banner_LYJAJgUi_banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_whe5WvtP_banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Műemlékvédelem Erdélyben a Teleki László Alapítvány segítségével – nemzetpolitikai lapszemle

Megszólalt a héten az Országútban Entz Géza művészettörténész, a Határon túli Magyarok Hivatala (HTMH) alapító elnöke  és a Pásztor Péterrel folytatott beszélgetésében az elmúlt három évtized magyar kisebbségkutatásának két olyan jeles intézményének, az egykori és a mostani Teleki László Alapítványnak a működését tekinti át, melyek elvitathatatlan szerepet játszottak, illetve töltenek be a rendszerváltás utáni magyar nemzetpolitikai cselekvés szolgálatában.

Az interjúban nyomon követhető, hogy miként jött létre Antall József kezdeményezésére az a kutatóintézet, amely „a közép-európai térség viszonyait, a magyar kisebbségek helyzetét és mindezek nemzetközi összefüggéseit vizsgálja, kutatásaival szükség szerint hozzájárul a kormányzati politika alakításához, dokumentációt, szakkönyvtárat létesít, és bekapcsolódik a világ ez irányú tudományos vérkeringésébe”, és azt miként számolta fel 2006-ban a Gyurcsány kormány.

Abba is beavatja az olvasót Entz Géza, hogy ő nem akart beletörődni az amúgy érthetetlen teljes ellehetetlenítésbe és kezdeményezésére létrejött más keretek között a korábbi nevet megőrző új alapítvány, mely az egykori kutatóintézet egyik kiemelt projektjét, A határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása című programot kívánja megvalósítani. E téren intenzív érdemi munka is folyik, melyet a magyar kormány támogat, ennek végrehajtója pedig a Teleki László Alapítvány. A program 160 helyszínt érint, ebből 27 esetben teljes körű helyreállítást végeztek, 2021-ig pedig további 21 épület újul meg teljesen.Entz Géza l Fotó: Országút/Országos Széchényi Könyvtár

A romániai római katolikusoknak és benne hangsúlyosan a romániai magyarságnak a Ceaușescu-időszak alatti helyzetéről írt tanulmánya, melyet Pozsgay Imre közbenjárására Tabajdi Csaba fordíttatott le franciára Kádár János tolmácsával, 1988-ban eljutott János Pál pápához, a következő év januárjának első napján pedig a vatikáni egyházfő kiadott egy nyilatkozatot a kisebbségek védelmében. Ez volt az előzménye annak, hogy meghívták az első lakiteleki találkozóra, ahonnan már egyenes út vezetett ahhoz, hogy rendszerváltás után Erdély művészettörténetétől eljusson a politikusi pályáig. Antall József felkérésére, akihez baráti szálak is fűzték, előbb a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarságért felelős politikai államtitkári tisztségét vállalta el, majd 1992-től címzetes államtitkárként első elnöke volt a Határon túli Magyarok Hivatalának.

A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítójának, a művészettörténészből lett kisebbségpolitikusnak, a kolozsvári születésű Entz Gézának, mert őróla volt szó az előbbiekben, – akinek számos felmenője a magyar tudományos élet kiválósága volt, akik közül többnek élete és munkássága hosszabb vagy rövidebb ideig szűkebb pátriánkhoz kötődött, édesapja pedig Erdély épített örökségének egyik legjobb ismerője és monográfusa volt, aki azt követően, hogy 1950-ben a kommunista hatóságok elüldözték a Bolyai Egyetemről és az országból is, Magyarországon lett az akkor újjászerveződő műemlékvédelem legendás hírű egyik legformátumosabb vezéralakja – fentebb szóbahozott életrajzi vonatkozásai nem véletlenül kerültek eheti cikkünk élére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

