„Normális magyar kampányt akar? Menjen Erdélybe!” – így összegezte tapasztalatait a Kelemen Hunor elnökjelölti kampányát testközelből megfigyelő Válasz Online munkatársa.

Megszólalt a héten Vörös Szabolcs, a tavaly nyáron megszüntetett népszerű konzervatív, polgári budapesti hetilap, a Heti Válasz szerkesztőségének hét kulcsembere által létrehívott Válasz Online alapító munkatársa és beszámolt azokról a benyomásiról, amelyeket Kelemen Hunor és kampánycsapata társaságában szerzett a múlt héten, egy röpke kolozsvári kitérő után Marosvásárhelyen. Elkísérve az RMDSZ államfőjelöltjét a vásárhelyi kampányrendezvényeire, így összegezte az impresszióit: „Noha megvoltak a maga furcsaságai – persze az ellentmondás. hogy mi értelme egyáltalán elindulni az elnökválasztáson – a Marosvásárhelyen történtek mégis megmutatták, mennyire elszoktunk Magyarországon attól, miről szól valójában egy választás: nem adriai jacht-orgiákról vagy kispesti kokaincsíkokról, hanem valódi problémákról. Hogy az RMDSZ és Kelemen Hunor ezeket mennyire sikeresen ragadták meg, hamarosan kiderül, az a profi – de mégis: egyszerűen csak normális hozzáállás, amivel a Válasz Online-t kezelték, megsüvegelendő. Anyaországi magyar kollégáik ugyanis évek óta képtelenek erre.”

„Találtunk egy magyar politikust, aki képes arra, hogy egy egész napot töltsön együtt a sajtóval egy kisbuszba zárva, és nagy nyilvánosság előtt meg négyszemközt is válaszoljon bármilyen kérdésre. Igaz, ehhez Kolozsvárig kellett utaznunk, ahol megnéztük, hogy telik a magyar elnökjelölt, az RMDSZ-es Kelemen Hunor választási kampányának egy napja. A pártelnökkel Marosvásárhelyre látogattunk, ahol kiderült, mi értelme eleve esélytelenül ringbe szállni, mivel szeretné maga mellé állítani a magyar fiatalokat, illetve, hogy opportunizmus-e két héten belül két különböző színű kormányt támogatni, miközben az erdélyi magyarságnak 30 éve megoldatlan ügyei vannak. Bónusz: Kelemen nem cáfolta értesülésünket, hogy Gyurcsány Ferenc egykori főtanácsadója a kampánycsapatának tagja.”

Ezekkel a szavakkal vezette fel a „szürreális bicikliúttal, a Válasz Online által kijavított kampányszöveggel és a kisebbségi politizálás dilemmáival” és megannyi más, frissen szerzett élmény megörökítését magába foglaló erdélyi riportját annak a hét alapembernek egyike, Vörös Szabolcs, aki társaival, Ablonczy Bálinttal, Bódis Andrással, Borbás Barnával, Élő Anitával, Stumpf Andrással és Sztankóczy Andrással együtt nem volt hajlandó beletörődni múltév augusztus 3-án abba, hogy mindennek vége és szélnek eresztették őket. Ekkor ugyanis a Heti Választ a tulajdonosai bezárták és ők, a meglehetősen reménytelennek tűnő helyzetben saját erőből egy internetes médiumot akartak létrehozni. A próbálkozásukat siker koronázta és néhány hónapos előkészítés után beindulhatott a minden pártközponttól független, közösségi finanszírozásban, önkéntes előfizetői modellben működő, napi egy-két elemző cikket, interjút, vitát, oknyomozó anyagot közlő lap, a Válasz Online. Erről érdemes tudni, hogy nemzetközi témák esetében angol nyelven is publikálja az anyagait, meg azt is, ami a legfontosabb: mára a legigényesebb és népszerű újságok közé tartozik. Ezt azzal érte el, hogy nem vált hírportállá, nem a mindennapok pártpolitikai csatározásaira fókuszál. Ehelyett a magyarországi közélet, kultúra és gazdaság mélyebb összefüggéseire összpontosít – állandó kitekintéssel Közép-Európára és a globális folyamatokra és természetesen a határokon túl élő magyarságra is.

