banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Szlovákiai magyar politikai abszurd: mégsem lesz magyar egység a Felvidéken?

Megszólalt a héten az Új Szóban Szilvássy József és a Magyar öngól címmel közreadott jegyzetében arról cikkezett, hogy néhány napja „nem éppen csillogó karácsonyi ajándékkal lepte meg támogatóit, esetleg potenciális választóit a három szlovákiai magyar párt vezetője”, mert egyikük, ráadásul a nagy nyilvánosság előtt, botrányos körülmények közepette, az egységes magyar párt létrehozását célzó, sikeresnek tűnő egyeztetések végső fázisában, váratlanul zátonyra futtatta a tárgyalásokat.

Az Összefogás Mozgalom vezetősége, rácáfolva a pártja nevére, előbb a legnagyobb közösségi oldalon ultimátumot intézett az addigi tárgyalópartnereihez, és abban az összefogás szándékát meghazudtolva heves támadást intézett a Híd politikusai ellen. Ezt követően a párt elnöke, Mózes Szabolcs hívatlanul megjelent a Magyar Közösség Pártja (MKP) pozsonyi székházában megtartott szerdai, a pártközi konzultációk jelenlegi állásáról szóló sajtótájékoztatón és ott a „spontán fellépésével” országos visszhangot kiváltó skandalumot okozott.

A váratlan, a szlovák lapok által nem kis kajánkodással prezentált meghökkentő fordulat hátterében az áll, hogy a Mózes vezette, főleg a Facebookon jelenlévő, de csak a statisztikai hibahatár alatti társadalmi támogatottságot felmutatni képes Összefogás Mozgalom a tényleges súlyát jelentősen meghaladó pozíciókat követelt a létrehozandó egységes szlovákiai magyar párt vezető testületeiben.

Van miből tanulni: az erdélyihez hasonló politikai összefogás kellene a Felvidéken is címmel értékelte néhány napja a Felvidék.mában Csonka Ákos azt a frissen kialakult tragikomikus helyzetet, amelyben a szlovákiai egységes magyar érdekképviselet kialakítását hivatott többhónapos hárompárti tárgyalások zsákutcába jutásának okait elemezte.

A népszerű pozsonyi portál munkatársa, aki az MKP zselízi szervezetének elnöke és egyben képviselő is a felerészben magyaroklakta Garam-parti város önkormányzatban, annak okán ajánlotta, hogy jó lenne szűkebb pátriája magyar politikusainak a vigyázó tekintetüket Erdélyre vetni és okulni az ottani nemzettársai politizálásának előremutató példájából, mely  sikert is hozott számukra a december 6-án a romániai általános választásokon, – mert egy ígéretesen induló összefogási törekvés megtorpedózásával, amivel a tárgyalások egyik részvevője általános döbbenetet okozva, váratlanul „bombát robbantott” a héten, akár végleg elszállhatnak a félmilliós szlovákiai magyarság reményei a jövőbeni parlamenti jelenlétet illetően.

Amikor Csonka Ákos nemes egyszerűséggel megfogalmazta, hogy Okuljunk erdélyi testvéreink fifikált realitásérzékéből és teremtsük meg mi is az egyesült, igazságos és arányos magyar politikumot a Felvidéken!”, ezt annak köszönhetően tette meg, amit országos botrányt kiváltva az Összefogás Mozgalom, – szavaival szólva –  „az akár egy teherliftben elférő párt (mely saját bevallása szerint csak a 2020 márciusi választásokra alakult, ám mégis megmaradt) mohósága” okozott azzal, hogy a „támogatottságuk illúziójától messzire elrugaszkodva sokkal nagyobb súlyt akarnak” szerezni a még meg sem alakult egységes felvidéki magyar párt majdani irányításában.

Valójában mi is történt, min is kajánkodnak mostanában a szlovák közvélemény-formáló médiumok meg a szlovák politikusok, miért is lett és lesz egyre inkább kedvetlenebb és megkeseredettebb a koronavírus miatt amúgy is nagyon nehéz napokat megélő felvidéki magyar átlagpolgár?

