseh)szlovákiai magyar ifjúsági tábort, amely hosszú évtizedek óta a szlovákiai magyar ifjúság egyik legfontosabb megtartó közösségi élményét adta, háttérbe szorítsák, sőt ellehetetlenítsék, és ezzel párhuzamosan létrehozzanak a magyar határ közeli Martoson, ahova  Budapestről sokkal könnyebb eljutni, mint Zoboraljáról vagy Gömörből, egy Tusványos klónt.

A romboló szándék következményeinek megértése nem történhet meg anélkül, hogy ne lennénk tisztában az előzményekkel, a gombaszögi tábor vitathatatlan történelmi jelentőségével, azzal, hogy milyen szerepet töltött be az eddig a (cseh)szlovákiai magyar közösségépítésben. Balogh Edgár vezetésével a Sarlósok indították útjára a rendezvényt, pontosabban 1928-ban a prágai magyar egyetemistákat tömörítő Szent György Kör a gombaszögi regöscserkész-táborát, ahol aztán megalakult az egyik legjelentősebb két háború közötti csehszlovákiai magyar szervezet, a Sarló Mozgalom.

„Ezt a szimbolikussá vált eseményt – írja Melecske – követték a második világháború és a hontalanság évei után a hatvanas években kibontakozó Nyári Ifjúsági Találkozók, amelyek tovább örökítették e hagyományt. Az ezrek látogatta rendezvényeknek a kommunista időkben elengedhetetlen szerepük volt a helyi és regionális nemzeti értékek és emlékhelyek újrafelfedezésében, valamint a magyarországi kulturális értékek közvetítésében. És nem utolsósorban: az ország hosszan elnyúló déli vidékein élő magyar emberek információcseréjét és közösségi tudatuk erősítését is szolgálta.

Az 1968-as prágai tavaszt követő husáki normalizációban ezeket a táborokat betiltották. A felvidéki magyar ekkor ült kerékpárra, kicselezve a táborok betiltására vonatkozó rendeletet, miszerint politikai-higiéniai okokból (sic!) három napnál tovább nem lehet egy helyen táborozni. Ez volt a honismereti kerékpártúrák hőskora; a HKT-t idén harminckilencedik alkalommal rendezték meg.”

A hatvanas évek Nyári Ifjúsági Találkozóiról, melyeket az eltérő helyszínek ellenére a résztvevők mindig is „a gombaszögi” gyűjtőnéven tartottak számon ekképp vélekedik egy, szintén ezen a héten a Közbeszédben meg-jelent írásában Orosz Örs, a 2013-as gombaszögi tábor főszervezője. Mielőtt idéznénk az ő vallomásából, mondjuk el, hogy az idei Gombaszögi Nyári Tábor jelmondata, nem minden célzat nélkül az „Egységben az erő” és Orosz Örsről érdemes tudni, hogy a komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett, politikai földrajz diplomáját a prágai Károly Egyetemen szerezte, tanulmányai alatt hosszabb időt töltött Párizsban, Boszniában és Budapesten, jelenleg pedig a cseh főváros Károly Egyetemének doktorandusza, ahol kutatási területe a vizuális nyelvhasználat. Orosz 2009-óta a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, korábban pedig a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.

„A 60-as években az egyetemi klubok aktivistái szervezték, köztük a prágai Ady Endre Diákkör (AED) akkori elnöke, Duka-Zólyomi Árpád, vagy a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) vezetői, Duray Miklós, később A. Nagy László, Grendel Lajos, vagy Végh László. A helyszínek is folyamatosan változtak: eleink táboroztak Körösön, Abarán, Pincen, Keszegfalván, Kéménden, Körtvélyesen, Kaposkelecsényben, Jászón, majd egy évtizeddel később Örsújfalun és Somodiban. A magam részéről művelődési táborban először három éves koromban, a 88-as Ghymesen és az ugyancsak 1988-as Somodin jártam. No, nem egyedül természetesen.