Annak meggyőző bizonyítékát, hogy a Válasz Online következetesen hűséges akart és tudott maradni a Heti Válasz szellemiségéhez és hagyományaihoz, működésének eddigi, nem egészen egy éve alatt olvasóként magunk is megtapasztaltuk. Talán elegendő utalni arra, hogy az internetes lapban olyan emlékezetes publikációkat olvashattunk, mint volt az Ablonczy Bálintnak köszönhető legjobb összefoglaló a bármikor máshol is megismétlődhető úzvölgyi temetői „csata” teljes hátteréről, vagy a Stumpf  Andrást dicsérő kulisszák mögé tekintés arról, hogy Hungáriában „kik fújják a passzátszelet a kultúrpolitikában” meg arról is: csalóka a látszat, mert nincs kultúrpolitikai vezérlőelv, csak ötletelés, „nincs mesterterv és az sem igaz, hogy a „székely hadosztály” előretolt helyőrsége bevette Budapestet.”

Hasonlóképpen nem feledhető például Papp Imrének az a remekbeszabott riportja sem, mely remélhetőleg már felkeltette a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány kurátorainak a figyelmét, melyben a cikkszerző, egy Londonban összeismerkedett Békés megyei fiú és székely lány farkaslaki lagzijának példáján érzékeltette, „a hétköznapi történéseinkben ott rezeg a nagybetűs történelem, ám nem olyan látványosan, kristálytisztán és gyorsan pörgő módon, mint ahogy sokan gondolják.”

De említhetnénk akár Borbás Barnának azt a tényfeltáró riport-összeállítását, melyet, amúgy e rovatban egykor mi be is mutattunk arról a szakmai körökben csak „MaKi” gúnynévre hallgató és megmosolygott Magyarságkutató Intézetnek a megkérdőjelezhető létjogosultságáról, amelyről annak januári beindulás óta változatlanul ma is csak annyi tudható miszerint nagyon gazdagon kistafírozott, továbbá még az, hogy „különféle lobbicsoportok vannak mozgásban körülötte és nem világos, hogy mi sül ki a nagy helyezkedés végére.”

Két nappal ezelőtt egy újabb eminens publikációra bukkantunk a Válasz Online-ban, mely Normális magyar kampányt akar? Menjen Erdélybe! címmel látott napvilágot. Ennek szerzője, Vörös Szabolcs, aki – de már ezt tudjuk a bevezető idézetünkből –, egy elismerő hangvételű erdélyi tudósítást tett közzé arról a múlt hétfőjéről, amikor lehetősége volt egy egész álló napot együtt tölteni a kampányoló RMDSZ elnökkel. Mint a riportból kitűnik, az együttlét tartalmas volt, arról nem is szólva, hogy effajta barátságosságot és közvetlenséget, amit átélhetett, Pannóniában az újságírók elképzelni se tudnak

Messzemenően igaza van, hiszen az általa Erdélyben megtapasztaltak, az a szívélyesség, amivel szembesülhetett Marosvásárhelyen Kelemen Hunor társaságában, illetve már odautaztában is,       amikor az RMDSZ elnököt gépkocsivezetői szerepkörben is megismerhette, Magyarhonban valóban ismeretlen. Sőt valószínűtlen is arrafelé egy effajta meghittség, egy pártelnök és a munkáját végző riporter között, ez eleve teljesen kizárt.

Ott, ahol Vörös Szabolcs él, a pártelnökök inkább csak be- vagy kijelenteni szoktak, meg tájékoztatni. Lehetőleg mindig csak a beharangozott adott témában nyilatkoznak, ha csak egy mód van rá, lehetőleg inkább a szóvivőjük útján. Esetleg olykor sajtótájékoztatót is tartanak, persze, csak ha van néhány odaszervezett kamera is, mert „a benne vagyunk a tévében”-nélkül nem nyerő a dolog. Imádják a kockázatmentes doorstep sajtótájékoztatókat, ahol csak a mikrofonállvány van sok mikrofonnal zsúfolva, hisz ilyenkor nem fenyeget az oda-vissza pörgő kérdezz-felelek veszélye.