Augusztus 20-án, amint arról mi is beszámoltunk, felcsillant a reménye annak, hogy az önsorsrontó felvidéki magyar-magyar vetélkedést és szembenállást, aminek következtében Szlovákia mintegy nyolc és fél százalékot kitevő magyarságának immár kereken tíz esztendeje nincs önálló képviselete a pozsonyi törvényhozásban, végre felváltja az együttműködés. Minden korábbi, előbb vagy utóbb hamvába holt próbálkozás után reális esély mutatkozott arra, hogy létrejön az egységes szlovákiai magyar párt, ami az ottani honfitársaink döntő többségének régi óhaja volt, és amely a legközelebbi országos megmérettetés során végre átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt. (2010 előtt az MKP az 1998-as és a 2002-es választásokon 9,12, illetve 11,16 százalékos eredményt ért el és mindkét alkalommal kormányzati pozícióba került, a 2006-os választásokon pedig a voksok 11,68 százalékát sikerült megszerezni, viszont ezt követően négy évig ellenzéki erőként volt jelen a pozsonyi parlamentben.)

A legnagyobb nemzeti ünnepünkön a révkomáromi Tiszti Pavilonban az MKP, a Híd-Most párt és az Összefogás mozgalom elnökei, Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs által, ünnepélyes külsőségek közepette aláírt közös dokumentum a „Viribus Unitis/Egyesült Erővel – Komáromi nyilatkozat” nevet kapta.  Ebben a három csoportosulás vezetői leszögezték: tudatában vannak annak, hogy a szlovákiai magyar nemzeti közösség jövője, jogainak bővítése és az általuk lakott régiók fejlődése csak erős magyar érdekképviselettel és társadalmi összefogással biztosítható. Fogadalmat is tettek, hiszen kimondták: „egy, de sokszínű politikai nézeteket magában foglaló pártként veszünk részt a soron következő választásokon”.” Egyúttal azt is bejelentették, az egységes magyar párt létrehozását megelőző előkészítő technikai részletekről, illetve az ideológiai kérdésekről a három párt által jelölt szakértőkből álló munkacsoportok folytatnak majd egyeztetést.

Ezt követően tényleg úgy tűnt, hogy megtörténik az, amire majd mindenki várt egy évtizede, és megszületik az immár fajsúlyos új magyar párt, mely az elkövetkezendőkben, a parlamentben és azon kívül is, újra megkerülhetetlen tényezője lesz az ország politikai életének, ahogyan az volt az önálló Szlovákia 1993-as megalakulást követően egészen a 2009 júniusában bekövetkezett pártszakadásig.

A munkacsoportok hozzá is láttak az alapok megtárgyalásának. Időről-időre felröppentek hírek arról, hogy nem csak a járványhelyzet miatt adódtak nehézségek az ősz során, hanem az eltérő álláspontok okán is. Hallani lehetett olykor a felek közötti vitákról, a tárgyalások elakadásáról, majd arról, hogy átmeneti mosolyszüneteket követően aztán az egyeztetések immár sikerrel folytatódnak. Mi több, a november elhozta annak a hírét is, hogy nemsokára megtörténik az egységesülési folyamatot lezáró végső megállapodás véglegesítése és az egységes magyar párt létrejöttének a bejelentésére is sor kerül, még karácsony előtt.

A várt és be is harangozott, alighanem ünnepélyesnek remélt aktus helyett, mely, akár méltó lezárása lehetett volna annak a Szent István-napi mosolygós és bizakodásra okot adó startnak, melyet baráti kézfogások és kamerákba elmondott hangzatos és derülátó kölcsönös fogadkozások jellemeztek, egészen más történt. Olyasmi, amit az eheti, Dunától északra megjelenő lapok, magyarok és szlovákok is, csak a „botrány” meg a „cirkusz”, nem túl pozitív kicsengésű szavakkal bőven élve minősíthettek. És hogy ebben a cseppet sem hízelgő értékelésekben nem volt semmilyen túlzás, arról könnyen meg tudjuk győzni az olvasót. Csak annyit kell tennünk, hogy átadjuk a szót a történéseket közelről figyelő Lelkes Leventének, aki a komáromi Bumm portál munkatársaként egy nagyon friss kommentárjában, az Így sikerült (nem)egyesülni a magyaroknak címűben, ekképp foglalta össze a néhány nappal ezelőtt történt szánalmas história lényegét. Arról, hogy az egyeztetések egyik résztvevője, az Összefogás Mozgalom hogyan, milyen motivációktól vezérelve, és milyen módszerrel volt képes azzal megpróbálkozni, hogy lenullázza az eddig elért közös eredményeket.

