Megszólalt a héten a Kárpáti Igaz Szóban Bujdosó Ivett és beszámolt arról a konferenciáról, melyet a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezett A háború hatása a kárpátaljai magyar közösségre címmel február 24-én, az orosz–ukrán háború kitörésének harmadik évfordulóján.

 Helyszíni tudósításában az ungvári magyar napilap szerkesztője elmondta: a tanácskozás célja Kárpátalja társadalmi és demográfiai kihívásainak feltárása, valamint az ott élő magyarság helyzetének mélyreható elemzése volt. Ehhez hozzátette: „A rendezvényen elismert kutatók, szakértők és politikai döntéshozók osztották meg tapasztalataikat és kutatási eredményeiket, hozzájárulva a témáról folytatott szakmai diskurzushoz.”

„Három év elteltével azt lehet kijelenteni, hogy a kárpátaljai magyar közösség igenis életerős és az immunrendszer működik, hisz az intézményrendszere működik. Az intézményei működtek és működnek folyamatosan, nem kellett bezárni egyetlen egyet sem, sőt gyarapodni is tudtak, amit az is bizonyít, hogy Beregszász külvárosában új óvoda nyílt. Ezek az intézmények eddig is és ezután is számíthatnak a magyar kormány támogatására.”

E mondatokat abból a konferencia-köszöntő beszédből jegyeztem le, amelyet a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézetben (NPKI) mondott el február 24-én Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.  A Kántor Zoltán vezette magyarságpolitikai tudományos műhely napra pontosan az orosz–ukrán háború kitörésének harmadik évfordulójára időzítette azt a tanácskozását, melyen magam is részt vettem, és ahol érdekvédő politikusok osztották meg gondolataikat a háború következményeiről és a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetéről, illetve avatott szakértők ismertették azokat a kutatásaikat, amelyekkel felmérték e közösség mindennapjait különös tekintettel az orosz agresszió óta bekövetkezett változásokra.

Az a tényfeltáró vizsgálat, amelyet olyan kitűnő fiatal társadalomkutatók végeztek, mint az etnikai és politikai földrajz világában otthonos Erőss Ágnes, a szintén az etnikai meg politikai földrajz tudományát művelő terület- és településfejlesztő geográfus Tátrai Patrik, az olvasóink számára már régóta ismerős demográfus-geográfus Kovály Katalin és a néprajzos meg kulturális antropológus Kohut-Ferki Julianna – két részben tárgyalta a kárpátaljai magyar társadalom mai állapotát. Az egyik, A határon áthozott otthon címet viselő átfogó jelentés a háború miatt Magyarországra, közelebbről Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe átköltözött kárpátaljai magyarok migrációs folyamatait és boldogulási stratégiáit vette górcső alá, míg a másik, a Kárpátalja az orosz-ukrán háború árnyékában című állapotfelmérés azokat a társadalmi-demográfiai folyamatokat és megküzdési stratégiákat ismertette, melyek a szülőföldön maradottak körében érvényesülnek 2022 februárja óta.

Az NPKI Gellérthegy utcai székhelyének Bethlen Gábor termét zsúfolásig megtöltő hallgatóság jelenlétében megtartott rendezvény annak témája és időpontja okán is jelentős sajtóvisszhangot váltott ki. A megannyi sajtó beszámoló közül a legalaposabb beszámoló a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőjének, az ez alkalomból Ungvárról Budapestre utazó Bujdosó Ivettnek volt köszönhető. Úgy vélem, most jó szolgálatot teszek azzal, ha az ő részletekre is kiterjedő, Elvándorlás és megmaradás: a kárpátaljai magyar közösség demográfiai és társadalmi átalakulása címmel közölt cikkét ismertetem.

A tudósítás a konferenciát megnyitó nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Nacsa Lőrinc köszöntő beszédével indul, melyből már jómagam is idéztem. Bujdosó Ivett a politikusnak az általános helyzetértékelésére és a kormánya álláspontjának ismertetésére vonatkozó mondanivalóját tartotta fontosnak az olvasóival megosztani:

„A háború első napjától kezdve két dolgot teszünk: minden nemzetközi fórumon elmondjuk, hogy tűzszünetre és békére van szükség. – fogalmazott Nacsa Lőrinc, majd így folytatta: Emellett a határ mindkét oldalán humanitárius segítségnyújtást végzünk nem csak kárpátaljai magyarok részére, hanem keresztényi kötelességből és nemzetközi kötelezettségből az ukrán ajkúak számára is. Mi jó és megbízható szomszédként kezeljük a háború okozta kihívásokat, mind a humanitárius válságot, mind pedig a menekültkérdést.”

