Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Szilvássy József és az Egy út áll előttünk címmel közölt jegyzetében annak tükrében, hogy „kisebbségi létünk hosszú évtizedei során politikusaink háromszor veselkedtek neki az önösszeszedésnek”, arról cikkezik, hogy vajon a legfrissebb, eheti nekirugaszkodás végre sikerrel jár-e majd? Úgy látja, a tavalyi, teljes magyar kudarcot hozó szlovákiai parlamenti választás világossá tette, hogy az egymással versengő magyar pártok vetélkedése politikai öngyilkosság, ennek pedig kárvallottja az egész felvidéki magyar közösség. Ezért sem halogatható tovább az egységes magyar párt létrehozása, „különben alternatívaként a hazai magyarságon ismét csak a tavalyi pofon csattanna, mert továbbra is érdekképviselet nélkül maradna a pozsonyi törvényhozásban.”

Óvatos optimizmussal üdvözölve a három pártnak a napokban létrejött kiegyezését, azt se hallgatja el, hogy az új, Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viselő egységes magyar tömörülés megteremtése mérföldkő ugyan, de a jövőt illetően a kiegyezésről szóló pártelnöki bejelentésekben több lényegbevágó kérdésre még nem hangzott el egyértelmű válasz. Ezekre mihamarabb megnyugtató feleletet kell, hogy kapjanak honfitársai, már csak azért is, „mert az egyáltalán nem biztos, hogy csak három év múlva lesz itt parlamenti választás.”

„Három platformos megoldása volt már itt egy egyesült pártnak, megéltem, nem működött. Most sem fog (hiszen nem konszenzust generál, hanem fenntartja a különbségeket, s így az azokból adódó konfliktusokat is) – idő kérdése lesz, hogy ez a pártstruktúra-terv megváltozzon vagy tartalmilag kiürüljön. Persze, valahogyan el kell indulni.”

Első értékelésében a leglátogatottabb szlovákiai magyar hírportál, a dunaszerdahelyi Paraméter főmunkatársa Ardamica Zorán költő, publicista egyebek mellett a fentebb idézett véleményét is nyomatékosítani kívánta azt követően, hogy létrejött Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról.

Amint arról az MTI pozsonyi munkatársának tudósítása alapján lapunk is beszámolt, a bíztató kezdeteket, majd már-már a teljes fiaskóval fenyegető elhúzódó tárgyalásokat követően, melynek fontosabb állomásairól ebben a rovatban itt, itt és itt korábban már cikkeztünk, kedden, március 23-án végre „felszállt a fehér füst”, hiszen pozsonyi sajtótájékoztatójukon a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás elnökei bejelentették az új politikai tömörülés, a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viselő egységes magyar tömörülés létrejöttét.

Ardamica Zorán, aki cikkében amúgy óvatos optimizmussal tekint az egész szlovákiai magyar közösség által várt történelmi kiegyezésre, nem véletlenül hivatkozott arra az 1998-as emlékezetes fordulatra, amikor a négy évvel korábbi parlamenti választáson koalíciót alkotó három szlovákiai magyar párt,  a Bugár Béla vezette Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a szintén jobboldali, Duray Miklós vezette Együttélés és az A. Nagy László vezette Magyar Polgári Párt egyesült és létrehozta az MKP-t. Akkor, mivel a Mečiar-kormány kilátásba helyezte a választási törvény olyan módosítást, mely esélyt se adott volna a három magyar párt parlamentbe történő bekerülésére, elkerülhetetlenné tette a fúziót. Mivel egyikük se kívánta feladni korábbi elképzeléseit, az újonnan létrejött Magyar Koalíció Pártja elkerülendő bármelyikük hegemóniáját a másik felett, az ún. platformosodás megoldását választotta, melynek keretében mindhármuk meg kívánta őrizni korábbi arculatát.

Csakhogy a platformok igazából meg sem alakulhattak, mert röviddel az egységes párt megalakulása után parlamenti választások következtek, egy hónappal később pedig az MKP a Dzurinda vezette kormánykoalíció része lett. Ezzel kezdetét vette egy olyan nyolc éves időszak, mely a párt történetének legeredményesebb időszaka volt. Ezek az évek politikai sikereket bőven hoztak, hiszen az egyesült magyar pártnak meghatározó szerepe volt a Mečiart megbuktató, az ország gazdaságát növekedési pályára állító és Szlovákiát az EU-ba valamint a NATO-ba beléptető kormányokban, továbbá létrejött a kisebbségekért és régiófejlesztésért, felelős miniszterelnök-helyettesi poszt, megtörtént az önálló állami magyar egyetem megalapítása, a magyar iskolák megvédése és a kisebbségi nyelvhasználat elfogadtatása, stb., stb., – de a kormányzati munka a platformosodást már nem tette lehetővé. Ezt felismerve, utóbb azokat az MKP kongresszusa meg is szüntette.