Íme, a „dicsőséges kurdarc” pillanatfelvétele Lelkes Levente olvasatában:

„Eljött a december és egyre közeledett a nap, amikor valamit mondani kell. Nem is azért, mert a magyarok ütötték volna a pártközpontok kapuit, hogy végre mondjanak valamit. Épp ellenkezőleg. Azért, hogy az emberek ne feledkezzenek meg arról, hogy itt valakik tárgyalnak a „nagymagyar” párt létrehozásáról.

Azt biztosan tudhatjuk, hogy a pártok súlyozásán csúszott el a dolog. Az MKP 3:2:1 arányt tartott elfogadhatónak, ami a Hídnál átment, de az Összefogásnál nem. Ők lettek volna az új pártban a leggyengébb tényező. Ezután felgyorsultak a dolgok és a bejelentett közös sajtótájékoztató előtt, illetve az MKP elnökségi ülése idején egy személyeskedő Facebook bejegyzésben küldte el a tárgyalópartnereket az „anyjukba”. Van ez így. Mára ez a kommunikációs stratégia egyre elterjedtebb.

Az MKP elnöksége a bejegyzés hírére (egyik tényező volt) deklarálta, hogy jó, akkor a Híddal megyünk tovább. Természetesen, a Híd és az MKP sem akarta többé az Összefogást a másnapra bejelentett sajtótájékoztatón. Kulturált politikusok esetében a következő zajlott volna le: Az MKP és a Híd megtartja közös sajtótájékoztatóját. Egy órára rá pedig az Összefogás megtartja saját sajtótájékoztatóját, amin elmondja, hogy mégis miért nem volt jelen a másik két párt sajtótájékoztatóján. Egyrészt ezt diktálja a politikai kultúra, másrészt az is jelzésértékű, hogy nem áll ott a többiekkel. A politikában a cselekvésnek és a nem cselekvésnek is egyformán óriási súlya van. Nem beszélve a szavak erejéről. Ehelyett az Összefogás elsőszámú politikusai szabályosan lerohanták az MKP székházát és azt mondták, hogy mostantól cirkuszt fognak csinálni és abban jók. Meg is csinálták a cirkuszt. Volt gúnyos nevetés, taps, mutogatás, igenlő bólogatás, meg minden, ami egy ovis civakodáshoz kell.

Ami viszont a slusszpoén, hogy minden párt képviselője úgy nyilatkozott, hogy januárban azért folytatják. Mégis mit? A személyeskedést? A köpködést?

Nem tudom, hogy mi lesz a szlovákiai magyar politizálás sorsa. Jelenleg nem látom a fényt az alagút végén. Nehéz megmondani, mit hoz a jövő. Egyben viszont biztosak lehetünk, a politikai tahóság, a hurrá politizálás már begyűrűzött a szlovákiai magyar politikába is, ami még nehezebbé teszi, hogy bármilyen előrelépés is történjen ez ügyben. Jelen pillanatban nem vagyok meggyőződve arról sem, hogy kell-e nekünk egy magyar témákra „specializálódott” párt. Talán igen, de hogyan?”

Mindezeket előrebocsátva, lássuk most az eheti bemutatásra szánt Magyar öngólok című, az Új Szóban megjelent Szilvássy József-jegyzetet, akinek szerzőjét az olvasóink már régóta jól ismerhetik. Ő az a veterán felvidéki zsurnaliszta, aki e rovatban az elmúlt évek során nemegyszer már rászolgált arra, hogy tűpontos elemzéseit, higgadt hangvételű és tárgyilagos értékeléseit joggal népszerűsítsük.

„Nem éppen csillogó karácsonyi ajándékkal lepte meg támogatóit, esetleg potenciális választóit a három szlovákiai magyar párt vezetője.” – szól Szilvássy felvezetője, majd a folytatásban rögtön felidézi a szerdai, MKP-székházbeli különös sajtóértekezlet legemlékezetesebb mozzanatát, amivel a magyar törpepárt túlzottan ambiciózus elnökének sikerült a lapok címoldalaira kerülnie:

 „Ketten közülük sajtótájékoztatót hirdettek, amely azonban amatőr bohózatba, vagy inkább tragikomédiába fulladt, mikor berobogott az aznap nem szívesen látott eddigi partnerük, Mózes Szabolcs. Némi szerencse ebben a ritkán látható szerencsétlenkedésben, hogy a lakosságot mostanság a járványügyi szigorítások, főleg a közelgő ünnepeket beárnyékoló intézkedések érdeklik. Egyszer azonban csak véget ér ez a kálvária, és akkor talán a közéletünket is egyre inkább normális körülmények jellemzik majd. S akkor nagy jelentősége lesz annak, hogy milyen állapotban lesz nemzeti közösségünk érdekképviselete.”

