Megszólalt a héten a Mandineren Constantinovits Milán annak kapcsán, hogy az elmúlt napokban összehangolt támadássorozat célkeresztjébe került a kárpátaljai magyarság.

Az agresszió csúcspontját az a titkosszolgálati akció jelentette, amelynek során Kijevből érkezett fegyveres kommandósok házkutatásokat tartottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) egyes intézményeiben és a szervezet elnökének az otthonában. Constantinovits Milán hat pontban igyekezett összefoglalni, hogy mi lehet ennek a példátlan magyarellenes erődemonstrációnak a célja és hogyan látják az így kialakult helyzetet az ott élő magyar honfitársaink.

A hetilap főszerkesztő-helyettese úgy látja, hogy a hétfői agresszív hatósági fellépés, melyet olyan előkészítő akciók előztek meg, mint Grezsa Istvánnak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosnak a három évre történő kitiltása Ukrajna területéről, illetve a Kárpátokon túlról származó szélsőséges nacionalisták különböző félelemkeltő egyéb tettei, mind-mind arra engednek következtetni: „újra mélypontra kerültek a magyar-ukrán kapcsolatok, és újra messzebb vagyunk attól, hogy a kárpátaljai magyarság szabadon, európai módon élhessen jogaival, és ne váljon újra a kijevi boszorkányüldözés céltáblájává.”

Amikor 2019. április 6-án a reggeli órákban a KMKSZ megalapításának harmincadik évfordulójára szervezett ünnepségére tartó Kelemen Hunort az ukrán határőrök nem engedték be Ukrajnába, az RMDSZ elnöke hiába próbálkozott megtudni ennek a retorziónak az okát, ezt egyórányi várakoztatás után és nyomatékos kérése ellenére sem voltak hajlandók vele közölni az ukrán határőrök.

Oleksandr Bankov, Ukrajna bukaresti külképviseletének vezetőjétől is csak annyira futotta, hogy a szerinte „kellemetlen, de természetes” helyzetre aznap este egy hazug állítást is tartalmazó Facebook-bejegyzésében reagáljon, és ebben elismerje: a kitiltásról szóló, Kelemen Hunornak a csapi határállomáson átadott ukrán nyelvű kiutasítási határozat nem tartalmaz semmilyen indoklást.

Magyarázatot arra, hogy vajon milyen „főbenjáró bűnt” követhetett el az RMDSZ elnöke amivel „kiérdemelte” ezt a szigorú ukrán szankciót tehát nem kapott akkor (amúgy azóta sem) a politikus, egy pecsétet viszont igen a román diplomata útlevelébe, melyen feketén fehéren az állt: 2020. október 13-ig nem léphet be Ukrajna területére.

Ezek szerint már bő három hete érvényét vesztette az ominózus kitiltás és Kelemen Hunor akár el is látogathatna bármikor a közeljövőben Kárpátaljára, ha esetleg szeretne. Ebben pedig számára legfeljebb akadályt csak a koronavírus-járvány okozta különleges helyzet diktálta korlátozó intézkedések jelenthetnének, melyek minden odalátogatni szándékozót érintenek. Ennek ellenére, ha tehetünk ilyet, mégsem tanácsolnánk neki nyugodt lelkiismerettel, hogy ezt megkísérelje, mert megkockáztatjuk: ha ilyesmivel próbálkozna, akkor minden bizonnyal egy újabb kitiltó stempli kerülne az úti passzusába, amivel ismét persona non grata lehet Ukrajnában, akár évekre is.

Erre a borúlátó következtetésre annak okán jutottunk, hogy a hét első napján Kelemen Hunor közösségi oldalán a következő bejegyzésre bukkantunk:

„A mai napon Dr. Brenzovics László lakását és több magyar intézmény székhelyét az Ukrán Biztonsági Szolgálat fegyveres kommandósai szállták meg. Mélységesen felháborít a kárpátaljai magyar közösség elleni újabb támadás. Bízom benne, hogy nemcsak mi, a Kárpát-medencében élő magyarok tesszük ezt szóvá, hanem a nemzetközi közösség is.

Szolidáris vagyok Brenzovics Lászlóval és a magyar intézmények munkatársaival. Az RMDSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény értesüljön erről a boszorkányüldözésről. A Kárpát-medencében élő magyarokat arra kérem, álljunk ki egy emberként kárpátaljai barátaink mellett, üzenjünk közösen: eddig és ne tovább!”

