Dupka György kárpátaljai író, szerkesztő, történész és kultúrpolitikus az orosz–ukrán háborúnak az irodalomra és úgy általában a közéletre gyakorolt hatásairól beszélt csütörtökön kora este a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov Kávéházban A kárpátaljai magyar irodalom helyzete a háború kontextusában című beszélgetésen. Mint mondta, a háború legfőképp a bizonytalanság bélyegét nyomta rá a mindennapi életre, amely elől sokan elmenekültek, ám ez emigráció nem most, illetve nem a bő egy évvel elkezdődött háború idején kezdődött, hanem még 2014-ben, amikor Oroszország annektálta a Krím-félszigetet és kiújult a katonai konfliktus a két ország között. A mostani háború csak tetézte az amúgy is nehéz helyzetet és teljes kilátástalanságba sodorta az ukrajnai, azon belül a kárpátaljai közösséget.

Amint Dupka György kifejtette: a közössége megfogyatkozásai mindig valamilyen nagy történelmi eseményhez kötődnek. Trianon óta állandó a ki- és a bejárás, a migráció, mondta, hozzátéve: a rendszerváltás után, mióta független Ukrajánról beszélhetünk, három nagy kivándorlási hullám ment végbe. Az első közvetlenül a vasfüggöny lebontása után ment végbe, a második 2001 környékén , amikor a gazdaság nagyon válságos helyzetbe került és az értelmiség tagjai közül sokan úgy érezték, hogy a diplomájukkal sem tudnak megélni Kárpátalján, a harmadik pedig 2014-től napjainkig is tart. „A háború nem 2022. február 24-én kezdődött, ez már tart 2014 óta”, és érzik is a folyamatos kiáramlás hatását nemcsak az irodalmi életben, hanem képző- és zeneművészetben, illetve az oktatásban is.

„Az emberek elvesztették a jövőképüket, pláne a fiús szülők, mert ott van bennük a félelem, hogy ők nem akarják húsdarálóba adni a fiaikat, inkább mielőtt a gyermekek betöltenék a 18. életévüket, szedik a sátorfájukat és otthagyják Kárpátalját” – jelentette ki Dupka György. Megemlített egy példát is, hogy a szőlőfaluja melletti 1200 lakosú településen jelenleg nyolcvan ház eladó. „A képzett értelmiség nagy része hagyta el Kárpátalját, és ezeknek a hiányát érezzük. A tanítói, egyetemi testületekben is érződik a hiány, és magam látom, hogy az Ungvári Egyetemen teljesen elnőiesedett a közösség, csupa lányok tanulnak, mert a fiúk mind elmentek a katonaság miatt. Próbálunk egymásba jövőképet oltani, hogy valahogy mégis állapodjunk meg és ne menjünk ki, de ez nagyon nehéz” – magyarázta. Elmesélte azt is, hogy történész kollégája úeljságolta neki, öt volt orvostanhallgató jelentkezett a történész szakra, mert miután elvégezték az orvosit, inkább beiratkoztak egy következő szakra, hogy ne vihessék el katonának – mert a törvény szerint aki tanul, azt nem viszik el.

Személyes példáját is megosztotta: legnagyobb fia Budapesten él, de nem mehet haza, mert mivel katonaköteles, nem engedik vissza. A középső fia Ungváron él, befejezte a jogi egyetemet, de beiratkozott történélem szakra is, amit szintén befejezett, most beiratkozott a doktori iskolába, nehogy elvigyék. „És hány ilyen szülő van, hány ilyen gyerek…” – állapította meg Dupka György. „Azt hittük, hogy ki fog ürülni az Ungvári Egyetem és a beregszászi főiskola, de nem így történt, mert a más szakosok jelentkeznek tömegével, hogy a törvény adta lehetőség képzeletbeli köpenye alá bújva jelentkeznek, hogy el ne vigyék katonának. Szóval eléggé siralmas a helyzet, és így kell élnünk napjainkat, életünket.”

Elmondta továbbá, hogy mind a tanárok, mind a gyermekek mindennapi megpróbáltatásoknak vannak kitéve: amikor megszólal a légvédelmi sziréna, azonnal óvóhelyre kell vonulni, és sokszor van úgy, hogy hosszú órákig még villanyáram sincsen, és ott kuksolnak a sötétben. Nem sok szülő bírja ezt” – magyarázta. Elárulta, legkisebb kilencéves gyermeküket ők is átvitték Budapestre a családhoz, mert a kárpátaljai iskolákban egyszerűen nem tudnak tanulni, nincs rá idő és lehetőség.

„Történészként mondom: mint ahogyan az erdélyiek, úgy a kárpátaljai magyarok is Trianon túszai” – jelentette ki Dupka György. Szerinte egy dolog az, hogy eltelt száz év, de megmaradtunk magyarnak, magyarul kommunikálunk, megmaradtak az iskoláink, egyetemeink, ugyanakkor minden generációnak megvoltak és megvannak a maga programjai, harcai, hogy őrizze meg azt, ami van. Elárulta, amikor a diákjainak történelem szakon szemináriumot tart, ahhoz, hogy a diákok megértsék az elmúlt száz év történéseit, el szokta mondani: a nagyapja négy állampolgársággal halt meg, az apja négy állampolgársággal halt meg, ő maga a harmadiknál tart...

„Szeretném megélni a negyedik állampolgárságot, de ez azt jelenti, hogy így mozog a politika és a történelem. Amikor szovjet állampolgárok voltunk, a hatalom azt hitte, ezer évig fenn fog állni a Szovjetúnió, mégsem így történt. Mint ahogy most az ukrán nacionalisták is úgy érzik, ez az örökkévalóság. A történelem történészi szemmel állandó mozgásban van, a mi dolgunk kivédeni, alkalmazkodni kell, át kell venni nagyapáinktól, apáinktól azokat a praktitkákat, amiket ők kipróbáltak a többségi nemzet elnyomása alatt, hogy meg tudják tartani nyelvüket, kultúrájukat” – magyarázta. Mint mondta, már a génjeinkben vagy, hogy védjük önmagunkat, a kultúránkat és elvárjuk a többségtől, hogy tisztelje a nyelvünket, hagyományainkat, és mi is tiszteljük őket. „Erre törekszünk. Párbeszéd van. Ugyanúgy az ukránok között is vannak normális értelmiségiek, akikkel jól érezzük magunkat, támogatnak minket és mellettünk állnak, de vagy egy olyan réteg, amelyikkel nem lehet kommunikálni”, fejtette ki Dupka György. Felelevenítette: a rendszerváltozás után tartományi képviselőként sikerült kiharcolniuk a kisebbségi jogokat, amiket most fokozatosan visszavesznek. „Hát fáj a szívem… Akkor érdemes volt képviselőnek lenni? Most már a fiaim nemzedékének a feladata, hogy valamilyen módon ezt kivédjék.”

Kiemelte, a Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai írók száma azt mutatja, hogy bár kisebbségben és a háborús helyzet közepette is képesek a magyar irodalmat olyan magas szinten művelni, mint a magyarság bárhol máshol a Kárpát-medencében. Igaz ugyan, hogy ennek a társaságnak egy része ma Magyarországon él, mert ugye „a fiúk elmentek”, de többen közülük – bár nem mernek hazatérni – így is tanítanak az ungvári egyetemen és a beregszászi főiskolán, és online tartják meg óráikat a távolból.