Minden idők legnagyobb szlovákiai magyar táborát, ha úgy tetszik szabadegyetemét, az AED és a DH szervezte meg a rendszerváltást követő eufóriában (1991) több mint 1200 résztvevővel, Őrsújfalun. Volt aztán újra Ghymes, majd Kovácspatak, mígnem a tábor 1996-ban visszatalált Gombaszögre.

Visszatérve Melecske Ákos írásához, megtudjuk tőle, hogy a „bársonyos forradalmat” követően a szlovákiai és csehországi egyetemi városokban diákklubokba szerveződő magyar fiatalok vették át a kezdeményezést, és nekik köszönhetően jöhettek létre „a szétszórt diákközösségeknek a közös fórumai, az olyan egészséges emberi igények, mint a kapcsolatépítés, kikapcsolódás helyszínei: nem egy életre szóló párkapcsolat, házasság született meg ezeken a nyári napokon.”

Eleinte más-más helyszínen rendezték meg a nyári találkozókat, majd 2005-től,  egy kivételtől eltekintve mindig a krasznahorkai vár árnyékában meghúzódó kemping adott otthont az eredeti nevét megőrző Gombaszögi Nyári Tábornak. A helyszín „több szempontból szimbolikus: közel van a nyelvhatárhoz, mégis „hazai terepen”, de nem is a Csallóközben vagy Mátyusföldön, ahol a legtöbb szlovákiai magyar él, hanem félúton a keleti és nyugati régiók közt, az Andrássyak régi vára alatt.”

Ennek a hagyományos értéknek és közösségteremtő találkozóhelynek a semmibevételét és megkérdőjelezését jelenti Via Nova első Martoson megrendezésre kerülő szabadegyetemének gombaszögi táborra való rászervezése. Melecske szerint, akár meggyőződésből vagy marketing-fogásból eredeztethető a konkurens nyári diáktábor létrehozása: „hagyományt nem így szoktak építeni.” Emlékezetve az olvasóit arra, a még májusban tett Gubik bejelentésre, mely szerint Felvidék „elbír két ilyen jellegű rendezvényt” továbbá arra is, amit a Via Nova Ifjúsági csoport vezetője  Stágel Bence KDNP-s országgyűlési képviselő, Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnök jelenlétében mondott akkor: az I. Martosi Szabadegyetem profilja a gombaszögi nyári tábortól eltérő lesz, rámutat a nyilvánvaló csúsztatásra is. Mint írja „egy alig félmilliós közösségben, mint a felvidéki magyar, nem férhet meg egy időpontban két darab, programjában teljesen egyforma nyári tábor”, hiszen „elég csak egy pillantást vetni a programtervezetre, amelyben a „hagyományos” gombaszögi témák vannak túlsúlyban.”

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az MKP ifjúsági szervezete megítélése finoman szólva is ellentmondásossá vált, amióta márciusban nyilvánosságra került az a szigorúan bizalmas, Szávay István Jobbikos képviselő készítette helyzetértékelés, melyben tételesen megfogalmazódik: a magyarországi szélsőjobboldali párt egyik legközelebbi felvidéki szövetségese a Via Nova Ifjúsági Csoport. Azzal pedig, hogy ezt a súlyos tekintélyvesztést úgy próbálják az „ifjú törökök” meghaladni, hogy első nyári szabadegyetemüket rászervezik a fogalommá vált nagy hagyományú gombaszögi táborra, csak olajat öntenek a tűzre és még inkább súlytalanná válhatnak a közvélemény többségének a számára.