Hogy mekkora esélye van a mostani újbóli nekirugaszkodásnak, amihez kötődően a Paraméter vezető publicistája hivatkozott cikkében a kételyeit is megfogalmazta, azt ma lehetetlen megjósolni. Talán nem fölösleges, ha szóvá tesszük, hasonló véleményt más felvidéki politikai elemzők is megfogalmaztak az elmúlt napokban. Így például ezt tette Kolek Zsolt, a Ma7.sk hírportál vezető szerkesztője is, aki egy, a Magyar Nemzetben publikált Felvidékről keltezett tudósításban azzal kapcsolatosan, hogy a most létrejövő Szövetségben platformalapon politizálnak majd a most szövetségre lépők, így nyilatkozott: „ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy az elődpártok valahogy saját struktúráikat is megőrizzék, ugyanakkor nem lehet kizárni, hogy idővel a platformok „feloldódnak” majd a közös pártban.

Az ez alkalommal bemutatásra kerülő, a két nappal ezelőtt a pozsonyi Új Szóban megjelent Egy út áll előttünk címmel napvilágot látott Szilvássy József szerzőségét dicsérő véleménycikk is kitér a platformok kérdésére. Elmondja, szerinte, ezek kapcsán ma még nagyon sok a bizonytalansági tényező és azt is érzékeltetni kívánta: a korábbi tapasztalatok se a legmegnyugtatóbbak. Ugyanakkor úgy látja, „még nincs itt a pezsgőbontás ideje, hiszen egyre több a kiábrándult, közéletünk iránt közönyös ember, és nem csak a járvány miatt”, és „sokan a közösségi hálón olvasható bejegyzések és más források szerint tamáskodva fogadták az egyesülés hírét”, mégsem lehetetlen feladat a kételkedő bizonytalanok, a szlovák pártokat választók és a politikától elfordultak visszacsábítása. Persze csak akkor, amennyiben az új egységes magyar párt majdani vezetői tetteikkel is képesek bizonyítani azokat a minap kinyilatkoztatott vállalásokat, melyeket Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs megtett.

Előreszaladtunk, hiszen erre a következtetésére Szilvássy hírmagyarázatának konklúziójaként jut el. Viszont most lépjünk vissza a kezdetekhez, lássuk, honnan indít a veterán publicista és politikai elemző és hogyan jut erre a konklúzióra az, akinek elvitathatatlan tekintélyét jól érzékelteti, hogy a bársonyos forradalom után ő volt az első és egyetlen főszerkesztő, akit a szerkesztőség tagjai választottak meg, és akinek több, mindig maximális figyelmet érdemlő megszólalásával már találkozhattak az elmúlt években a Maszol olvasói.

„Kisebbségi létünk hosszú évtizedei során politikusaink háromszor veselkedtek neki az önösszeszedésnek” – adja meg az alaphangot kommentárjának felvezetőjében a szlovákiai magyar újságírás doyenje. Ezt követően arra az 1938-a első egységteremtő kezdeményezésre hivatkozik, amikor kimondták a kor két meghatározó magyar pártjának egyesítését. Hozzáteszi azt is, az akkori nemes szándék valóra váltása sajnos nem volt egy sikertörténet, hiszen kivitelezése akadályokba ütközött és ezért „az Országos (Egyesült) Magyar Párt valójában csak egy évvel később kezdte meg tényleges tevékenységét és nem sokkal később a történelem viharai szétzilálták.”

A második „önösszeszedésről”, melyre kitér, már tettünk említést. Ennek szcenárióját, majd ellentmondásoktól se mentes működését, illetve kudarcos végét a lehető legtömörebben összegzi, hiszen a személyi ellentétek okozta balsiker története köztudott, részletezni azokat fölösleges is lenne.

„A második pártegyesülést, a Magyar Koalíció Pártjának megalakulását 1998-ban nem kis mértékben Mečiar választási törvénye kényszerítette ki, illetve gyorsította fel. Az MKP fontos politikai tényező lett, kormánypártként egyik legnagyobb sikerét a Selye János Egyetem létrehozásával érte el. A bő tíz évvel ezelőtti pártszakadás okait és tanulságait politológusok, hovatovább a történészek elemezhetik.”

Rámutatva arra, hogy „a magyar kudarcot hozó tavaly februári parlamenti választás egyértelművé tette, hogy csak egy út járható”, világossá teszi a most vagy soha kihívásának sorsdöntő aktualitását és azt, hogy most, a 24. órában, az eddig ingadozó Összefogás Mozgalom háza táján is, mely egy adott ponton a 95%-ban kidolgozott megállapodás-tervezetből kész volt kifarolni, végre győzött a felelősségérzet.

„Különben alternatívaként a hazai magyarságon ismét csak a tavalyi pofon csattanna, mert továbbra is érdekképviselet nélkül maradna a pozsonyi törvényhozásban. Ezt tudatosították a három szlovákiai magyar párt vezetői, nyolc hónapos egyeztetés, viták után kivajúdták a pártegyesülést, a Szövetség, magyarok, nemzetiségek, régiók megszületését.