El is áruljuk rögtön, hogy miért. Viszont előtte még hadd hívjuk fel a figyelmet még arra is, ami túlmutat néhány általunk most nem ok nélkül hangsúlyozott biográfiai adatánál annak, aki utóbb a politika világát odahagyta és visszatért az örök szerelméhez, a művészettörténethez. Aki például bővebb részletekre is kíváncsi arra, hogy a múlt század ’80-as éveinek második felében, az új és jobb világra készülve, miként tudtak nemzeti ügyekben egymást segítő partnerek lenni Pannóniában reformkommunista politikusok és nemzeti konzervatívok meg liberálisok is, az kattintson csak ide és tudja meg a korszak nem szelektív memóriájú hiteles szemtanújától, Entz Gézától. Mai, egymásra acsarkodások és kölcsönös nemzetárulózások idején, cseppet sem fölösleges felidézni azt, hogy amikor a magyarságpolitikára, mint stratégiai ágazatra tekintők lerakták a legújabbkori nemzetpolitika alapjait, az akkori tenni akarók számára nem párthovatartozás számított, hanem csak és kizárólag a nemzeti szolidaritás és közösen cselekedni akarás az összmagyarság iránti felelősségérzet jegyében. 

Ugyanis mindabból, ami elénk tárul abból a Rombolás, helyreállítás és zsonglőrködés címmel megjelent interjúból, mely az elmúlt napokban jelent meg az Országútban és abban Entz Géza a magyar kisebbségkutatás két jeles intézményéről, az egykori és a mostani Teleki László Alapítványról szól, átsejlik egyrészt az elődöktől áthagyományozódott elkötelezettség, az, hogy minden körülmények között tudatosan meg célirányosan, a lehető legjobb szakmai képességekkel kell szolgálni azoknak a megmaradását és megtartatását, ahonnan vétettünk. Másrészt pedig annak a makacs és következtetes kitartásnak is az üzenete, miszerint a jó ügyek képviseletét soha sem szabad feladni, még akkor sem, ha a hatalom képviseletében egyes átmeneti döntéshozók, kicsinyes érdekektől vezérelve és hallgatva obskúrus szándékú úgymond „szakmai főtanácsadóikra” gáncsoskodnak, sőt a továbbfejlesztés, a felelős építkezés helyett valójában a rombolás nemzetpolitikáját valósítják meg.

Ezeknek az említett értékeknek a minden körülmények között való tiszteletét és odaadó szolgálatát példázza – mint látni fogjuk – a két Teleki László Alapítvány változatos fordulatokban bővelkedő története. E sajátos históriához kapcsolódóan akár lehetne nagyobb is a merítés. Említhetnénk nem ok nélkül más intézményeket is, melyek éppúgy áldozatául estek a múlt évtized derekán a semmittevők ármánykodásának, mint történt ez az első Teleki fundációval.

Szóba hozhatjuk itt akár azt a kormányzati szervezetet, a Határon túli Magyarok Hivatalát is, és amelynek első irányítója – mint említettük – Entz Géza volt. Ezt az intézményt, melynek már a neve is több volt, mint áruvédjegy a Gyurcsány-kormány átszervezés címszóval tulajdonképpen kivégezte, cseppet sem törődve azzal, hogy a HTMH volt a kormányzati letéteményese annak, hogy mintegy másfél évtizeden keresztül a magyar kisebbségi közösségek kérdése valódi érdeklődés tárgyát képezze különböző nyugat-európai és tengerentúli központokban, konferenciákon és a diplomácia világában is. Hasonlóképpen felidézhető – tegyük hozzá, nem kevés keserűséggel – például az egykori, a szubszidiaritás-jelképpé nemesedett, legendás Illyés Közalapítvány 2006-os értelmetlen felszámolása vagy több más, hozzá hasonló működésű és elévülhetetlen érdemeket szerzett, a határokon túl élő magyar közösségeket segítő közalapítvány megszüntetése is.

Mindezeket előrebocsátva, lássuk ezek után a Pásztor Péter által Entz Gézával készített interjút, melynek bemutatására ez alkalommal vállalkozunk, remélve, hogy az abban foglaltak számot tarthatnak az olvasó érdeklődésére.

Az indításban visszaköszön nemcsak az a lapunk által jóleső érzéssel októberben publikált örvendetes hír, mely szerint a Teleki László Alapítvány különdíja Marosvásárhelyre került, hanem az is tisztázódik mindjárt az elején, miszerint a díjat odaítélő testület csak nevében egyezik az egykori közmegbecsülést és nemzetközi rangot kivívó, az első szabadon választott kormány által létrehozott alapítvánnyal, de nincs szó annak újjáteremtéséről.