Ha pedig netán számára kellemetlennek tűnő kérdéseket kapnak egy-egy nyomukba eredő és makacsul kitartó riportertől, jobbára értetlenkednek vagy mellébeszélnek, esetleg harciasan kioktatják az „okvetetlenkedőt”, de legtöbbször összeszorított szájjal makacsul hallgatnak, miközben egyre csak gyorsítanak a lépteiken.

Mindezeknek a szöges ellentétét tapasztalhatta meg a Válasz Online munkatársa október utolsó hetének kezdetén, midőn megadatott számára, hogy néhány kollégájával együtt, már a Kolozsvár-Marosvásárhely távon, egy kisbuszban faggathatta a nem mindennapi úrvezetőt. Nem is hagyta ki a páratlan lehetőséget, amint az már az indító sorokból kiderül. Mi több, alkalmi dokumentumfotót is készített ekkor, melyet közre is adott cikkének egyik fotóillusztrációjaként. Annak üzenetértékű képaláírása, a „Találd meg az utat Hunor!” telitalálat volt a javából, amit pedig hozzáfűzött az első dialógusukhoz, az pedig remek felütésnek bizonyult:

„– Szeret kampányolni?

– Igen. Szeretem a pörgést. Egy politikus, ha nem szeret kampányolni, akkor jobb, ha abbahagyja. Ha azt mondanám, hogy nem, rögtön megkérdezné, mit keresünk itt. Azért jó kampányolni, mert gyorsabban történnek a dolgok, sok visszajelzést kapsz – jót s rosszat –, meg kell győzd a másikat, hogy van igazad neked is.

Nem hittem volna, hogy meg kell kérdeznem ezt az RMDSZ elnökjelöltjétől, de miután Marosvásárhelyen a „kevesebb ott az ember” felkiáltással indokolta meg stábjának, hogy kétnyelvű sajtótájékoztatójának okvetlenül egy újságárusbódé mögött a helye, gondoltam, megkérdezem, akarja-e ezt az egészet. Főleg, hogy tök esélytelen.”

Az ezt követő „De kezdjük az elején!”-nel egy rövid időre megszakad a sajátos körülmények között indult párbeszéd. Következik egy terjedelmesebb leíró passzus a hétvégi romániai elnökválasztás legesélyesebb jelöltjeiről, meg arról, hogy mellettük mire számíthat a ringbe szállt RMDSZ elnök. Ez kötelező szerzői penzum a magyarországi olvasó számára, hisz a Duna-Tisza közében kevésbé ismertek a romániai tények és adatok, az induló államfőaspiránsok meg az sem, hogy közülük ki mennyire esélyes. E vázlatos, az olvasóink számára részletekre terjedően is túlságosan ismerős leltár kimerítő ismertetéséről le is mondunk. Viszont ennek a helyzetjelentésnek arról a tételéről, melyben szó kerül a Dan Barna jelenségről, meg szelet vető és vihart arató, vasárnap esti Fekete-Győr András Momentum-elnök kolozsvári „vendégszerepléséről” az USR-PLUS elnökjelölti kampányülésén, az már feltétlenül idekívánkozik. Nem utolsósorban azért is, hisz itt szó esik a felvidéki magyarok körében nem kis fejtörést okozó Zuzana Čaputová-effektus esetleges erdélyi mutációjáról.

Mint szerzőnk rögzíti, ott ahol a toronymagasan esélyes Johannis mellett a második fordulóba jutást illetően nyitott még a Viorica Dăncilă és Dan Barna közötti vetélkedés kimenetele, felértékelődött minden egyes magyar voks súlya. Ezért is indult el „a harc a fennmaradó magyar szavazatokért, s nagyon úgy tűnik, hogy Dan Barna eredményesen szipkázza el őket, főleg a fiatalok körében. Ne feledjük – teszi hozzá az újságírónk – a most 20-as éveiben járó generáció már „szabadnak született”, azaz nem a Ceaușescu-diktatúra vagy a 1990-es marosvásárhelyi fekete március az alapélményük, így egyáltalán nem magától értetődő, hogy reflexből leszavaznak arra a pártra, amelyiknek ott van a nevében, hogy magyar – lásd még Zuzana Čaputová elnökké választását Szlovákiában, Bugár Béla 3,1 százalékával és az MKP-elnök visszalépésével. A feladat tehát: Barna hiteltelenítése, illetve a fiatalok számára is vonzó témák – oktatás, környezetvédelem – kampányba emelése. (Nem véletlen, hogy Fekete-Győr András Momentum-elnök Barna melletti kiállása – egy európai pártcsaládba tartoznak – akkora visszhangot keltett, hogy nemcsak az RMDSZ, de Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár is nehezményezte.)”

