A jegybank becslései szerint idén fokozatosan növekszik az éves inflációs ráta

A korábbi becslésekhez képest fokozatosan növekedni fog 2021 során az éves inflációs ráta – tájékoztat a jegybank hétfői közleménye.

A BNR igazgatótanácsa szerint jelentős bizonytalanságok és kockázatok merülnek fel a járvány és a kapcsolódó korlátozó intézkedések, a világjárvány harmadik hullámának terjeszkedése, valamint az oltások globális, de különösen európai uniós dinamikája miatt.

További kockázat-forrást jelentenek a középtávon megvalósítható költségvetési konszolidáció, az Európai Uniós források lehívásának mértéke, valamint a munkaerőpiac fejleményei az egészségügyi helyzet és a támogató intézkedések hatása alatt.

Az éves inflációs ráta 2021 januárjában 2,99 százalékra emelkedett, a 2020 decemberi 2,06 százalékról, februárban pedig 3,16 százalékra nőtt, jóval meghaladva a korábban várt szintet, a villamosenergia-piac liberalizációjának a fogyasztókra kifejtett átmeneti hatása, illetve az üzemanyagárak emelkedésének következtében. Az új negyedéves inflációs jelentést március 16-án teszik közzé.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?