Hogy miként alakult a cseppet sem tanulságmentes históriája ennek a jobb sorsot érdemlő egykori rangos szellemi műhelynek, melyet elismerően jegyeztek éveken keresztül a külföldi tudományos centrumokban is, kiderül a dialógus első két kérdésből, illetve az azokra adott válaszokból.Entz Géza Domokos, Géza, Csoóri Sándor, Sütő András, Borbély László és Szepessy László társaságában Bernády György marosvásárhelyi szobrának avatásán, 1994. október 29-én l Fotó: Facebook

Íme, a beszélgetés nyitánya:

Október 15-én adták át a Teleki Alapítvány Granasztói-díját Kiss Lóránd marosvásárhelyi falkép-restaurátornak. A 2006-ban megszüntetett jó nevű alapítvány újjáalakult volna?

Nem. Mindkettőnek Teleki László Alapítvány a neve. Az elsőt még az MDF-kormány hozta létre 1991-ben. A mostanit három magánszemély alapította 2007-ben.

A rendszerváltozáskor Antall József szükségesnek tartotta egy olyan kutatóintézet felállítását, amely a közép-európai térség viszonyait, a magyar kisebbségek helyzetét és mindezek nemzetközi összefüggéseit vizsgálja, kutatásaival szükség szerint hozzájárul a kormányzati politika alakításához, dokumentációt, szakkönyvtárat létesít, és bekapcsolódik a világ ez irányú tudományos vérkeringésébe. Az alapítványi forma akkor újszerűnek számított, elsősorban a szakmai függetlenséget volt hivatott biztosítani, egyszersmind lehetővé tette, hogy magánadományokkal is hozzá lehessen járulni a célokhoz. Az intézet létrehozását amerikai magyar szervezetek hetvenezer dollárral támogatták. A kormány komoly ingatlanvagyont is a rendelkezésére bocsátott, hogy abból fenn tudja tartani magát. Mint a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetőjét, a kormányfő engem bízott meg a szervezéssel. Az alapítvány égisze alatt jött létre a Közép-Európai Intézet, amely a kutatások mellett konferenciákat szervezett, több mint 100 önálló kötetet jelentetett meg, illetve kiadta a Régió, majd később a Külügyi Szemle című folyóiratot. 

Kik fémjelezték az intézetet?

A szakma legjobbjai. A kutatói gárda kezdetben döntően a Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Intézetének és a Külügyi Intézetnek tagjai közül került ki. A Közép-Európai Intézetet Fejős Zoltán, Kiss Gy. Csaba, Granasztói György és Diószegi László vezette. A kutatók közt említendő Romsics Ignác, Bárdi Nándor, Molnár Gusztáv, Íjgyártó István, Bíró Gáspár, Lőrincz Csaba, Szilágyi Imre, Hamberger Judit, Tóth István; később hozzájuk csatlakozott mások mellett Kántor Zoltán, Fedinec Csilla és Ablonczy Balázs. Sok kiváló tudós tette nemzetközileg is elismertté az intézetet, és eredményeik a magyar kül- és nemzetpolitikai gondolkodásban is tükröződtek.”

Jól jellemzi az „öszödi évben” újrázó szocialista-szabaddemokrata koalíciós kormányzás világát, hogy az akkori „reformerek” létrehívva az utóbb a pótcselekvésnek bizonyuló és nagyon hamar a feledés homályába vesző ún. „Szülőföld Alapot”, még indokolni se kívánták hitelt érdemlően ennek az életidegen konstrukciónak a megalkotását. Arra pedig végképp nem törekedtek, hogy megértessék a határokon túli érintettekkel, hisz nem is lehetett volna, hogy miért kell egy működőképes modellt egy működésképtelenre felváltani. Hacsak a motiváció nem az alapítványi vagyon megszerzése volt, illetve egy olyan kicsinyes bosszúszomj, melynek meglétét az interjúalany – mint kiderül a következő párbeszédből – józan észérvek hiányában maga se tudja kizárni.

Persze az is terítékre kerül, hogy ezt a másfél évtized munkáját ellehetetlenítő durva beavatkozást, 2006-ban miért nem követte ellenkezés, azonnali tiltakozás és akár az alapítványi érdekeknek a jogi eszközök útján történő érvényesítése. Erről illetve az ezt megelőzően felmerült kérdésekről is képet alkothat az olvasó az interjú alábbi részletéből:

Miért kellett a Gyurcsány-kormánynak megszüntetnie a jól bevált intézetet 2006-ban?