Arról, hogy a szlovákiai magyarság milyen közérzettel zárja a nemsokára leköszönő 2020-as esztendőt a cikkszerző nem kertelve, sommásan fogalmaz. Ennek a cseppet sem kielégítő hogylétnek távolról sem csak a második hullámában már-már tragikus járványadatokat produkáló Covid-19 vírus az egyetlen oka. Az objektív adottságok mellett sajnos kiemelt szerepet játszanak az emberi tényezők: a jelek szerint egy bíztató közösségi reményétől kívánja most megfosztani a nemzettársait az a bizonyos, Csonka Áron által „egy teherliftben elférő pártnak” nevezett politikai formáció, melynek jelenléte a felvidéki kis magyar világban nem annyira, de világhálón viszont hangsúlyosan tetten érhető, s ennek alapján vindikál magának vezető tisztségeket egy jövendő magyar politikai szerveződés irányító testületeiben. Amikor pedig a túlzott igényeit méltán nem fogadják kitörő örömmel a partnerei, nem riad vissza a becsületsértéstől és a lejárató alaptalan vádaskodástól sem, amivel a lehető legrosszabb szolgálatot teszi nemcsak önmagának, hanem eddigi szövetségeseinek és az egész felvidéki magyar nemzeti közösségnek is.

„Ilyen szempontból a jelenlegi helyzet lesújtó. A Híd és az MKP vezetői sajtótájékoztatón akartak beszámolni arról, hogy a szeptembertől teljes hírzárlat mellett zajló tárgyalások hol tartanak. Partnerük, az Összefogás viszont úgy vélte: korai a nyilvánosság elé állni, mert még szinte semmiről sem egyeztek meg. Szerintük a Híd azért sürgeti az egyezséget, mert néhány volt és jelenlegi vezetője, valamint az oligarcháik attól tartanak, hogy a bűnüldöző szervek valamelyiküket gyanúsítottként szintén előállítják.”

A botrányos jelenetekkel tarkított ominózus szerdai pozsonyi sajtóértekezlet meghirdetői természetesen nem hagyhatták szó nélkül ezt az eddigi közös munkát végveszélybe sodró példátlan produkciót.

Mielőtt újra megadnánk újra a szót Szilvássy Józsefnek, bizonyára nem fölösleges, ha felidézzük, miként reagált erre a jobbára csak facebookos politizálásban jeleskedők ajtóstul berohanására a leginkább érintett két kulcsszereplő.

Forró Krisztián MKP elnök elmondta, amióta július 18-án átvette a párt vezetését, következetesen egy cél lebegett a szeme előtt, az hogy elősegítse a felvidéki magyar pártok egységesülését. Emlékeztetett az augusztus 20-i közös szándéknyilatkozatra, és arra is, hogy ezt intenzív tárgyalások követték, a pártoknak pedig végül 99 százalékban sikerült megegyezniük. „A célunk nem személyek átmentése, hanem minél szélesebb politikai közösség kialakítása”– tette hozzá Forró Krisztián. Végül csalódottan számolt be arról is, hogy az előző napi tárgyalásokat követően „sajnálattal vették tudomásul, hogy az Összefogás olyan arányokhoz ragaszkodik, ami lehetetlenné teszi a három párt megegyezését. Ezért az MKP és a Híd kénytelen az Összefogás nélkül beszámolni a tárgyalások eredményéről.” Ugyanakkor nyomatékosan szólt arról: „az MKP és a Híd megegyezése óriási lépést jelent előre, de nem jelenti a teljes magyar egységet. Tízéves árkokat sikerült betemetni, de nem akarhatunk új árkokat kiásni. Továbbra is várják az Összefogást, hogy csatlakozzon a két párt megegyezéséhez.”