A felvidéki magyar ifjúság megosztottságáért aggódó Melecske Ákos számára egy lehetséges magyarázat lehet a tudatos időzítést illetően, hogy az ezidáig, pártpolitikától távolságot tartó felvidéki tábormozgalmat „lenyúlják” a pártpolitikusok, nevezetesen a Berényi József által elnökölt MKP vezetői. Úgy véli: „Az időzítés magyarázata az lehet, hogy az ez idáig pártpolitikától mentes felvidéki tábormozgalomra rátelepszik a Berényi József fémjelezte MKP vezetősége. A gombaszögi tábor műsora ugyanis nem találkozik Berényi elképzeléseivel, a publikum pedig nem úgy kérdez tőle, mint a magyar közmédia. Az eddigi nyitott hangulatú táborokban ő és a pártja jócskán kapott hideget-meleget, de ez alól nem volt kivétel Bugár Béla Hídja sem. Amíg a politikai marketingben sokkal jártasabb Bugár minden évben hoz egy pár láda sárgabarackot a táborlakóknak és válaszol a kellemetlen kérdésekre, addig Berényi csak a kibúvókat kereste. A tavalyi táborban nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Bugárral, a tavalyelőtti Híd-MKP kerekasztalra maga helyett az egyik alelnökét küldte el. Idén pedig a párt egyébként teljesen jó szándékú ifjúsági részlegét, Gubíkot és társait hozza kellemetlen helyzetbe, és kényszeríti őket arra, hogy frontvonalas árokásóként szervezzenek ellentábort.”

A cikkíró következtetése, az önmaga által megfogalmazott kérdése és az arra adott válasz arra is utal, hogy a gombaszögi tábor elleni hadüzenet hátterében, ahol nemegyszer a rációt olykor mintha felülírná az indulat, a kiegyezésre való törekvést az ellenségkeresés és rombolás, nemcsak felvidéki aktuálpolitikai szempontok keresendők. Az MKP nem megkerülhető felelősségét nem kicsinyítve, látni kell a budapesti ihletőket és mentorokat is. Őket a cikkíró ugyan nem nevezi meg, de nem feledve a Szávay-féle stratégiai dokumentumban foglaltakat, a Via Nova magyarországi partnerszervezeteit meg a jelenlétét beígérő fővédnök személyét, és tudva azt, hogy kik is az I. Martosi Szabadegyetem szellemi-anyagi támogatói, a néven nevezés fölöslegesnek is tűnik:

„A kérdés most már csak az, hogy ki a magát egyedüli magyar pártként definiáló, a magyar közösség egyetlen érdekvédőjeként elkönyvelt MKP ellensége? Berényiék szemében eddig csak a Híd és holdudvara örvendett ennek a státusznak, de a párhuzamos táborszervezés azt jelzi, hogy a párttól független civil szervezetek is azzá váltak. A Híd emberei eközben kényelmesen hátradőlnek a székükben, és élvezik a műsort. A szlovákiai magyar érdekképviselet ilyen alattomos, magyarországi segítséggel belülről való rombolása semmiképpen sem vezet jó irányba.”

Kölcsey emlékművet kapott Huszton: szabad-e ennek örülni vagy sem?

Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban a lapvéleményt tükröző vezércikkében a szerkesztő és a Kárpátalja című online hetilapban megjelent „Huszt: emléktábla-avatás kérdőjelekkel” című írását pellengérre állítva, az újságírói szakmának a politikai érdekeknek való szolgai alárendeltségét korholja, mivel a KMKSZ-házi kiadványánál dolgozó kollégának egy Kölcsey emléktábla állítása kapcsán nem volt jobb gondolata annál, hogy a gesztusértékű lépés mögött ellenséges ármánykodást lásson.

Történt ugyanis minap, hogy Huszton, a szláv – ruszin, ukrán, orosz  – többségű város önkormányzata gondolt egy nagyot  és a Fehér Nárciszok Nemzetközi Folklórfesztivál keretében emlékmű állítással kívánt tisztelegni Kölcsey Ferenc nagysága előtt. A márványból készült emléktáblán a költő Huszt című epigrammája olvasható magyar és ukrán nyelven, a 28 és félezres település (magyar lakossága 1700 fő) hivatalos weboldala pedig,  annak rendje és módja szerint, pamyatnyj-znak-ferentsu-kelcheji-u-husti címmel fényképes tudósítást is közölt az eseményről.

A Kárpátalja felháborodottan számolt be arról, hogy a KMKSZ régóta tervezte egy Kölcsey emlékjel elhelyezését Huszton, azt állítólag el is készítette egy nagydobronyi szobrászművész, sőt annak elhelyezését is engedélyezték a hatóságok, de az avatással – ki tudja mi okból – még várni akartak. Most pedig az ötletet „lenyúlta” Valerij Luncsenko, a kijevi parlament batykivscsinás képviselője (a Batykivscsina a bebörtönzött Julia Timosenko vezette ukrán ellenzéki összefogás, az Egységes Ellenzék-Haza ukrán neve), aki ráadásul még az emléktábla anyagi fedezetét is biztosította.

