A jegybank szerint az év végéig még jobban elszabadulnak az árak

A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.

Sajtótájékoztatóján a jegybank kormányzója elmondta, hogy az új előrejelzés szerint az infláció májusban és júniusban még enyhén emelkedik, júliusig pedig megközelítheti a 11 százalékot, számol be az Agerpres hírügynökség.

A jegybank 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését | Fotó: Pixabay

Ezután azonban gyors mérséklődés várható: július-szeptemberben 6 százalék körüli, az év végén pedig valamivel 5 százalék feletti inflációra számít a BNR.

Isărescu szerint az előrejelzés a jelenleg rendelkezésre álló adatokon alapul, és nagyban függ a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásaitól, illetve attól, hogy sikerül-e helyreállítani a minimális politikai és kormányzati stabilitást Romániában.

A jegybank vezetője hozzátette, hogy az inflációs nyomás nemcsak Romániában, hanem Európában és a tengerentúlon is erősödik, ezért az őszi hónapokra vonatkozó nemzetközi előrejelzések további romlása sem zárható ki.

Mugur Isărescu a BNR negyedéves inflációs jelentését ismertette a sajtótájékoztatón.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?