Sólymos László fontosnak tartotta kiemelni, „számukra kitüntetetten fontos, hogy a Most-Híd által vallott értékek az egységes pártban is érvényesüljenek  – amilyen az európai értékek képviselete, a kisebbségi jogok tiszteletben tartása. A tárgyalások nem egyénekről szólt, a tét a magyar közösség képviseletének megteremtése.” A Híd elnöke azt is hozzátette: „A Híd pártban generációváltás zajlott le, a párt mostani vezetésén már nincs rajta az elmúlt időszak árnyéka.” Végül kitért arra is: „a szlovákiai magyarok legszélesebb egységére törekedtek, számukra a megegyezés célja egy erős képviselet megteremtése.” Ezért is nagyon sajnálja, mondta, hogy az Összefogás nem tudta elfogadni a megegyezés feltételeit.

A megbotránkoztató közjátékkal fűszerezett sajtóértekezletet követően a másik két pártelnök nem elégedett meg a fentebb ismertetett nyilatkozatok megtételével, hanem ennél nyomatékosabb formában is kívánt reagálni a cirkuszjellegű performanszra. Hogy miként került erre sor, az kiderül Szilvássy József megszólalásának következő passzusából:

„A félresikerült sajtótájékoztató után Mózes állításait a másik két párt közös közleményben cáfolta. Nyilvánosságra hozták azt a tizenkét pontot, amely a leendő gyűjtőpárt értékrendjét, tervezett hazai és külföldi kapcsolatrendszerét rögzíti. E dokumentum állítása szerint szót értettek a platformok kialakításáról, továbbá az új magyar politikai tömörülés elnevezéséről is. Mindezzel nyilván az Összefogás politikusai is tisztában vannak, ám figyelmeztetnek, hogy a lényeg mégis csak az új párt és a tervezett platformok működését szabályozó elvek és mechanizmusok kimunkálása, amely az egységes és hatékony politizálás egyik fundamentuma. Mindebben több mint három hónap alatt már dűlőre lehetett volna jutni.”

Kommentárjának záró soraiban szerzőnk a holtpontra jutás okait, a lehetséges továbblépés irányait sejtető fejtegetésekbe bocsátkozik. Szavain az is átsejlik, hogy e látványos botrányokozás után sincs még minden veszve, hisz az érzelmek felett előbb vagy utóbb úrrá lehet a józan érdekek felismerése. Csakhogy az efféle indulatos kirohanások, méltánytalan vádaskodások legfeljebb facebookos lájkokat hozhatnak a provokátorok számára, de tovább nehezíthetik az oly szükséges egymásra találást. Csak egyet érthetünk a ma7 vezető publicistájának, Száraz Dénesnek a következő érvelésével: „A közösségi oldalon megnyilvánuló népszerűség megtévesztő, elringató és egyben önbecsapó is. Előbb tenni is kell azért, hogy utóbb odatarthassam a markomat! Az önmérséklet gyakorlása pedig nem elhanyagolható a politikában!”

Olvassuk végül Szilvássy József eszmefuttatásának fináléját, mely nemcsak tömör értékelése a jelenlegi állapotoknak, hanem intés is azoknak, kik nem a közösségük által elvárt megnyugtató megoldásra törekednek 2020 végén, hanem éppen fordítva: tévesen túlértékelve viszonylagos társadalmi támogatottságukat vélhetően önmagukat is becsapva, inkább csak a nem kiérdemelt pozíciók megszerzésére törekednek.

„A tárgyilagos szemlélő joggal teszi fel a kérdést, vajon miért haladnak ilyen nyögvenyelősen a tárgyalások, és olykor miért csapnak fel a sistergő indulatok? Aligha tévednek, akik szerint pozícióharc, egyfajta kiszorítósdi és generációs csata nehezíti a gyorsabb előrehaladást. Sólymos László szerint ugyan a tíz évig mélyülő árkokat lassanként eltüntetik, de a személyes ellentétek főleg helyi szinten még mérgezik a légkört. Az Összefogás arra törekszik, hogy az új párt ne legyen káderlerakat. Elégedetlen azokkal az arányszámokkal, amelyek alapján elosztanák a tisztségeket. Forró Krisztián a legutóbbi parlamenti választás eredményeiből indulna ki, Mózes Szabolcs viszont a legközelebbi önkormányzati választás adatait venné alapnak, esetleg a három párt tagjait és támogatóit szavaztatná meg.

Idestova négy hónapja a három párt vezetői Komáromban, államalapító királyunk szobra előtt fejezték ki eltökéltségüket az egységes szlovákiai magyar érdekképviselet megteremtésében. Fogadkozásaik valóra váltása nem lesz egyszerű, különösen akkor, ha a tegnapelőtti produkciójukhoz hasonló politikai öngólokat lőnek.”

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?