A folytatásban megtudjuk hogyan is kezdődött el a nagy nap, amikor szerzőnknek magadatott a kampány testközelből történő tanulmányozása, amikor a messziről jött vendég egy csapásra otthon érezheti magát és partnerré is válhat. Vörös Szabolcs természetesen „veszi a lapot”, élni is kíván azonmód ezzel az „előléptetéssel”, s komolyan veszi feladatát. Szóvá tesz rögtön egy korrigálandó apró ortográfiai vétket, ami nyílván nem kelti jó hírét egy elnökjelölt kampányának. Hadd tegyük hozzá, ebben igaza van ugyan, de a sors fintora, hogy eközben maga is hibázás bűnébe esik. Így lesz aztán cikkében a kellő nem odafigyelés okán, az ügyvezető elnökből „ügyvezető igazgató”.

„Ennek tudatában érkeztem múlt hétfőn az RMDSZ kolozsvári főhadiszállására, ahol épp Porcsalmi Bálint ügyvezető igazgató tartott eligazítást a következő napok kampányeseményeiről. A gépezet olajozottan működött, a részfeladatokért felelős stábtagok példásra feleltek, így a 20 perccel a míting kezdete után betoppanó Kelemen Hunor már nyugodtan anekdotázhatott („ami szarul megy, az azért van, mert beleszóltam”). A Majális utcai pártközpont kampányszobáját ezekben a percekben a transzparencia hatotta át, így gond nélkül választ kaptunk arra is, hogy a hivatalos kampányidőszak mennyibe kerül a pártnak: 100 ezer euróba, amit az állam akkor térít vissza, ha a jelölt 3 százaléknál többet szerez.

Ha már szabadon beleszólhattunk, nem bírtam ki, hogy ne hívjam fel a figyelmet a Kelemen kampányhonlapjának Magamról menüpontjában éktelenkedő helyesírási hibára. Legalábbis érdekes, hogy egy pár bekezdéses szövegben ez hetek alatt sem tűnt fel senkinek, de így legalább nem éreztük magunkat haszontalannak.”

Következik ezután az indulás a kampánybusszal Marosvásárhelyre. Az út során – mint olvashatjuk – „az igen sportosan vezető pártelnök pedig a volán mögül válaszolt néhány bemelegítő kérdésünkre.”

A viszonylag terjedelmesebb útközben folytatott dialógust, melyben szó esik román politikai szereplők magyarellenességéről, azokról az üde és ritka kivételekről, akik számára a magyar kártya nem kijátszandó és nem is élnek vele. Abban a terjedelmesebb párbeszédben, melyet alább közreadunk nincs tabu téma. Éppúgy terítékre kerül az, hogy van-e esélye például akár középtávon az etnikai politizálásnak vagy szokott-e fejtörést okozni az RMDSZ elnök számára egy-egy érdesebb Kövér László-nyilatkozat. És arról is, hogy mit mondhat Kelemen Hunor magyar államelnökjelölt egy konstancai román választópolgár számára vagy sikerül-e feltalálnia magát, ha szembesül egy, a szövetség politizálására indulatos kritikával reagáló szintén román polgárral:

„– Mikortól magyarellenes valaki?

– Ha olyan kérdésekben kizárólagosan nyilatkozik vagy cselekszik, amelyek az identitáshoz kapcsolódó kérdéseket korlátozni próbálják vagy a meglévő jogokat csorbítják. Esetleg valótlan ürüggyel támadják a magyarokat, például, hogy el akarják szakítani Erdélyt Romániától, vagy, hogy nem lojálisak az országhoz.

– Hogy alkalmazzák ezt, amikor összefognak valamelyik román párttal?