Ahogyan az ilyen döntéseknél gyakran előfordul, komoly indoklás híján hivatalosan csak annyit közöltek, hogy a kormány ezeket a feladatokat más úton kívánja elvégeztetni. Az alapítványt jogszerűen megszüntetni persze csak akkor lehetett volna, ha a célja vagy megszűnik, vagy megvalósul, illetve ha az intézmény működésképtelenné válik. Egyik ok sem állt fenn. Ráadásul a tudományos kutatás és dokumentáció nem is kormányzati feladat. Az alapítvány kétmilliárdos vagyonát is jogellenesen vette vissza az állam. Hogy a konkrét indíték mi lehetett, azt legfeljebb a nyomozóhatóság tudná kideríteni.

Tehát nem ideológiai okok vezettek a felszámoláshoz?

Valójában nem. Ráadásul menet közben, úgy tűnik, okafogyottá vált az intézet felszámolása, a döntés azonban megtörtént, és így tevékenysége megszűnt. A felelőtlen, átgondolatlan kormányzati lépés mögött alighanem valamilyen érdekcsoport állhatott, vagyis kormányzati önkény.

Miért nem pereltek az érdekeltek?

Az alapítvány elnöke, Kosáry Domokos nem kívánt pereskedésbe bonyolódni. Granasztói György igazgató még korábban igyekezett francia kutatóintézetekkel társulni, éppen az ilyen helyzetek kivédése érdekében, de sajnos kezdeményezése végül nem járt sikerrel. Az alapítvány egyik legfontosabb intézménye, a szakkönyvtár – melynek megfelelő elhelyezésére alakították ki a székházat is –, olyan tekintélyre tett szert, hogy számos jelentős tudós és politikus hagyatéka került a gyűjteményébe. Ezt a nagyszerű, több tízezer kötetes állományt egyik napról a másikra fel kellett számolni, s átadni a Széchényi Könyvtárnak. Nemcsak indokolatlan, barbár is volt ez az eljárás.”

Igaza van Entz Gézának, amikor barbár eljárásként említi egy hangyaszorgalmú gyűjtőmunkával kialakított egyedülálló szakkönyvtár szétverését, de tegyük hozzá rögtön, legalább ennyire barbár cselekedetnek minősíthető az, hogy a kapzsi „felszámolóbiztosok” ezzel a lépésükkel lenullázták a határon túli magyar műemlékvédelmet is. Szerencse e szerencsétlenségben, hogy ez a nem odafigyelés viszonylag rövid ideig tartott és tettre kész embereknek köszönhetően, akik között a kulcsszereplő maga az interjúalany volt, újra indulhatott a tetszhalott állapotba silányított külhoni magyar épített örökség megmentésért folytatott munka.

Erről így olvashatunk a Pásztor Péter-Entz Géza dialógus újabb tételében:

A mostani Teleki Alapítvány miben közös a korábbival?

Az eredeti Teleki Alapítvány szervezte és bonyolította A határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása című program keretében a magyar állam által támogatott erdélyi és felvidéki műemlék-helyreállításokat, felhalmozva az ehhez szükséges tudást és megteremtve a szakmai kapcsolatrendszert. 

Az új alapítvány tehát ezt a feladatot örökölte?

Az új alapítvány létrehozói nem akarták, hogy a korábbi alapítvány által felhalmozott szaktudás veszendőbe menjen, ezért az alapító okiratban ugyanazt a célt megjelölve hozták létre az újat. A határon túli műemlékek gondozásának magyar állami támogatása nem szűnt meg, csak jó ideig folyamatosan csökkent. Magától értetődő, hogy az új alapítvány ennek támogatására rendelkezésre bocsátja szaktudását és tapasztalatát. E feladatok elvégzésében az új alapítvány tehát továbbra is részt tud venni.”A Szászbogácsi Nyári Egyetem résztvevői l Fotó: Országút/Entz Géza