Mindezekhez hozzátette, Magyarország álláspontja három éve semmit sem változott azt illetően, hogy tűzszünetre és békére kell törekedni. Ezt a hozzáállást így tette még hangsúlyosabbá: „Korábban mindössze Magyarország és a Vatikán volt ezen a véleményen, ám az elmúlt időszakban azonban mindez megváltozott, és jelentősen megerősödött az a tábor, amely azt mondja, hogy tűzszünetre és békére van szükség.”

A folytatásban kitért arra is, hogy Magyarország a háború utáni rendezési folyamatban fontosnak tartja majd a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak visszaállítását a 2015 előtti szintre. Végül a felszólalását ekképp zárta: „Nekünk a kárpátaljai magyar közösség érték, a szülőföldön való maradás érték, bármelyik nemzetrész elvesztése az egységes magyarság szegényedését jelentené.”

A konferencia másik köszöntő szónoka Ferenc Viktória a Fidesz-KDNP kárpátaljai származású EP- képviselője volt. Ő mindenekelőtt azt emelte ki, hogy „Ukrajna első számú külpolitikai célja a nyugati integráció, aminek alapfeltétele kell, hogy legyen a nemzetiségi kisebbségi jogok biztosítása.” Ezután maga is egy tömör helyzetértékelésre vállalkozott, amelyben kiemelte: „Magyarország az orosz–ukrán háború kitörése óta történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja, bizonyítva, hogy a nemzet összefogásával hatékonyan tud segíteni a bajba jutottakon. Történelmünk során számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a bajban, a rászorulók megsegítésekor a magyarok egységesen tudnak fellépni és cselekedni.”

Az uniós képviselő méltatta a konferencián bemutatandó kutatásokat is, amelyek meggyőződése szerint „hozzájárulnak a kárpátaljai közösség valós igényeinek megértéséhez és a célzott támogatások kialakításához. Bízunk abban, hogy mielőbb béke lesz, és a szétszakított családok újraegyesülhetnek, a magyar intézményhálózat és az azt működtetők lelke megerősödhet, és a kárpátaljai magyarok tovább írhatják 1000 éves történelmüket otthon, Kárpátalján” – fogalmazott.

Tátrai Patrik az Erőss Ágnessel készült kutatásáról szóló Határon áthozott otthon: az orosz–ukrán háború kitörése után áttelepült kárpátaljaiak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében című előadásáról beszámolva a cikkírónk előbb elmondta, az a kárpátaljai magyarok migrációs folyamatait és azok társadalmi-gazdasági hatásait elemezte. Leszögezte, hogy a kivándorlás „nem új keletű jelenség, hanem már a 2010-es évektől fokozatosan erősödött a cirkuláris migráció és a kétlaki életmód, amelynek részeként sokan Magyarországon vásároltak ingatlant, vagy itt létesítettek lakcímet annak érdekében, hogy igénybe vehessék a szociális és egészségügyi szolgáltatásokat.” Ezt követően rámutatott: „Az első nagyobb migrációs hullám 2014 után indult meg, amikor az Euromajdan eseményei, a Krím félsziget orosz annektálása és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus miatt sokan biztonsági menedékként tekintettek Magyarországra, és elkezdték kiépíteni kapcsolataikat, akár egyfajta „B tervként” is.”

A három évvel ezelőtt kirobbant orosz-ukrán háború tovább erősítette ezt a folyamatot, és különböző migrációs mintázatok rajzolódtak ki – fejtette ki Tátrai –, hisz „voltak, akik egész családjukkal elhagyták Ukrajnát és véglegesen külföldre települtek, míg mások a családegyesítés révén követték a már Magyarországon élő rokonaikat. Egyes családoknál csak a férj költözött át Magyarországra, de a határ mentén maradt és hétvégi ingázással fenntartotta kapcsolatát Kárpátaljával. Más esetekben a férj távolabbra települt, Nyugat-Magyarországra vagy akár egy nyugat-európai országba, így a család különböző tagjai földrajzilag széttagoltan élik mindennapjaikat.” Egyúttal azt is kiemelte: „a 2022 utáni migráció egy már meglévő migrációs infrastruktúrára épült, amelyet a korábban áttelepült családtagok, valamint a Magyarországon vásárolt ingatlanok biztosítottak.”