Ezzel a lapunk által is közreadott, magától értetődő és jogos szolidaritási nyilatkozattal, melyhez hasonlót Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is megfogalmazott a szabadkai Pannon Televízió kamerái előtt, az RMDSZ elnöke minden bizonnyal okot szolgáltatott arra, hogy újra nem kívánt személynek nyilváníthassák Kijevben. A változás a tavaly áprilisban történtekhez képest esetleg csak annyi lehet, hogy ezúttal az ukrán illetékesek még talán magyarázattal is képesek lennének cinikusan előállni.

Például egy olyannal, amit indoklásként megkapott nemrég a három évre Ukrajna földjéről kitiltott Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, akit egy másik magas rangú magyar kormányzati tisztségviselővel, feltételezhetően Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárral együtt azért ért ez a példátlan szankció, mert azzal, hogy az október 25-i önkormányzati választásokat megelőzően a magyar jelöltek támogatására biztatták a kárpátaljai honfitársainkat, – úgymond bűnt elkövetve, „megbocsáthatatlan” ukrán-ellenes lépésre vetemedett. Mivel  így szólt a kijevi külügyminisztérium hivatalos közleménye –: „konkrét törvénysértés jeleit tartalmazó cselekedeteket elkövetve beavatkozott Ukrajna belügyeibe.”

Amennyiben a nemzeti szolidaritás effajta kinyilvánításáért három esztendős kiutasítás jár Grezsa Istvánnak, bizonyára nem számíthatna Kijev szemében kedvezőbb megítélésre Kelemen Hunor sem „a kárpátaljai magyar közösség elleni újabb támadás” meg a „boszorkányüldözés” szóhasználata után. De Pásztor Istvánnak se kellene esetleg kárpátaljai karácsonyi vagy szilveszteri programot terveznie, hiszen ő „az ukrán hatóságok újabb, koholt vádak alapján felépített, a kárpátaljai magyarság legitim képviselői ellen irányuló vegzálásáról” meg „magyarellenes megfélemlítő akcióról” beszélt a Pannon Televízióban.

Mindezeket annak okán gondoltuk nem fölöslegesnek elöljáróban megemlíteni, mert heti tallózásunk során felfedeztük a Mandineren Constantinovits Milánnak a Kijev megfélemlítő akciót indított a kárpátaljai magyarság ellen című írását, melyben a szerző hat pontban igyekezett összefoglalni, vajon mi lehet azoknak a friss magyarellenes erődemonstrációnak a célja, melynek során az ukrán fővárosból érkezett, állig felfegyverzett belügyi fegyveres kommandósok rajtaütésszerűen házkutatásokat tartottak a KMKSZ több intézményében és Brenzovics Lászlónak, a szervezet elnökének a családi otthonában. A hetilap főszerkesztő-helyettese tömör elemzésében egyúttal annak is utánajárt, hogyan látják ezt a helyzetet a Kárpátalján élő magyarok.  Úgy véljük, ennek a gyorselemzésnek a bemutatása nem lesz érdektelen az olvasóink számára.

„A kárpátaljai magyarság egyébként sem nyugalmas hétköznapjait újabb incidenssorozat rázta meg hétfő reggel. – indul a felfegyverzett kijevi egyenruhásoknak a beregszászi magyar főiskolára való érkezését dokumentáló nyitóképpel illusztrált gyorsértékelés, majd így folytatódik: Kezdődött azzal, hogy egy egyenruhás ukrán nacionalista provokálta a beregszásziakat, majd fegyveresek szállták meg a magyarság fontos intézményeit. Az SZBU (Ukrán Belbiztonsági Szolgálat) emberei megjelentek a térség legfontosabb felsőoktatási centrumánál, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolánál, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány épületénél, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházánál és Brenzovics László lakásánál is. Mi lehet az összehangolt akció célja?”