– Van olyan román politikus – nem sok –, aki 30 év alatt egyetlen magyarellenes kijelentést nem tett. Például Tăriceanu, akivel 2004 és 2008 között kormányoztunk. Soha nem működtünk együtt olyan pártokkal, amelyeknek az ideológiája és a mindennapi gyakorlata a magyarellenességre épül – Nagy Románia Párt, Román Nemzeti Egységpárt –, más pártok esetében pedig arra törekedtünk, hogy az együttműködésünk alatt legyenek kevésbé magyarellenesek. Le kell bontani az előítéleteket, és azt láttuk, hogy a kormányzás jelentette a közös munka és felelősség képes változtatni az embereken. A mentalitást ugyanakkor nem lehet pár év alatt megváltoztatni; ehhez általában annyi idő kell, mint amennyi az elrontásához kellett.

– Ki tud valaha lépni az RMDSZ az etnikai politizálás kereteiből? Mondjuk 15 év múlva, egy magyar problémákra érzékeny román jelölttel.

– Minden elképzelhető, meglátjuk 15 év múlva. Ma biztosan nem lehet kimozdulni az etnikai alapállásból, mert egyik román jelöltnek sincs semmiféle javaslata a magyar közösség felé. Ennek részben az a többségi arrogancia az oka, hogy a román állam szerint a kisebbségi kérdés meg van oldva. Ebben a kampányban egyetlen jelölt volt, aki mondott erről valamit: hogy lépjünk túl az etnikai kérdésen. Nem azt mondta tehát, hogy oldjuk meg, vagyis: felejtsétek el, hogy magyarok vagytok, és akkor minden jó lesz. Ez nem program, ez nem ajánlat.

– És van olyan ajánlat, aminek nem része az autonómia?

– Nem az a kérdés, hogy hogyan nevezik. Băsescut például a magyarok egyszer hirtelen nagyon megszerették, pedig ő nem ígért autonómiát, hanem azt a látszatot keltette, hogy érdekli a magyar közösség. A kérdés, hogy létezik-e intézményes garancia – mindegy, milyen névvel, a lényeg, hogy a magyar közösség érezze, nincs veszélyben az identitása. Ma nem érzi ezt.

– Bizonyos magyarországi politikusi megnyilvánulások nem erősíthetik a románok előítéleteit? Például Erdély visszavételével kapcsolatban.

– Nem. Mert ez így van száz éve. A románok ugyanúgy féltek ettől, amikor internacionalista együttműködés volt Ceaușescu és Kádár között. Nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy mi vagyunk a hibásak a románok félelmeiért. Persze mindig okoz némi plusz problémát, ha vannak olyan nyilatkozatok, amelyek ezt táplálják, de nehogy már azt gondoljuk, hogy a románok eszméletlenül nyitottak, száz éve nem bírnak magukkal, hogy biztosítsák azt, ami megígértek, de mi mindig elrontjuk.

– Egy erősebb Kövér László-nyilatkozat után nem szokták vakarni a fejüket?

– Az utóbbi időben – e tekintetben – Kövér Lászlónak nem voltak erősebb nyilatkozatai. Volt vitánk vele régebben, de utoljára talán Nyirő József 2012-es újratemetésekor borzolta a kedélyeket. Mostanában már a románok is csodálkoznak, hogy nem mond semmi olyat, amibe bele lehet kapaszkodni.

– Miért fontos román többségű területeken kampányolni – például Konstancában?

– Az a jövőkép, amit felvázolunk, minden nemzetiségnek érvényes kell, hogy legyen, az államelnök-választást nem lehet egy régióra leszorítani. A magyar ügyről pedig a románoknak is kell beszélni, el kell hozzájuk menni. Ismerjük az esélyeinket, de a feladatot komolyan kell venni.

– Volt olyan negatív visszajelzés a kampány alatt, ami szöget ütött a fejében?

– Néhány hete a bukaresti reptéren odajött hozzám néhány Temesvárra utazó román ember, és rendesen megszidtak, hogy miért támogattuk a PSD–ALDE-kormányt az elmúlt években, és hogy ezzel mennyi rosszat okoztunk az országnak. Késett a gép, mondtam nekik, hogy üljünk le, beszéljük meg, mert lehet, hogy tudok olyat mondani, amiből meglátják, hogy nem azért támogattuk a PSD-t, mert rosszat akartunk. Lehet, hogy egy-két érvemet meghallgatták, de nagyon parázs vita volt, mert én is beleálltam az aurájukba – ilyenkor én sem lépek hátrébb.