Amint arról Kiss Lóránd marosvásárhelyi falképrestaurátor szakmai munkásságát elismerő hivatkozott cikkünkben is megírtuk, a Teleki László Alapítvány helyreállítási tevékenysége örvendetesen megsokszorozódott az utóbbi időben. Ez azt követően vált érzékelhetővé, hogy 2015 óta működik a Rómer Flóris Terv – mondta el az Országútnak az alapítványi elnök, Entz Géza. Ő így látja ennek a felívelésnek a fejlődéstörténetét:

„Korábban éveken keresztül alig jutott határon túli műemléki helyreállításra, a néhány tízmillió forintot is több helyről kellett összegereblyézni. Az alapítvány tehát hosszú ideig éppen csak alapjáraton működhetett. 2015 után a Rómer-terv évente 250 millió, tavaly óta már 500 millió forintot biztosít, ami a feladathoz képest elenyésző összeg, hiszen gyakran csak az életbevágóan fontos állagmegóvási műveletek elvégzésére elegendő. De sok mindent el lehet immár végezni.

Műemlékügyben két veszély fenyeget: a sok és a kevés pénz. Az optimumtól messze állunk. Mindenesetre a Rómer Flóris Tervet a Teleki László Alapítvány hajtja végre: a magyar kormány által eddig biztosított csaknem 1,5 milliárd forintot határon túli műemlékek feltárására, dokumentálására és felújítására fordította, habár a magyar állam e célra más csatornákon keresztül további forrásokat is rendelkezésre bocsát. A program százhatvan helyszínt érintett, ebből huszonhét esetben teljes körű helyreállítást végeztek, 2021-ig pedig további huszonegy épület újul meg teljesen. Külön feladata az alapítványnak a beregszászi Bethlen–Rákóczi-kastély megelőző kutatása, felmérése és helyreállításának tervezése. A szakemberek már elvégezték az épület teljes körű régészeti és építészeti felmérését, és elkészültek a felújítás tervei is.

Az alapítvány legnagyobb projektje, a borsi Rákóczi-kastély – ennek forrásigénye önmagában meghaladja a Rómer Flóris Terv teljes költségkeretét. A beruházásra a magyar kormány csaknem 3 milliárd forintot biztosít, a szlovák kormány mintegy 27 ezer euróval (10 millió forinttal) járul hozzá a munkálatokhoz, ezeket az összegeket pedig 821 ezer eurós (300 millió forintos) uniós támogatás egészíti ki. Az építészeti munkálatok gyakorlatilag már befejeződtek.

A szaktudás megőrzése és átadása szempontjából fontos szerepet visz az alapítványnak először idén ősszel megjelent In Situ című folyóirata, amelynek évente két-három száma mutatja be a helyreállítási munkálatokhoz kapcsolódó kutatásokat.” 

A folytatásban a Kiss Lóránd által elnyert Granasztói-díj apropóján külön is kitér a Pásztor Péter-Entz Géza dialógus ennek a szakmai elismerésnek a bemutatására, melyet az idén ősszel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adott át Budapesten, annak a falkép restaurálásokat mesterfokon végző művészünknek, akinek köszönhetően Szék, Székelyderzs, Bögöz, Homoródoklánd, Marosszentanna, Nyárádszentlászló, Szászivánfalva, Medgyes, Küküllőkörös és Berethalom templomainak felbecsülhetetlen értékű kincsei megújulhattak és munkálkodásának eredményeképpen az elmúlt húsz évben az ismert erdélyi falképek és a rájuk vonatkozó ismeretanyag megduplázódott.Kiss Lóránd a Granasztói-díjjal l Fotó: Maszol/MTI/Máthé Zoltán

Íme, mit mond erről a szakmai díjról az interjúalany:

„A korábbi alapítvány igazgatója és haláláig a mostani elnöke, Granasztói György történész kezdeményezte, hogy kapjanak elismerést azok, akik a határon túli magyar műemlékek ügyében komoly szakmai tevékenységet fejtenek ki.

 Ő azonban 2016-ban, még mielőtt a díj létrejött volna, elhunyt, az alapítvány pedig úgy döntött, hogy róla nevezi el az elismerést. Az érintett területeken: a művészettörténet, a régészet, a restaurálás, az építészet terén az utóbbi harminc évben örvendetes módon megnőtt a szakemberek száma. A kommunizmus idején Romániában teljesen, Szlovákiában részben megszűntek ezek a szakmák. 1990 után mindkét országban számottevő növekedés indult be e szakemberek képzése terén. 1990-ben még csupán egyetlen műemlékekhez értő magyar művészettörténész szakember működött Erdélyben, ma legalább harminc publikál is rendszeresen. Komoly közlemények sora tanúsítja ezt a fejlődést. Ezek egy részét éppen az alapítvány adta-adja ki. Sajnos a fejlődés megtorpanni látszik.”