Történt mindez azt követően, – amire, mint olvashattuk, Constantinovits Milán is utalt – hogy előzőleg halálosan megfenyegette a kárpátaljai magyarságot az ukrán Jobb Szektor szélsőséges nacionalista szervezet egyik ismeretlen aktivistája. Az öt nappal korábban, november 26-án a YouTube-ra felkerült félperces videóban egy katonai egyenruhát viselő, maszkos alak Beregszász város névtáblájánál egy Jobb Szektoros zászlóval a háttérben, arra emlékeztetve, hogy ez itt ukrán föld, azt állítja, hogy mindenkiről tudnak, aki magyar állampolgárságot kapott, és pályázati támogatásban részesül Magyarországról. Még mielőtt a videó végén félreismerhetetlen módon náci karlendítést mutat be, így üzent a kárpátaljai magyaroknak az arcát eltakaró ukrán „hazafi”: „Mindenhol ott vagyunk, megtaláljuk önöket, tudjuk hol laknak, dolgoznak, hol tanulnak a gyermekei, és ha kell, felkeressünk mindenkit. Jobban teszik, ha odafigyelnek a gondolataikra, az autonómiáról szőtt álmaikra, másképp eljövünk önökért és a gyermekeikért”.

A kárpátaljai magyarok irányába fenyegető és uszító üzenetet megfogalmazó félperces videó utóbb eltűnt a legnagyobb videó megosztóról. Viszont a kívánt hatást így is sikerült elérnie, hiszen hatalmas riadalmat keltett az ott élő nemzettársaink között. Nem fér hozzá kétség, Kárpátalján, az itt élő magyaroknak azt kell megélni 2020 őszén, hogy mélyen igazak József Attilának a 83 évvel ezelőtt, 1937 májusában kimondott szavai: „Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.”

Hadd tegyük hozzá, hogy a hétfői kommandós akció csak bátorítást jelentett az ukrán ultranacionalistáknak, akik ennek rögvest tanújelét is adták. E hét közepén nyomdafestéket nem tűrő fenyegető levelet kapott több magyar szervezet, így a KMKSZ, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, az UMDSZ, az ungvári és a beregszászi magyar konzulátus, valamint egyes magyar sajtóorgánumok, tanintézetek és a Szürtei kistérség. Az elektronikus levélben a következők olvashatóak:

„Figyelmeztetés Kárpátalja Megszállóinak! 

Magyar k*cs*g*k!

Egy hetet adunk, hogy eltakarodjatok az ukrán földről! Ellenkező esetben megmérgezünk benneteket, mint a patkányokat. A túszaink vagytok. „Az első fecske” hét nap múlva érkezik. Várjatok.” 

Visszatérve a Mandiner cikkéhez, lássuk, hogyan látja a hírmagyarázó: vajon miért lép fel és miért éppen most ekkora vehemenciával és a nyilvánvaló félelemkeltés szándékával Kijev a kárpátaljai magyarsággal szemben?  A választ erre a kérdésre az ottani magyar sajtóértesülések és a hetilapnak nyilatkozó magyar elöljárók által mondottak alapján hat pontba sűrítve adja meg a főszerkesztő-helyettes.

Elsőként arról szól, hogy a most csúcsra járatott magyarellenes megfélemlítő akciók megszaporodtak ugyan, de a friss fejlemények távolról se tekinthetők előzménytelennek. Íme, a  Kijev megfélemlítő akciót indított a kárpátaljai magyarság ellen cikk első tétele:

„A nacionalista megfélemlítési kísérlet közel sem egyedülálló, az utóbbi években rendszeresek voltak a hasonló akciók. Ahogy lapunknak vázolta korábban Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szövetségének elnöke, az ungvári magyar pártszékház felgyújtása vagy a magyarellenes rigmusokkal demonstráló huligánok megjelenése szervezett, megrendelésre módon történt; az ukrán nacionalizmust a Kárpátokon túlról táplálták eddig. A mindennapi együttélés ugyanis nem járt súrlódásokkal, annak ellenére sem, hogy Kijev a kisebbségi nyelvhasználat korlátozásával és a magyar közoktatást megnehezítő oktatási törvénnyel is kritikus helyzetbe hozta a magyarságot, miközben szélsőségesek halállistára tették a magyar képviselőket.”