– Ha igazolódik a papírforma az első forduló után, akkor november 24-én Iohannis vagy Dăncilă?

– A magyar emberek, még ha nagyon kiábrándultak is belőle, még mindig hamarabb fognak Iohannisra szavazni, mint egy román jelöltre – hívják Dannak vagy Dăncilának.”

Ezt követően érzékletes, némiképp csipkelődő hangulatjelentést kapunk a marosvásárhelyi kampánylátogatás első mozzanatáról, a kétkerekűre pattant „Kelemen-konvoj” demonstratívnak szánt figyelemfelkeltő kerékpáros akciójáról. A háromnegyed órás kerekezés nem titkolt célja az volt, hogy rámutasson: egy néhány kilométeres bicikli út egy 130 ezres városban, amely ráadásul sehova se vezet – közönséges parasztvakítás. Azt is megtudjuk, hogy a kampányában a kerékpározást előszeretettel népszerűsítő Kelemen Hunortól az ötletet egy másik elnökaspiráns is kölcsön vette. Csakhogy a kivitelezés már kevésbé bizonyult sikeresnek, hiszen Viorica Dăncilă „minap azzal röhögtette ki magát a fél országgal, hogy egy Bákó melletti épülő autópályaszakaszon pattant kempingbiciklire – magassarkúban.”

A következő kampányesemény egy találkozó volt az ifjabb generációval. A helyszíni beszámoló ezúttal is találó hangulatjelentés, ami nem nélkülözi a kritikai észrevételeket meg az évődő iróniát sem:

„Zöld téma kipipálva, hátravoltak még a fiatalok, ezúttal a hányattatott sorsú Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum válogatott gimnazista érdeklődői. A stáb ebéd, a diákok tanítás után, úgyhogy beletelt vagy negyed órába, mire valódi párbeszéddé alakult a találkozó. Nem tudom, a tanulók hogy érezték, én mindenesetre egyetlen érdemi választ nem tudtam feljegyezni az elnökjelölttől, pedig a fiataloknak teljesen legitim felvetései voltak: miért kell románul verset elemezni egy reálszakosnak, miért nem lehet bevezetni a magyarországihoz hasonló kétszintű érettségit, vagy mennyi esély van magyarként elhelyezkedni a jogi pályán. Kelemen Hunor a saját diákéveiből vett anekdotákkal válaszolt, a másfél órás beszélgetés végkövetkeztetése nagyjából az volt, hogy most sem tökéletes minden, de régebben még rosszabb volt. (Dan Barna ekkor Románia valamelyik távolabbi vidékén valószínűleg kért egy kávét.)”

A vásárhelyi kampányprogram másik helyszínén, a már hivatkozott sajtótájékoztatón vált világossá a Budapestről érkezett kollégának, hogy mire megy ki a játék. Felfedezését ekképp osztja meg az olvasóival „2020-ban önkormányzati választások lesznek, a tizenkilenc éve polgármester Dorin Floreától most már illene visszavenni a várost, ahol a legtöbb magyar (59 281) él Erdélyben. A magyar párt ismét azt a Soós Zoltán múzeumigazgatót indítja, aki 2016-ban már közel járt a célhoz, úgyhogy jövőre reális esély lesz arra, hogy az RMDSZ – már ha fel nem oszlik megint a helyi szervezete – hosszú idő után újra bevegye Vásárhelyt.”

Előtte még sor került egy nyilvános panelbeszélgetésre a szövetség polgármesterjelöltjével, Soós Zoltánnal, „ahol ismét elhangzott, hogy a város az RMDSZ-szel jár majd a legjobban”, majd ezt követte a romkocsmai Szájkaraté, ahol két nyelven is kérdezhették a magyar államfőjelöltet. Mivel itt a központi téma az volt, miként értelmezhető az RMDSZ-nek az a tulajdonsága, hogy a korábban támogatott és megbukott szociáldemokrata kormány fiaskója után alig két héttel már az eddigi ellenzékkel kötött együttműködési megállapodást, hétfőn pedig már  meg is szavazta a jobbközép liberális Ludovic Orban kormányát – az erre a külső szemlélő számára meglehetősen furcsának tűnő magatartásra Vörös Szabolcs egy különbeszélgetésben rá is kérdezett a szövetségi elnöknél. Ennek a kardinális kérdésnek a tisztázása mentén értelemszerűen szó esik köztük a kisebbségi politizálás mindenkori kényszerpályáiról is.