Tetszik-e vagy sem, de az elanyagiasodott kortárs világunkban sajnos csak olyan önzetlen, a tudomány és vele együtt a közérdek iránti elkötelezettségüket megszállottként szolgálókra számíthat a kisebbségi közösségekben, de nemcsak ott, a műemlékvédelem ügye, ahol egy-egy  intézményember akar és tud is ebben a sajátos világban a nemzet napszámosa lenni. Ilyen kiválóságunk a kolozsvári Kovács András művészettörténész-professzor és akadémikus, akinek értékmentő és egyben értékteremtő munkásságára külön is kitér interjújában Entz Géza:

 „A globalizált modern világban a műemléki helyreállítás nem kínál vonzó élet- és karrierlehetőségeket. 1990 után még hihetetlen nagy érdeklődés övezte ezt a területet, a kolozsvári egyetem Kovács András professzor irányításával lelkes és elkötelezett hallgatók sorát képezte ki. Mára ez a tudásvágy kimerülni látszik. Az elmúlt harminc év örömteli fejleményei folytán azonban olyan hatalmas emlékanyag, közép- és fejedelemségkori épületek, falfestmények, kazettás mennyezetek, oltárok és más berendezési tárgyak feltárása történt meg, mint a XIX. századi felfutás, a műemlékvédelem és szaktudományainak hőskora idején.”

Az interjú végéhez közeledve bővebben szó esik a szászbogácsi nyári egyetemről, mely egyedülálló kezdeményeséként jött létre és neki köszönhetően jó eséllyel pályázhat arra, hogy ez a Dicsőszentmárton közeli, a XIII. században szászok által alapított település, melynek impozáns gótikus erődtemploma maga a csoda az erdélyi épített örökségvédelem dokumentációs központjává váljon.

Mindezek hátteréről nyújt tájékoztatást a következő dialógusrészlet:

A szászbogácsi nyári egyetemet is a Teleki Alapítvány szervezi?

Azt valójában az érintett egyetemi tanszékek intézik, az alapítvány annyiban csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, hogy a helyszínül kiválasztott szászbogácsi erődtemplom helyreállításához, állagmegóvásához a Rómer-terv keretében járul hozzá. A Szász Evangélikus Egyház mint fenntartó számára ez is fontos szempont volt, amikor a nyári egyetem rendelkezésére bocsátotta a helyszínt, és támogatja azt a távlati tervet, hogy a régi lelkészlakban tudományos-dokumentációs központ jöjjön létre, ugyanis az Erdélyben zajló helyreállítások dokumentációját egyetlen intézmény sem gyűjti, így azok egyelőre hozzáférhetetlenek. Elgondolásaink szerint a nyári egyetem nemzetközi konferenciaközpontként is működik majd.Szászbogács – erődtemplom l Fotó: kiralyhago.blogspot.com/George von Mischki

Miért nyári egyetem ez a kezdeményezés?

Az egyetemi tanrendhez kapcsolódva elszámolható nyári gyakorlatot biztosít a hallgatók számára. Egyedülálló abban, hogy interdiszciplináris. A műemlékkel való foglalkozás mindig több területet mozgósít, de a tanszéki nyári gyakorlatok csak az adott tudományágat érinthették. Most a három budapesti művészettörténeti, a Képzőművészeti Egyetem restaurátor, a Műegyetem építészettörténeti és a kolozsvári régészeti-művészettörténeti tanszék együttműködése folytán egyszerre folyik elméleti és gyakorlati képzés művészettörténészek, építészek, restaurátorok közös irányításával. A résztvevők, főként egyetemi hallgatók és elvben akár érdeklődők is, a szászbogácsi erődtemplom közvetlen példáján egyszerre merülhetnek el a négy érintett tudományágnak a műemléki értékek feltárása szempontjából egymásra építhető és épülő elméleti és gyakorlati módszertanában.

