A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa együtt segíti a Kárpátalján élő magyarokat

Együttműködési megállapodást írt alá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa kedden Budapesten a Kárpátalján élő magyarok érdekében.

A megállapodást Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, az Emberi Méltóság Tanácsának képviseletében pedig Lomnici Zoltán elnök és Szunai Miklós főtitkár látta el kézjegyével a Kárpátalján élő magyaroknak szánt adományok eljuttatásáról, továbbá arról a kezdeményezésről, amit Böjte Csaba a Kárpát-medencében élő népek együttműködéséért jelentett be.Fotó: Facebook/Böjte Csaba

„Ferenc pápa arra biztatott minket, hogy legyünk hídépítő nép. Az utolsó személyiség, aki erre képes volt, az Hunyadi János, hiszen őt minden Kárpát-medencei nép magáénak érezte” - mondta Böjte Csaba.

Lomnici Zoltán köszöntőbeszédében elmondta, hogy Kárpátalján 155 ezren vallják magukat magyarnak, ami szerinte „példátlan kiállás a magyarság mellett, miközben óriási veszélynek vannak kitéve a háború következtében”. Hozzátette, Kárpátalja az anyaország segítsége nélkül eddig sem tudott volna megfelelően működni, így joggal „várjuk azt el, hogy a magyarokat ne érje semmilyen hátrányos megkülönböztetés”.

Szunai Miklós arról beszélt: a kezdeményezés azért is fontos, mert „mi, magyarok minden elkövetünk, hogy a környező országok népeivel jóban legyünk”.

Kapcsolódók

Kimaradt?