Kettőjük vonatkozó párbeszéde alább olvasható:

„– Kritikusai szerint az RMDSZ-nek már-már eposzi jelzője az opportunista.

– Harminc éve vagyunk a politikában, egy párt sincs Romániában, amelyik ennyi ideig ennyire stabil lett volna – igaz, hogy mi nem is nőttünk 40 százalékra. Mindig az volt a kihívás, találunk-e olyan partnert, akivel a közösségünk ügyeiből valamennyit meg tudunk oldani, magunktól ugyanis sosem fogunk kormányozni, nem hozzánk fognak igazodni. A folyamatos szövetségeskeresés egyesekben nyilván azt a látszatot keltheti, hogy az RMDSZ mindig a hatalmat keresi. De nekünk a 7 százalékunk mellé mindig kell 43, hogy valamiből döntés szülessen. Ez soha nem azért van, mert valamelyik oldallal azonosulnánk, de ha már bizalmat szavaztak nekünk a magyar emberek, akkor azt azért tették, hogy duzzogjunk a sarokban, és várjuk, hogy megérkezzen a megváltás.

Nem tartom opportunista szervezetnek az RMDSZ-t, hanem olyannak, amelyik folyamatosan keresi azokat az – ideig-óráig – szövetségeseit, akikkel előrébb lehet jutni. Ez olykor az opportunizmus látszatát keltheti, ezt elismerem.

A kisebbségi politika nem olyan, mint a kolbásztöltés, hogy felülről nyomod bele, alul pedig rendezett formában minden kijön; itt dolgozol, belefekteted az energiát – sokkal többet sokszor, mint a román politikusok –, aztán lesz valami kis eredmény.

– Nem készteti önkritikára, hogy bár többször kormányoztak az elmúlt 30 évben, a magyarság számára fontos kérdésekben mégsem látszik látványos előrelépés?

– Ha összehasonlítjuk, honnan indultunk és hova jutottunk, akkor messzire, de ha arra gondolok, milyen elvárásaink voltak 90-ben, akkor keveset értünk el. Hogy azok az elvárások mennyire voltak reálisak a körülmények ismeretében, az más dolog. Nem értünk el olyan dolgokat, amik nekem fájnak: életszínvonal-emelkedés, gazdasági növekedés. Ami az autonómiát illeti, abban voltunk a legkövetkezetesebbek. Csakhogy ez a románok nélkül nem fog menni. Őket száz éve nem tudjuk meggyőzni, a cél viszont soha nem adtuk fel. De igaz, nem is értük még el.”

Meg nem kerülhető a Magyarországról jött újságíró számára, hogy amennyiben ilyen közvetlen, tabukérdéseket nem ismerő dialógust folytathat az RMDSZ elnökével, rá ne kérdezzen az érdekvédelmi szövetségnek a magyar pártokhoz való viszonyulására. A Normális magyar kampányt akar? Menjen Erdélybe!  cikk végéhez közeledve, Vörös Szabolcs nem hagyja ki a lehetőséget, és nem is köntörfalaz.

Lássuk, miként teszi meg ezt, és milyen válaszokat kap:

„– Magyarországi megmondóemberek fel szokták róni a baloldalnak, hogy az erdélyi magyar autonómia ügyét nem tette vétó tárgyává a román uniós csatlakozási tárgyalásokkor. Jogos kritika?

– A magyar politikának soha nem volt olyan lehetősége, hogy ezt feltételként szabja, úgyhogy ezt egyik kormánynak – a 2002 előttinek és utáninak – sem tudom felróni.

– Hogy lettek ennyire jóban a Fidesszel? Ők látták be, hogy abba kéne hagyni az erdélyi magyar politikai mező osztogatását, és győzött a pragmatizmus?