 Végre kiegyeztek. A tisztségek elosztásának arányaiban is, amelyet a tavalyi választási eredményük, valamint a jelenlegi pártpreferenciák alapján határoztak meg. Forró Krisztián szerint a Szövetség magyar párt lesz, de – ahogy a neve is jelzi – nyitott más hazai nemzetiségek, főleg a déli és a keleti régiók polgárai előtt. Nem sodródik be a kizárólagos etnikai politizálás zsákutcájába, nyilván főleg a Híd vezetőinek kérésére.”

A kétségtelenül legfontosabb mozzanat az egységes magyar párt létrejöttének érdekében megtörtént az elmúlt kedden. Viszont a neheze még hátra van, tisztázni kell olyan lényegbevágó kérdéseket, melyekre, ha nem születnek választói bizalmat elnyerő vagy azt visszanyerő, megnyugtató válaszok, ez a harmadik „önösszeszedési” kezdeményezés is kudarcos lehet.

Íme, melyek ezek a mihamarabb tisztázandó és választ igénylő felvetések Szilvássy olvasatában:

„Ugyanakkor több fontos kérdésre még nem hangzott el egyértelmű válasz. Nem tudjuk, vajon a három platform milyen mechanizmus alapján határoz a közös álláspontról. Konszenzus vagy többségi szavazás alapján, netán lesz vétójog?

Az MKP köztudottan a Fidesz stratégiai partnere, az új párt megtartaná ezt a státust. Ám hogyan érvényesül Sólymos László törekvése, aki szerint legyenek a mindenkori magyarországi kabinet kiemelt partnerei, de nem alárendelt szerepben. Végre rendet kellene teremteni az anyaországból átguruló forintmilliókkal is. Átláthatóan, kulturális és más nemzetiségi intézményeink támogatására kell fordítani, nem pedig a kiválasztottak és kegyencek lekenyerezésére. Egyelőre nincs konkrét válasz arra sem, hogy az új párt kiket tart legfőbb szlovák politikai szövetségeseinek. Kotlebáékat és a Smert kizárták. Sólymos keményen bírálta a jelenlegi zűrzavaros állapotokat, miként azt is, hogy a pozsonyi kabinet leállította a dél-szlovákiai infrastrukturális beruházásokat, veszélybe sodorja kisiskoláinkat. Mindez tény, viszont két partnere alighanem továbbra is az OĽaNO-t és annak elnökét tartja legközelebbi szlovák szövetségesének. Ezért nyilvános bírálat helyett inkább tárgyalnának ezekről a gondokról.

„Egység, hitelesség, teljesítmény” – nevezte meg a további építkezés pilléreit Mózes Szabolcs. Hozzátette: ne csak azért szavazzanak majd erre a pártra, mert magyar. A választópolgárok bizalmát elsősorban úgy akarják visszaszerezni, hogy észszerű megoldásokat kínálnak főleg a leszakadt régiók és polgárainak egyéni és közösségi gondjaira.”

Abban a Szlovákiában, ahol ezekben a napokban kormányválság van és nem kizárt az előrehozott választások lehetősége sem, könnyen lehetséges, hogy az új magyar egységpártnak már az idén bizonyítani kell, hogy képes ezt a hivatkozott választópolgári bizalmat visszaszerezni.

Mindezekhez csak annyit tennénk hozzá, hogy a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók pártnak rajtja, melynek létrejöttét Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár másnap, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pedig csütörtökön üdvözölte és a magyar kormány támogatásáról biztosította, valóban reményekre feljogosító.

Még akkor is biztatónak ítéljük ezt a kezdetet, ha a nyitány kommunikációja csapnivalóan siralmasra sikerült. Mert nem hittük volna soha, hogy az új egységes magyar párt megalakítását bejelentő pártelnöki 51 perces sajtóértekezleten majd félórát, pontosabban 25 percet és 50 másodpercet kelljen várni arra, hogy a pozsonyi MKP székházában Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs végre ne csak szlovákul, hanem anyanyelvükön is megszólaljanak. És azt se hittük volna, hogy valaha sor kerülhet egy olyan, csak első látásra kínosan mulatságosnak tűnő, de valójában bántóan és megalázón lélekromboló és közösségelkedvetlenítő úgymond „szervezési” melléfogásra, mint amikor a magyar egység létrejöttének pillanatában a pozsonyi Új Szó és a Körkép magyar újságíróinak szlovák nyelven kell feltenniük kérdéseiket, és ami még meghökkentőbb: a magyar pártelnökök nekik szlovákul válaszolnak.

Egy pillanatig se vonjuk kétségbe, hogy hallatlanul fontos a többségi közvéleményt is tájékoztatni egy ilyen kivételes mozzanatról. De kérdezzük: az önbecsülés nem azt kívánta volna, hogy a mondanivalók előbb magyarul hangozzanak el, és utána pedig ugyanez történjen meg szlovák nyelven is?