Közismert, hogy a korábban kiegyensúlyozottnak tekinthető magyar-ukrán államközi kapcsolatok drasztikus megromlása a Constantinovits által is említett kisebbségi nyelvhasználat és a magyar anyanyelvű oktatás elleni állami fellépés miatt következett be az elmúl bő három évben fokozatosan. Időről-időre a Janus-arcú kijevi diplomácia iskolapéldáit mutatta be a kétszínűségnek, hadd emlékeztessünk arra, hogy a lapunkban az egy hónappal ezelőtt ismertetett Brenzovics László-interjú éppen ezeket vette górcső alá. Most, a legfrissebb fejleményekkel újólag megmutatkozott ez a kétarcúság, hiszen Kijevben szintet lépve, ennek az álságos magatartásnak újabb meggyőző tanújeleivel volt kénytelen szembesülni a magyar kormány és Kárpátalja magyarsága. Ezeket összegzi az értékelés második passzusa:

„Az elmúlt hetekben Szijjártó Péter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalt, az ígéretes konzultáció ellenére azonban nem sokkal később kiderült: az ukrán fél kitiltotta területéről Grezsa István miniszteri biztost. Mindezt arra hivatkozva, hogy Budapest beavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba. Ez a „gesztus” a helyiek szerint már sejtette, hogy újabb kisebbségellenes akciók célpontja lesz a magyar közösség.”

A gátlástalan nemzeti türelmetlenség korábbi, minden Ukrajnában élő kisebbséget, így a magyart is sújtó kezdeményezései után még hangsúlyosabban került célkeresztbe a kárpátaljai magyarság október 25-nek köszönhetően, nem utolsósorban azért, mivel az ekkor megtartott helyhatósági választásokon Kárpátalja magyarsága a vártnál jobban, valóban sikeresen teljesített. Eközben pedig az ukrán kormánypárt eredményei messze elmaradtak a várakozásoktól. Az ilyenkor elvárható tükörbe nézés helyett a hatalom a számára könnyebb utat választotta: a helyhatósági választások nagy vesztese a kormányzó Nép Szolgája, Volodimir Zelenszkij államelnök pártja a rossz kárpátaljai szereplését követően nem e kudarc okainak feltárására fókuszált, fittyet se hányva arra, hogy a tévékomédiásból lett államfőt pártjának amúgy országosan is rohamosan csökkenő támogatottsága hamarosan akár őt is elsodorhatja. Ehelyett e régióban hangsúlyosan a kicsinyes bosszúállást választotta. Cikkírónk kommentárjának harmadik pontjában ennek a közérzetromboló bosszúhadjáratnak a friss lenyomatait nevesíti:

„Az ukrán nacionalizmust valóban felerősítette az említett helyhatósági választás, ahol kifejezetten jól szerepelt a magyarság: hatékony mozgósítással, az KMKSZ eddigi legerősebb kampányával jó eredmények születtek, Beregszász vezetése is magyar kézben maradt. Az új testületek megalakulását azonban adminisztratív eszközökkel eddig akadályozták az ukrán hivatalok, Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsban a magyar képviselők nem kapták meg az akkreditációjukat, így az ülést el kellett halasztani. A tanács működése döntően befolyásolja a magyar lakosságú területek fejlesztését, a magyarság életkörülményeit, így az akadályozás kicsinyes bosszúnak tűnik.”

Mértékadó kárpátaljai közszereplők véleménye szerint „a mostani erődemonstráció, a kulcsfontosságú intézmények megszállása és a házkutatás szintén politikai motivációból zajlott”. Ezt erősíti meg a Mandiner cikke által idézett Barta József KMKSZ-alelnök, a megyei tanács most leköszönő alelnöke, aki az ungvári TV 21-nek november 30-án nyilatkozva elmondta:

„Ma reggel 8 órakor Ukrajna belügyi szolgálatának emberi razziát tartottak négy olyan helyszínen, amelyek összeköthetők Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével. Eza négy helyszín a KMKSZ ungvári székháza, az Egén Ede (Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ – n. n.) irodája, itt Ungváron, a beregszászi főiskola és Brenzovics László lakása.”

Ezt követően azt is hozzátette, meggyőződése, hogy nem áll fenn a szeparatizmus vádja, mellyel huzamosabb ideje vádolják a KMKSZ nevéhez köthető Egán Ede alapítványt, melynek segítségével több, mint 16 600 kárpátaljai vállalkozást sikerült mintegy 11 és fél milliárd forintnyi budapesti támogatásból  életre kelteni és működtetni. Szerinte maga a hangoztatott szeparatizmus, aminek „képtelen és nevetséges indokára hivatkozva” most vegzálják Brenzovicsot, nem más, mint egy közönséges és alaptalan rágalom.

Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy azóta vannak sajnos újabb és korántsem biztató fejlemények is. A hétfői razzia után egyre több jel mutat arra, hogy Kijev most már nagyon bizonyítani akarja a kárpátaljai szeparatizmust és úgy tűnik,  Brenzovics László személyében már meg is találták az állítólagos „bajkeverő főkolompost”. Mindenestre ezt látszik megerősíteni az a tény, hogy, Olekszij Petrov, Kárpátalja közeljövőben távozó kormányzója, aki korábban tábornokként volt már az SZBU kémelhárítási osztályának vezetője is, meg megyei SZBU parancsnok Kirovgrádban, a minap egy televíziós interjúban kijelentette: tanácskozott a rendfenntartókkal, és e konzultáció alapján úgy látja, Brenzovics Lászlót biztosan meg fogják gyanúsítani.

Darcsi Karolina a KMKSZ kommunikációs vezetője is érthetetlenek tartja a razziákat és a házkutatásokat, nemkülönben azoknak az időzítését is. Megdöbbenésének hangot adva mondta el erről a megfélemlítő akciósorozatról:

„A vidékünktől több száz kilométerre található bíróság egy régebben szeparatizmus vádjával megnyitott büntetőügyre hivatkozó döntése alapján végrehajtott akció során olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul.” Arról is beszámolt, hogy mondvacsinált okokkal már két éve is zajlott vizsgálat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ellen. Mint mondta: „a fegyveresek lezárták az intézményeket, a bent tartózkodókat elküldték, és egész napos házkutatást tartottak. Mindeközben egy jótékonysági alapítványhoz is kiszálltak, és a történelmi Magyarországot ábrázoló térképeket is lefoglaltak.”

Egyúttal azt is hangsúlyozta: „A KMKSZ úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl, a kárpátaljai magyarság és vezetőinek megfélemlítése Meggyőződésük, – tette hozzá Darcsi Karolina, hogy ezek a cselekmények károsan hatnak nemcsak az ukrajnai magyar kisebbségre, de az ország nemzetközi megítélésére is, s nagyban hátráltatják Ukrajna és Magyarország jószomszédi viszonyának helyreállítását.”

A gyorsértékelés következő pontjában a szerzőnk arra mutat rá, mennyire rövidlátó és az ország érdekeit is sértő, valójában ukrán szempontból önsorsrontó az a barátságtalan hozzáállás, amivel viszonyul a kijevi központi hatalom az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központhoz, mely akárcsak egykori ír származású XIX. századvégi névadója, Kárpátalja gazdasági fellendítését célozta meg és erre konkrét terveket is kidolgozott.

Íme, hogyan összegez e kérdést illetően Constantinovits Milán:

„Az Egán Ede-programmal szembeni fellépés is erősíti azt a koncepciót, hogy Kijev mesterterve szerinti politikai játszma zajlik: a gazdaságélénkítő kezdeményezés a magyar állam támogatásával eddig több mint tizenhatezer helyi vállalkozónak segített. A térség erősítése, a vállalkozói réteg otthon tartása Ukrajna érdeke is, hiszen a központi forrásokat tehermentesíti a program, miközben a régió agráriumát és turizmusát is fellendíti. Ennek ellenére évek óta zajlanak vizsgálatok a projekttel szemben, ám a házkutatás időzítése összehangolt magyar-ellenes nyomásgyakorlásnak tűnik. (a szerző kiemelése – n. n.)

A zárótételben és a cikk fináléban megfogalmazottak önmagukért beszélnek. Félő, hogy a kárpátaljai honfitársaink az elmúlt évtizedek leginkább gondterhet karácsonyát kell majd megéljék nemsokára.  És ennek oka elsősorban nem csak az ott is, egyelőre megfékezhetetlennek tűnő koronavírus-járvány. Mert nem csak a Covid-19 az fertőz a Tiszától északra meg a Vérke és az Ung mentén…

„Ukrán oldalról szeparatista kísérletet emlegetnek, illetve pénzmosással vádolják Brenzovics Lászlót, akinek házánál külön biztonsági egység jelent meg. A magyarság képviselői megfélemlítésről beszélnek, és úgy nyilatkoztak, hogy Ukrajna másodrendű állampolgárainak tekinti a kárpátaljai kisebbséget.

Egy biztos: újra mélypontra kerültek a magyar-ukrán kapcsolatok, és újra messzebb vagyunk attól, hogy a kárpátaljai magyarság szabadon, európai módon élhessen jogaival, és ne váljon újra a kijevi boszorkányüldözés céltáblájává.”