– Soha nem volt igaz, hogy az elnökségem előtt az RMDSZ mindig a magyar baloldallal volt jó viszonyban. Markó Béla például nagyon összerúgta a port Gyurcsánnyal a 2004-es kettős állapolgársági népszavazás miatt – utána állították le a Máért összehívását. 2011-ben, amikor elnökké választottak, azt mondtam, hogy ezt a viszonyt rendezni kell: találkozgattunk, és 2012 után javult a kapcsolat, mert akkor a választásokon bebizonyosodott, hogy a többi magyar pártnak nincs támogatottsága, és a Fideszben is látták, nem vezet sehova, ha a saját hazai támogatottságukat állítják szembe az RMDSZ-ével – a politikában a teljesítmény is számít, nemcsak a fiatalkori barátságok.

– Hamar el tudta felejteni, hogy a 2011-es RMDSZ-elnökválasztáson Semjén Zsolt külön jelöltet „indított önre”? Azt az Olosz Gergelyt, aki három évet kapott Romániában, Magyarországra szökött, ahol márciusban tartóztatták le, de még hat éve is Semjén oldalán lovagolt be Kézdivásárhelyre.

– Olosz Gerinek Orbánnal is volt fotója, sőt a Fidesz nevében az akkori nagyváradi kongresszuson felszólaló Pelczné Gáll Ildikó üzenete az volt, hogy rá kell szavazni. De mára rendben vagyunk. Az, hogy mi volt 2011-ben, az 2011-ben volt fontos meg utána pár évig. Nem fogunk ezen rugózni életünk végéig.

– Igaz, hogy a mostani kampányát Keszthelyi András, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok miniszterelnöki főtanácsadója is segíti?

– Az RMDSZ kampányát sokan segítik. Hogy kik, nem fogom részletezni. Keszthelyi Andrást 30 éve ismerem, kiváló barátnak tartom. Azoktól szoktam tanácsot kérni, akikről tudom, hogy tudnak nekem fontos dolgokat mondani.

– És Keszthelyi tud?

– Tud néha.

– Mondom az otthoni olvasatot: Gyurcsány volt főtanácsadója a Fidesz-barát RMDSZ-nek kampányol.

– Porcsalmi Bálint RMDSZ-ügyvezető elnök pedig a Fidesznek kampányolt az önkormányzati választások előtt. A politikai tanácsadók szakemberek. Nem szabad őket ideológiailag besorolni.

– Ott lesz Zágrábban az Európai Néppárt november 20-21-i csúcstalálkozóján?

– Igen.

– Nem fog hiányozni a Fidesz?

– A KDNP ott lesz. Abban bízom, hogy a Fidesz is megőrzi a néppárti tagságot. Mi ezt támogatjuk, mert a Fidesz kell ahhoz, hogy a Néppártot jobbközép alakulatként lehessen megtartani.”

Zárásképpen következzen immár nem csak kivonatosan, hanem teljes terjedelmében az az újságírói összbenyomás, mellyel a felvezetőnkben az olvasó már találkozott. Amit és ahogyan itt összegzett a Válasz Online munkatársa, az önmagáért beszél. Mivel pedig javíthatatlanul optimisták vagyunk: csak remélni merjük, hogy talán ezt a publikációt a magyarországi pártelnökök is elolvassák, az abban számukra felfedezhetőt és felfedezendőt talán meg is szívlelik. Még Fekete-Győr András is.

„Noha megvoltak a maga furcsaságai – s persze az ellentmondás, hogy mi értelme egyáltalán elindulni az elnökválasztáson –, a Marosvásárhelyen történtek mégis megmutatták, mennyire elszoktunk Magyarországon attól, miről szól valójában egy választás: nem adriai jacht-orgiákról vagy kispesti kokaincsíkokról, hanem valódi problémákról. Hogy az RMDSZ és Kelemen Hunor ezeket mennyire sikeresen ragadták meg, hamarosan kiderül, az a profi – de mégis: egyszerűen csak normális – hozzáállás, amivel például a Válasz Online-t kezelték, megsüvegelendő. Anyaországi magyar kollégáik ugyanis évek óta képtelenek erre.”