Ehhez hozzátartozik a művészettörténeti régió műemlékeinek megismerése is. A helyszín kiválasztása ebből a szempontból is fontos volt, hiszen Bogács Szászföld és Székelyföld határvidékén helyezkedik el. Húsz-harminc kilométeres körzetben több tucat erődtemplom és más fontos műemlék található. A képzés és gyakorlat tehát az érintett területek metszéspontjait mutatja be, és ilyenképpen rendkívül hasznos mind a hallgatók, mind az oktatók számára.”

Természetesen az se megkerülhető kérdés, hogy milyen a hozzáállása a bukaresti illetékeseknek egy budapesti, és a magyar kormány által támogatott szakmai grémium tevékenységéhez a román állam területén? Akárcsak az is, hogy mivel a megmentendő erdélyi templomok közül több is az itteni szászok kulturális örökségeként számon tartott, mennyire sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni a németajkú evangélikus egyházzal, illetve a német álammal?

Az interjú záró részéből egyértelműen kiderül: az érintettekkel sikerült a Teleki László Alapítványnak hatékony szakmai partneri együttműködést kialakítani és a járványveszély elmúltával, mely eddig az egyetlen gátja volt a kibontakozásnak, a tervezett munka magasabb fokozaton folytatódhat és immár a nagyközönség számára is látványos eredményeket  produkálhat.

Milyen a kapcsolat a román és az érintett német hatóságokkal?

Az erdélyi szászoknak élő németországi kapcsolataik vannak. Műemléki szempontból ezen a területen a Maros Megyei Múzeum az illetékes, melynek igazgatója, Soós Zoltán időközben Marosvásárhely polgármestere lett.

A múzeum, mellyel folyamatos kapcsolatban áll az alapítvány, a helyszín régészeti feltárását is el akarja végezni, ami kifejezetten egybevág interdiszciplináris törekvésünkkel. Azonkívül az erdélyi restaurátorokat tömörítő Arcus Egyesület, a román műemlékvédelmi hatóság hivatalos partnere felügyeli a tevékenységet.

A nyári egyetem ötlete is az Arcus-tag Mihály Ferenctől, az erdélyi magyar műemlékvédelem meghatározó képviselőjétől származik. Az idei Granasztói-díjas, Kiss Lóránd szintén e társuláshoz tartozik. A nyári egyetem tehát minden tekintetben bírja az érintett szakmai és egyházi szervezetek, illetve hatóságok támogatását. Már történtek lépések a német szakma bevonására is. 

Ha a nyári egyetem ki tud bontakozni, márpedig az eddigi lendület alapján van rá remény,a nemzetközi szakmai eszmecsere jeles fóruma is lehet. 

Biztatunk magántámogatókat is: ők is felkarolhatják a nyári egyetem ügyét.

Milyen a visszhang? A hallgatók hogyan fogadták az ígéretes programot?

A szakma igen kedvezően. Komolyabb sajtómegjelenést azonban még csak tervezni tudtunk. A járvány miatt az idei nyári egyetem elmaradt, így a médiakampányt is el kellett halasztanunk. Tavaly csak a nyolcnapos próbaprogram valósulhatott meg, idénre már kétheteset terveztünk. Reméljük, hogy a Nemzeti Kulturális Alap már elnyert támogatását átvihetjük a jövő évre. 

Első alkalommal az egyes tanszékekről három-három hallgató jött el, és a tanszékvezetők nagy része is részt vett a programban. A műegyetemi bemutatókonferencia tanúsága szerint a részt vevő hallgatók megértették, hogy a közös munka, a gyakorlat és elmélet együttes jelenléte óriási tapasztalat- és tudásszerzési lehetőséget kínál. Elvégzett munkájukról a Műemlékvédelem 2019. 3–4. száma részletesen tudósított. A nyári egyetemi tevékenységből a későbbiekben szakdolgozatok és doktori értekezések sora is születhet. A szervezőknek-tanároknak persze fel kell csigázniuk a mai fiatalok érdeklődését, ami gyakran zsonglőrmutatványokat kíván. De ezt művelik a pedagógusok Platón óta.”

banner_5wMnizP8_webbanner_300x250.gif
banner_LsIDgb8C_webbanner_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?