Kovács Miklósék lapja gyanakodva jegyezte meg, hogy Luncsenkó jól beszél magyarul, és ami még gyanúsabb, ékes magyarsággal el is mondta a Kárpátalja tudósítójának, hogy miért tette azt, amit tett: „Huszti származású vagyok, Nyíregyházán végeztem főiskolát. Az édesanyám pedig itteni magyar, ha Huszton vagyok, a katolikus templomba járok Sándor atyához. Az emlékmű elkészítéséhez anyagilag is hozzájárultam, és később a környezetét is kulturáltabbá változtatjuk majd. Mint a tiszteletes úr is említette, Kölcsey Ferenc dédnagymamája huszti származású volt, és az fontos a számunkra, hogy legyen itt egy emlék, amely rá emlékezteti azt a sok vendéget, akik eljönnek meglátogatni a várat.”

Ennél is megdöbbentőbbnek tartotta a Fidesz-barát KMKSZ-es orgánum, hogy az avatóünnepséghez képes volt asszisztálni Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, Józan Lajos, református lelkipásztor és Szulincsák Sándor római katolikus plébános, jónéhány huszti magyar értelmiségi és egy magyarországi turistacsoport is. Ami viszont végképp megbocsáthatatlan volt a Kárpátalja helyszíni tudósítójának, az két olyan vendégnek a jelenléte volt, akiknek végképp nem lenne – legalábbis szerinte – keresnivalója határon túli magyarok körében, hiszen… szocialisták: „Az avatóünnepségen a város vezetői mellett jelen volt Balla Jánosné, Huszt magyarországi testvérvárosának, Nyírbátornak MSZP-s polgármestere, Veres János, a Gyurcsány Ferenc vezette korábbi magyar kormány pénzügyminisztere, jelenleg a Magyar Országgyűlés MSZP-s képviselője”

„Mindez azonban csak csúcsa a probléma jéghegyének, derül ki a kiemelt helyen közölt eszmefuttatás közepe tájt.” – jegyzi meg az Ami már tényleg határtalan… –A pofátlanság és az önhittség határtalan című szerkesztőségi cikkében a Kárpáti Igaz Szó, rámutatva annak az álláspontnak a tarthatatlanságára, hogy miért bűn, ha egy Kölcsey emléktábla állítás mögött nem a KMKSZ áll?

Sőt a baj nagyobb, mint gondolná az olvasó: „Önmagában elképesztő, hogy erre a rendezvényre a szervezők nem hívták meg ifj. Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét! Ennél csak az gyalázatosabb, villantja meg az elásott kutyát a dörgedelem, hogy ezzel az emléktáblával „leelőztek” egy, a várrom kör­nyékére tervezett KMKSZ-es Kölcsey-emléktáblát! És a városvezetés már/még itt sem tudott leállni aknamunkájában. Van bőr a képén kijelenteni azt, a most felavatott emléktábla nem lesz akadálya annak, hogy a KMKSZ is felavassa később a sajátját. Mi több, Volodimir Kascsuk polgármester hajlandó megígérni azt is, mindent elkövet, hogy ez megtörténjen”

Csatlakozva a Kárpáti Igaz Szóhoz a szemleíró se tehet egyebet, mint örül és csak üdvözölni tudja maga is azt, hogy a huszti várrom tövében a Himnusz írójának immár van emléktáblája és azt nem a Bethlen Gábor Alapnak kellett finanszírozni, mert volt rá helyi akarat. Ezt, a többségi városvezetés és egy, Kölcsey nyelvét tudó és használni akaró, magyar származására büszke ukrán parlamenti részéről „aknamunkaként” aposztrofálni több mint bűn, hiba. Efféle „aknamunkások” elkelnének másfele is a Kárpát-medencében. Máshol is tudnának nekik örülni. Nem kicsit, nagyon.