Miközben hangsúlyosan szólt arról, hogy a kárpátaljai magyarok migrációja egy fokozatosan kialakuló és megerősödő folyamat, amelyet a háború jelentősen felgyorsított, Tátrai Patrik arra is rámutatott: a statisztikai adatok értelmezése jóformán a lehetetlen ostromát jelenti, és ezért a 2022 utáni migráció pontos volumenét nehéz megbecsülni. A Kárpátalján végzett utolsó 2001-es ukrán népszámlálás 151 533 magyart írt össze, viszont a kutató úgy vélte: ha a 2014 óta folyamatosan zajló áttelepülési folyamatot is figyelembe vesszük, akkor a kárpátaljai magyarság csökkenése 50 ezer fős is lehet.

A Kárpátalja az orosz–ukrán háború árnyékában: társadalmi folyamatok és megküzdési stratégiák a szülőföldön maradtak körében címet viselő kutatási összegzésről beszámoló Kovály Katalin és Kohut-Ferki Julianna a Kárpátalján tapasztalható társadalmi-demográfiai folyamatokat igyekeztek feltárni, továbbá azt is, hogy szülőföldjükön maradók milyen stratégiák mentén alakítják az életüket a megélhetés, a megmaradás és a megtartatás érdekében.

A két gazdagon adatolt, az adatközlők személyes hangú vallomásaiból is sokat idéző prezentációból megtudhattuk, hogy az az empirikus módszerrel végzett felmérés, melyet 2024 tavaszán és nyarán négy különböző kárpátaljai településen – városi és falusi, tömb- és szórványközösségekben – adatgyűjtések révén valósulhatott meg kimutatta, a helyben maradó kárpátaljai magyarok két csoportba oszthatók. Közöttük egyrészt vannak olyanok, akik a háború ellenére döntöttek a szülőföldön maradás mellett, míg mások számára az egyéni helyzetükből fakadóan nem volt lehetőségük az elköltözésre.

Úgy hiszem, indokolt most szöveghűen is közreadnom egy terjedelmesebb passzust is a cikkből, amelyből képet alkothat az olvasó arról: miért tekinthető ez a kérdőíves lekérdezésen alapuló társadalmi pillanatfelvétel olyan értékes fogódzónak, mely a magyar nemzetpolitika döntéshozói számára is hasznosítható:

„A kutatók félig strukturált interjúk segítségével keresték a válaszokat arra, hogy a helyben maradók milyen módon alkalmazkodnak a kialakult helyzethez, milyen gazdasági, szociális vagy közösségi stratégiákat alakítanak ki a megélhetés biztosítása és az identitás megőrzése érdekében.

Az interjúk során megszólították a helyi magyar közösségekhez köthető elitet, a migráció által érintett családokat, a szülőföldön maradás mellett döntő családokat, valamint azokat is, akik – bár korábban elhagyták Kárpátalját – végül a visszatérés mellett határoztak.

Emellett a belső menekültek tapasztalatait is vizsgálták, akik a háború következtében Kárpátaljára érkeztek Ukrajna más régióiból.

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a szülőföldön maradás sok esetben nem csupán gazdasági vagy politikai kérdés, hanem az erős érzelmi és közösségi kötődés is szerepet játszik benne.”

Végül, hadd mondjam el, hogy a cikkből az is kiderül, hogy Brenzovics László, a KMKSZ elnöke a rendezvény összefoglalásaként kifejtette, a XX. században három háborút élt túl a kárpátaljai magyar közösség, ezek között voltak azonosságok és különbözőségek.

Most, amikor negyedszerre is ebbe a helyzetbe kényszerült, a jövő újra nem sok jót ígér. Hogy miért is nem, arra itt a Brenzovics válasza, amivel jó lenne vitába szállni, de sajnos nem lehet: 

„A döntő kérdés azonban az, hogy meddig tart a háború? Kijelenthető, hogy minél tovább, annál többen fognak távozni Kárpátaljáról. A családok egyesítése folyamatos, és ez tovább fog folytatódni. Másrészt pedig, abban a pillanatban, amikor megnyitják a határokat, még egy migrációs hullám veszi kezdetét, ami nem csak a magyarságot, hanem valamennyi ukrajnait érint. Jelentős számban, elsősorban férfiak fognak távozni, hiszen pszichológiailag, gazdaságilag és egyéb szempontból is megpróbálnak majd szabadulni ettől a nyomástól.”