A Magyar Országgyűlésben is téma volt az erdélyi gyermekzaklatási ügy

Téma volt a magyar Országgyúlés hétfői ülésén az erdélyi gyermekzaklatási ügy – írja az Index. Varju László, a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció (DK) képviselője a Fideszt bírálta a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői és kászonimpéri otthonában történt, gyermekek ellen elkövetett bántalmazások ügyében, melyben a napokban született alapfokú ítélet. 

Varju László úgy fogalmazott, „pár napja kiderült ez a gyalázat, és önök már most a sajtót hibáztatják, mert önök szerint csak lejáratják Böjte Csabát a gyermekbántalmazási üggyel”. A DK-s politikus szerint a kormány nem a gyerekek miatt aggódik, hanem „saját szövetségesüket, bajtársukat” akarja védeni.

„Én nem tudom, hogy a Holdról mi látszik, de azt tudom, hogy önök az én szememben a gyermekrontók pártja. Ez olyan mértékű erkölcsi feslettség és morális válság, amire nincs gyógyszer, se bocsánat. Aki szexuális ragadozóknak, pedofiloknak falaz, és odadobja nekik a gyerekeket, az egy morális Mariana-árok legalján ücsörög, ahonnan csak a pokolba vezet az út, már ha hisznek egyáltalán ilyesmiben” – mondta Varju László a kormánynak szegezve kijelentését.

Fotó: MTI

Dömötör Csaba államtitkár, fideszes politikus válaszában elmondta, a gyermekvédelem ügyében a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, amennyiben bármilyen törvénytelenség gyanúja felmerül, a hatóságoknak kötelezően tenniük kell a dolgukat.

„Ha Böjte Csaba testvért ebbe megpróbálja belekeverni, az mérhetetlenül méltatlan, és illeszkedik abba a sorba, amit a DK és a baloldal egésze az egyházak ellen az elmúlt években, évtizedekben tanúsított és bemutatott” – tette hozzá.

Dömötör Csaba méltatlannak tartja Varju László felszólalását, Böjte Csabáról azt mondta: nem tudja, hogy mit kellene még tennie ahhoz, hogy bizonyítsa az elkötelezettségét a bajba jutott sorsú magyar és nem magyar gyermek ügye iránt.

Mint arról beszámoltunk, ítélet született K. Sz. nevelő ügyében, aki ellen 15 bántalmazott fiú vallott. Az alapítvány tusnádfürdői és kászonimpéri otthonában tevékenykedő nevelőt alapfokon 30 év börtönbüntetésre ítélték az elkövetett fizikai és szexuális bántalmazások miatt.

A 35 éves K. Sz. összesen 36 bűncselekményt követett el tíz év alatt. A sértett felek száma tizenöt, mindannyian fiúk, és mindegyikük kiskorú volt (a legkisebb 8 évesnél kisebb, a legnagyobb 16 éves) az elszenvedett szexuális és fizikai abúzusok időpontjában. Az ügyészek szerint a vádlott két gyermeket megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tízet „megrontott”, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét abban az időszakban, amikor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottja volt.

Böjte Csaba nyílt levelében reagált az ügyre, úgy fogalmazott: az alapítvány felelős vezetőjeként a legtöbb munkatársát személyesen fogadta be nevelőszülőnek, továbbá a felelős munkatársakkal személyesen látogatnak el az otthonokba, hogy ellenőrizzék a gyerekeket és a kollégákat egyaránt. „Egy ilyen út alkalmával pattant ki a gyanú K. Sz. viselkedésével kapcsolatban.  A gyermekek megfogalmazott vádjára – ahogyan az egyházi törvények is bennünket köteleznek – személyesen mentem még aznap a hatósághoz és kértem, hogy az alapítványtól független, erre szakosodott szervek vizsgálják ki a felmerült gyanút”– fejtette ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?